Látogatók száma: 0242544
» Irások » Versek » Vélemények » Beszámolók




Amikor népünket „fortélyos félelem igazgatta”...

Emlékezés 1956-ra - 2014. október 19.-én.

 

Már több évtizedes múltra tekint az a hagyomány, amelyet egykor a stuttgarti magyar lelkészek  kezdeményeztek, s amely szerint a közösen megtartott ökumenikus istentisztelet ad az 1956-os nemzeti ünnepünknek minden évben méltó keretet. A szentmisét október 19-én Dr. Tempfli Imre, a Stuttgarti Szent Gellért Egyházközség plébánosa mutatta be. Igét Nt Gémes Pál hirdetett, s az úrvacsora kiosztásában Nt. Gémes István volt segitségére.

Nt. Gémes Pál szentbeszédének témáját Szt. Pálnak az Efezusiakhoz írt leveléből (5, 15-20) merítette, s ebből azt emelte ki, hogy döntő fontosságúak a keresztény emberek számára a lelki megújulás elvei. Az Isten bölcsességet adott az embernek, amelynek helyes felhasználását az emberre bízta, de fontos, hogy a döntéseinknél mindig az Úr akarata érvényesüljön. A tiszteletes úr, kitért a beszédében arra is, hogy a bor, mint élvezeti ajzószer helyett, inkább a Szentlélektől kell megitasodnunk, hogy ezáltal fakadjunk a zsoltárok hangján dicsőítő énekekre.
Ezt tette szentmise folyamán anya és fia, vagyis Kocsis Jutka és Tibor. Az, hogy Kocsis Jutka ilyen művészi művelője hangszerének, az egyáltalán nem meglepő, de annál inkább az, hogy fia, Tibor, aki szinte még tegnap volt az az apró gyermekpalánta aki mára felnőtté cseperedett, s művészi tökéletességgel kezeli a hegedűvonót, s ez – mint ahogy ezt mondani szokás – nem egy misét, de többet is megér. Érdekes történet, amit talán ő maga észre sem vett, hogy miközben gyönyörű hangokat csikart ki hangszeréből a Gounod Ave Maria előadásánál, egy pici baba belesírt a darabba. Aztán úgy látszik őt is meglepte ez a varázserejű zene, - amely úgy éreztem hogy egyenesen az Istenig is elért -, s így a kisbaba is beletemetkezhetett ebbe a szép zenébe, mert teljesen fölhagyott a sírással.

A három ministránst sem lehet az emlités nékül hagyni, s annál is inkább nem, mert a mise folyamán engem egészen elbűvölt Huber Conny. Olyan szeretettel terelgette a két szárnyai alá rendelt csibéit, a kis „Tarziciuszokat” vagyis Liviát és Tomit, hogy ez a Connyból kiáradó szeretet, amely oly természetszerűleg ontotta lelkének gazdagságából a meleget, hogy hirtelen úgy éreztem magam, hogy ez a kis „ szeretet pedagógus” most itt a szentmisében nekem is leckét ad, hogy hogyan is kell ezt csinálni, s közben engem is átnevel, átformál.

A szentmise áldása után elénekeltük a magyar Himnuszt.

Ezt követöen Tömösvári Emese, mint a műsor konferansziéja lépett a mikrofonhoz, és az 1956-os forradalom rövid bevezetője után, átadta a „szót” hogy az újonnan alakult Kratochwil dalárda előadhassa „A jó lovas katonának „ című verbunkot.

Majd Emese ismét visszavette a szót, s arról beszélt, hogy milyen baráti szellem uralkodott a Corvin közi bajtársak között.

Ezután Kozma László: 1956. November 7 (Gérecz Attilához) című verse következett Fekete Bálint tolmácsolásában. A vers arról a 27 éves Gérecz Attiláról szólt, aki hónapokat töltötta a Budapesti Országos Börtön szigorított magánzárkájában. 1956-ban szabadult. Szabadságharcosként november 4-étől részt vett az utcai harcokban. A Rókus kórháznál két szovjet tankot kilőtt, de egy harmadik tank gépfegyversorozatából halálos lövés érte.

Ismét a konferanszié a szó. Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész professzor visszaemlékezését hallhattuk. Az ő bűne csak annyi volt, hogy november 1-én a házsongárdi temetőben, megemlékezett többedmagával, vagyis diákjaival az elesett 56-os hősökről, s emlékükre gyertyát gyújtottak. 1957. május 22-én amikor a pere megkezdődött, vele együtt ültek még a vádlottak padján Páskándi Géza és Bartis Ferenc is. Dávid Gyulát ezért a nem súlyos kihágásért 7 évi börtönbüntetésre ítélték.

Kiss Dénes: Átlőtt szivvel Október 23. emléke című verse, - amelyet Dr. Kovács László adott elő,- a pesti fiúknak állított örök emléket.

A műsor fénypontja vendégszónokunk Dr. Szalay Tamás a Magyar Kultúrintézet igazgatójának megemlékezése volt. Beszédének érdekes pontja volt Kádár János utolsó beszéde, amely 1989. április 12-én hangzott el. Először a youtubon akartam ezt a beszédet meghallgatni. Kiderült, hogy hangzó anyagként nem használható, teljesen zavaros, és nem mindenhol követhető a beszédszöveg. Ennek a beszédnek nincs egy egységes vonalvezetése, s az elhangzott mondatok is teljesen töredezettek benne. Az egészből az tűnt fel, hogy Kádárt a megtorlástól való félelme teljesen az őrületbe kergette, ilyen mondatok hangzanak el a beszédben: „És én, törvényesen nem vagyok bíróság elé állítható, mert súlyos beteg vagyok, az dokumentálva van, csak nem nálam, mert az orvosi titoktartás kötelező, és ezt nem is csinálhatja meg senki, hogy ahhoz hozzányúlni, aki beteg (nem beszámítható), mert az felettesre, meg mindenkire kötelező, a paciensre is.”

A beszédében lépten-nyomon a felelősség szót használja, összevissza beszélt, és közben  folyton hárítani próbált, folyton-folyvást a betegségéről beszélt, és a beteg ujját mutogatta. Ez a kádári őrület hasonlatosnak tűnt nekem az Arany János balladából ismert Walesi bárdok Edward krályának őrületéhez, ahol a király hallucinálásában a vértanuk halálhörgését hallja folyton, vagy pl.az Ágnes asszony, aki megölte a férjét, őrületében lankadatlanul a lepedő vérfoltját mossa, mert ezzel a pótcselekvéssel távol akarja magától tartani a kiömlő vér beszennyező foltját...

Kádár több mint egy órásra nyúlt beszédében csak egyszer említi meg névszerint Nagy Imrét, a többi esetben az „embernek” nevezi.

Szalay igazgató úr beszédében fölelevenítette a Kádár-korszak véres eseményeit, amely magyar történelem példátlan méretű kivégzéssorozatról szóltak, így a Mansfeld Péter-féle szörnyű esetéről, amelynél hóhérai kivárták, hogy betöltse a 18. életévét, s a születésnapja után 2-3 nappal kivégezték.

Beszélt azokról a jeltelen sírokról, ahol az elhunytat kátránypapirba göngyölve, szögesdróttal összekötözve, meggyalázva arccal lefelé temették el, s beszélt a zömében 1957 és 1961 között zajlott kádári megtorlásokról is.

A meghívott vendégszónokunk szép szavakkal méltatta Mindszenty József biboros-hercegprimásunkat, aki bátran emelte fel a szavát mind a kommunista mind a nyilas diktatura ellen is. A hercegprímás szobra itt áll a templomunk előtt, hogy erősítse bennünk a hitet és a nemzeti összefogás gondolatát.

Az ünnepségen Emese Dr. Endrédi Szabó Lajos visszaemlékezéseit idézte, majd egy verset hallhattunk amellynek elóadója Benedek Annikó volt. Tollas Tibor: Október 23. címmel, a fiatal fiúk életüket is feláldozó hősi helytállásáról.

Énekekkel zárult az előadás. Szabó István énekművész énekelte el „Az 56 csepp vér” c. musicalból a „Maradj hűséges a földhöz” c. betétdalt.

Befejezésül közösen elénekeltük a Szózatot és a Székely Himnuszt, majd átmentünk a közösségi terembe, hogy fehér asztal mellett egymás társaságban töltsük el ezt a fennkölt, szép estét.

Köszönet MINDENKINEK, aki bármilyen formában is részeltetett benne!

 

Stuttgart, 2014-10-20.

 

Zeitler Barbara

Isten szolgája Márton Áron püspökre emlékeztünk a Rottenburg–Stuttgarti Egyházmegyében

 

A stuttgarti Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség és a Jakab Antal Keresztény Kör közös szervezésében a „Szórja fényét a világon szerteszét” – Főhajtás Erdély nagy püspöke, Márton Áron emléke előtt című emlékprogram-sorozat keretében október 4-én Balingenben, 5-én, vasárnap délelőtt Schwäbisch Gmünd magyar katolikus közösségében, délután pedig Stuttgartban a Bruder-Klaus-templomban emlékeztünk meg a Gyulafehérvári Egyházmegyét negyvenkét éven át irányító, jelenleg boldoggá avatására váró erdélyi főpásztorról, püspökké szentelésének (1939. február 12.) hetvenötödik évfordulója alkalmából.





A felolvasott, az elvárt gyümölcstermés elmaradása, illetve a szőlőskert szolgáinak sorozatos tévedése felett eltűnődtető szentírási szövegek alapján (Iz 5,1–7; Mt 21,33–43) Vencser László mindhárom szentmisén rámutatott: teremtett világunkban mindennek és mindenkinek megvan a maga Istentől kapott feladata, hivatása, rendeltetése, aminek tudása és képességei legjavával kell igyekeznie megfelelni – mint tette azt Isten szolgája Márton Áron püspök, aki, felismerve a számára kijelölt utat, kitartással, hűséggel, szüntelenül a jóra való törekvéssel haladt azon végig.

Stuttgartban a szentmisét és a Márton püspök boldoggá avatásáért szóló fohász elimádkozását követő emlékműsor első pillanataiban, az október 6-i nemzeti gyásznapunk vigíliáján Varga Gabriella arra kérte Vencser Lászlót, hogy az előadói asztalon elhelyezett két gyertya közül az egyiket gyújtsa meg az aradi vértanúk emlékére, majd a honvédtisztek hadbíróság, illetve kivégzésük előtt elhangzott szavainak felolvasásával, továbbá Balogh József Aradi őszi dal című költeménye által hívta közös emlékezésre a jelenlévőket.


A tizenhárom magyar hős előtti főhajtás percei után a műsor vezetője Tempfli Imréhez, a Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség plébánosához, a rendezvény házigazdájához fordult, arra kérve őt, hogy gyújtsa meg az asztalon lévő másik gyertyát Isten szolgája Márton Áron püspök emlékére, egyúttal szóljon – egykori gyulafehérvári papnövendékként, de történészként is – a nagy püspökről. Tempfli Imre többek között elmondta: Márton Áron alacsony termetű ember volt, mégis óriásnak tűnt kispapi szemükben, és mindig biztonságérzetet jelentett számukra. Amikor például a Securitate hívatta őket, a boldog emlékű püspök mindig azt mondta nekik: bármit kérdeznek, hivatkozzanak rá. Imre atya felidézte azt a beszélgetést is, amely Márton Áron és Petru Groza akkori román államfő között zajlott 1955-ben. E szerint amikor Márton Áron a börtönből való szabadon bocsátásakor megkérdezte tőle, hogy mi ennek a feltétele, a válaszból pedig kiderült, hogy nincs feltétele, a beszélgetést követően az irodájából eltávozott Márton Áronról Petru Groza megjegyezte: „Ez egy nagy ember.” Valóban nagy ember volt, aki derekasan helytállt a kíméletlenül nehéz időkben. Nem véletlenül emlegetjük őt ma is úgy, hogy „a nagy püspök”.


A székely zászló alatt, Hatzack-Lukácsovits Magda nagyméretű Márton Áron-portréja és a nagy elődök tiszteletére égő gyertyák mellett Tempfli Imre történeti áttekintését Vencser László személyes élményeivel egészítette ki, a közösség három, székely népviseletbe öltözött tagja pedig – Józsa Levente, Zumbühl Vilmos és felesége, Zumbühl Csilla – tolmácsolták Dávid Erzsébet Láttam a püspököt, Bartis Ferenc Márton Áron századik születésévében, valamint Széllyes Sándor Székely Karácsony című versét.


A program végén a közönség soraiból vették át a szót azok, akik találkoztak Erdély nagy főpásztorával. A csíktaplocai születésű András Margit, a 2011 decemberében elhunyt székely jezsuita szerzetes, szociológus András Imre húga elmondta: őt Márton püspök bérmálta, ez az első élménye vele kapcsolatban. Később, az ötvenes években, amikor Gyulafehérváron tartózkodott, többször láthatta a püspököt a székesegyház oltáránál a szentmiséi alkalmával. András Margit azzal zárta szavait, hogy amikor Márton Áron nevét meghallja, mind a mai napig valami nehezen megfogalmazható, különös öröm tölti el. Dávid Melinda, a stuttgarti magyar egyházközség titkárnője is felidézte: őt is Márton püspök bérmálta, 1969-ben, Szamosújváron. A templom zsúfolásig megtelt, a püspök a szószékről szólt a jelenlévőkhöz, és ezt az élményt soha nem tudja elfelejteni. Horváth Gyula nyugalmazott építész, a Münchenben német pasztorációban szolgáló Horváth János plébános ikertestvére, aki annak idején Gyulafehérváron a megyei közigazgatásban az építészeti osztályon dolgozott, ugyancsak azt emelte ki, hogy Márton Áron püspök atyai gondoskodásával mindig mindenkit védelmezett.

A stuttgarti megemlékezésen is nyilvánvalóvá vált: az Erdélyből elszármazott hívek mélyen a szívükben őrzik a boldog emlékű püspök emlékét, ugyanakkor szívesen és élénk érdeklődéssel ismerkednek vele és az erdélyi múlt más nagyjaival a Kárpát-haza más területeiről Nyugatra vándorolt, hitüket gyakorló katolikusok és más vallásúak is.

Ezek az érzések és benyomások mind benne voltak a műsor végén a Székely Himnusz közös eléneklésében is…

*

A Németországban, a Rottenburg–Stuttgarti Egyházmegyében tartott programok, benne a stuttgarti rendezvénnyel részei voltak a Jakab Antal Keresztény Kör egész éves Márton Áron-emlékprogram-sorozatának, amelynek célja, hogy azt a, nagy főpásztor boldoggá avatásáért megfogalmazott imádságot, amelyet a hívő katolikusok Erdély templomaiban rendszeresen elimádkoznak, a határon túl élő, Erdélyből és a Kárpát-medence más tájairól elszármazott magyarok is elimádkozzák, egyúttal közösen emlékezzenek és illő főhajtással tisztelegjenek Isten szolgája előtt.

 

Varga Gabriella

 

Templombúcsú 2014

Templomainknak is, ugyanúgy mint nekünk embereknek van névnapjuk és születésnapjuk is. Névnapjukat - mint ahogy ezt szentbeszédében Mayer Mihály püspök úr is megemlitette - búcsúünnepnek szoktuk nevezni, és egybeesik a védőszentjük névünnepével. Patrónusunk 968. évfordulóját ünnepélyes 5 papos szentmise keretében ültük meg. A mise főcelebránsa Nm. és Ft. Mayer Mihály nyugalmazott pécsi püspök, Nm. és Ft. Gerhard Pieschl limburgi segédpüspök, Msgr. Franz Kaspar limburgi prelátus, Molnár Endre plébános valamint a vendéglátó plébános, Dr. Tempfli Imre Stuttgartból és Hatzack Idmár diakónus voltak.

 

Mayer Püspök úr nem jött üres kézzel, megosztotta velünk tudását és Szent Gellért életének példázatát tárta a hívek elé. A nekünk föltett kérdésre, maga adta meg a választ - miért modern és egyben ma is követendő példa a szent vértanú élete - színesen ecsetelte azt kort, amelyben a szent vértanú élt, és amelyet a mindenkori évszázadoknak, így számunkra is, krónikásaink továbbörökítettek. Szent Gellért vértanú hírneve nem maradhatott meg országhatárunkon belül. Honnan tudom én ezt ilyen biztosan? A bizonyíték erre tartományunkon belül található. Ilyen, a legendától nem független, az az önállónak tekinthető forrás, vagyis az a töredék, amelyet Felix Heinzer lelt fel, egy 14. század elejére datálható pergamenkódex két oldalán (Karlsruhe, Badische Landesbibliothek, Hs. St. Peter perg. 23. kötetben a 113 rektó és verzó oldalon), de beszél róla a Pozsonyi Évkönyvek nagyobb legendája is.

Szent Gellért, az olasz származású szerzetes, hittérítőnek készült, ezért hajóra szállt, hogy a Szentföldön hirdesse az Igét. Útközben egy nagy vihar a dalmát partokra sodorta. Szent András monostorába került, ahol hajdani szerzetestársával Razinával találkozott. Ő hívja el a magyarság térítő munkájára, s így lesz Szent István király fiának, Imrének is a nevelője. Az utókor számára is örök példa marad elhivatottsága, így nem véletlenül választja országszerte sok katolikus iskola névadó patrónusának Szt. Gellértet... Az édesapa, Szent István, hogy országát a pogány behatásoktól megvédje, - füzte tovább prédikációjának szálait a püspök úr - uralkodásra képtelenné tetette a pogány Vazult, aki elmenekült az országból, de a sors furcsa színjátéka, hogy éppen ennek az Istentől és a kereszténységtől elforduló embernek az unokája, a lovagkirály Szent László volt az, akinek ma a legtöbbet köszönhet a magyar kereszténység. Ö volt az, aki pénzt, erőt és fáradtságot nem kímélve, 1083-ban szentté avatatta István királyt, fiát Imre herceget, Gellért püspököt, valamint Zoerard-Andrást és Benedek zoborhegyi remetéket. S mint tudjuk, a középkorban messze többet jelentett egy ország hírnevének, ha egy honpolgárát életszentsége alapján szentté avatnak, mint az, ha napjainkban valaki Nobel-dijjal öregbíti a magyar nemzet hírnevét. A szentek tisztelete meghatározta a középkori emberek gondolatvilágát. Hosszú zarándokútakat is felvállaltak csak azért, hogy egy-egy szent sirja mellett imádkozva különféle ügyeikben közbenjárását kérjék. Ereklyeként tisztelték azokat a tárgyakat, amely egy kis darabkája a szent földi maradványának, ezt azután ünnepélyes keretek között a főoltárban helyezték el, miután ezt az ereklyét előzőleg az egyházi vezetőség jóváhagyta. Amikor Mayer püspök úr Szlovéniában járt, hogy ő is résztvegyen azon az egyházi aktuson amelyen II. János Pál pápa Slomek püspököt a szlovén egyház első és mindmáig egyetlen szentjét 1999-ben Mariborban boldoggá avatta. Érthető volt, hogy miért kérdezte meg a szlovén riporter a magyar püspököt, hogy vajon nekünk, az ötször akkora népességű Magyarországon élőknek vannak-e szentjeink? S a püspök úr alig titkolt büszkeséggel kérdezett vissza: "a határon belülieket, vagy kívülieket soroljam?"

"Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket." Olvasta Kind Angéla az Olvasmányban (Bölcs 3,1-9). Az Evangeliumban (Mt 10,28-33) pedig a következő állt: "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni." És én itt azon elmélkedem, hogy milyen jól hangolnak minket a Szentírás ezen szavai, Szent Gellért - mondhatni búcsú-beszédére,- (ezek halálának előestéjén hangzottak el )- amelyet mint az István alapította csanádi püspökség első főpásztora mondott: "Testvéreim és barátaim - szóltam -, holnapra az Isten Bárányának asztalához vagyunk hivatalosak. Mentegetőzés nélkül siessünk, haljunk meg Krisztusért!" "Non scholae sed vitae discimus." Ma a szenvedés evangéliumát fogom hirdetni..."

Számomra mellbevágóak ezek, s a következő mondatok is, amelyeket 1046-ban, paptestvéreihez intézett: "Megtiltják már azt is, hogy beszéljünk, pedig püspök a nevünk. Ha jól látom, némelyeknek az a szándéka, hogy az udvari tisztviselők támogatásával az egyházi hatalom és tekintély végül is egészen meggyengüljön." Miért mondtam hogy "mellbevágó mondatok ezek ?" mert ugyanezek a szimptomák a mai világunkban is jelen vannak (jelenlegi és korábbi honomban is, és ezt nem a politika rovására irjuk). Ezzel már igen korán találkoztam Németországban.

1982-ben amikor egy hétre harmadmagammal a Baden-Württemberg területén lévő Owingenben (gregoriánt éneklő schola társaimmal) vendégeskedtem, akkor a falu templomának épp búcsúünnepe volt. A falu  plébánosa, aki szükebb pátriámból Soroksárról származott, előre figyelmeztetett minket, hogy ne számítsunk arra, hogy az általunk honi földön megszokott búcsúünnepben lesz részünk, mert a német viszonylatoknak megfelelően, ott már régen kikoptak az efféle ünneplések. Én biztos voltam abban, hogy ez nem József atyán múlott, aki a soroksári neveltetéséből adódóan, fényesebb búcsúünnepekhez szokott. Ismertem őt, s tudtam róla, hogy milyen politikai nyomás mellett is megtartotta papi hitét. Mivel papként nem működhetett, kántorként maradt meg az egyház szolgálatában. Jól jött József atyának, hogy egy kis izelitőt nyújtottunk az owingeni híveknek, hogy hogyan is lehetne egy templombúcsút méltóképp megünnepelni. Ebben Osztie Zoltán atya is segítségünkre volt, aki mint újmisés pap, 4-5 km-rel arrébb vállalt nyári helyettesítést, hogy nyelvtudását egy kissé fölpolírozza. Igy kölcsönösen meglátogattuk egymást, s így ő még a búcsúünnep nyolcadán belül, újmisét mutatott be.

Egy kicsit ez a gondolat motoszkált most vasárnap is a fejemben. Jó az, hogy mi tartjuk a tradicióinkat. Hagyományaink megtartanak bennünket, csak ezek ápolásával érezhetjük otthon benne magunkat. Még emlékezünk Merlás Tibor atya nagyböjti lelkigyakorlatára, amelynek ő a "Gyökerek" címet adta, nekem ez jut most itt eszembe, hogy lelki építkezéseinknek a búcsúkkal kapcsolatos hagyományaink és tradicióink is mind, mind, fontos építőkövei, s ezért fontos ezek ápolása, és az is fontos, hogy ünnepeink fényét soha ne engedjük magunkban megfakulni.

Vajon sikerült-e nekünk ezekből a nagyon is magyaros ünnepi érzelemvilágból valamit útravalóul adni magasrangú német pap vendégeinknek. Belecsempésztük-e tudatuk egy hátsó zugába, hogy milyen is a sírva-vigadó magyar lélek. Úgy gondolom, hogy igen. Valamit megsejdített abból Gerhard Pieschl limburgi püspök úr, hogy milyenek is vagyunk mi magyarok, ha előbb talán nem is, de amikor kétszáznál több torokból zengett s zúgott az Istent kérlelő Nemzeti Himnuszunk, - amely imádság, s ez a világon példa nélküli - akkor valós képet alkothatott rólunk. Bizonyára ugyanúgy mint ránk rájuk sem maradt hatástalan Kocsis Jutka szép orgonajátéka és kísérete és Horváth Ottó szaxofonjátéka, akik tolmácsolásában a következő zenemüveket hallhattuk: Jean-Baptiste Singelee (1812-1875): Fantasie Pastorale - Allegro moderato, Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791): Ave verum, Julien Porret (1896-1915): Concertino Nr. 9 altsaxofonra, Michael Bergson (1820-1898): Louise di Montfoort - Allegro brillante.

Sajnos Magyarországon is sok helyen elindult, sőt ez a helyzet szűkebb pátriámban Soroksáron is, rossz ötlettől vezérelve, hogy szakítsanak a hagyományokkal, és csak a napján ünnepeljék meg a búcsú ünnepét, vagyis ha történetesen augusztus 15.-e szerdára esik, akkor a hét közepén van egy ünnepélyes esti mise, amikor az énekkar is énekel. Akik a munkájuk miatt ezen nem tudnak részt venni, azok magukra vessenek. Hogy is mondta Szt. Gellért?: "az udvari tisztviselők támogatásával az egyházi hatalom és tekintély végül is egészen meggyengüljön." Sajnos Soroksáron ugyanúgy mint Németországban nem a politika támogatásával, hanem az egyházi hatalom az, amely saját magát gyengíti, ahogy mondják: saját farkába harap, vagy "nemeskürtyesen" kifejezve "Önfia vágta sebét".

Jó azt tudni, hogy mi egy olyan egyházközséghez tartozunk, amelynek az effajta egyházi törekvések vadhajtásai nincsenek innyére, és a hagyományokhoz hűen ünnepli meg a búcsú ünnepet, és ügyel arra is, hogy a szentmise után egy igazán családias fehér asztal melletti ünneplésre legyen lehetősége a híveknek, amikor végre nem kell órákat töltenie főzőcskézve a konyhában, így nagy beszélgetésekre is időt szakíthasson barátai számára.

A testi táplálék után arra is van gondja, hogy ne csak a test, de a szellem is gyarapodjék. Fontos részét képezik ünnepeinknek a kultúrműsorok. Az idei műsor fontos raritétje Hatzack-Lukacsovits Magda festő- és képzőművésznő kiállítása volt. Miért mondom hogy ratitét? - ezt férjétől Hatzack Idmártól tudhattuk meg: a már sokat tapasztalt művésznő, aki bár tudása szerint már teljes fegyverzetében állhatna a világ előtt, mégis Hatzack-Lukacsovits Magda elég keveset szerepelt a nagy nyilvánosság előtt, annak ellenére, hogy ezen a stuttgarti templomi tárlaton valóban érett, élvonalbeli műveket láthattunk tőle. Néhány festménye úgy hangulatában, színvilágában és ecsetkezelésében engem Prokop Péter festészetére emlékeztetett. Bizonyára sokan emlékeznek közülünk arra, amikor 2011. november 6-án Egyházközségünk közösségi termében a szentmise után agapéval egybekötött író-olvasó találkozón vehetett részt a mintegy 60 érdeklődő. A körünkben jelenlévő írónő, (egyben Mezőhegyes polgármestere)  Faltin Erzsébet, ismertette a 2008-ban megjelent "A királyné" című történelmi regényét,  Boldog Gizella első királynénk regényes keretek között játszódó kortörténeti életrajzát. Szemléltetési eszközül  két  posztert  is hozott, amelyek  Hatzak-Lukacsovics Magda festőnő Arad-Gályi Szt. Gizella rk. templom freskóiról készültek, és a szentéletű királyné életének fontos epizódjait mutatják be, és már akkor is sokunk érdeklődését felkeltette a festőművésznő. Ezúton is kivánunk ehhez az Istennek tetsző életpályhoz sok sikert, és a Jóisten áldása kísérje munkáját továbbra is.

Ezen a szép búcsúünnepen remélem mindannyian lelkiekben gazdagodva, és a misszió többi részegyházából - itt gondolok elsősorban a nagy számban érkező Weingarteni vendégeinkre -, akik vasárnap délután visszautaztak szép emlékekkel tértek haza, és velünk együtt ők is várják az ilyen szép délutánok folytatását és a további találkozásokat is.

Isten fizesse meg százszorosan minden segítőnek azt, amivel közösségünk védőszentjének, Szent Gellértnek a méltó megünnepléséhez hozzájárult.

 

Stuttgart, 2014-09-25.

Zeitler Barbara

 

 


Nagyon köszönöm azoknak, akik tegnap eljöttek az Üldözött Keresztények Vasárnapján bemutatott szentmisénkre. Mint a szentbeszédben mondottam is: ragaszkodjatok hitetekhez, mert csak abban van boldogságtok és üdvösségtek. És ne feledkezzetek meg imáitokban azokról a keresztény testvéreitekről, akiket ma szerte a világon olyan kegyetlenül üldöznek hitükért!

 

Szeretettel

Imre atya

 

Stuttgart, 2014-09-14.

Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén

 

 

 

Imanap az üldözött keresztényekért

Stuttgart, 2014-09-14.

 

 

Bevezető ének: SzvU 229,1

Bevezetés




A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia őszi rendes ülésén döntés született arról, hogy szeptember 14-én vasárnap az ország templomaiban minden misében közösen imádkozzanak a hívek az iraki és a világ más országaiban üldözött keresztényekért. Egyházközségünk csatlakozik az ima-kezdeményezéshez, s ennek jegyében szentmise keretében imádkozzunk a keresztényüldözések elszenvedőiért.

 

Kyrie

Dicsőség

Olvasmány: Sir 27,30 – 28,7

Válaszos zsoltár helyett:

Szentlecke: Róm 14,7-9

Álleluja helyett: SzvU 444,1-2

Evangélium: Mt 18,21-35


 

Prédikáció

 

Egyetemes könyörgések

 

Pap: Irgalmas Istenünk! Ma azokat a panaszainkat hozzuk eléd, amelyet azzal az elnyomatással, erőszakkal és üldöztetéssel kapcsolatosan fogalmaztunk meg, amelyeknek keresztény testvéreink szerte a világon ki vannak téve.

 

1. Azokért, akik másokat elnyomnak, arra kérünk, hogy szereted törölje ki szívükből a gyülöletet.

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Áldásod bénítsa meg az erőszakot és elnyomást.

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Bocsánatod egyengesse szívükben a megtérés útját!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

2. Azokért, akik a közhatalmat gyakorolják, arra kérünk: engedd, hogy bátran lépjenek fel az igazság és az igazságosság mellett!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Erősítsd bennük a becsületesség és a megvesztegethetetlenség szellemét.

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Ébreszd fel lelkükben a gyengék és üldözöttek iránti felelősségüket!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

3. Azokért a keresztény testvéreinkért, akik üldözést szenvednek: ne engedd, hogy Jézus Krisztusba vetett hitükben megbotránkozzanak!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Üldözöttségükben légy oltalmuk, szükségükben reményük, félelmükben és gyászukban vigasztalójuk!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Jézus Krisztus legyen a szeretetben és a szenvedésben példaképük!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

4. Mindazokért, akiket hitükért üldöznek: óvd meg őket a szörnyűséges tapasztalatoktól!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Engedd, hogy olyan felebarátokra találjanak, akik otthonukat és szívüket megnyitják nekik.

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Enyhítsd szenvedésüket, adj nekik végre szabad vallásgyakorlatot, mentsd meg életüket!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

5. Magunkért is kérünk Urunk: engedd felismernünk, hogy hogyan fejezhetjük ki együttérzésünket üldözött testvéreinkkel!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Mutass nekünk utat, hogyan segíthetünk rajtuk a nagy távolság ellenére is!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Ne engedd, hogy ellankadjunk az értük végzendő közbenjáró imában!

Nép: Kérünk, Téged, hallgass meg minket!

 

Pap: Mindenható Istenünk! Bízunk irgalmadban, és dicsőítünk Téged, Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel együtt él és uralkodik, mint Isten, mindörökkön-örökké.

Nép: Ámen.

 

Felajánlás: SzvU 229,5

 

Áldozás: SzvU 142-1-3

 

Hálaadás: SzvU 151,1-2.5-6

 

Imák

Istenünk, értünk szenvedő Szent Fiad így tanított minket: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben jutalmatok”.

Kérünk, emlékezz meg keresztény testvéreinkről, akik bárhol a világban Nevedért üldözést szenvednek.

Adj nekik erőt a megpróbáltatásokban, vigasztalást a szorongattatásban és lelki erőt hitük megvallásához.

Kérünk, add meg üldözött testvéreinknek, hogy tanúságtételükben szilárdan kitartsanak, és folytonos békében élhessenek.


Mindenható Isten, áldunk téged és tudjuk, hogy te mindenkit számon tartasz, aki a te nevedért szenved. Imádkozunk most azokért, akik börtönben vannak hitük miatt. Bátorítsák felebarátaikat, hogy nyíltan és félelem nélkül tegyenek ők is tanúbizonyságot Rólad.

Vigasztalás Istene, add a te kegyelmed azoknak, akiket kínoznak akár testileg, akár lelkileg vagy szellemileg a hitük miatt, hogy elviseljék a szenvedést és Krisztus követésének részeként tekintsenek rá.

Kegyelmes Isten, kérünk, hogy azok, akik mártírhalált halnak az érted megvallott szeretetük miatt, hadd ismerhessék meg igazán Krisztus feltámadásának erejét, a bátorítását annak, hogy a szenvedést megoszthatják Vele. Urunk Istenünk, az özvegyen vagy árván maradtaknak add a Te jelenléted vigasztalását, ha a halál árnyékának völgyében járnak is.

Mennyei Atyánk, segíts nekünk figyelmesnek lennünk testvéreink iránt, akiknek szerte a világon szükségük van arra, hogy melléjük álljunk, amíg a te nevedért szenvednek.

 

Imádkozunk azért, hogy ne szeressük annyira az életünket, hogy megkíméljük a haláltól. Ó Uram hallgasd meg imáinkat. Ámen.

 

Miatyánk...

Üdvözlégy Mária...

 

Szűz Mária, Béke Királynéja, könyörögj érettünk! 

 

 

Befejezés: SzvU 65,1-2.16.

 

A hit nemzetmegtartó ereje a szórvány magyarságban

A magyarországi KÉSZ, (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége), a délvidéki KÉK (Keresztény Értelmiségiek Köre), a Kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató Központ, valamint a stuttgarti Erasmus-Akadémia (ERAK) egy közös cél, a közjó elérése érdekében bontotta ki közös zászlaját 2014. szeptember 5-én.

Az ünnepi aktusra Stuttgartban a Magyar Katolikus Egyházközség nagytermében került sor, ahol is a Szent Korona területén jelenleg is élő, vagy onnan elszármazó értelmiségi magyarok alírásukkal jelentették ki együttműködési szándékukat. Az együttműködési szerződés beterjesztői: Dr. Osztie Zoltán a KÉSZ elnöke, Budapest-Belvárosi főplébánia plébánosa, Pásztor Zoltán kassai püspöki helynök, a Kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató Központ elnöke, Szabó Károly a Keresztény Értelmiségi Kör elnöke Szabadkáról, és Dr. Trencséni János a stuttgarti Erasmus Kör elnöke, és a felsorolásban utoljára, de nem megfeledkezve az ötletgazdáról, Dr. Tempfli Imréről a Stuttgarti Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség plébánosáról.

Az ünnepség első felének a péntekenként rendszeresen összegyülő társaság, a sttuttgarti „Barátság Klub” biztosított megfelelő keretet, ahol a Barátság Klub vezetője Stauder Éva távolléte folytán, a fehér asztal melletti vendéglátó tisztséget Jekel Anna vállalta magára, ő köszöntötte a 16 főből álló vendégsereget, és egyben a barátság klub tevékenységét is ő mutatta be. Ezt rövid ismerkedési beszámoló követte, részben a délvidéki és parciumi ill. erdélyi missziós tagok mutatkoztak be. Röviden bepillantást nyerhettünk Szabó Károly délvidéki elnök beszámolójából, hogy milyen gondokkal és nehézségekkel kell megküzdeniük, de a szépszámú eredményeket sem hallgatta el.

Ki hitte volna, hogyha az egymással ismerkedő feleknek ennyire sok a közös mondandója, akkor milyen gyorsan elszáll a rendelkezésünkre álló órácska. Mivel a Szentmise nem várathatott magára, így mint mindig, most is pontban 18 órakor elkezdődött. Bár a Barátság Klub felekezeti hovatartozás nélkül vár minden jó szándékú magyar érdeklődőt, de régről bevált szokás, hogyha protestáns testvéreinknek nincs egyéb sürgős teendőjük – ők is szívesen betérnek hozzánk a szent liturgiára. Most azonban a szokásosonál gyorsabban múlattuk az időt, és ezért sietős léptekkel kellett átvonulnunk a plébánia-templomunkba, hogy ott résztvehessünk a 3 papos koncelebrált szentmisén. A szentmise főcelebránsa Pásztor Zoltán kassai püspöki helynök volt, az Igeliturgia két közvetítője Szabó Károly Keresztény Értelmiségi Kör szabadkai elnöke, és Dudás Zoltán diákonus volt, a rövid, de igen magvas szentbeszédet pedig Dr. Osztie Zoltán a Budapest-Belvárosi főplébánia plébánosa mondta. Prédikációjának témája, - mivel Imre atya tájékoztatásából tudta, hogy jelenleg a péntekenkénti katekizmus keretén belül a Szentségekkel foglalkozunk, és ebben a soron következő rész az Oltáriszentség témaköre, így Zoltán atya szentbeszéde alkalmazkodott eddigi témakörünkhöz, de ugyanakkor hangot adott az aznapi Evangéliumnak is Lk 5,33-39, így beleszőtte hogy Jézus a vendégváró vőlegény, várja asztalához az egyházát, a menyasszonyt, és amint azt Zoli atya mondotta, nem igen lesz abból egy jó házasság, sőt, semmilyen házasság sem lesz ott, ahol az asztalközösségnek hátat fordít a menyasszony, vagyis az egyház, az egyház pedig a hívők serege, azaz mi vagyunk. Példázatában arról is beszélt, hogy az őskeresztényeknél, csak a katekumenek, meg a szentáldozástól eltiltott bűnösök nem vettek részt a Krisztus testéből való részesedésből. Nekik ilyenkor ajtót mutattak, és el kellett hagyniuk a közösségi termet. A többiek számára azonban ünnepnek számított az, hogy az Oltáriszentség vételével lélekben eggyé válhattak Krisztussal. Nagyon léleképítő volt Zoltán atya beszéde, sok mindenre rávilágított, amire én addig, személy szerint nem is gondoltam.

A szentmise végeztével ismét átmentünk a közösségi terembe, hogy – ezuttal a mi Erasmus-Akadémiánk vendégeiként – ott folytassuk témánkat, ahol az abbamaradt, vagyis a négy területi egység értelmiségi körének jöveteli céljánál, éspedig egy közös szerződésen alapuló együttműködés megbeszélésénél.

Mindannyian jól sikerült ötletnek és sikernek könyveltük el az összefogási kezdeményezést.

Napjainkban, amikor a széthúzások korát éljük, amikor találó keserűséggel a népi közszáj így beszél: „ három magyar, négy párt”, akkor különösen nagy hangsúlyt kap egy olyan kezdeményezés, ami ennek pontosan az ellenkezőjét bizonyitja, vagyis 4 magyar, egy párt. Ezt a trojkát amely itt, Stuttgartban bontogatja immáron közös szárnyait, az hajtotta a közös igába, hogy egymást segítve és fölkarolva, együttesen, de a tagok külön-külön is igyekezzenek az Isten vetésében példamutatóan helytállni. Itt Petőfi Apostol c. vers „szőlőszem monológja” jut eszembe: „A szőlőszem kicsiny gyümölcs, egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék." A szőlő szőlőszemekből áll össze, és mi, akik külön-külön csak egyetlen szőlőszemnek véljük magunkat, ki Magyarországon, ki Kassán, ki Szabadkán, ki Stuttgartban, de mégis, ki-ki a maga helyén társaival összeállva, együtt, egyetlen szőlőfürtté válunk az isteni venyigén. Imre Atya a vasárnapi szentbeszédében azt mondta, ha a fotballstadionok lelátótribünjeit mint a szardiniásdoboz halai úgy megtöltené a szurkoló tábor, akkor sem lehetne őket közösségnek nevezni, és ugyanigy az áruházak mozgólépcsőin szoros egymás mellett le-fel haladó emberek, sem alkotnak közösséget. Hiányzik belőlük az a kovász amit Istennek nevezünk, az a plusz, amit a Szentírás úgy nevesít: „Ha ketten, hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük én is.” Minket bármely szegletjén éljünk is a Földnek közösséggé kovácsol az Egyisten hit, és a similis simile gaudet (a hasonló a hasonlónak örül), és ezt igaz testvéri szeretettel teszi.

Mi kell, hogy érezzük azt, hogy nekünk küldetésünk van ebben a világban, és azt is tudatosítanunk kell, hogy a Jóisten azért adott nekünk kellő mérvű tehetséget, és hozzá elhivatottságot, hogy a világ teremtésében részmunkásaivá legyünk, a „teremtés nyolcadik napjá”-nak a teremtői (Thornton Wilder). Az értelmiségi réteg feladata az, hogy fáklyavivőként útat mutasson az utána haladóknak, és ahol érdemes, ott mindenkor hallassa a szavát, ahogy Dr. Osztie Zoltán atya mondta, hogy ez nemcsak a papok, hanem egyben a felelőségüket érezni és felvállalni tudó hivek feladata is. Az, hogy ez miért is annyira fontos, hadd álljon itt egy rövid megtörtént példázat.

Amikor megjelent Duray Miklós: Kutyaszorító-Önéletrajz – és beszélgetések önmagammal. c. műve, Csoóri Sándor előszava kísérte ezt a könyvet. Én ekkor a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár Budapest Gyűjteményében dolgoztam, és talán életemben akkor először gondoltam arra, hogy lám a hatalom is tud félni, és pedig tőlünk, az értelmiségiektől (Bibó István: „aki fél, nem szabad ember”). Megvallom, jó eső érzéssel töltött el, hogy ők sem szabadabbak mint mi, pedig mögöttük ott sorakoznak a rendcsináló ágyuk, tankok százai , és állig fölfegyverzett karhatalmisták is, és mégis félnek tőlünk, akik velük szemben csak a szó hatalmával felfegyverezve dacolhatunk. Én akkor némi elégtétellel nyugtáztam mindezt, hogy mivel rászogált az akkori politika, hát jó az, ha félnek, tőlünk, és nem tudnak minket megnyergelni a saját érdekeik szolgálatára.

Történt az ominózus Duray könyv (New York Püski Kiadó) megjelenése után, (kb. 1984-85-ben,) hogy amit addig a FSZEK még soha nem tett meg -, kibérelte a Vörösmarty mozit, és mindannyiunkat arra kötelezett , hogy résztvegyünk egy sebtében összehívott értekezleten. Talán az értekezlet összehívásának még más egyéb fontos apropója is volt, mégpedig az, hogy éppen abban az időben ( velem egy könyvtári osztályon) dolgozott Balogh Júlia, Csoóri Sándor élettársa, és akiről a FSZEK vezetősége úgy gondolta, hogy Júlia személye, árnyékot vet a könyvtárra. A kolléganőm röviddel azelőtt vált meg előző munkahelyétől az MTV-től, ahol Hajdú Jánosnak a Hét c. műsor főszerkesztőjének volt a beosztott munkatársa, s munkatársi viszonyuk nem volt éppen felhőtlen. Ilyen előzmények után, várható volt, hogy Hajdú Aczél György közreműködésével (aki a mindenkori magyar kultúrélet legnagyobb hatalmú pápájának számított) elég csunyán elbántak Csoórival, s akit ennek következtében meglehetősen hamar, „ad acta” helyeztek. Álljanak itt most azok a mondatok - mert ezek számunkra is minden időkben tanulságként is szolgálhatnak -, amely Előszó a „Kutyaszorítóból” végül kiütötte a regnáló kormány összes biztosítékát: „A be nem avatkozás „szent elvének” a jóváhagyásában mindkét Európán kívüli nagyhatalmat komoly felelősség terheli: Amerikát és a Szovjetuniót egyaránt. Az elsőt a jóhiszemű dilettantizmusa, a másodikat a harsány és igézetes, de hamisításon nyugvó internacionalizmusa miatt. Bedel-Smith amerikai küldött az 1946-os párizsi béketárgyaláson kijelentette: „Az Egyesült Államok polgára nehezen érti meg, hogy a faji kisebbségek fönn akarnak maradni, amikor asszimilálódhatnak.” Törzsgyökeres amerikai lángelműség! Roosevelt özvegye az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának akkori elnöke ugyanezt az amerikai kovásszal kelesztett gondolatot dagasztotta tovább: „Ha tiszteletben tartják az egyének jogait, úgy nincs többé szükség a kisebbségek jogainak a kinyilatkoztatására.”

A könyvtárosi értekezlet célja egy agymosás volt. Szánkba akarták rágni, a kormány által már előre jól megcsócsált gondolatokat, hogy miként kell erről az ügyről nekünk, könyvtárosoknak vélekednünk, és hogy csakis elvárásaiknak megfelelően szabad ebben a kérdésben nyilatkoznunk, s igyekeztek minket a saját uszályukba befogni. Mivel egy dologgal tisztában voltak: egy könyvtáros a maga tudatformáló erejével sok sok embert „megronthat”. Az értekezlet sztereotip mondatai közül, csak egyetlen mondat ragadta meg a figyelmemet amit Kádár Jánostól kölcsönöztek: „olyan repülőre, amelyen magyarok is ülnek nem lövünk.” - Hát persze, a politika szinterén csak a fegyverek hangján lehet szót érteni, a politikának súlyponti kérdésekre csakis így lehet reflektálnia.

Németh László a kisebbségi létet nem az önkorlátozással, ellenkezőleg a jövővel és a minőség eszméjével kapcsolta össze. Az 1943-as nagyváradi beszédét egyetlen kristályos gondolatra alapozta: „A kevesebb joga az élethez az, hogy különb. A kisebbség jogosítványa, ha elit tud lenni.”

De kérdezem én, vajon meddig lehet még a húrt feszíteni? Mikor morzsolódnak föl a szórványban élő magyarság utolsó védbástyái? Még a „különbek”, az „elitek” vitézül állják a sarat, még állnak a vártán a Szabó Károly-féle kemény legények, (Keresztény Értelmiségi Kör elnöke Szabadka) – de amint mondotta: számuk egyre inkább megfogyatkozóban, mert akik a Délvidéken magyar gimnáziumba jártak, - mondta ő - azok az anyaországban folytatják az egyetemet, hogy majd későbbi boldogulásukat is ott keressék. A lecsatolt területeken a magyarság további létének megtartásáért emberfeletti küzdelem folyik. Mi semmit sem tudunk kezdeni az identitás nélküli amerikaiak Bedeth-Smithek, és Roosveltnék olyanféle tanácsaival, hogy - tessenek asszimilálódni -, mert mi éppen az önarcuságunkat akarjuk megvédeni foggal és tizkörömmel.

A mi identitásunk Radnótiéval közös: nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom / Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága.

Kedvesnek találtam Szabó Károly azon kijelentését, hogy azon igyekszik, hogy az együtműködésünk szálait még szorosabbra varrja, s mindent tőle telhetőt megtesz a baráti kapcsolat kiépitésének elmélyítéséért.

A szórványban élő magyarok másik képviselője, a Kassáról érkezett Pásztor Zoltán, aki püpökhelyettesi feladatai mellett, mintegy kibővített pasztorációs feladatként elvállalta, hogy a szlovákiai magyar értelmiségi csoportnak az élére áll. Szlovákiában már jövőre lesz 25 éve, hogy megalakult a magyar értelmiségieket felkaroló szervezet. Ennek megünneplésére jövőre egy több napos lelkinapokkal szeretnének készülni és erre odavárja az új partnerkapcsolat résztvevőit is.

Osztie Zoltán atya is jó ötlettel állt elő, az ő tarsolyában a stájerországi Máriazell szerepelt, mert mint ahogy az invitálásában ezt megemlítette, ehhez a kegytemplomhoz a magyarok a XIV. század óta, ezer szállal is kötődnek. Ez az épület, amelyet magyar királyunk Nagy Lajos, fogadalmi ajándékul fölépittetett, és ez az az Istenháza, amely a magyarok legősibb zarándok helyévé vált.

Nekem mint hívő értelmiséginek, jó látnom és megtapasztalnom ezt a „szent szövetségi trojka” egymásba vetett bizalmát. Garai Gábor Artisták c. versének sorait juttatja eszembe: „Ezrekbe fogodzók, ha hittel mondhatnánk, mint ők is odafönn élik, hogy a másik ügyéhez egész létemmel van közöm.”

Miközben a hívősereg egy része a szentmise bemutatott áldozatában vett részt, egy másik csoport, „Vadat és halat, s mi jó falat, Szem-szájnak ingere, sürgő csoport, száz szolga hord, hogy nézni is tereh.” Tehát prózai hangra is lefordítva, olyan lukuluszi lakomában részesítettek minket, hogy a tíz ujjunkat is megnyaltuk utána. És ez még nem minden, miközben a tagságunkat megpecsételő aláiróív kézről kézre járt, és a szervezetek megajándékozottai átvették az ajándékokat, előkerült Keresztes Dénes jóvoltából egy faládika, tele csak privilégizáltak számára elérhető tokaji nedücsemege, hogy megtapasztalhassuk, hogy milyen kegyben részesített minket az Úristen, amikor értünk „Tokaj szőlővesszein. Nektárt csepegtet"-ett. Dénes, és Tokajon maradt, a nyugati magyartestvérei iránt felbuzduló adományozó barátja jóvoltából még fokozottabb jó hangulatban vettünk búcsút tovább utazó barátainktól, kivánva nekik áldásos tevékenységükhöz jó eredményeket, és kitartást, és hogy nemes feladataik ellátásában vezérelje őket a Szentlélek ereje.

Álljon itt biztatásul Juhász Ferenc: Te ekével, te tollal, te kalapáccsal c. versének versrészlete,

„kinek fényes a lelke, szép szavával,

akire hallgatnak a vizek, az dalával,

szelidítse meg a vizeket,

az erős gyúrja meg a fémet,

adjon lelket a lelkes anyagnak, teljes erejéből,

ki ekével, ki kalapáccsal, tollal,

építse, építse ezt a hazát”

Én még itt a költői gondolathoz azt fűzném hozzá: hogy legfőképp építse itt a Földön az Isten országát.

Ez az „építkezés” immáron a közös célnak ellátására szerveződő „négyek” vállára nehezülő feladattá is vált.

Stuttgart, 2014-09-09.

Zeitler Barbara

 

 

„Haza telefonáltam” – James Foley, a dzsihadisták által barbár módon megölt amerikai újságíró líbiai fogságából írt levele

A 40 éves riporter gyászszertartását augusztus 24-én, vasárnap tartották Richmondban. Augusztus 26-án este a város Jézus templomában imavirrasztáson vettek részt a hívek a Marquette Jezsuita Egyetem szervezésében, ahol James Foley 1996-ban szerzett diplomát.
Utolsó fogsága 2012-ben kezdődött Szíriában. A radikális iszlámisták Irakban fejezték le augusztus 19-én.

„Phone call home” – Haza telefonáltam

„Marquette Egyetem mindig barátom volt. Az a fajta, aki arra ösztökél, hogy többet tegyél, hogy jobb legyél, és végül kialakítja egyéniségedet.
Az egyetemmel elmentem néhány önkéntes útra Dél-Dakotába és Mississippibe és ráébredtem, hogy egy túlságosan védett gyerek vagyok, a világnak pedig valódi problémái vannak. Megismerkedtem olyan fiatalokkal, akik szívüket oda akarták adni másoknak. Később önkéntes munkát végeztem egy Milwaukee középiskolában és arra gondoltam, hogy belvárosi tanár leszek. Marquette azonban talán soha nem volt olyan jó barátom, mint amikor újságíróként börtönbe kerültem.

Két kollégámmal együtt elfogtak és Tripoliban egy katonai fogolyközpontban helyeztek el bennünket. Minden nap nőtt az aggodalmunk, hogy anyukáink pánikba esnek. Kolléganőmnek, Clare-nek, fel kellett volna hívnia anyukáját születésnapján, amely az elfogatásunkat követő napra esett. Én még mindig nem akartam teljesen elhitetni magammal, hogy anyukám tudta, mi történt. De továbbra is ismételgettem Clare-nek, hogy az én anyukámnak erős a hite.

Azért imádkoztam, hogy tudja: minden OK. Imádkoztam, hogy tudjak vele kommunikálni a világegyetem valamilyen kozmikus útján keresztül.
Elkezdtem a rózsafüzért imádkozni. Ezt tette volna édesanyám és nagyanyám is. Tíz Üdvözlégy Máriát imádkoztam el minden Miatyánk után. Sokáig tartott, csaknem egy órán át, hogy leszámoljak 100 Üdvözlégy Máriát az ujjperceimen. És ez segített, hogy összpontosítsam gondolataimat.

Clare és én együtt imádkoztunk, hangosan. Energiát adott, hogy közösen kimondtuk gyengeségeinket és reményeinket, ahelyett, hogy csöndben és egyedül imádkoztunk volna; olyan volt, mintha Istennel beszélgettünk volna.

Később egy másik börtönbe vittek bennünket, ahol a rezsim politikai foglyok százait tartotta fogva. A többi rab azonnal szeretettel köszöntött és jól bántak velem.
Egy éjszaka, fogságunk 18. napján, néhány őr kivezetett a cellából. A hallban egy hét óta először viszontláttam Manut, egy másik kollégát. Megkínzottak voltunk, de végtelenül boldogok, hogy látjuk egymást. Fent, a fegyházigazgató irodájában egy disztingvált férfi, öltönyben így szólt: „Gondoltuk, hogy talán szeretnék felhívni családjukat”.

Elmondtam egy imát, majd tárcsáztam a számot. Anyu válaszolt. „Anyu, anyu, én vagyok, Jim”.

„Jimmy, hol vagy?”

„Még mindig Líbiában. Úgy sajnálom. Nagyon sajnálom”.

„Ne legyél szomorú, Jim” – kérte. „Ó, Apu éppen most ment el… Annyira szeretne veled beszélni. Hogy vagy, Jim?” Elmondtam neki, hogy kapok ennivalót, az enyém a legjobb ágy és úgy bánnak velem, mint vendéggel.

„Valóban így bánnak veled, Jim?”

„Igen, a líbiaiak csodálatos emberek. Egyfolytában imádkozom, hogy megtudd: minden OK. Érezted az imáimat?”

„Ó, Jimmy, olyan sokan imádkoznak érted. Minden barátod: Donnie, Michael Joyce, Dan Hanrahan, Suree, Tom Durkin, Sarah Fang, mindnyájan érdeklődtek telefonon. Testvéred, Michael olyan nagyon szeret téged” – mondta anyu, majd sírni kezdett. „A török nagykövetség próbál veled kapcsolatot teremteni, valamint az Emberi Jogi Figyelő (Human Rights Watch) is. Találkoztál velük?” Mondtam, hogy nem.

„Imavirrasztást tartanak érted Marquette-ben. Nem érzed imáinkat?” – kérdezte anyu.

„De, érzem őket” – és egy másodpercig arra gondoltam, hogy talán mások imái erősítettek és tartottak felszínen.

A tiszt intett egyet, búcsúzni kezdtem, anyu sírva fakadt. „Anyu, én erős vagyok, minden OK. Valószínű, hogy otthon leszek Katie diploma kiosztásánál” – ami egy hónap múlva volt esedékes.

„Mi mindnyájan szeretünk téged, Jim!”- mondta anyu. Letettem a kagylót.

Az agyamban százszor is visszajátszottam azt a telefonhívást, édesanyám hangját, barátaim neveit, azt, hogy anyu ismeri helyzetünket, abszolút hitét az ima erejében. Elmondta: barátaim összefogtak, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek, hogy segítsenek. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

Tripoliban töltött utolsó éjszakámon, 44 nap után először volt alkalmam, hogy internetes összeköttetéshez jussak. Így hallgathattam Tom Durkin barátom beszédét, amelyet értem mondott a Marquette virrasztáson. Egy barátokkal, hallgatókkal, papokkal, diákokkal teli templomban a legjobb beszédet nézhettem végig, amit egy testvér adhat egy másiknak.

Olyan volt, mint egy vőfély beszéde és egy dicshimnusz egyszerre. Egy hatalmas szívről tett tanúságot és csak egy futó villanása volt azoknak az erőfeszítéseknek és imáknak, amelyek az emberekből kiáradtak. Ha semmi más, akkor az ima volt az a kötőanyag, az a ragasztó, ami lehetővé tette szabadságomat, először egy belső szabadságot és később azt a csodát, hogy szabadon engedtek egy olyan háborúban, amelyben a rezsimet valójában semmi sem ösztönözte arra, hogy kiszabadítson bennünket. Nem volt értelme, de a hit mégis megtette”.

(vm)

 

 

Jövőre, újra, Bicaj-zari!

 

 

            Még a Nap is másként kelt, alig győzte kivárni végre a hajnalt... Onnantól pedig igazán nem az itt megszokott udvarias kimértséggel mosolygott, hanem teli szájjal nevetve, felhőtlen örömmel tekintett le kis csapatunkra, s minél tovább gyönyörködött bennünk, annál tüzesebb lett a kedve.

            Nem is csoda! Mi, a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség biciklis zarándokai, nem kisebb lelkesedéssel gyülekeztünk szombat reggel a stuttgarti főpályaudvaron, hogy, immár harmadik éve, együtt tekerjünk az Úr dicsőségére. 

S-Bahnnal mentünk el Marbachig, ott még egy gyors „bekrémezkedés”, majd elő térkép, navigátor, szimat és ösztön, s szakértő vezetőink már tudták is, merre van Lauffen! 

            Csoportos biciklizésben, az az egyik legjobb, hogy nem vagy egyedül. Soha. Hacsak éppen nem azt szeretnéd. Melléd teker valaki, vagy te csapódsz valaki mellé, s a beszélgetésben föl sem tűnik, hány kilométer szaladt el mellettünk. Bár néha a szó is eláll, olyan gyönyörű a nyári táj...  A frissen aratott gabona szalmaillatát még most is érzem, ha lehunyom szemem.

            Első uzsonnaszünetünk volt a legtáplálóbb. Nemcsak testiekben, hisz Éva még süteménnyel is kínált,  hanem, főleg, lelki-szellemi táplálék terén.  Hallottál már Aquinói Szent Tamás repülő ökréről? Tudtad-e, hogy egyes családokban a háztartás legjobban értesült tagja a hűtőszekrény, s rajta csak a benne lakó paradicsomok tesznek túl? Elképzelni sem tudod, milyen ötletet kaptunk a lejártan ránkmaradt sör újrahasznosítására... S a férfiak szelektív hallásáról is bizony volt még mit tanulnunk... (Hogy nem egészen érted, miről is beszélek? Nem baj. Legközelebb gyere el te is, és érteni fogod!)

Mindezek ugyanis hihetetlenül lényeges (és fölöttébb szórakoztató) összetevői voltak zarándoklatunknak. Mint az a felismerés is, hogy bizonyos különleges úticélok eléréséhez különleges adottságú vezető szükségeltetik. Történt ugyanis, hogy csapatunk némely tagja már a szomjhalál küszöbén tikkadozva sóhajtozott egy korsó hideg sör után, de a sörözők, sörkertek mind elmenekültek, egy sem méltóztatott utunkba kerülni, mígnem aztán, megszánva epekedő híveit, Imre atya maga tekert az élre, -- s láss csodát, egyre-másra bújtak elő rejtekükből a sörözők, fagyizók! Hiába, ez szimat kédése, erre születni kell!

Be is tértünk a legelső helyre, s ott bevártuk a makrancoskodó biciklilánc megszelidítőit (apropó, tudtad, hogy láncot megszorítani is pont annyi ember kell, mint vadászni?  ld. Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, ez - megette. Azaz öt darab...). Imre atya mindenkit meghívott egy kör hideg sörre.  Túlzás nélkül állíthatom, életem legfinomabb sörét ittam ott.  Köszönöm! (s a szakértői segédletet is!).

            Megújult erővel tekertünk tehát tovább, s Lauffenben, nagy örömünkre, újabb zarándokok csatlakoztak hozzánk. Megnéztük az óvárost, majd a Szent Regiswindis templomban elimádkoztuk a zarándokok imáját, és énekeltünk.

Ezután, ha már ilyen szépen megismerkedtünk a város és a templom történetével és szépségeivel, illett, hogy gazdasági fellendüléséhez is hozzájáruljunk, a magunk (illetve Imre atya) szerény lehetőségeihez mérten: a rekkenő hőségben újabb sörkerti látogatás következett, ismét csak Imre atya meghívására. Köszönjük! Az is finom volt!

            Visszautunk, mint maga az élet: a cél ugyan biztos előttünk, de a feléje vezető legjobb út nem mindig nyilvánvaló, s bizony néha keményen meg is kell dolgozni. De együtt még a kaptatókat is legyőztük! Hát hogyne győztük volna, hisz a fagylaltozás még csak ezután következett! Az valóban életmentő volt! (Elárulom, én itt tudtam meg, hogy a bicajosok vizespalackját bármelyik kereskedelmi egységben szívesen feltöltik csapvízzel. Tényleg.)

            Estére aztán, kissé lebarnulva, leizzadva s porosan ugyan, de a jóleső fáradtságnál is nagyobb örömmel és büszkeséggel a szívünkben beértünk a marbachi állomásra. Megcsináltuk! Mind! Nem adtuk fel! Végigtekertük!

            Tudni szeretnéd, milyen érzés? Legközelebb gyere el te is!

            Hogy nem vagy olyan sportos? Én sem. De valahányszor lerobbantam, nem maradtam egyedül. S bevártak. Igazi bajtársak! Tudod, a templomban azt énekeltük, hogy "Szeretet áradjon köztünk...  hadd legyünk testvéri szívvel mindnyájan egyek..." -- s mi azok voltunk. Ráadásul, megsúgom neked, hogy idén -- földalatti mozgalomból ugyan, de --  megalakult a bicaj-zarisok e-bike szakosztálya. (Ó, a szent bicikli...) Tehát, akár elektromos biciklivel is jöhetsz. Csak gyere! És hozd a barátaidat is!

            Köszönöm Évának, Sándornak és Imre atyának az önfeláldozó, gondoskodó szervezést-vezetést, mellyel egészen hazáig kísértek, Dianának a fényképeket, Ágnesnek, Csillának, Lászlónak, Zitának, Attilának és feleségének, Zsuzsinak valamint Eriknek az együtt-tekerést! Köszönöm minden csapattársamnak a jókedvű együttlétet, bajtársiasságot, s hogy egy csapat lehettünk!

Jövőre, újra, Bicaj-zari!

                                                                                            

                                                           Egy (csupán) két kerékkel megáldott zarándok

 

 

 

 

Kis zarándoklat

 

A Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség immár hagyományosan évadzáró „kis zarándoklatot“ szervez a Rottenburg-Stuttgart-i Egyházmegye valamelyik kegytemplomához.

Az idén, július 7-én, a Rottenburg és Tübingen városok közelében fekvő Wurmlingen község hegyi kápolnájában (Bergkapelle-Sankt Remigius) tartottuk a zarándok-szentmisét.

Az előzőleg többnapi esős idő után csodálatos napsütéses idő köszöntött bennünket.

Azelőtt néhány héttel voltunk a Nagyzarándoklaton a festöi Itáliában. Róma, Firenze, Pádua és Assisi megcsodálása után, az ember szinte azt hiszi: már semmi sem lesz látványos és szép.

Tévedés. Ulmból indulva, átszelve a Schwäbische Alb hegyvonulatot, Bad Urach érintésével, igen csak szép tájakban gyönyörködhettünk. Igaz, az Alpok hóvalborított csúcsai nem voltak láthatók, de az most nem is hiányzott. Elhagyva Tübingen várost, már messziröl felismertük a „kápolnánkat“.

A kápolna a helységtől egy jó km távolságra, egy dombtetőre épült 475 m tengerszint fölötti magasságban. A „Hegy“ lábánál lévő parkoló hely 335 m magasan fekszik.

Tehát kb. 140 m magasságra kellett az erős napsütésben felkapaszkodni. De hát igy igazi a búcsú, ha az ember egy picikét megszenved érte.

Felérva a kápolnához leírhatatlanul csodálatos panorámában volt részünk az égtáj minden irányában. Ez igen! Ez megérte a fáradozást. Egyből mindenki megfeledkezett a „nehéz" kapaszkodóról.

Két autóbusszal Stuttgartból, valamint Weingarten-Biberachból és több kiskocsikkal érkeztünk.

A kápolna tele lett. Ez azt jelenti, hogy kerek 100-an lehettünk.

A szentmisét 3 tisztelendő atya celebrálta. Imre atya, Pilis György atya, valamint a meghívott vendégünk, az aranymisés Schönberger Ferenc atya, aki a Szatmár megyei Túrterebesről származik. Ezt csak azért jegyzem meg, mert az utóbbi 20 esztendőben, Túrterebesről 3 papot is neveztek ki püspöknek (Reizer Pál, Dr. Cserháti Ferenc és Schönberger Jenő személyében).

A kápolnában gyönyörűen hangzottak a magyar katolikus énekek. Köszönet Andree Brigittának az orgonajátékért.

A szentbeszédet az aranymisés Ferenc atya tartotta. Szívhezszóló beszédében többek között kihangsúlyozta a „hivatás fontosságát. A hivatást nagyon komolyan kell venni minden vonalon - mondta. Nem kimondottan a lelkipásztori hivatásról beszélt, hiszen az élet minden területén vannak hivatások, orvosok, tanárok, öreg- illetve betegápolók, szakmunkások, hivatalnokok stb. Tehát mindenütt. És ennek elérése érdekében meg kell az életben erősen küzdeni, tanulni, dolgozni. S mindenekfölött a legnemesebb és legértékesebb az „anyai hivatás“, amelyre sajnos a utolsó évtízedekben egyre kevesebben vállalkoznak.

A szentmise „aranymisés“ áldással ért véget. Mindannyian éreztük, hogy ez nem egy akármilyen hétköznapi szentmise volt. Kaptunk valamit. Érdemes volt.

Aztán lesétáltunk a parkolóba. Hát ez már lényegesen könnyebben ment mint felfele. Mire a zarándokok leértek, a fiatalabbak, már fel is állították az asztalokat, padokat. Kezdődhetett a zanrándokút kötetlenebb része. Mindenki jól „felszerelve” érkezett otthonról. Étel, ital volt bőségesen. Természetesen az ágápé is imával kezdődött és fejeződött be. Mindenki kinálgatta a szomszédait a hozott finomságokkal. Jó hangulat alakult ki.

Közben, ahogy az egy zarándoklathoz illik, énekelgettünk is egyházi énekeket. Majd még egy kis nótázás is gazdagította a nap eseményeit. Új ismerkedések és barátkozások jöttek létre. Minden szép volt. Feltöltött lélekkel indultunk haza.

Megérte.

Jövőre vajon hova megyünk?

 

Kocsis Albert

Ulm, 2014. 07. 23.

 

A kép lelőhelye: http://www.tuepedia.de/images/thumb/5/5b/Wk_7.jpg/300px-Wk_7.jpg



CSALÁDI NAP 2014

 

Székely Magda: Kirándulás esőben

Kirándulunk vasárnap
apu, anyu meg én,
fejünk fölött faágak,
a lombon enyhe fény.

Már csokrom is van jó nyaláb,
és magyaráz apu,
ez a zsálya, az meg szarkaláb,
s az ott útilapu.

Letelepszünk a padra,
és megterít anyu,
van minden, tészta, alma,
sült hús meg savanyú.

Egyszerre csak zeng, elborul,
nagy felhő már az ég,
és csöppre csöpp kopogva hull,
pattog a buborék.

De nem áztunk meg a padon,
egy csöpp se hullt oda,
tetőtől talpig szárazon
értünk mégis haza,

mert egy esőkabátban,
az erdő közepén,
elfértünk mind a hárman,
apu, anyu meg én.

 

Vasárnap reggel ezek a sorok jártak az eszembe, amikor  mi is kirándulni készültünk.  Meleg volt, de súlyos, nehéz felhők borították az eget. Mivel egész héten ömlött, nehéz volt elhinni, hogy megússzuk az égi locsolást.

A kisördög persze incselkedett velem: „Minek mész? Megint el fogsz ázni!  Alig vagytok együtt.

Nem lenne jobb itthon maradni és csinálni valamit?“

Nem!  Megyünk!  Hiszen megígértem! Pótcipő, esőkabát és indulás!

Örömmel láttam, hogy több, mint száz ember, rengeteg gyerek ugyan így döntött.

Égett a tűz, sült a hús, vidám beszélgetések, rohangálás, hancúrozás.

Amikor a tisztásra értünk ezek a békés képek fogadtak.

Igen, volt mise is, és Imre atya örörmére akadtak elegen, akinek ez is fontos volt.

A már hagyományos – győzzön a jobb! – focimeccsre is sor került. Öreg-fiatal együtt rúgta a labdát.

Nekem mindíg rejtély marad az, ahogyan eldöntik, hogy ki kikkel van egy csapatban és ezt persze meccs közben is tudják! Férfiak!

Közben figyeltem: Hunor (kutya) megette a kisfiú húsát, amire ő egy iszonyú ordítással reagált.

A kislányt, aki a magas fűben szaladni akart és egyszerűen eldőlt.

A foci közben hatalmasat “becsúszó” urat. A hazát megváltani akarók heves beszélgetését. A körbejáró, szívélyes kínálgatásokat. A süteményt, amit nekünk ajándékoztak. A békét, a nyugalmat és a türelmet…

Rövid pihenő után egy új játékra invitáltuk a vállalkozó szelleműeket.

Ez a MÉTA, amit már nagyszüleink is játszottak. Végül nagy sikere volt ennek is.

A kisgyerekek és cserkészlányok a többiekkel körjátékokat és egyéb kisebbeknek való játékokat játszottak.

Igen, jött az eső is, de nem rohant el senki pánikba esve. Pár perc után elállt, utána pedig nagyon kellemes  meleg idő lett.

Sokáig beszélgettünk, játszottunk, énekeltünk.

Nagyon jól sikerült nap volt!

Sajnálom mindazokat, akik – félvén az esőtől -  nem mertek elindulni, mert jó volt együtt lenni, csak ŐK hiányoztak.

Jövőre újra Családi Nap!

Gyertek el megint – MINDNYÁJAN!

Krónikás

Családi nap a Medve-tónál (Bärensee).

 

A sors úgy hozta, hogy július 13. program szempontjából sűrűre sikeredett a családunknak. Egy napra esett a fiunk zeneiskolai évzáró bemutatója itt Neckarsulmban, valamint a stuttgarti magyarok családi rendezvénye. Nem elmenni a fiunk záróünnepségére természetesen nem lehet. De a családi nap nekünk cserkészeknek is kihagyhatatlan. Így maradt a rohanás az egyik rendezvényről a másikra. Utólag elmondhatom, hogy nem bántuk meg. Természetesen nekünk, akik először vettünk részt itt a családi napon még a navigáció is nehézségeket okozott. De hála a technikának, az okos telefonoknak, és nem utolsó sorban a már messziről is látható nemzeti lobogónak megérkeztünk. Kicsit késve, a mise, a közös grillezés után volt már a társaság, éppen a foci zajlott. Lányunk, Adrienn természetesen azonnal eltűnt a többi kiscserkész között, zárásig ott is maradt. Krisztián fiunk pedig beállt a focizók közé. Kapuskesztyűt is vitt, nagyon készült erre a meccsre, Imre atyával egy csapatban.  Magunk meg beálltunk szurkolni, egy-egy üveg sörrel, és a még mindig bőséges mennyiségű  grillkolbásszal.  A csapatok nagyon hajtottak, hajtotta őket a becsvágy, de legfontosabb azért persze a közös játék volt.  Végül nem tudom melyik csapat győzött, talán nem is volt hivatalos végeredmény. De volt szép csel, összjáték, no persze védés is.  Közben a szurkolói asztalunknál is fokozódott a „nemzetközi helyzet”, a beszélgetés a kutyatartástól indult és eljutott az aktuális magyar politikáig. Beszélgetés közben kiderült, hogy nemcsak a gondolataink hasonlítanak, de volt, akiről kiderült, hogy Magyarországon hasonló berkekben mozogtunk, birkóztunk, és bőven van közös ismerősünk is.  A foci eközben befejeződött, így megérkezett a bal fedezetből a „szurkolók táborába” Imre atya is. Egy doboz cseresznyével megköszönte szurkolói helytállásunkat és a sportszerű szurkolást. A gyepen elkezdődött a következő próbatétel a méta. Itt is nagyon ment a játék, és akárcsak a focinál gyerek, felnőtt jól megfért egy csapatban. Később lassan apadni kezdett a társaság, többen indultak hazafelé, de a „kemény mag” és velük persze mi is kitartottunk. Egyszer ugyan még az eső is megeredt, de ez sem tudott rajtunk kifogni. Hovatovább még a karikás ostor is előkerült.  Aztán bevontuk a zászlót, és lassan mi is elindultunk hazafelé. Az új ismerőseinkkel azonban megbeszéltük, hogy már a következő héten tartunk egy kis összejövetelt. Jövőre ismét felétlenül eljövünk!

Óvári család, Neckarsulm

 

 

 

 

 

Zarándoklat az Örök Városba

 

 

Szentatyánk, I. Ferenc pápa a 2014-es évet a „Misszió Évének“ nyilvánitotta. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy egy 16 és 80 év közötti 49 főből álló csoport Imre atya vezetésével útra kelljen a kereszténység központjába, Rómába, az Örök Városba. Oda, ahol a hitünket legeredményesebben megerősithetjük.

 

 

Szombat, június 7-én 7 órakor indultunk autóbusszal Stuttgartból Padua irányába. Útközben ismerkedhedtünk egymással és mindenki elmondhatta, hogy milyen szándékból és milyen elvárással megy Rómába. Az imádságról sem feledkeztünk meg!

Bernadett előadásaival közelebb hozta az ókori Róma történelmét, ezen belül Róma város alapÍtása a legenda és a történészek szerint, hogyan lett a városból az ókori világ legnagyobb birodalma, a kereszténység megjelenése elterjedése, a keresztények üldözése és végül, hogyan lett elfogadott majd államvallás a kereszténység. A római birodalom bukásáról is szó volt, a vándornépek pusztításairól, majd az Itáliában kialakuló longobárd és gót királyságokról.

Vacsorára meg is érkeztünk a Szent Antal Bazilika melletti hotelünkben. Vacsora útán a közkedvelt esti sétánk a Prato della Valle-ba vezetett. Ez egy amfiteátrumhoz hasonló tér 78 szoborral. Feladatunk volt a 2 magyar vonatkozású szobrot: Báthori István és Báthory Miklós megtalálni.

 

Pünkösdvasárnap, június 8 -  Idegenvezetőnkkel a gyönyörű Paduát néztük meg.

A város születéséhez egy legenda köthető, ami a trójai háborúhoz vezethető vissza. Állítólag amíg Odüsszeusz és Aineiasz a tengeren hajóztak, azalatt egy hős túlélő, akit Antenornak hívtak megalapította a várost. Persze a valóság más volt, a város a X. században alakult ki egy szegény halászfaluból. Első neve Patavium volt.

 

Először a XIV. században épült Szent Antal bazilikát néztük meg.

Szent Antal földi maradványait először Padua külvárosában temették el, majd amikor elkészült a bazilika, ünnepség keretében áthelyezték ide. Mikor Bagnoregiói Bonaventura atya kinyitatta a koporsót, felfedezte, hogy az eltelt idő (32 év) alatt a Szent nyelve csaknem épségében megmaradt. Azóta külön őrzik egy értékes ereklyetartóban. Majdnem 100 évvel később újra felnyitották a koporsót, akkor pedig az állcsontját tették át egy másik ereklyetartóba. A bazilikához jobb oldalt hatalmas kolostor tartozik négy kerengővel. Egy mellékkápolnában szentmisét tartottunk, a csoport fiataljai aktiv részvételével; Pasqual és Dani ministráltak, Laura pedig gyönyörű énekkel lepett meg minket. Ugyanezt tették minden további szentmisénken is.

A bazilika előtti téren áll Gattamelata lovas szobra, mely Donatello alkotása.


A városközpont legszebb nevezetességei közé sorolják a Piazza dei Signori, magyarul az Urak Terét. Itt található a híres Óratorony, melyről „megszökött” a mérleg az órán lévő csillagjegyek közül. A szóbeszéd szerint ezzel bosszulta meg az óra készítője (Jacopo Dondi), hogy munkájáért nem kapta meg a megszabott összeget.

 

Palazzo della Ragione (Igazságügyi palota) Padua egyik legnagyobb és legszebb épülete. Az 1210-es évekből származó épület egy hatalmas reneszánsz építmény, érdekessége, hogy a gravitációt legyőzve a felső emelet egy óriási majdnem négyszögletes terem, amely pilléreken nyugszik.

 

Scrovegni-kápolna vagy Madonna dell'Arena-kápolna, Giotto di Bondone 38 freskójával, a közelmúltban restaurálták.

 

Délután indulás Assziszi felé, vacsora és szállás.

 

Hétfő, június 9 - Idegenvezetőnk megmutatta nekünk a város szépségét. Assziszi Olaszország egyik legjelentősebb zarándokhelye. Szent Ferencnek, a ferences rend alapítójának és Szent Klárának, a klarissza rend alapítójának a szülőhelye.

2000-ben a várost, benne a Szent Ferenc-bazilikát és a többi ferences emlékhelyet a Világörökség részévé nyilvánították.

A város északnyugati szélén egy dombon áll a Ferenc-rendi San Francesco kolostor, melynek szerves része a Basilica di San Francesco. Ez pontosan Szent Ferenc sírja fölött áll és a legkorábbi olasz gótikus templomnak tartják.

A Szent Ferenc-bazilika és kolostor 1228-1253 között épült. Az altemplomot Cimabue és Giotto freskói díszítik, a felső templomban Giotto és tanítványainak freskói Szent Ferenc életét ábrázolják.
Az altemplomban található Szent Ferenc sírja. Szent Ferenc ereklyéinek kápolnájában láthatjuk a Szent ruháját és a Naphimnusz eredeti töredékszövegét.

 

Santa Chiara. Szent Klára, a ferencesek második rendjének, az úgynevezett női ágnak, avagy a klarisszáknak az alapítója ebben a templomban nyugszik.

A bazilika egyik kápolnájában őrzik azt a feszületet, amelyen Krisztus feje megmozdult Szent Ferenc előtt, amikor azt a parancsot kapta Istentől, hogy térítse jó útra az egyházat.
A feszület eredetileg a Porta Nuova -tól nem messze, az olajfaligetekkel körülvett San Damiano templomban volt.

 

Chiesa Nuova
Ezen a helyen állt Szent Ferenc szülőháza. A templom belsejében megtalálható egy szűk kis helyiség, melyről feltételezik, hogy apja ide zárta az ifjú Ferencet, miután a fiú posztót adott el a romokban álló kicsiny San Damiano-templom kijavítása érdekében

 

Santa Maria Maggiore-templomban keresztelték meg Ferencet.

 

Délután indulás Rómába, vacsora és szállás. Rómán kivül voltunk elszállásolva, így az esti séta elmaradt, viszont a nagy fedett terasz lehetőséget adott arra, hogy későig együtt ülhettünk.

 

Kedd, június 10 - Idegenvezetőnkkel megnéztük a Szent Péter bazilikát, Vatikáni Múzeumokat, Sixtina-kápolnát, a falakon kívüli Szent Pál bazilikát, Szent Kallixtusz katakombát és szentmisén vettünk részt.

 

A Vatikáni Múzeumban található a pápai művészeti gyűjtemény. Ez az egyik legfontosabb és legnagyobb a világon.

A valószínűleg legismertebb rész, a Sixtus-kápolna, a pápák magánkápolnája, ezen kívül itt tartják a pápaválasztásokat is. Elsősorban Michelangelo Buonarotti által festett mennyezetfreskóiról világhírű.

 

A Szent Péter-bazilika a római katolikus egyház első számú szentélye, a négy nagy bazilika (basilica maior) egyike, a világ legnagyobb keresztény temploma.

Pontosan Szent Péter sírja felett van a bazilika főoltára, amelyen csak a pápa misézhet.

A bazilikában számos oltárt és síremléket állítottak fel, az oltárképek túlnyomó többsége vászonra festett képek alapján készült mozaik.

A főoltár felé haladva a padlóban megjelölték a tizenöt legnagyobb keresztény templomnak (köztük az Esztergomi székesegyháznak) a Szent Péter-bazilikában elférő méretét.

A főhajó jobb oldalán helyezték el Szent Péter márványkatedrán ülő bronzszobrát.

A Szent Péter tér közepén, 8 méter magas alapon egy 25 méter magas, egy darab vörös márványból faragott obeliszk áll, amely az egyiptomi Héliopoliszból származik.

 

Szent Pál bazilika - Itt temették el a népek apostolát. Constantinus császár építtette az első bazilikát Szent Pál sírja fölé. Az udvart 150 oszlop keretezi a közepén Szent Pál méltóságteljes szobrával.

 

Szent Kallixtusz-katakombát egy magyar nyelvű hangkazetta segítségével tekintettük meg.

Az Appia úton található katakomba Kr.u. 150 körül épülhetett, pár privát keresztény földalatti temetkezési helyet takar a katolikus templom közvetlen közelében. A nevét szent Callixtusról kapta. Zephyrinus pápa a megválasztását követően megnagyobbíttatta a komplexumot és hamarosan hivatalosan is római egyház egyik temetkezési helyszíne lett. Ide temettek több, mint 50 mártírt és 16 főpapot. A katakomba 15 hektáron terül el és 20 kilométer hosszú.

A katakomba mellett található templomban szentmisén vettünk részt.

 

Szerda, június 11 - Ez volt zarándokunk csúcspontja, gyalog megtenni a 22 km-es 7-bazilika zarándokútat.

Erre a napra Imre atya megnyerte a sárközi (Szatmár megye) Jocó kistisztit vezetőnknek, aki épp Rómában tanul. Ő minden bazilikának jelentésége és érdekességéről tájékoztatott minket.

E zarándoklat eredete a hagyomány szerint 313-ba, Nagy Konstantin türelmi rendeletének megjelenési, illetve a Lateráni bazilika felszentelésének idejébe nyúlik vissza. Később azonban ez a zarándoklat feledésbe merült, egészen a 16. század közepéig, amikor is, Róma második apostola, Néri Szent Fülöp újra felelevenítette.

Reggeli után a busz elvitt minket a Szent Pál bazilikához, amit azelőtt nap már megnéztünk.

 

Innen indulva, előbb a Szent Sebestyén bazilikához értünk. Az egyhajós templomban a bejárattól balra található Szent Sebestyén síremléke és elől jobbra a Legméltóságosabb Oltáriszentséget őrző szentségi kápolna.

A következö útszakaszon Angéla és Judith vezetésével rózsfüzért imátkoztunk. Mindenki próbált bekapcsolódni, bár tűző napon, 40°-os melegben bandukoltunk.

 

Útban ejtettük a „Quo vadis" (hova mész Uram) templomot is, ami szerencsénkre nyitva volt és be tudtunk menni. Itt látható Péter keresztrefeszítése és a padlón Jézus lábnyomai.

 

Kis idő múlva elértük a Lateráni Szent János bazilikát, ami egyrészt a pápának a püspöki palotája, másrészt a katolikus világ anyatemploma.

Mellette található a kereszténység legrégebbi keresztelőtemploma (Battistero – S. Giovanni in Fonte) és a Szent Lépcső (Scala Sancta).

A Legméltóságosabb Oltáriszentséget több helyen is őrzik: a pápai oltár bal oldalán levő kápolnában, ahol miséznek is, és a Czestochowai Madonna képét őrző kápolnában. II. Szilveszter pápa sírhelye fölé 1909-ben helyezték el a lateráni magyar emlékművet.

 

A Szent Kereszt bazilika Jézus kereszthalálának ereklyéit őrzi, Csak a 2000-es szentévben és az ezt követő néhány évben tartott délben is nyitva, az előtt és az óta már nem, így mi sem tudtunk bemenni. Azonban előtte, szokásunk szerint, elvégeztük a zarándok-imádságokat.

 

Szent Lőrinc bazilika – odaérkezésünkkor, épp egy temetkezésre készültek, tehát csendben kellett maradjunk.

Ez a bazilika nem csak nagyon szép -az egész templomot Szent Lőrinc és Szent István életét és csodáit elmesélő műalkotások díszítik -, de értékes síremlékeket is őriz.

Itt nyugszik IX. Pius, eleinte egy zárt, boldoggá avatása óta egy nyitott koporsóban, a Szent Lőrinc, Szent István és Szent Jusztinus ereklyéit tartalmazó nagy kőkoporsó mögött a kriptának egy ráccsal lezárt részén.

A bazilika fő kincse azonban a főoltár és presbitérium alatt található sírkamra. Az itt elhelyezett antik szarkofágban nyugszanak Róma első számú védőszentjének, Szent Lőrinc diakónusnak a földi maradványai.

 

Basilica Santa Maria Maggiore - A nagy Szűz Mária bazilika

Ezt sokan Róma legszebb templomának tartják. A legenda szerint 352. augusztus 5-én a Madonna megjelent Liberius pápának álmában, és azt kívánta, hogy ott építsen tiszteletére templomot, ahol másnap reggel havat fog látni. Ebben a templomban található a talán leghíresebb Mária-ikon, melyet a legenda szerint Szent Lukács evangélista festett a Szűzről.

Itt található Szent V. Pius pápa síremléke is. A szent pápa testét zöld márványkoporsó rejti, amelynek elülső ajtaja nyitva van, így üvegen keresztül látható a pápa teste.

 

Utolsó állomásunk a Szent Péter bazilika volt, ahol a 2 társunkkal is találkoztunk, akik nem tudtak velünk tartani. Ök a Szent Péter térre mentek el és külön öröm volt számukra, hogy Ferenc pápa is elhaladt a közelükben a pápamobillal.

 

Mindenki fáradtan, de boldog szívvel zárta a napot, talán egy kicsit annak is a tudatában, hogy „egy cél annál becsesebb, minél nehezebb volt a hozzá vezető út“.

 

Csütörtök, június 12 én folytattuk a városnézést, előbb elmentünk ismét a Santa Maria Maggior-éhoz, erről irtam előbb.

 

Santa Prassede - A középső hajóban kerek kőlap fedi a helyet, ahol a legenda szerint Santa Prassede kétezer mártír hamvait temettette el. Csodálatosak a mozaikok.

 

San Pietro in Vincoli – érdekes vallástörténeti relikviát rejt. Itt őrzik ugyanis Szent Péter láncait, mellyel jeruzsálemi bebörtönzése idején tartották fogva az apostolt.

A gyönyörű barokk templom falain belül található Michelangelo Buonarrotti nevezetes Mózese, melyet a művész eredetileg II. Gyula pápa síremlékéhez tervezett. A híres alkotásnak furcsa módon ördögi szarvak éktelenkednek a homlokán. Ez Szent Jeromosnak „köszönhető”, aki a héber ’karnu’ (szarv, fénysugár) kifejezést ’cornutának’, azaz szarvval ellátottnak fordította latinra.

Itt is részesei lehettünk egy szép szentmisének.

 

A Santa Maria degli Angeli e dei Martiri - Az angyalok és mártírok Szűz Máriájának templomát, az ismert és ismeretlen keresztény mártíroknak szentelték.

A templom ugyanakkor IV. Piusz pápa személyes emlékműve, sírja a templom apszisában van. Michelangelo Buonarroti 1563 és 1564 között dolgozott azon, hogy átalakítsa a fürdő meglévő alapjait egy templom céljaira. Itt található Bianchini érdekes napórája. A nap képe egy kis lyukon keresztül érkezik, ami a falban van.

 

A Trevi-kút (Fontana di Trevi) Róma egyik legnagyobb és világszinten legismertebb szökőkútja. A barokk szökőkutat a 17. században építette Niccolò Salvi a Poli-palota (Palazzo Poli) déli homlokzatán.

A kút 26 méter magas és 20 méter széles. Az építmény egy diadalívhez hasonlít egy hatalmas központi és két oldalsó fülkével, előtte pedig egy grandiózus szoborcsoporttal.

A Trevi-kúthoz egy monda fűződik, ami szerint, aki bedob egy pénzérmét, az még biztosan visszatér Rómába, az „örök városba”. Egy másik változat szerint egy vagy három érmét kell a jobb kézzel, a bal vállon át a vízbe dobni. Naponta kb. 3000 eurónak megfelelő pénzérmét dobnak a kútba. Ezeket éjjel összegyűjtik és a római rászorulók megsegítésére fordítják

Mikor mi ott jártunk, tatarozták a kutat, ezért nem volt benne víz.

 

Piazza Spagna. A 138 lépcsőfokból álló lépcső, mely Európa leghosszabb és legszélesebb kültéri lépcsője 1717-ben épült. Nevét, a ma is itt található Spanyol Nagykövetségről kapta.

A lépcső az 1585-ben felszentelt Trinitá dei Monti templomhoz vezet, mely előtt található a Obelisco Sallustiano, Róma egyik egyiptomi obeliszkja, a lépcső alján pedig egy 1627-29-ig épített barokk szökőkút látható.

 

Navona tér. A hosszúkás, téglalap alakú Navona téren három barokk szökőkút található, középen a Fontana dei Fiumi, a Folyók kútja.

 

Este a hotelben a férfi zarándok társaink a WM megnyitó mérkőzését (Brazil-Horvát 3:1) nézték meg. Ott az is kiderült, hogy Maier Feri egy igazi WM-szaki!

Ezalatt a nők és pár hűséges férfi spontán egy kórust alakítottak és betanultak egy éneket, amivel másnap Imre atyát akartuk meglepni.

 

Péntek, június 13 - Reggeli után indultunk Firenzébe. Ez Olaszország egyik nagyvárosa, egyben Toszkána régió székhelye és kulturális központja.

Az Arno-folyó két partján, annak völgyében elterülő város hosszú múltra tekint vissza. Századokon át a Medici-család uralta.

 

Az Uffizi Palota, a Palazzo Vecchio szögletén az Arno felé áll. 1560-tól 1574-ig Vasari építette kormányzati célokra. Jelenleg a Nemzeti Könyvtár, a Toscanai Központi Archívum és az Uffizi-képtár helyezkedik el az épületben. Ez utóbbi a Mediciek gyűjteményeiből keletkezett; művészeti kincseit és gazdagságát tekintve egyike a világ első ilyen galériájának, s leghíresebb múzeumoknak. A Mediciek, sok más fejedelmet évszázadokkal megelőzve, rögtön megnyitották az Uffizi Galéria kapuit az érdeklődők előtt.

A képtárat az Arno balpartján levő Pitti-palotával hosszú folyosó köti össze, tele értékes gobelinekkel és más műtárgyakkal. Különlegesen gazdag festmény és antik szoborgyűjteménye. Az alkotások között Giotto, Simone Martini, Piero della Francesca, Beato Angelico, Filippo Lippi, Botticelli, Mantegna, Correggio, Leonardo, Raffaello, Michelangelo, Caravaggio művei sorakoznak. Dürer, Rembrandt, Rubens - ugyancsak megtekinthetők.

 

Szent János-keresztelőkápolna: nyolcszögű kupolás épület, külső falain különböző színű márványlapokból álló díszítéssel. Eredetileg Firenze székesegyháza volt. A toscanai román ízlés valódi remeke. 1100-ban alapították, de csak jóval később fejezték be. A 14-15. században kapta három bronzajtaját; ezek Michelangelo mondása szerint megérdemelnék, hogy a mennyország kapui legyenek.

 

Firenzei dóm: 1294-ben néphatározat alapította A Dómot úgy tervezték, hogy ne csak a vallásgyakorlás helye legyen, hanem gyűléseket is tarthassanak benne. A templom 169 méter hosszú, 104 méter széles, kupolája a laternával 107 méter magas, ezzel Olaszország legnagyobb temploma. Érdekessége, hogy a kupola szerkezete önhordó. A kupola belsejét Vasari és Zuccari freskói díszítik. A templom belseje meglehetősen puritán, de több gyönyörű festmény és síremlék ékesíti.

1334-ben készült a 84,7 méteres, gótikus harangtorony, melyet márványberakás fed. A köznép ma is Giotto tornyának hívja.

 

Ponte Vecchio, Az Arnón-átvezető híd a 16. században épült. Jellegzetességei – melyeknek hírnevét is köszönheti – a fecskefészekként oldalaihoz épített kis műhelyek, ahol ötvösök, aranyművesek dolgoztak és dolgoznak ma is.

 

A Piazza della Signoria Firenze egyik központi tere, amihez szinte a város összes jelentős politikai eseménye hozzákapcsolódik. A tér legjelentősebb épülete, a Palazzo Vecchio és jellegzetes tornya.

Előtte jelentős szobrok illetve másolatuk áll, többek között a Michelangelo Dávidja.

 

Este vacsora után kórusunk fellépett a betanult énekkel. Szerintünk, jók voltunk, más véleményt még nem hallottunk!

 

Szombat, június 14 - Reggeli után hazaindulás Stuttgartba. Útközben mindenki elmondhatta, hogy mi fogta meg a heti zarándoklat alatt, beteljesültek-e elvárásai, stb.

Többek kérésére Bernadett jóvoltából volt még egy kis szatmári sváb történet is.

Kösz szépen Bernácska!

 

Köszönjük az atyáknak a gondos és figyelmes törődést, valamint a lelki gondozást.

 

Köszönetet érdemel a nagyon színes, összetartó, egymásra figyelő csoportunk minden tagja is!

 

Remélem, hogy szeptember 7-én minden kedves zarándoktársamat Stuttgárban köszönthetek a nagytalálkozón!

 

Resch Vera

 


Kirbáj

 



Saját házunk táján söpörve, amikor már az utolsó vendég is hazatért, körbeállva a közösségi terem konyhájának mosogatóját, jókedvűen, fáradtan, elégedetten, ki-ki a maga módján mérlegeli, hangosan kommentálja az eltelt nap eseményeit.

Számomra talán a legfontosabb végkövetkeztetés, hogy maga a búcsú mint olyan, lám nem csak búcsúzásról, hanem szerencsés esetben érkezésről is szólhat. Megérkezni, olyan értelemben, hogy az otthon elhagyása után jó néhány évvel, egy idegen város templomában magunkra találtunk és immáron otthonos környezetben, otthoni szokás szerint, otthoni példát helyi ízekkel fűszerezünk. Nehéz megmondani milyen identitástudattal tesszük mindezt, de a szó legnemesebb értelmében, belső alázattal megpróbálunk létrehozni valamit,  a régi kirbájok nyomán egy otthoni szentéletű pap példájával a tarsolyunkban. Boldog Scheffler János, egy ember, akit nem szakított ki magának az akkori hatalom. De leszakított és eltaposott, mert nem volt hajlandó beállni egy népi demokráciát szajkózó hamis ideológia mögé.

Egy otthoni, szentéletű pap példájával a tarsolyunkban idegenben, szárnypróbálgatások után, megmaradni a hitben, megmaradni a munkában, megmaradni az identitásban. Ebben a boldog kettősségben, sváb természetességgel a magyar nyelvben, magyar háttérközegből indulva német hétköznapokban.

Mi járhatott a fejünkben? Mire gondolhatott Gyula, miközben készséggel átengedte nekünk, szatmári sváboknak a felolvasás tisztjét, mondván, hogy ez a mi ünnepünk.

Mire gondolhattunk mise közben, a prédikáció hallgatásakor, mire gondolhatott maga a szónok, aki egyívású velünk, hiszen ugyanabból a hitbeli-nyelvi-közegből indulva, papként, emberként, önéletrajzírójaként már többszörösen is letette voksát a boldog mellett. Mire gondolhatott, miközben földiekkel, ismerősökkel, közelről és távolról érkezettekkel elbeszélgetett?

Mire gondolt a Szent Gellért egyházközség krónikása, Feri, miközben lencséje mögül megállapíthatta, hogy a böblingeni provinciában, többen vagyunk jelen, mint némely alkalmakkor a stuttgarti fővárosban rendezett szentmiséken.

Mire gondoltunk, azt látva, hogy az előző esti készületek nyomán ünnepire terített asztaloknál minden hely gazdára talált? Mire gondolhatott Gyuri, a főszakács, aki lelkendezve és aggódva figyelte a vendégsereg arcát, lessz-e elég harapni való, jut-e mindenki tányérjára ropogós sült, friss spätzle, saláta?

Mire gondol Etus néni, aki utolsóként még most is a konyhát rendezgeti, akit az otthoni szívós, kemény munka formált fáradhatatlanná, akit a mosogatás és az emberekkel folytatott terefere - minden vasárnapon, ahányszor összegyűlünk - örökké lázban tart?

Mire gondolhatott a kis Vivien szorgos szalvétahajtogatás közepette, aki gyermeki észjárással annyit mindenképpen megérzett a felnőttek világából, hogy itt valami nagy dolog van készülőben?

Mire gondolok én magam? Saját házunk táján búcsúban. Még ha a bűntől nem is sikerül igazán búcsút venni, valahol mégis a kegyelem állapotában, áldozathozatalban és ünneplésben eltöltött órák után másokért és magunkért, egyetlen napra elbúcsúztunk a tétlenségtől.....

Köszönet érte mindenkinek, résztvevőknek, de leginkább azoknak, akik a böblingeni templombúcsú megszervezésében és lebonyolításában részt vettek.

Schultheis Éva







A NEMZETI ÖSSZEFOGÁS VASÁRNAPJA

Stuttgart, 2014. június 1.

 

A Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség a Stuttgarti Magyarok Szövetségével közösen 2014.  június  1-én  rendezte  meg  a  Nemzeti  Összefogás  Vasárnapját,  immáron  harmadik alkalommal.  Az  eseményen  a  korábbi  évekhez  hasonlóan  egy  magyar  települést  láttak vendégül.  2012-ben  a  délvidéki  csúrogiak,  2013-ban  a  sárospatakiak  után  a  mostani alkalommal  a  felvidéki  Péder  községet  hívták  meg,  akik  egy  dalárdával,  és  protestáns lelkipásztorukkal képviseltették magukat az ünnepségen.

 

Az ökomenikus istentisztelet előtt dr.Tempfli  Imre  atya  megáldotta  a  Szent  Gellért  Egyházközség jubileumi  lobogóját,  majd a zászlófelvonás után következett a mise, melyen a prédikációt a péderi lelkész, Meleg Attila tartotta,  a  magyar,  és az  egyetemes keresztényi  összetartozás  szellemében. 


A mise  után a templom  előtti  téren  egy  közös  ebédre  várták  a  megjelenteket,  melyet  a  délutáni megemlékezés követett. Kezdésnek Bálint Natália operaénekes énekelte el Wass Albert verse ihlette saját szerzeményét, majd a Stuttgarti Magyar Intézet igazgatója, Szalay Tamás rövid beszédben  hangsúlyozta  a  diaszpóra,  és  a  határokon  túli  kisebbség  anyanemzettel  való összetartozás- érzésének fontosságát.

 

A felvidéki vendégek köszöntésére Dóra Áron, a Kőrösi Csoma  Program  ösztöndíjasa  játszott  palóc  furulyazenét,  majd  a  péderi  kórus  énekeit hallgathatták az összegyűltek.


A vendégek vetíttet képes előadással is készültek a Felvidék, és szűkebb  pátriájuk  történelméről,  a  magyarság  jelenlegi  helyzetéről,  s  a  Hahn-Seidl  Alida szavalta, Föl-földobott kő című Ady vers után átadták Tempfli atyának azt a zászlót, mely alatt  évek  óta  a  Csíksomlyóra  zarándokoltak,  s  mely  a  „Maradunk!”  felirattal  ékesített.

 

Búcsúzásképp a kórus egy megzenésített Sík Sándor verssel, „Az Andocsi Máriához” énekkel zengette meg a templomot, és az emlékezők szívét.  

 

Dóra Áron


Kirándultunk

 

 

 

Egy város, amely a történelem színpadán lépked, amely ma is a legendák és a régmúlt vonzásában él, megrázza poros históriáskönyve fedelét és mesére éled....

Egy város, amelyet nem feltétlenül csábít a jelen, amely még a múlt dicsfényének szegletköveiből építkezik....
Egy város amely irodalmat, négysoros, páros rímet hagyott örökül az utókornak... egy város, amely mindig a megújulni kívánó hit védelmére kelt...
Egy város, amely készen állott más vallásúak befogadására...... és azok megsemmisítése.....egy város, amely rég beismerte saját gyengeségét....

 

Egy város, amelynek fontos a "Németország legrégebbi urbánus települése" cím....

Egy város.....hol is járunk pontosan? 
A Rajna nyugati partján, Rajnavidéken, Pfalzban, vagy ahogyan korábban nevezték a Hesseni-nagyhercegségben, amint azt az emberek kénye-kedve, hovatartozási szándéka diktálta. De fontos ez valójában?  Ma már talán kevésbé. Korábban igen. Korábban a franciák napkirálya örökösödési trófeaként magának akarta az egész térséget. Úgy vélte, ha nem lehet az övé, jusson inkább ebek harmincadjára. Korábban, nem is olyan régen, pontosabban a huszadik század világégető kálváriája folytán, az ember örökös pusztítókedve elvette tőle a maradékot is.

Mégis, amit sikerült megmenteni önmagáért és a városért beszél....


Egy város, amelyet saját szorgalma és szerencséje csodálatos szakrális építményekkel ajándékozott meg, amelyet burgundiai, lombardiai, és rajnai iskolák, a késő románkor és a kora gótika formált mívesre. Egy város, amely Miasszonyunk, Péter, Pál, András apostolok, és Szent Márton védő oltalmába ajánlotta magát...

Egy város, amelyet már messziről ural az egyik legfiligránabb, legstílusosabb románkori gyöngyszem látványa, amelynek csodája ma is elő valóság. Amelynek vonzereje nem csak monumentalitásában rejlik. Ez az a hely, ahol Istent közel tudva, minden misztikum és titok előtt elnémulva elérkezik a betérő a mennyei Jeruzsálem kapujába....

Egy város, amelyet császárok, Merovingok, Karolingok, Száli- és Stauf-házból valók, pápák, püspökök - a mai napig nagy tiszteletnek örvendő Burchard -, birodalmiak, klerikusok és a reformátor fontos események színhelyéül választottak....

Egy város és annak küzdő szellemű polgárai egy varázslatos tájon, a Nibelung-ének otthonában, ahol mesére ihletődött egy ismeretlen dalnok, hogy elmondja  Burgundia, a keleti gót és a hun mondakör hőseinek egymásba fonódó történetét, csodás dolgokat Siegfriedről, és Kriemhildéről, vágyról, szerelemről, kincsről, kapzsiságról, hiúságról, és bosszúról....

 

Egy város, amely régi temetők árnyán őrzi lakóinak örök álmát és titkait....


Egy város, amely érkeztünkkor napsütéssel fogadott, hogy bearanyozza délelőtti sétánkat, az óváros utcáit, a folyóparti sétányt, és az utazókedvet...
Egy város, amely kedvünkért időóráját egyelten pillanatra megállította.....

Egy város, amely belopta magát a szívünkbe és visszavár.....




Köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették számunkra ezt a szép napot Wormsban.


Schultheis Éva


Születésnap

 

Himnuszt énekelve a Mindszenty szobor előtt állva az jutott eszembe: 67 év, ez még egy emberéletben sem kevés hát még egy közösség életében.

Mennyi ember fordult már meg itt?

Missziónkat (akkor még így hívták) Sproll püspök 1947. május 13-án alapította.

67 év távlatából vissza lehet tekinteni. Ezt tette Imre atya aki rövid prédikációjában kiemelte azokat a tanárokat, nevelőket, akik vasúti vagonokban oktattak több mint 600 magyar gyereket a háború utáni nehéz évtízedekben.


Egymás vállára lehet támaszkodni, ezt tették papok, hívek (elődeink) CSAK így lehet a következő generációnak építkezni, ez érvényes számunkra is.

Házat is úgy lehet jó építeni ha erős alapokra tesszük. Személy szerint én úgy gondolom, ez a közösség komoly alapokra van fektetve, köszönet elődeink odaadásának.

Bizonyíték a jól működő csoportok Barátságklub, Bibliakör, Sportklub, Erasmus-Kör, különféle kurzusok Computerkurzus, Gitárkurzus, és még sorolhatnám a sokszínű rendezvényeket.


A szentmise végén kivonultunk a templomból, Mindszenti bíboros-hercegprímás mellszobrát megkoszorúzni, emléket állítva az előttünk jároknak.

De milyen egy születésnap ünneplés nélkül? Képzeljétek el, volt az is!

Megízleltük Imre atya miseborát, szerintem a gyöngébb minőségüt adta, mert nagyon száraz volt, majdnem porolt...

Megkóstolhattuk Stauder Marika hamuban sűlt pogácsáját, köszönet érte.

 

Jó Isten adjon még egyházközségünknek sok-sok Születésnapot.

 

22.05.2014 Deggingen

Szegi Oszkár

 

 

 

 

Fiatal Házasok Napja

2014. május 18-án került sor Stuttgartban immáron harmadik alkalommal a „Fiatal Házasok Napjának” megrendezésére. A programunk 12:00-kor szentmisével vette kezdetét. Ezután a közösségi teremben közös ebéddel folytatódott együttlétünk: Imre atya pizzával vendégelt meg bennünket.

Összesen hat fiatal pár jött el, legtöbben kisgyermekeikkel. A közösségi termet hamar megtöltötték a játékok és a gyermekek kacaja. A párok között gyorsan beszélgetés szövődött és nagyon békés, családias légkörben tölthettük el a kora délutáni órákat. Jó volt megismerkedni és együtt lenni a hasonló gondolkodású és élethelyzetben lévő társainkkal, akikkel eddig nem volt módunk igazán személyes találkozásra.

 A programunkat a templomban Imre atya vezetésével közös imádsággal és áldással zártuk. Azt hiszem mindannyiunk nevében írhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat együtt. Köszönjük szépen a szervezők áldozatos munkáját!

A programot szeretnénk hagyománnyá tenni, miszerint minden év május 3. vasárnapján találkoznánk. Sok szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt!

 

Ruttkay Anna és Tamás


 

Lelkigyakorlat és a húsvéti ünnepkör a Stuttgarti Szt. Gellért Egyházközségünkben

 

Egyházközségünk régi ismerőse a Szatmárnémetiből jött Merlás Tibor atya tisztelt meg bennünket a 2014-es év Csendes Napjain . A jelenlévők többsége már ismerte Tibor atyát, hiszen ő volt az, aki Imre atyával egyetemben medjugorjei zarándoklatunkon elkísért. De volt más alkalom is a vele való ismerkedésre, például akkor is, amikor 2 éve a weingarteni hívek meghívására elvállalta a szónoki szerepet ottani templomuk védőszentjének, Szt. Imrének nagyszabású, 3 papos szentmise keretében megtartott ünnepén, amelyet mi, a stuttgarti hívek is, a helybéliekkel együtt megünnepeltünk. Igy közös ismerősünk, Szatmárnémetiből jó előre beharangozott érkezését, nagy várakozás előzte meg. Pedig ekkor még nem tudtuk azt, hogy novumnak számít majd ez a lelkigyakorlat. Ez volt ugyanis az első alkalom, hogy nem intettünk a Csendes Napok elmúltával azonnal búcsút egy vendégatyának. Eddig a külhonból (Romániából vagy Magyarországról) érkező papokat köteles feladataik rendre-másra elszólították tőlünk, s a húsvéti bűnbánati előkészületek után, már csak lélekerősítő szavaik maradhattak továbbra is közöttünk. Nem így Tibor atya. Ö velünk töltötte a Szent Három Napot, és a húsvéti szentidő két napját is, hogy a szent liturgiába belekapcsolódva, személyével is bearanyozza a húsvéti ünnepnapjaink fényét.

Lelkigyakorlatának a „Gyökerek“ címet adta. Elmélkedésének témaadó címe már jó előre kijelölte és kiemelte azt az eszmerendszert, amit az eredettel és származástörténettel szoktunk jelölni, azt az éltető kapaszkodó támaszt, amely minden ember személyes életében döntően meghatározó és sorsfordító erő, néha-néha behatároló tényező (bantú négernek vagy egy bankigazgatónak a gyermeke) kinek-kinek biztonságos védőhálót jelent, amit így emlegetünk „már pólyájával együtt sínre tették“ így, vagy úgy de fontos és meghatározó tényezőnek kell tekintenünk annak tudatosítását, hogy kik vagyunk, honnét jöttünk, mik a céljaink, s merre felé halad az életünk? S ha már ezeket magunkban tisztáztuk, akkor fontos, hogy az értékszegmensek mentén válljon mindennapi feladatunkká, származásunk, otthonunk, templomunk, iskolánk felvállalása, és büszke megvallása. Ezek az élet óriási értékmegőrzői, nélkülük a lét elsivárosodna. Aki a múltját megtagadja, vagy meg nem történtnek tekinti, az a jövőjét is megtagadja - mivel a jövő a köztük lévő folytonosság és kölcsönhatás révén bele van ágyazodva a múltba – így csak annak lehet biztos a jövője, aki éltető gyökereit hiábavalóan nem vagdossa el, s ősei tapasztalait segitségül hívja, s hisz abban, hogy az élet kusza fonalán és szövevényein is átsegitik, s ezekből nyerhet biztonságot és erőt . Ami a lelkiség szempontjából a legfontosabb, az az a hely, az az origo, ahonnan az ember egykor elindult: a családi fészek, a szülőhely temploma, ahol az istengyermekiséget elnyerte. Ez a hely az, ahová az élet minden állomásáról is kell lennie egy Ariadne fonálnak amely lelki próbáinkba oda visszavezet. S ahhoz, hogy oda visszataláljunk, fontos az a hit, amelyet a keresztségben megkaptunk: az keresztségi kiscipőcske, ami nem növekszik velünk, s ugyanígy kell a hitben is növekednünk, hitünket életkorunkhoz tapasztalatokhoz kell igazítanunk és alakítanunk, mert nemcsak a cipőre igaz hogy kinőjjük, de a hitre is, így, készen kapott, minden időre érvényes hit nem létezik. Néha az ember csak varga betűk megtétele útján juthat vissza a templom origóponthoz, de halogatások nélkül meg kell hozni a fontos döntéseket, és ugyanúgy mint a "Példabeszéd" tékozló fiúja" az emberi tévedések szinteréről megkeresni a visszavezető útat az „Atya”-i házba, a visszafogadó „ Atya”-i szeretetbe, mert bármennyire is messzire csángáltunk el Tőle, az Ő megbocsátó szeretete mérhetetlen. Az Ő teremtménye az ember, ki tudná ezért ezt nála jobban, hogy gyarló ez a kreatura , de képessége van hozzá, hogy a bűnből újra fölálljon. A bűn tette az első embert, Ádámot és Évát rejtőzködővé, s mi a késői utódok ugyanígy teszünk, ugyanúgy maszkot és álarcot viselünk, mert a bűn felelősségét nem akarjuk vállalni. Mi volt Ádám válasza az Úrnak a bűn elkövetése után: "az asszony adta nekem" és Èva: „a kígyó vett rá." Ez azóta is így van, mi is mindig megtaláljuk a felelősőket a magunk bűnéért. Fontosságunk álarca mögé rejtőzve, semmire és senkire nincs időnk, csak befelé, magunknak élünk, magunkra húzva a magányosság védőbástyáját.

Ezt a művi világot mutatja be Ende Michael: Momo című ifjúsági regénye. Az emberek ebben az irodalmi műben szintén a maguk szűk világában éltek mindaddig, amíg egyszer közibük nem pottyant Momo a kedves árva kisleány, akinek - ellentétben a kisváros lakóival - mindenki számára volt ideje. Neki sikerült, hogy a maga természetes módján átformálja a környezetét, szint vitt közéjük, s megtanította őket arra, hogy ezentúl másképp éljenek, vagyis egymással szeretetben és megértésben. Hamarosan megszeretette magát az egész kisvárossal. Úgy érezték hogy már ezentúl nem is tudnának Momo nélkül élni, akinek mindenkihez türelme és jó szava volt. Ezért a környék apraja-nagyja vágyta, hogy minél több időt tölthessen a kislány társaságában. Momonak ugyan saját és vér szerinti gyökerei nem voltak, de mégsem lehetett azt mondani, hogy Momo gyökértelen magányban él, mert azáltal hogy szeretetben élt, képes volt arra hogy mélyen belegyökerezzen egy kisközösség szeretet gyökér kötelékébe..

Tibor atyát -mint ahogy ezt előadásában is említette - ezek a mélyen szántó gondolatok már régóta foglalkoztatták, így nem csoda, hogy ebből a témából építkezett a nagyheti és a húsvéti homiliája, kiemelve, hogy lelki építkezéseinknek a húsvéttal kapcsolatos hagyományaink, és tradicióink is mind-mind fontos építőkövei, s ezért tartja ő fontosnak ezek ápolását, s arra buzdított, hogy a húsvéti ünnepkör fényét soha ne engedjük magunkban megfakulni.

Szavai útat találtak szívünkbe, és ezzel a húsvéti lelkülettel ünnepeltük meg a Szent Három Napot. Nagycsütörtökön beszédében arra is kitért, hogy miként adott példát nekünk Jézus a szeretetről, amikor ő a Mester, Isteni méltóságát nem kimélve, megmosta tanítványai lábát. Annyira szeretett minket, hogy szeretetből vállalta azt, hogy köztünk marad a világ végezetéig, s ezért az utolsó vacsorán, amely egyben az első szentmise is volt, megalapitotta az Oltáriszentséget.

Tibor Atya annak érzékeltetésére, hogy a Megváltó milyen lelki gyötrödéseken ment keresztül, felolvasta Dsida Jenő mindkét Nagycsütörtök c. versét. Ezek a költemények a szenvedéseknek kitett Ember végóráit énekelték meg.

A nagypénteki csonkamisén is - úgy mint ahogy virágvasárnap tettük - egy kis schola adta elő a Passiót, Jézus szenvedés-történetét. Ennek minden egyes sora, a emberi bűnös voltunk vádirata, a mi bűneink megváltásáért fizette Krisztus a golgotai árat.

Reméljük, hogy egyszer sikerül magunkban is, és másokban is megtalálnunk azt az istenarcot, amelyet a költő, Reményik Sándor, énekelt meg, s amelyet prédikációja során Tibor atya említett, de ehhez nagy belső átalakuláson kell még átmennünk.

Az ehhez vezető utat nagyon szépen fogalmazta meg Dsida Jenő: Tekintet nélkül című verse, amelyet az atya felolvasott nekünk: „Be kell látnunk: Ha kérdeznek, becsületesen - felelni; - harcolni; - úton járni; -szerepet vállalni; mindezeket keményen, és becsületesen, mert Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.”

A húsvét vigiliája a világosság győzelme a sötétség felett, vagyis az élet győzelme a bűn felett a tűz megáldásával kezdődött, s ennek szertartása közben a schola elénekelte a,„Tündöklő fényeknek...” kezdetű tűzszentelési éneket. Miközben a megszentelt tüzről meggyújtották a húsvéti gyertyát, majd annak lángjáról a hívek kezében lévő gyertyákat, ezt a húsvéti fény megádása követte, és a húsvéti öröm hirűladása az „Exultet”, amelyet nagyon szépen tolmácsolt nekünk Tibor atya. Ezen a szentmisén Imre atya prédikált nekünk a feltámadás keresztény szimbólumáról, a piros tojásról, amely Krisztus Urunk „pokolraszállásának” is jelképe.

A húsvéti szentmisék első két napján scholánk húsvéti kórusműveket énekelt. Imre atya egy kis meglepetést is tartogatott számunkra. Távozásunkkor a templomkapuban Dávid Melinda, és a székelyruhába öltözött Zumbühl Csilla és Gál Zsófi színes tojásokat nyomtak a kezünkbe.

Húsvét vasárnap ismételten Tibor atya szentbeszédét hallgathattuk, és az áldozás után Bálint NatáLia művésznőnk énekelt. Húsvéthétfőn 3 papos közös szentmisét ünnepeltünk együtt a német egyházközséggel, amelyen a szentbeszédet Imre atya illetve a német egyházközség részéről Johannes Nieß világi lelkipásztori kisegítő tartotta.

Úgy érzem, hogy ez a húsvéti időre való lelkigyakorlati készülődés segített abban, hogy a közössséggel együttjárva a húsvéti imádságos utat, átgondolva, hogy ki vagyok én, ki az Isten számomra, mi a célja Istennek velem, hogy ennek megfelelően rendezzem be az egész életem.

Zeitler Barbara

 

Húsvét hajnalán és reggelén

 

„Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez, és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ’Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!’ Erre Péter és a másik tanítvány elindultak és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia halottaiból. A tanítványok ezután ismét hazamentek.” (Jn 20,1-10; katolikus Szent Jeromos Bibliatársulat fordítása)

Aki a kezébe veszi ezt a Jézus feltámadásáról szóló cikket, mindenképpen ajánlom, hogy az evangélium szövegét is föllapozva, a további nyolc verset is elolvassa János evangéliuma 20-dik fejezet, 18-dik versével bezáróan.  

Miért ment ki még sötétedéskor Mária Magdolna a sírhoz, és miért sírt? Azért, mert mindennél jobban szerette azt a Jézust, aki a bűneiből és belső megkötözöttségeiből szabadította meg őt (vö. Jn 20,11.13.15). Miután a sziklasírt üresen találta elfutott Péter és János apostolokhoz, hogy értesítse őket arról, hogy elvitték az Úrnak testét, és nem tudjuk, hogy hová tették. Az evangélium szerzője János apostol, a szeretett tanítvány; ő az, aki az utolsó vacsorán Jézus keblére hajtotta a fejét. Az evangéliumában csak annak a tanítványnak nevezi magát, „akit Jézus szeretett”. Ezeket a sorokat a Szentlélek ihletésére írta le (vö. 2Pt 1,20-21), és egyetlen hívő ember számára sem volt megbotránkoztató az, hogy Jézus számára ő volt a szeretett tanítvány. Miért? Azért, mert Jézus minden egyes tanítványáért és minden emberért a legnagyobbat, a legtöbbet adta: az örök isteni életét tette le helyettes áldozatként, hogy megmenthessen minden benne hívő és bízó embert. Azt mondotta, hogy „senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja az ő barátaiért.” És Ő az életét, adta oda, azt az életet, amelyik önmagában való élet, amely isteni, romolhatatlan és örök, és amely megtestesülése előtt nem volt a bűn zsoldjának (a betegségnek, az öregedésnek és a halálnak) alávetve, mint a mi életünk. Ezek után nyilvánvaló az, hogy Jézus nem személyválogató, hanem minden egyes embert személyes módon szeret. Éppen János evangéliuma írja le, hogy juhait nevükön szólítja, és azok ismerik a hangját és követik Őt (vö. Jn 10,27-30). Azért szólítja nevükön, mert mindegyikkel egyedi kapcsolatban áll, és jól ismeri őket, mint teremtményeit, megváltottait és testvéreit. Így szól hozzád és hozzám most is: „Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy. … Mert drága vagy a szememben, becses vagy, és én szeretlek téged (Iz 43,1.4a).” Ez a János apostol iránti krisztusi szeretet talált visszhangra a tanítvány lelkében, mert gyorsan szaladt a sírhoz. Ám ez a szeretet nem önző, vak ragaszkodás, hanem körültekintő és tapintatos, mert bevárja a nálánál korban idősebb Pétert és őt engedi be először az üres sírba. Ó mennyire hiányzik az életünkből ez a tapintat és tisztelet, pedig ettől virágoznának fel az idős emberek arcai, és múlnának el az önzésünk és a saját akaratunk következtében kialakult „haragos felhők” a családjaink feje fölül! Ezek a borongós napi „felhők” jelzik azt, hogy nem ismerjük igazán Krisztust és nem vagyunk vele élő kapcsolatban. Pedig, ha engednénk, és naponta kérnénk Őt, ebből az állapotból is át tudna formálni minket Szentlelke által a saját jellemének szelídsége szerint.

A következő részlet döntő jelentőségű, mert két kétségbevonhatatlan tényezőre irányítja a figyelmünket. Az első az, hogy mind a két apostol gyolcsokat, lepleket látott (többes számban) és nem leplet. Ez a görögben is többes számban áll: „tá othónia”, ami lepleket, gyolcsokat, lepedőket jelent. Ha a Szentírás kijelentését komolyan vesszük, akkor ez a tény nem támasztja alá a torinói lepelről azt, hogy az Jézus halotti leple lenne, mert az evangéliumban több lepelről van szó és nem egyről (vö. Jn 20,5-7). Sőt a lepleken kívül az evangélium szövege még egy kendőt (görögül „tó szudarion”) is ír. Ez kis kendőt jelent. Tehát legalább két lepelről, gyolcsról és egy kis kendőről van szó, amely utóbbival minden bizonnyal a meghalt Jézus állát kötötték fel. Szerencsére a hitünkhöz teljesen elegendő az Isten igéjének bölcsessége, tisztasága és emelkedett erkölcsiségének páratlan volta, és nem szükséges, hogy ezen kívül más pótlékokhoz, vagy más kézzel fogható fogódzó pontokhoz ragaszkodjunk (vö. Róm 10,17; 1,16-17). 

A másik, amire érdemes felfigyelni, az éppen az a tényező, amitől mind a két tanítvány hitre jutott, és amely alapján meggyőződött arról, hogy Jézus Krisztus feltámadt és él. Ez pedig az a gondosság és rendszeretet, amely a menny Urát, a mi Üdvözítőnket jellemezte, mert a gyolcsok külön össze voltak tűrve és a kendő összehajtogatva volt egy másik helyen. A tanítványokat már első pillanatra meggyőzte ez a látvány arról, hogy itt nem sírrablás történt. Sírrabláskor mindent hagynak, ahogyan lehet. Jézus azonban feltámadása után levetette magáról a lepleket összehajtogatta és a kis kendőt is külön összetűrve tette le és úgy távozott a sírból. Ha valaki feltekint a csillagokra, vagy belenéz egy atom szerkezetébe, ugyan azt a rendet és összhangot fedezi fel, mint amit Jézus hagyott maga után a sziklasírban. A szeretett tanítvány „látta és hitt” (Jn 20,8), hitt, mert ismerte a Mesterét, akivel három és fél éven át együtt járt-kelt. Mert ahol Jézus megfordult és elment, mindenhol az Ő szeretetteljes és rendezett jellemének nyoma marad utána, mint kitörölhetetlen jegy az emberek emlékezetében. Vajon a mi megjelenésünk és távozásunk után milyen benyomással maradnak az emberek?

János apostol megjegyzi, hogy „még nem értették az Írást, hogy (Jézusnak) fel kell támadnia a halálból (Jn 20,9).” Maga Jézus volt az, aki feltámadása után többször is megjelent a tanítványainak valamint Mária Magdolnának és a sírhoz siető asszonyoknak, ezen kívül megjelent Péternek, és a két Emmausz felé tartó tanítványnak is (vö. Jn 20,11-17; Lk 24,13-35. 36-49; Jn 20,19-29; Jn 21,1-14; 1Kor 15,5-8, stb.). Ezen alkalmak során a feltámadt Krisztus feltárta előttük az ószövetségi Írásokat, az ő haláláról és feltámadásáról szóló jövendöléseket (próféciákat). Az emmauszi tanítványokhoz például így szólt: „Ó ti oktalanok és késedelmes (rest) szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe? És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt (Lk 24,25-27).” Jézus a feltámadása után negyven napon keresztül többször s megjelent tanítványainak és „szólt az Isten országáról szóló dolgokról” (ApCsel 1,3). A teljes ószövetségi Szentírás mindhárom nagyobb részéből idézett nekik és tanította őket, megnyitva előttük az ige ajtaját, hogy értsék az Írásokat, amelyek Őróla szólnak. „És mondta nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek voltam, hogy szükséges beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban énfelőlem. Akkor megnyilatkoztatta az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat (Lk 24,44-45).”

Miért tartotta fontosnak a feltámadt Jézus, hogy a róla szóló bibliai jövendölésekre irányítsa a tanítványai figyelmét?  - Azért, mert miután Ő mennybe megy, tanítványai számára ott marad a Biblia, és a megígért és pünkösdkor elküldött Igazság Lelke, aki elvezeti őket minden igazságra. A tanítványok az Isten örök igéje alapján kell, hogy hirdessék az Isten országáról szóló győzelmes örömhírt. Ez elegendő tekintély önmagában, és elegendő világosság ahhoz, hogy minden ember láthassa és biztos lehessen az örök élet feltételeit illetően (vö. Jn 17,3.17; 2Tim 3,16-17).

Ezúttal azért is tartom még fontosabbnak az Írások hangsúlyozását, mint például a feltámadt Jézus találkozását Mária Magdolnával, mert az utóbbi ismertebb, az ószövetségi jövendölések Krisztus haláláról és feltámadásáról viszont már kevésbé. A 22-dik és a 69-dik Zsoltár részletes és megrendítő leírást ad Krisztus megtestesülése előtt már ezer évvel arról, hogy Jézusnak milyen kínokat, gyalázatot és elhagyatottságot kellett elszenvedni a kereszten. Dávid a Szentlélek indítására még azt is leírta, amit szó szerint beteljesedve olvashatunk az evangéliumokban: „elosztották maguk között ruháimat és köntösömre sorsot vetettek” (Zsolt 22,19; vö. Mt 27,35; Jn 19,23-24). A 69-dik Zsoltárban megtudjuk Jézus halálának valódi kiváltó okát is: „A gyalázat megtörte szívemet” ( Zsolt 69,21), és hogy halála előtt mirhás bort akartak adni neki, és szomjúságában ecettel kínálták meg (Zsolt 69,22; vö.: Mt 27,34; Mk 15,35-36). Jézus megízlelvén nem ivott ebből, hogy a megváltás minden pillanatát teljesen ép tudattal vigye végbe és ne elkábultan haljon meg. Izaiás próféta hétszáz évvel Jézus előtt részletesen írt arról, hogy a Messiás halála helyettes áldozat lesz a mi bűneinkért, stb. (vö. Iz 52,13-53,1-12). Erről a szentírási szövegről már korábban részletesen írtam. A 16-dik Zsoltárban pedig Jézus feltámadásáról olvashatunk: „Mert nem hagyod a lelkemet (héberül „nefesz” = egyéni lélek vagy személyiség a sír hatalmában a feltámadásig) a seolban, nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson” (Zsolt 16,10; vö. ApCsel 2,31). Károli a vizsolyi Bibliában a „lelkem” kifejezést „életem”-nek fordította, mert az egész emberről van szó, aki a sír hatalmába kerül egészen a feltámadásig (lásd még Lk 23,46-ot, ahol a görög „pneuma” kifejezés ebben az összefüggésben az „élet leheletét”, az „életet” jelenti).

Az Atya szólította a Fiát, és Krisztus magához vette ismét a korábban letett isteni életét és hatalmát, hogy a halált és a sátánt megtiporva győztesen lépjen ki a sziklasírból. Jézusnak a feltámadása minden halandó ember számára egyetlen és kimondhatatlan reménység arra nézve, hogy Krisztus által van a halálból feltámadás. Miért? Azért, mert ahogyan Krisztus nem önmagáért, hanem értünk halt meg, ugyan úgy a feltámadása az örök életre való feltámadásunk záloga is lehet. Krisztus kimondhatatlan árat fizetett azért, hogy minket a menny számára megváltson. A tanítványok beteljesedve láthatták Krisztus kijelentésének valóságát, amelyet Jézus így fejezett ki: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” És, hogy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar (Jn 5,21). Éppen ezért a Megváltónk feltámadásának és az ő szavaiba vetett hitnek biztos horgonya van: „Az pedig az Atya akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon (Jn 6,39).” Mivel az Isten ennyire értékeli és szereti a bűnös embert, így lehet akár egy hajléktalanból, a sátán foglyából, vagy a földdé és porrá lett egykori emberből Isten ingyen kegyelméből Jézus áldozatába vetett hit által az Ofír aranyánál is drágább. Az Úr ugyanis ezt ígéri övéinek: „Drágábbá teszem az embert a színaranynál és a férfit az Ofír kincs aranyánál (Iz 13,12).” „Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is Ővele együtt megjelentek dicsőségben” (Kol 3,4). 

A halál szomorú valóságával szemben az emberi szavak vagy tettek nem tudják begyógyítani a megtört szívet. A feltámadt Krisztusba vetett hit és az Ő igéje az a hatalom, amelyik a vigasztaló Szentlélek által teljes megnyugvást és élő reményt tud adni annak az embernek, aki a szeretteit vagy közvetlen családtagját elveszítette. Bár a megváltás döntő eseménye végbement a Golgotán, a megváltási tervnek még van néhány záró akkordja, amíg az teljessé lesz. Amikor azonban nemsokára Krisztus, mint az ég és Föld királya megjelenik angyalai kíséretében az ég felhőiben, akkor minden szem meglátja Őt, és sír e földnek minden nemzetsége (vö. Jel 1,7), mert vége lesz a bűn uralmának és az Isten gyermekeinek örömét már senki sem veheti el tőlük (vö. Jn 16,20-23a).

A Krisztus feltámadásába vetett hit legyen mindannyiunk valódi reménysége, hogy ebből a szemszögből tudjuk értékelni és igazi jelentőségében látni életünk hétköznapjait és ünnepeit egyaránt!

Felhasznált irodalom:Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / Görög-magyar szótár az Újszövetség irataihoz, (szerk.) Varga Zsigmond J., Kálvin Kiadó, Bp., 1996.

Forrás: http://biblia.hu/szentiras_com_cikkek/husvet_hajnalan_es_reggelen


Konstanze von Schulthess - Nina Schenk Gräfin von Stauffenberg

(Konstanze von Schulthess - Nina Schenk von Stauffenberg grófnő élete)

 

Idén három évfordulóra  emlékezünk: az I. világháború kitörésének 100., a II. világháború 75. és a berlini fal leomlásának 25. évfordulójára.

 

Háborút áldozatok nélkül nem lehet megnyerni, ebből a szemszögből nézve a háborúnak nincsenek győztesei. Sajnos minden korszaknak voltak és lesznek olyan államfői, - lásd a kárpátaljai eseményeket - akik párbeszéd, békés eszközök helyett az erőszakot választják...

 

Sok könyvet írtak már a háborúk hőseiről, azokról a férfiakról, akik életüket kockáztatva próbálták az erőszakot, a háborút megszüntetni, a vérontást és sok ártatlan ember életét megmenteni.

 

Ilyen hős volt Claus Schenk von Stauffenberg gróf, a könyv írónőjének apukája, aki Hitler ellen követett el egy sikertelen merényletet, ezért egy rögtönítélő törvényszék - több társával együtt - halálra ítélte, és 1944.07.21. kivégeztette.

 

A háború hőseiről sok szó esik, de kevés említést tesznek a feleségekről, édesanyákról, akik otthon gyerekeket neveltek és a családfőt is helyettesítették. Ezt a hiányt pótolta e könyv írónője, anyukája életének megírásával.

 

Nina grófnőre úgy emlékezik lánya, hogy sose hallotta panaszkodni, pedig nehéz időket élt meg férje kivégzése után. Négy kiskorú gyerekkel maradt özvegyen és az ötödik gyerekkel, e könyv írónőjével, Konstanzeval, áldott állapotban volt.

 

A diktatúra emberei kiméletlenül kiírtották az ilyen családokat.

 

Gyerekeitől elszakítva - őket ismeretlen helyre szállították - először kihallgatták, majd börtönbe zárták és végül 5 hónapig a ravensbrücki koncentrációs lágerbe vitték. Életben maradását, gyerekeivel együtt, annak köszönhette, hogy a vallatásnál nem ismerte be, hogy tudott a merénylet terveiről, a gyerekeinek pedig azt mondta: apukájuk egy nagy hibát követett el.

 

A koncentrációs lágerben csak sógornője, Melitta von Staufenberg látogathatta meg, egy zsidó származású nő, akit csak azért nem küldtek gázkamrába, mert kitünő pilóta volt. Mint próbapilóta szerepelt az újonnan bevetett repülőgépeknél. Melittának sikerült megtalálni az elhurcolt gyerekeket is, akik üdvözlő levelet írtak anyukájuknak, ő látta el élelmiszerrel és meleg öltözékkel a gyermeket váró édesanyát.

 

A szülés - még léteznek csodák - egy kórházban zajlott le, ahova a koncentrációs lágerből szállították, de ekkor kezdődött meg a menekülés kálváriája. 1945 elején a civil lakosság egyik városból a másikba menekült az előrenyomuló orosz hadsereg elől. Az újszülött Konstanzét háromszor keresztelték meg. A menekülésben megbetegedett kislány tüdőgyulladást kapott és orvosság hiányában attól félve, hogy meghal, először az egészségügyi nővér, majd az anyuka keresztelte meg. A harmadik keresztelés egy lelkiatyától származik a kórház kápolnájában.

 

Nina grófnő, annak ellenére, hogy protestáns vallású volt, megfogadta a börtönben, hogy elzarándokol a Vierzehnheiligen (14 segítőszent) bazilikához (itt voltunk már zarándokúton Imre atyával), ha a Jóisten megsegíti és mind az 5 gyermeke életben marad. Ezt a fogadását 10 évvel később meg is valósította: 5 gyermekével gyalogosan közelítette meg a gyönyörű barokk bazilikát, és közösen mondtak el a segítőszentek előtt egy köszönőimát.

 

A Staufenberg család katolikus vallású, így annak ellenére hogy Nina evangélikus keresztény volt, a gyerekeket katolikus templomban keresztelték, és az anyuka nagy hangsúlyt fektetett vallásos nevelésükre. Úgy nőttek fel a gyerekek, hogy természetes volt a keresztvetés és imádság evés előtt és után, valamint lefekvés előtt. A gyerekek nevelésében arra fektette a legnagyobb hangsúlyt, hogy az igazi emberi értékeket tanulják meg, mint az illedelmesség, becsületesség és felelőségtudat.

 

Erős hite, vallásossága segítette Ninát átvészelni azt a nehéz időszakot, amikor elvesztette férjét, majd elvették gyerekeit, őt börtönbe zárták, édesanyját ártatlanul elhurcolták és tifuszban halt meg egy koncentrációs táborban, Valerie lánya pedig 26 évesen vérrákban halt meg.

 

Említésre méltó, hogy a merénylet után kivégzett tisztek özvegyei közül egyik se kötött később újabb házasságot, így hűen őrízték meg férjük emlékét.

 

Könyvbemutatómat egy verssel szeretném befejezni, amit az írónő várandós édesanyja a koncentrációs táborban írt:

 

Unser Papi

 

Du bist bei mir

Wenn auch Dein Leib verging

Und immer ist’s als ob

Dein Arm mich noch umfing.

 

Dein Auge strahlt mir zu

Im Wachen und im Traum,

Dein Mund neigt sich zu mir

Dein Flüstern schwingt im Raum:

 

Geliebtes Kind! Sei stark!

Sei Erbe mir!

Wo Du auch immer bist –

Ich bin bei dir!

 

 

Dávid Melinda

2014.04.09.


                                    FARSANGI MULATSÁG STUTTGARTBAN

 

 

Március 2.-án az idei farsangi időszak utolsó vasárnapján, a stuttgarti szentmise után farsangi mulatságot rendeztünk.

 

A közösségi termet, e rendkívüli ágápé szervezői, Zumbühl Csilla és Villi valamint Dávid Melinda és Feri, Sebestyén Eszter és huga Erzsike támogatásával díszítették fel és készítették

e vidám ünnepi alkalomhoz illően elő. Finomabbnál finomabb sütemények és farsangi fánk került az asztalokra.

 

Egy színes, jókedvü, szebbnél szebb és ötletesebbnél ötletesebb jelmezeket viselő társaság töltötte meg az ünnepi termet.

 

Az idei farsangi program rendezését és moderálását Kovács László, egyházközségünk világi elnöke valamint felesége Tömösvári Emese vállalta el.

 

A program, az örökké aktuális és kimeríthetetlen „anyós témára“ épült.

Az anyós vicceket és vidám jeleneteket Kind Angéla, Benedikt Ildikó, Kind Feri, Dávid Feri, Zumbühl Villi, Kováts Miklós és Kováts Ildikó adták elő.

 

Az est nagy meglepetése a „Ki mit tud“ előadója Dénes-Hügel Szabolcs volt. Ö zongorajátékával és ének tudásával lepte meg a közönséget. A Kovács Laci által Szabolccsal folytatott interjúból az is kiderült, hogy Szabolcs elsősorban autodidaktaként sajátította el tudását. Csak úgy ámultunk, micsoda értékek rejlenek közösségünkben. Köszönet Szabolcsnak, hogy fellépésével ünnepünket gazdagította.

 

A programba, felváltva a fellépőkkel, újra és újra bekapcsolódhatott az egész közönség, közkedvelt magyar nótákat énekelve. A nótázást, mint minden év farsangi mulatságán, az idén is Kovács Edith nagyszerű zongorajátéka kísérte.

 

Konferansziénk, Kovács Laci jelmeze egy doboz volt, mégpedig egy olyan ötletes doboz, melyre egy rejtvény volt rábarkácsolva. A közönség feladata volt a rejtvényt megfejtése. Nem kis fejtörés után sikerült a megoldást megtalálni, a „Már mi nálunk babám“ népdalt.

 

A humoros előadást Pintér Feri bűvésztrükkjei zárták.

 

Az együttlét közös énekléssel folytatódott, miközben valódi pincérnőknek álcázott felszolgálóink Stauder Éva, Kocsis Ilonka, Berecz Piroska és Gáll Klára személyében, lelkesen látták el a közönséget kávéval és teával.

 

Minden résztvevőnek és segítőnek, aki a farsangi mulatságot lehetővé tette és sikeréhez hozzájárult, hálás köszönet.

Külön köszönet Imre atyának, aki, mint minden évben, most is, a mi fülünknek oly meghitt nótacsokrot és az előadást tartalmilag állította össze.

 

Megfeledkezve mindennapjaink gondjairól, egy nagyszerű és vidám délutánt, töltöttünk el együtt. Sok sok élménnyel, kedves baráti beszélgetéssel és találkozással töltődtünk fel.

Kívánjuk és reméljük, hogy még sok ilyen boldog együttlétben részesüljön közösségünk.

 

Benedikt Ildikó

Stuttgart, 2014.03.13


 

 

Különleges dallamok, virtuóz harsonajáték

 

A stuttgarti Bruder Klaus Katolikus Templomban indította útjára 2014-es koncertsorozatát a Németországba rendszeresen visszatérő Four Bones harsonakvartett.

 

A zenekar megalakulása óta bejárta Európa számos országát, felléptek többek között Angliában, Ausztriában, Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Észtországban, Németországban, Romániában, és Szlovéniában is.  Ázsiába visszatérő vendégek, ahol 2009-ben hat koncertből álló turnéval képviselték Magyarországot, ugyanakkor állandó résztvevői a Múzeumok Éjszakája rendezvénynek, a Sziget Fesztiválnak. Nagy sikerrel koncerteztek a Zeneakadémia nagytermében, a Francia Intézetben, és a Szépművészeti Múzeumban. 2007-ben a Művészetek Palotájában mutatták be a több művészeti ágat felölelő produkciójukat, az Impressziókat, mely az eddig megszokottaktól teljesen eltérő új műfajt teremtett. 2012-ben meghívást kaptak a Sauerland-Herbst nemzetközi fúvós fesztiválra, ahol több nagysikerű koncertet adtak.  A zenekar tavaly ünnepelte tízéves fennállását, melyet nagyszabású koncerttel ünnepelt a BMC Zenei Központban olyan vendégművészek társaságában, mint Palya Bea vagy Szirtes Edina „Mókus”.

 

Az elmúlt évtized során számos kiemelkedő előadóval, muzsikussal, zenekarral közreműködött az együttes (többek között: Palya Bea, Szirtes Edina „Mókus”, Gereben Zita, Bocskor Bíborka-ének, Nagy János, Horváth Tojás Gábor -zongora, Kovács Tamás „Tobzi”, Nagy Zsolt-ütőhangszerek, Fabula Rasa zenekar).

 

A négy Zeneakadémián végzett harsonás (Magyar Péter, Gáspár Olivér, Halász Ágoston, Gyetvai Péter) igazi elkötelezettjei elegáns és különleges hangszerüknek, melyről 2014. január 31-én ismét meggyőződhetett a közönség. Repertoárjuk széles skálán mozog a korai reneszánsztól, az ismert klasszikusokon át, a mai kortárs zenét is bemutatva, ugyanakkor a könnyedebb melódiákon, népszerű műveken át egészen a jazz világáig terjed. Évadnyitó koncertjükön egy különleges „zenei utazásra” invitálták a stuttgarti hallgatóságot: Mozart Don Giovanni nyitánya és Bach D-moll fúgája mellett felcsendült Smetana Moldva c. darabjának ismert melódiája is, amit Edward Elgar országos hírnevét meghozó Enigma-variációi követtek. A koncertre érkezők egyik kedvenc zenei csemegéje Kálmán Imre leghíresebb operettjének (Csárdáskirálynő) egyvelege volt, melyet percekig tartó tapssal jutalmaztak. A kvartett „magyaros” blokkja jól tükrözte az együttes sokszínűségét, hiszen ízelítőt kaphatott a közönség a 2011 őszén megjelent Crossroads c. nagylemezükre komponált művekből is (Stollár Xénia: Suite Argentina-Tango Dynamico), melyek a tangó, a jazz, a folk és a komolyzene gyakran egymást keresztező világába kalauzolnak. A lendületes, szenvedélyes dallamokon túl az első, harsonakvartettre komponált, George Tibor-darab (Introduzione-Tema e Variazioni) is felcsendült. A tavaly Budapesten bemutatott „Van Gogh Alive” multimédiás kiállításra a kvartettnek komponált Shaping Strokes (Ott Rezső) pedig a stuttgarti közönséget is lázba hozta.

 

A koncert végül az 1930-as évek Amerikáját és annak swing-korszakát felidéző It Don’t Mean a Thing (If It Ain’t Got That Swing) c. Duke Ellington darabbal zárult. A szervezők meghívását, a percekig tartó vastapsot és a közönség lelkes befogadását a harsonások a New York, New York c. dallal köszönték meg.

 

A zenekar tagjai ez alkalommal csupán egy napot töltöttek Stuttgartban, hiszen a nyitókoncertet követően már Bázelben és Ludwigsburgban tettek eleget egy-egy felkérésnek, de megígérték, hamarosan visszatérnek, hogy hűséges, mindig lelkes stuttgarti követőit ismét harsonaszóval örvendeztessék meg.

 

Koncertsorozatukat, zenei kalandozásaikat figyelemmel kísérheti mindenki a kvartett honlapján (www.fourbones.hu) illetve facebook-oldalán (https://www.facebook.com/pages/Four-Bones-Quartet/359083395703?fref=ts).   

 

Brigitta Szabó ■ Kulturreferentin

 

Balassi Institut, Ungarisches Kulturinstitut, Stuttgart

 

Haußmannstr. 22, 70188 Stuttgart

 

Tel: 0711.164.8719; Fax: 0711.164.8710  ■ www.uki-s.de

 

 

Harsonakoncert a Bruder Klaus templomban

 

Yehudi Menuhin (1916-1999) amerikai hegedűművész és karmester szerint: „A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.”

 

Pénteken, január 31-én, a mise után nagyszerű zenei élményben volt újból részünk.

A „Four Bones” magyarországi harsonakvartett látogatott el hozzánk és egy gyönyörű koncerttel örvendeztetett meg bennünket.

 

Szabó Brigitta, a Stuttgarti Magyar Kultúrintézettől, kitünő hozzáértéssel moderálta németül és magyarul az estet.

 

A kvartett 2002-ben alakult. Tagjai: Magyar Péter, Gáspár Olivér, Halász Ágoston és Gyetvai Péter zeneakadémiát végzett fiatalok, akik már több külföldi zenei rendezvényen és fesztiválon léptek fel. Többek között Ausztriában, Angliában és Kínában koncerteztek. A repertoárjuk széles skálán mozog, a korai reneszánsztól egészen a 21. századi kortárs zenéig, a klasszikus melódiáktól a jazz világáig.

 

 

A koncerten Mozart, Bach, Smetana, Brahms és Kálmán műveiből adtak elő.

 

Smetana „Moldva” című művének felhangzásakor mindnyájan Prágában éreztük magunkat és visszagondoltunk az ott töltött szép napokra zarándokútunk alkalmából.

 

Kálmán operettegyvelégének felhangzásakor már az egész közönség tapssal kísérte a koncertet.

 

Szebben nem is végződhetett a koncert, amikor ráadásként az „Oh happy day” című goszpel szám hangzott el.

 

A csatolt képek magukért beszélnek.

 

Dávid Melinda

 

2014.02.05.

 

 

Nagyon örvendek annak, hogy sikerrel ért véget a 39. Stuttgarti Magyar Jótékonysági Bál. Köszönöm azoknak, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, így is segítve karitatív projektjeinket. De különösképpen köszönöm azoknak, akik a Bált szépen és szakszerűen megszervezték és levezették. Isten fizesse meg nekik százszorosan! - Szeretettel Imre atya.




Adventi és karácsonyi hírek egyházközségünkből

Német ismerőseink elbeszélése alapján, ők már nagy ünnepek alkalmával se járnak templomba, mert a plébános minden évben ugyanazt prédikálja.

 

Ellentétben velük, mi elmondtuk, milyen lelki értékekkel, kulturális élményekkel gazdagodtunk az adventi és karácsonyi időszakban.

 

I. Advent vasárnapján Imre atya prédikációjában felvetette mennyire szükséges, hogy lelki életünk épségének megőrzéséért minden nap legalább két órát magunkba tudjunk szállni, mert aki erre nem képes hamarosan megbetegszik.

 

Ezen a napon hagyományossá vált egyházközségünkben az adventi koncert. Idén is Bálint Natália szoprán énekesnő és Palojtay János zongoraművész bűvölt el bennünket egy gyönyörű koncerttel. A művésznő személyesen konferálta a zeneszámokat. A műsort Bach, Händel, Pergolesi, Reger, Verdi, Vivaldi és Wolf műveiből állította össze. Mesteri módon kísérte zongorán Palojtay János zongoraművész, aki előtt meggyőződésem szerint sikeres jövő áll.

 

A szentmise és a koncert utáni agapén Marietta és Jens saját készítésű, sok finom fűszerrel és gyümöccsel dúsított forralt borral kényeztettek el bennünket. Köszönet érte.

 

Adventi időben hagyományossá vált a reggeli roráté mise is az utána következő közös reggelivel a plébánián.

 

December 13. és 15-e között először szervezte meg egyházközségünk az adventi lelkigyakorlatot, ami ugyancsak hagyományossá fog válni. Vendégelőadónk Kakucs Szilveszter esztelneki ferences szerzetes atya volt, aki tartalmas előadásával felkészített bennünket az eljövendő ünnepekre.

 

A december 15-i szentmisén az egyházközség kórusa nagyon szép adventi énekekkel lepték meg a híveket.

 

A szentmise után a cserkészek adventi programmal örvendeztettek meg bennünket, amelynek témája „A híd” volt és alkotója a cserkészek parancsnoka, Jablonkay Lydia. Külön örömöt jelent minden évben a cserkészek programjának a megtekintése, látni milyen sokat jelent, ha önzetlenül foglalkoznak velük, mennyit fejlődtek, hogyan sajátították el az anyanyelvet. Szabó István énekes gyönyörű hangjával ünnepélyesebbé tette a cserkészek összeállítását.

 

Szentestén és a karácsonyi ünnepkörben újból nagyon sokan jöttek el a szentmisére, Jézus születését ünnepelni, jászola előtt fejet hajtani, maradandó, tanulságos szentbeszédeket hallgatni és a világ legszebb karácsonyi énekeit hallgatni, énekelni.

 

Szentestén Imre atya prédikációjában Napoleon fia születésének ünneplését a Kisjézus születésének körülményeivel hasonlította össze. Amíg a franciák 101 ágyúlövéssel köszöntötték az új trónörököst és világraszóló ünneplésekbe kezdtek, addig egy szerény istálóban megszületett az egész emberíség megváltója, akit édesanyja jászolba fektetett és Ő így fogadta az első látogatókat, az egyszerű pásztorokat.

Imre atya prédikációjában hitünk megvallására buzdított bennünket és arra, hogy ne tekintsük vallásunkat csak magán ügynek, gondoljunk azokra, akik ma is életükkel fizetnek, mert a keresztény vallás mellett bátran kiállnak.

 

Karácsony másodnapján, a szentmise után, újból koncertélményben volt részünk: Dávid Julianna cselló- és anyukája, Kis-Paál Anna hegedűjátékát hallgattuk meg.

 

December közepén sok szorgalmas kéz munkájának köszönhetően több mint 9500 „Értesítőt”, báli meghívót és betétlapot postáztunk híveinknek.

 

Ezúton is szeretném megköszönni nagyszerű és önzetlen segítségüket.   

 

Dávid Melinda

titkárnő

 

2014.01.07.

 

Így csináljuk mi...

 

 

 

Türelem szoktam mondogatni magamnak, néha időt kell hagyni a dolgoknak, hogy megérjenek, mint a termés.

 

 

Így volt ez Eislingenben is, összejött egy jó kis befogadó csapat (hívjuk, kemény magnak) aki lelkesen szervez, tesz, vesz, mosogat egyszóval mindent csinál, hogy a közösségben a kétéves kis Levente és a 82 éves Klárika néni is jól érezze magát. Így értünk el ez év novemberéhez hogy megünnepeljük Skóciai Szent Margit katolikus részegyházközségünk névadóját.

 

Templombúcsúra készültünk.

 

Szombaton délben mindenki hozta az előre megbeszélt dolgokat a székely káposztához, a teremdiszítéshez, és a száraz torok elleni gyógyszereket. Mindenki tette a dolgát, így szokott ez lenni minden jó közösségben. Mindenki betesz egy picit amit tud, és utána nagy dolog lesz belőle; így lett késő délutánra 535 db. káposzta. Majd vacsorára készítettünk koleszterin mentes csülköt dinsztelt káposztával.

 

Eljött a vasárnap. A szentmise előtt még az utolsó simítások, majd 15 órakor Imre atya köszöntötte Ulmból, Schwäbisch-Gmündből, Stuttgartból, Heidenheimból és a környékről érkezett híveket. Ott volt az Eislingeni kórus Kocsis Judit vezetésével, és hozták a jó formájukat mint minden évben. Horvát Ottó és Várda Péter klarinét játéka nagy élmény volt mindenki számára. Köszönet érte!

 

Imre atya Skóciai Szent Margit ünnepén a családról prédikált, és egyben feltette a kérdést hogy mi is szükséges a jó házassághoz.

 

1. Vallás. Skóciai Szent Margit 22 évesen , csak rábeszélésre ment hozzá harmadik (véreskezű) Malcolmhoz. Mégis sikeres házasság lett belőle. Miért? Mi kell a házassághoz? Elsősorban:vallás! Hit abban, hogy Isten vezeti és tartja össze a házastársakat minden nehézség ellenére.

 

2.Otthon. Skóciai Szent Margit a házasság után otthont teremtet a kis családjának. Ha igazi az otthon, ha benne szeretet van, akkor biztos alapon nyugszik a házasság.

 

3. Türelem. Skóciai Szent Margit otthonának lámpásában a türelem égett. Férjét és környezetét kereszténnyé tenni nem történt máról-holnapra.

 

És a végén összefoglalta hogy  Skóociai Szent Margittól három dolgot tanulhatunk meg: a jó házassághoz vallásosság, otthon és türelem szükséges.

 

Az ágápé nagyon jó hangulatban telt, mindenki a székely káposztát és a jobbnál jobb sütiket dicsérte. Már-már olyan nagyra sikeredett a székely káposzta dicsérete hogy megbeszéltük  Németországban levédjük, és a Stuttgarti Katolikus Egyházközség fogja exportálni a multiknak, a titkárnő (Melinda) pedig egész napos munkaidőben csak a bevételt fogja számolni...

 

Horvát Ottó a zongoránál. Valahogy így írnám le krónikásként a nótázást, mulatozást ami a végére maradt.

 

Elégedettek voltak a hívek, a kemény mag, hisz mindenki egy kis időre otthon érezte magát.

 

Köszönet a sok segítő kéznek.

 

27.11.2013 Deggingen

Szegi Oszkár

 


 


 

Őszi gyalogos zarándoklat

 

A tavalyi jubileumi gyalogos zarándoklat után, amit a Stuttgart-i Solitude kastély erdejében tettünk meg, idén Stetten és környékén folytattunk.

 

Reggel fél tízkor találkoztunk az evangélikus templom előtt, hogy Imre atya vezetésével a szőlőtőkéről és a szőlővessző kapcsolatáról (egyházközség) gondolkozva felfedezzük az őszi természet szépségeit.

 

Meglepetésszerűen Gyuri atya is hozzánk csatlakozott Ulm-ból.


A Jóisten áldását kérve imával kezdtük el a zarándokutat.


A gyalogláshoz kedvező idő is társult, mert Imre atya ígéretéhez híven Szent Péter csatornái zárva maradtak.

 

Utunk szépen rendezett szőlőhegyek- és gyümölcsösök között vezetett, ahol a termést már rég betakarítoták, de egy pár fürt szőlő megmaradt, hogy lencsevégre kerüljön...

 

Zarándoklatunk során nem felejtkeztünk meg a magunkkal hozott elemózsiáról sem, amit félúton szünetet tartva egy pohár szíverősítő után jó étvággyal elfogyasztottunk.



A testi táplálék után a lelki eledel következett: Imre atya ismertette velünk Dr. Cserjés Sándor (1959-1967) a Misszió lelkészének életét, milyen nehézségekkel küzdött, mennyi áldozatot követelt a különböző városokban tartott misézés, családlátogatás a „Stuttgart-i Magyar Egyházközség története” című könyvéből.

 

A XIV. században épült Yburg elnevezésű vár mellett haladtunk el, amelynek csak a külső falai maradtak meg, de az arra vándorlók kedvencei közé tartozik, mert onnak szép kilátás nyílik a Rems völgybe.

 

November közepén is van miben gyönyörködjön az erdei természetjáró: a sok színben pompázó falevelekben, örökzöld fenyők, gombák, virágok és a bokrok színes bogyói között.

 

Zarándokutunk végén jó hangulatban és sok élménnyel búcsúztunk el egymástól.


 

A már hagyományossá vált gyalogos zarándoklatot jövő évben folytatjuk.

 

Dávid Melinda

Stuttgart, 2013.11.18.


 

Zarándoklat a szőlőhegyek között...

Idei gyalogos-zarándoklatunk központi témája a szőlőtőke (Krisztus), a szőlővesszők (mi) és a szőlőszemek (az egyházközségünkért tett jótetteink) voltak.

 

Ugyanakkor ezzel a szimbólummal akartunk azok előtt a lelkészek (ezúttal Dr. Cserjés Sándor) és hívek előtt adózni, akik előttünk jártak...

 

Ezért indultunk el tizenhárman a Stetten-i evangélikus templom elől, s a szőlőhegyeken keresztül átvágtunk Strümpfelbachnak, majd onnan – Lobenrot-on keresztül – visszatértünk Stetten-be.

 

Mivel a képes beszámoló már készül, most csak meg szeretném köszönni mindazoknak, akik Egyházközségünk 66. évfordulóját velem együtt – így is megünnepelték.

 

Stuttgart, 2013-11-17.

 

Imre atya

 

 

„...Arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt...” (Jn 15,16)

 

Ezt az idézetet választotta igehirdetésének mottójául Nt. Gémes Pál evangélikus lelkész az ökumenikus istentiszteleten, ahol az 1956-os forradalomra, szabadságharcra és népfelkelésre emlékeztünk.

 

A szentmisén - hagyományos módon - a szentáldozás után úrvacsoraosztásra is sor

került, amelyen az evangélikus hívek a bor mellett egy óriási házi kenyérből osztogattak híveiknek és a megmaradt részből, aki akart, hazavihetett. A szentmisét a himnusz eléneklésével zártuk.

 

A szentmise után következő októberi ünnepi műsoron először Imre atya köszöntötte a vendégeket majd Schultheis Éva konferálta be az előadókat.

 

Először vendégelőadónk, Mydlo Tamás, müncheni magyar főkonzul mondta el ünnepi beszédét, amelyben az 1956-os forradalomban résztvettek halált megvető bátorságát emelte ki, amellyel a szabadság mellett kiálltak.

 

Ezután következtek a vers- valamint prózaelőadók és Bálint Natália operaénekesnő, aki gyönyörű hangjával népdalok előadásával tette színesebbé az ünnepi programot.

 

A vers- és prózaelőadáson részt vettek és szép előadásukkal gazdagították az 1956-os megemlékezést: Jablonkay Kinga cserkész, Ferenczy-Vass Éva cserkész és a Baranta egyesület tagja, Szabó Györgyi, a reutlingeni egyházközség híve, Dr. Kovács László, az egyházközség világi elnöke és Hahn-Seidl Alida, a Húnia Baráti Kör alapító tagja.

 

A konferáló Schultheis Éva kihangsúlyózta előadásában, hogy milyen fontos az összefogás és idézte Déry Tibor írót, aki „fogjunk össze, ne egymás ellen hadakozzunk!” figyelmeztetéssel fordult a magyar néphez. Ezt a figyelmeztetést követve alakult meg a Stuttgarti Magyarok Szövetsége, amelynek égisze alatt több csport is egyesült és tagjainak tolmácsolásában hallottuk az elhangzott előadást.

 

Az ünnepi program Imre atya köszönetével, a Szózat és a Székely Himnusz eléneklésével valamint a közösségi teremben ágápéra való meghívással végződött.

 

A teremben már vártak ránk Szegi Hajnalka és Oszkár vezetésével az egyháztanácsosok, legátusok és önkéntesek csapata, akik már előkészítették a kávét, teát és a finom süteményeket.

 

Ez a szentmisével, ünnepi programmal és ágápéval összekötött találkozó is hozzájárul ahhoz, hogy a múltra emlékezünk, hőseinek példáján épüljünk és elmondhassuk: „Itthon vagyunk, mert élünk és emlékezhetünk.”

 

Dávid Melinda

2013.11.03.


 

Halottainkra való megemlékezés a Steinhaldenfeldi-temetöben

 

Szétszórodtunk a nagyvilágban, odahagyva az ó-hazát és a kárpát-medencei nyugvóhelyükön  szeretteink sírhamvait is. Így rájuk is emlékezve kereste fel a Szent Gellért plébánia közösség közel negyven fős kis csoportja a Steinhaldenfeldi temetőt. A hallgatag sírok között járkálva, megállított egy gyönyörű, sírkőbe vésett szerelmi vallomás. Egy özvegyasszony, faragtatta szerelmük történetének néhány sorát  egy márványból készült mesekönyvbe, és ahogy ez szépen illik a mesékhez, így kezdte a régi időkre való emlékezést, „Es war mal...”

És ez a sor ugyanígy  megtalálható Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd c. versében is: „Hol volt...” Valóban, mennyi, mennyi mindenről mesélhetnéneknek nekünk   a régi idök  sirkövei.

 

"Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

Amíg a „Halotti beszéd” itt kiragadott versrészletén mélázok, eszembe jutnak azok a gondolatok, amelyeket Imre atya vésett a  Szent Bonifácius templomban a reggeli szentmisén a szívünkbe. Az idézett  verssorokkal szemben mennyire másként csengtek az ö szavai. A versből a kilátástalanság, a rezignált lemondás reménytelensége csendül ki, tudomásunkra hozza hogy a küzdelmes életpálya után minden lezárul, senki és semmi nem kelti föl már  halottainkat, egyszer s mindenkorra le kell  róluk mondanunk. A Szentírásból vett  ígéretekre támaszkodva beszélt Imre  atya  egy  más jövőről,   ahol a földön túli életnek egy új szakasza veszi  kezdetét,  és mert beszédének a forrása az Irás volt,  így  súlya volt pozitív töltetű szavainak. Szentbeszédének  az  a fontos üzenete, hogy a Földröl eltávozott hozzátartózóink nem végleg mentek el, mert  közénk hidat ácsol az egymásért kölcsönösen  elmondott ima ereje, és így kapcsolatunk soha nem szűnik meg, és a továbbiakban is fontosak maradunk mi is az ő számukra, és  mint mi értük, ők is szüntelenül ostromolják az Ègieket imáikkal érettünk.

 

Kosztolányinak sok verse szól a halálról, és a halottakról. Az itt leírt versében  gyönyörűen fogalmazza meg, hogy ők mindig közöttünk maradnak, s emlékeik beszövik egész életünket.

 

Halottak

 

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók.
Képek, már megmeredtek és örökre
szépek.

 

Az őszi ruhát öltött és haldoklóvá vált természet, amely belépve a Steinhaldenfeldi temetőkapun a sírkertben fogadott minket, megkönnyitette a dolgunkat „Memento mori – emlékezz a halálra!” - ahogy az ismert középkori figyelmeztetés int minket. Ahogy meg-megálltunk énekelve és imádkozva egy-egy honfitársunk sírjánál, bár az ő halálukra emlékeztünk, de már előre tekintettünk az intő figyelmeztetés alapján a magunk halálára is, de tudjuk, hogy majd azon is Krisztus uralkodik, aki áldozatával megnyitotta nekünk országát.

 

Nagyon szép gondolat, hogy amikor meghalunk már nem halljuk meg az értünk szóló harangszót, ezért ha harangszót hallunk, halljuk meg benne a majd egyszer értünk kongatott haranghangot.  John Donne: „egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól...

 

Mint ahogy ez minden évben lenni szokott, bőven került az idén is asztalunkra jó falat, és így az  ún. „pománával” szeretett-vendégséggel zártuk le temető látogatásunkat.

 

 

Zeitler Barbara

Stuttgart, 2013-11-02.

 

 

Zarándoklat Santiago de Compostelába és Fatimába

2013 Október 07 - 13-ig

 

Október 07. Hétfő

 

A Magyar Katolikus Misszió irodájában várakoztunk, kávéval ellátva, míg a busz jött.

A busz a Müncheni reptérre szálított minket, ahol a fedélzetkártyák kiállításánál első nehézségek támadtak. Felültünk a repülőre és Münchenből Barcelonába, onnan pedig tovább Santiago de Compostelába repültünk.

 

A Compostelai reptéren a Müncheni apró nehézség komoly problémát okozott, mert a fedélzetkártya változása miatt elkeveredett két zarándoktársunk poggyásza.

A Santiago de Compostelai reptéren idegenvezetőnőnk Eleonóra várt ránk, aki segített elintézni az eltűnt csomagokkal járó formalitásokat és ezután elkísért bennünket a szállodánkhoz.

 

Október 08. Kedd

 

Zarándokútunk első állomása Santiago de Compostella volt, Jakab apostol sírja. Santiago de Compostella Róma és Jeruzsálem mellett a harmadik fontos keresztény zarándokhely.

Jakab apostol volt az első Jézus apostolai közül, aki vértanú halált halt, Heródes király lefejeztette. A holttestét a legenda szerint az akkori római Hispániába vitték, ahol el lett temetve. Egy Paio nevű remete 813-ban felfigyelt furcsa csillagformájú fényekre a mai katedrális helyén.

 

A helyi püspököt értesítették és a kihantolás folyamán egy sírt találtak három holttesttel, amelyek közül egyik le volt fejezve. Egy írást is találtak, amely úgy szólt „Itt nyugszik Jakab, Zebedeus és Salomé fia”. A két másik holttest a tanítványaié voltak.

 

A mai katedrális alapköve 1075-ben lett lerakva, miután a régi templom 997-ben a mórok által le lett rombolva. A katedrális több mint száz évig épült. Az eredeti román stílus ma csak a bazílika belterében látható. Ehez a 12. századtól kezdve gótikus elemek is hozzájöttek. Kívül a 17.-18. században a bazílika barokk stílusban át lett alakítva (legjobban felismerhető a csigaformájú díszítéseken).

 

A városnézés után a katedrálisban részt vettünk egy csodálatos nemzetközi szentmisén, melynek végén a zarándokok nagy ámulatára a hatalmas tömjéntartó lett lengetve (1,60 m magas és 80 kg nehéz).    

 

A katedrális fénypontja szent Jakab ezüst koporsója és kő mellszobra, melyhez egy külön szűk bejáraton keresztül lehet hozzájutni. A többi zarándokkal együtt mi is letérdeltünk az ereklye előtt, egy imát mondtunk és átöleltük a mellszobrot.

Compostelából az útunk Portón keresztül vezetett. Itt a busszal egy rövid várostúrát tettünk. Estefelé Coimbrába érkeztünk, ahol éjszakáztunk.

 

Október 09. Szerda

 

Ezen a napon Coimbra, az egyetemi város volt a soron. Az egyetem 1290-ben Liszabonban lett alapítva és 1573-ban Coimbrába áthelyezve.

Miután az egyetemet megnéztük, új vezetőnk az óvároson keresztül a régi katedrálishoz vezetett minket.

 

A katedrális Portugália egyik leghíreseb román stílusú építménye. Az alapköve 1162-ben lett letéve. Figyelemre méltó, hogy a katedrális kívül a lőréseivel inkább várra, erődre, mint templomra emlékeztet.

 

A román stílusú katedrális kapuja a 16. században egy reneszánsz stílusú kapuval lett kiegészítve (megismerhető az antik építészetet idéző elemeken).

Coimbrából útunk tovább vezetett Tomarba, a régi templomos erődbe.

Miután a térség a móroktól vissza lett foglalva, 1159-ben a templomos lovagoknak lett adva. 1160-ban le lett téve a vár és a kolostor alapköve és Tomar lett a rend székhelye  Portugáliában. 1190-ben a mór kalifa megtámadta Tomart, de nem tudta bevenni.

 

A templomos rend 1314-ben be lett tiltva. Portugáliában erre át lett nevezve a „Krisztus rendje” névre.

A vár és a kolostor teljesen, egy reneszánsz kerengő kivételével, gótikus stílusban épült. A díszekben mindenütt feltalálhatóak a tengerészet (hajókötél, stb.) és a rend jelképe, a kereszt, melyet abban az időben a felfedezők hajói a vitorláikon is viseltek.

 

Tomarból továbbutaztunk Fatimába, zarándoklatunk második fénypontjára.

Miután a szállodában elfoglaltuk a szobánkat, este résztvettünk a rózsafüzéren és a gyertyás körmeneten.

 

A Fatimai szentély fő részei a jelenések kápolnája és a bazilika.

Három pásztorgyermeknek itt 1916 tavaszától 1917 októberig háromszor megjelent egy angyal és hatszor a szűzanya.

 

Ez abban az időben történt, amikor Európa az úgynevezett „európai őskatasztrófa”, az első világháború közepén találta magát.

1917-ben az orosz monarhia megbukott és egy új ateista rendszer, a komunizmus, lépett a helyére, amely hamarosan ellepte fél Európát.

 

Ezek az események a Fatimai látnokoknak már abban az időben kinyilatkoztatta a Szűzanya, mikor még senki el sem tudta volna képzelni, hogy a szélsőséges komunisták hatalomra jöhetnek.

 

Október 10. Csütörtök

 

A napot a Szentháromság templom egyik kápolnájában misével kezdtük. Ezután vezetőnk megmutatta a Szentháromság templomban a nagy termet, amely kilencezer személynek adhat helyet.

 

Megtekintettük a bazilikát, melyben szent István királyról egy szobor van és szent Erzsébetről egy üvegablak.

 

Ezt követően a busz elvitt minket a magyar keresztúthoz, amely végén a Magyar Kápolnába érkeztünk. A faluban a látnok gyerekek szülőházait megtekintettük.

 

A nap többi része (a kegytárgykereskedők örömére) szabad rendelkezésre állt.

Este újból részt vettünk a rózsafüzéren, amelyen nagy örömünkre a csoportunk két tagja – Schrepler Judit és férje József magyarul mondott egy tizedet.

 

Október 11. Péntek

 

Most az útunk Nazaréba, az Atlanti óceán partja irányába vitt minket. Útközben megtekintettük a Batalhai „Santa Maria da Vitória” kolostort.

A kolostor I. János portugál király fogadalma miatt épült, amelyet 1385-ben az Aljubarrotai csata előtt tett. Miután a kasztíliai hadak felett győzelmet aratott, elrendelte az óriási épület elkészítését.

Az építkezés majdnem kétszáz évig folyt. Az épület a legszebb példája a portugál késő gótikának. Főhajójának magassága maradandó benyomást kelt (32,4 m).

A két oldalhajóban vannak I. János és Filipa de Lancaster kőkoporsói.

A templom mellett található egy kerengő és a nagy kupolaterem, amelyben az első világháborúban elesett portugál ismeretlen katona sírja van. Ezt állandóan két katona őrzi.

A kerengő boltívei mór elemeket is tartalmaznak.

További érdekességek a befejezetlen kápolnák, amelyeknél a tetőboltozat hiányzik.

 

Tovább utaztunk Alcobacaba, abba a városba, amely a két folyó (Alcoa és Baca) egybefolyásának köszönheti a nevét.

Alcobacaban található a Monasteiro de Alcobaca, az ország egyik legnagyobb és legrégibb  kolostora. Az épületet 1178-ban kezdték el építeni és 1240-ben az első része kész lett. A következő években az épületet állandóan kibővítették.

 

Alcobacabol továbbutaztunk Nazarébe, az Atlanti óceán partjára. Itt egy gyönyörű homokos tengerpart várt minket, ahol csoportunk egyes tagjai megfőrödtek az óceánban.

Nazaré temploma annak a sziklának a közelében épült, amelyen a legenda szerint a  Szűzanya egy vadászó lovagnak jelent meg, hogy megóvja a mélybe zuhanástól. A templomban található egy festmény, amely ezt a jelenetet ábrázolja, a sziklát pedig a kilátón lehet látni.

 

Nazaréból aztán Liszabonba utaztunk, zarándoklatunk utolsó állomására. A Tejo folyó túlpartján elsőként a nagy, 114 méter magas „Cristo Rei”, azaz Krisztus Király emlékműre másztunk fel. Innen egy gyönyörű kilátás várt minket Liszabonra és a Ponte 25 de Abril-ra, a hídra, amely összeköti a Tejo jobb és bal partját.

 

Október 12, Szombat

 

Ezt a napot szentmisével szerettük volna kezdeni a Szent Antal templomban, amely Szent Antal szőlőházának helyén áll, de egy horvát csoport gyorsabb volt és ezt már lefoglalta.

Szerencsére a mellette fekvő katedrális egyik kápolnájában megtarthattuk a misét.

 

A katedrálist a 12. században kezdték el építeni, a stílusa többnyire román, de helyenként gótika is fellelhető benne. A tetején lévő lőrésekkel egy erődre emlékeztet.

Szent Antalt ebben a katedrálisban keresztelték 1195-ben, Fernando névre.

 

A mise után az Alfama egy részén gyalogoltunk át. Ez a városrész máig megőrizte a mór stílust. Ezután a  belvárosba mentünk, ahol egy sétát tettünk a IV. Péter tértől a kereskedők teréig, a Rua Augustán át.

 

Egy mellékutcában a Santa Justa felvonó található, amely az alvárost a felvárossal köti össze. 1902-be épült és elejében gőzzel működött. 1907-ben átalakították áramra.

A kereskedők terét egy diadalkapun keresztül értük el. A tér közepén I. József király szobra áll.

 

Visszagyalogoltunk a találkozóhelyünkre a Café de Suiza előtt. A busz a Jeromos kolostorhoz vitte csoportunkat. A kolostor építését 1502-ben kezdték meg építeni.

Az épületen mindenütt érezhető, hogy egy olyan korszakban készült, amelyben Portugália hatalmának csúcspontján állt. Vasco da Gama felfedezte a keleti fűszerpiacokhoz vezető útat és Portugália bevételei nagyszabású építkezéseket engedtek meg.

 

Számos uralkodó és hitvesük mellett, a kolostorban Vasco da Gama koporsója is megtalálható, habár üres, mert a felfedező harmadik útjáról nem tért haza.

 

A kolostorból gyalog átmentünk a Belém toronyhoz. A tornyot az akkori portugál király a város tenger felőli támadások elleni védelmére építette. Eredetileg két torony volt, az egyik a 18. századi nagy földrengésnél elpusztult.

 

A torony közelében áll az 1960-ban épített felfedezők emlékműve, amely egy útnak induló karavellát ábrázol. Az emlékmű Tengerész Henrik 500. éves évfordulójára készült.

 

Október 23, Vasárnap

 

Idegenvezetőnk elkísért minket a Liszaboni reptérre, ahonnan Barcelonán keresztül Münchenbe repültünk. Ezúttal minden koffer-probléma nélkül...

 

Köszönjük az atyának, hogy lehetővé tette számunkra ezt a szép zarándokutat és minden zarándoktársunknak szívélyes üdvözletünket küldjük.

 

Kolar Tibor és Mária

Balingen

 

Búcsú

egyházközségünk védőszentjének, Szent Gellértnek a tiszteletére

 

Pár nappal a búcsú előtt a szervezés és bevásárlás mellett az időjárásjelentés kötötte le a figyelmünket és a kérdés vajon meg tudjuk-e tartani a szentmise utáni ágápét a szabadban. A felhős, borús ég és a néha szitáló eső se tudta elkedvetleníteni azt az egyháztanácsosokból, legátusokból és önkéntesekből álló csoportot attól, hogy a búcsúünnepséget sikeresen véghezvigyék.

 

Imre atya másodszor is meghívott egy atyát, akit személyes szállak kötnek Szent Gellért ereklyéihez. Két évvel ezelőtt Nm. és Ft. Gyulay Endre volt szeged-csanádi püspök úr volt a meghívott vendég. Mint tudjuk, Szent Gellért volt az első Szent István király által kinevezett szeged-csanádi püspök. Idén Dr. Osztie Zoltán Budapest-Belvárosi plébános, a Keresztény Értemiségiek Szövetségének országos elnöke volt meghívott vendégünk. Tőle tudtuk meg, a szombat esti „Nyitott templomok éjszakája” előadáson, hogy a belvárosi templom egyik ereklyéje Szent Gellérthez fűződik és a velencei egyház ajándéka.

 

Az ünnepi szentmisén több mint 200-an voltunk, a vendégek egy része a környező egyházközségekből jött, a messzi Weingarten-ből is. A szekvenciát hagyományos módon Zeitler Barbara énekelte nagyon szépen, a zsoltár éneklése Huber Ilona segítségével lett tökéletes. Az olvasók, Benedikt Ildikó, Bona Áron és Boronás Barnabás szépen látták el a lektori tisztséget.

 

Zoltán atya ünnepi szentbeszédében a szentről és az életszentségről beszélt.

 

Sok kisgyermekes szülő is eljött, akik az altemplomban Józsa Erika vezetésével gyermekmisén vettek részt. Amikor az apróságok feljöttek és a szokáshoz híven az atyákkal, az idei búcsún, Imre atyával, Zoli atyával, Tom Vilmos atyával, Gyuri atyával és a ministránsokkal együtt kézen fogva a Miatyánkot imádkozták, már alig fértek el az oltár körül...

 

A szentmise ünnepélyeségét Horváth Ottó klarinét- és Kocsis Judit orgonaművész kitünő játéka emelte.

 

A szentmise végén Imre atya megköszönte az összegyűlt híveknek, hogy a messzi távolból is eljöttek a búcsúra és köszöntötte az új titkárnőt, e sorok íróját, aki a vendégatyáknak, Zoli atyának megköszönte a szép prédikációt és Tom atyának a megjelenést és a hívekkel való ünneplést. Az egyházközség ajándékait: egy könyvet a misszió történetéről, egy golyóstollat és a nemzeti színű zászlócskát Szent Gellérttel és tanítványával, Szent Imrével, két gyönyörű népviseletbe öltözött ministránslány, Huber Conny és Ferenc Enikő adta át a két atyának.

 

A szentmise után az agapé következett, amelynek sikeres lefolyása Fekete István és csapatának köszönhető. Igazi csapatszellem uralkodott. Azok közül akiket István megkért, hogy a sült mellé burgonyasalátát illetve a titkárnő végigtelefonálta az egyházközség hölgyeit, hogy a kávé mellé süteményt hozzanak - senki se mondott nemet...

 

Reggel 9.30-kor találkoztak a férfiak: Fekete István vezetésével Baumgartner Attila, Dávid Ferenc, Frick Tibor, Huber Mátyás, Lippai Csaba, Dénes-Hügel Sándor, Józsa Levente és testvére Róbert, Kind Ferenc, Dr. Ruttkay Tamás és Schrepler Antal asztalokat és padokat állítottak fel a sörözöknek a sátor alatt a közösségi ház előtt. Következett az asztalok és székek felállítása a közösségi teremben. 11.00 órakor találkoztak a hölgyek: Baumgartner Judit, Dávid Melinda, Dénes-Hügel Éva, Ferenc Ilona, Dr. Horváth-Rizea Diana, Huber Ilona, Kind Angéla, Kocsis Beáta, Dr. Ruttkay Anna és Schrepler Hajnalka nem csak természetesnek találták, hogy süteményt és burgonyasalátát hozzanak, de aktívan részt vettek az ebéd felszolgálásánál. Fekete István kérésére egy valódi szakács segített a sült tálalásában.

 

A kávé és sütemény után következett a kultúrális program a templomban Böhm Timea zongoratanárnő gyönyörű gitár- és hangkíséretével, Schultheis Éva szép moderációjával, és a nagyon jó versmondók: Boronás Barna, Huber Ilona, Kinczel László, Kind Angéla, Dr. Ruttkay Anna és férje Dr. Ruttkay Tamás, Schrepler Hajnalka, Schultheis Éva és Zoltán atya közreműködésével.

 

Egy kis üröm is belecsúszott az ünneplésbe, ami sajnos rendszeressé kezd válni: a segítők nagy része nem vehetett részt a kulturális programon, mert valaki el is kell rámoljon... Reméljük, hogy a következő alkalommal már jobban fog menni.

 

Várjuk szeretettel az önkéntesek jelentkezését az ágápékon, ígérjük, nem maradnak egyedül, mi mindig ott vagyunk!

 

 

 

Dávid Melinda

 

2013.09.22.

 

Együtt a HIT zarándokútján

 

1993 óta járunk zarándokutakra. Német ismerőseink eleinte megmosolyogtak vagy sajnáltak. Gyakran mondták, ők ilyen utakra nem tudnának elmenni, mert a sok zarándok, a sokféle ember zavarná őket, mások után alkalmazkodni, idős emberekkel utazni, nagyon megerőltető lenne. Idővel megszokták, hogy minden évben egy hetet zarándokúton töltünk és most már arra kérnek, imádkozzunk értük is.

 

Aki egyszer részt vett a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség által szervezett zarándokutakon, máskor is eljön. Megvan a varázsa ezeknek az utaknak, mert figyelünk egymásra, együtt imádkozunk és szórakozunk, megismerjük egymás keresztjét, (mert mindenkinek van) ezáltal a sajátunk mintha könnyebbnek tűnik... A sok szép templomon kivül, megismerjük az illető ország kultúráját, szépművészeti remekeit, különböző stílusú épületeit és az idős emberek, akikkel együtt vagyunk, sokszor fiatalosabbak mint a huszonévesek.

 

Idén, „A HIT ÉVÉBEN” egy hetet Spanyolországban és Portugáliában töltöttünk. Úgy gondolom, mindnyájunk nevében mondhatom, hogy ez a zarándokút is nagyon jól sikerült, sok, felejthetetlen élménnyel tértünk haza, értékes szentbeszédeket hallottunk Imre atyától és Gyuri atyától, Imre atya magyarul tolmácsolta illetve kiegészítette az idegenvezetőnő, Luisa, szavait, aki nagyon jól fel volt készülve. 

 

Spanyolországban Santiago de Compostela volt zarándokútunk első állomása, ahol a több száz éves katedrálisban imádkoztunk Szent Jakab sírja előtt. Érdekes volt a sírhoz vezető mélyen kikoptatott márványból készült lépcsőfokokat figyelni és arra gondolni hány ezer és ezer zarándok fordult meg ezen a helyen...

 

A következő napokat már Portugáliában töltöttük. Szerencsés, gazdag és bölcs ország, mert a világháborúkban tanusított semlegessége miatt itt nem dúlt harc, így sértetlenül, teljes pompájukban megmaradtak az évszázados épületek, a gyönyörű, többnyire gótikus templomok műkincseikkel együtt.

 

Porto-ban, Európa legrégebbi városában,  érdekes volt megismerni a híres portoi bor történetét a Burmester pincészetnél, ahol ünnepélyesen terített kerek asztaloknál piros és fehér bor kostolására volt meghivónk.

 

Coimbra egyetemi város gyönyörű katedrálisát, a Santa Cruz Ágoston rendi kolostorát a kék keretes fajanszokkal diszített kerengőjét és a jogi egyetemet látogattuk meg híres és pompás több ezer könyvet tartalmazó könyvtárával. Megcsodáltuk a Manuel-i bejáratokat, amelyek hajókötélhez hasonló csavart oszlopokból állnak Krisztus-fej diszítéssel.

 

Itt megismertük Portugáliai Szent Erzsébet (Izabella) életét, aki II. Endre magyar király dédunokája és Árpádházi Szent Erzsébet másodfokú unokahúga volt. Árpádházi Szent Erzsébet példájára ő is szent életet élt, vagyonát és ékszereit eladta és elosztotta a szegények között, kicsapongó életű férjét is megtérítette.

 

Tomar-ban a keresztes lovagok várát látogattuk meg. 1160-ban kezdték el építeni miútán a templomos lovagrendet feloszlatták. Jó lenne röviden a múltba visszatérni és a lovagok életét megfigyelni.

 

Fatimában könnyekig meghatott az oltár körül térden csúszó anyuka, aki egyik karjában gyermekét tartotta, a másik karját (valószinüleg) az édesanyja fogta, aki így támogatta őt vezeklésében. A szentmisén Gyuri atya magyarul előimádkozta a rózsafűzért és az összegyült zarándokok - mindenki a maga nyelvén - hangosan imádkozta a Miatyánkot és Üdvőzlégyet. Az egyik legszebb keresztúton is imádkoztunk, ez az 1956-ban külföldre menekült magyarok kezdeményezésére és adományaiból épült fel.

 

Batalha gótikus zárdatemplomáról azt tudtuk meg Luisa elbeszéléséből, hogy királyi kerengője a mánueli stilus egyik gyöngyszeme. Szavak helyett beszéljenek a képek a képtárból...

 

Nazare zarándokkápolnájának meglátogatása után az Atlanti óceán partján megízleltük, de csak lábunkkal, a jéghideg vizet, de a bátrak bele is merészkedtek.

 

Az estéket - vacsora után - sétálással és énekléssel tettük hangulatosabbá. Köszönet érte Geiger Erikának a kottákért és Georgnak a szép gitárkíséretért. Így ünnepeltük meg Kati, Veci és Eszter szülinapját.

 

Lisszabon volt zarándokútunk utolsó állomása, ahol többek között Szent Antal szülőházát látogattuk meg és a nevét viselő templomban szentmisén vettünk részt. Nagyon megható volt mindig segítő szentünk templomában imádkozni.

 

Este egy bátor kis csoport Imre atya vezetésével átkelt villamossal majd komppal a Tejo folyón és meglátogatta Lisszabon belvárosát.

 

Igazi keresztény magatartásról tettek bizonyságot azok a férfiak, akik felváltva segítették a frissen operált és emiatt mozgássérült zarándoktársunkat.

 

Ilyen élménydús és szerencsés utat kívánok az októberi zarándokcsoportnak is.

 

Dávid Melinda

 

2013.07.02.

ZARÁNDOKLAT SANTIAGO DE COMPOSTELÁBA ÉS FATIMÁBA 

2013 május 20. – 26.-ig

II. rész

 

Május 23. Csütörtök 

Hideg, csípős, ködös az idő. Reggel ½ 11-kor mise a jelenési kápolnában. Eleinte csak mi vagyunk egyedül, de a mise folyamán már megjelennek a többi zarándokok. Utána a busz levisz bennünket a keresztúthoz. Addigra már tűz a nap, csak egy-egy cserje a keresztút mentén nyújt árnyékot. A Magyar Kápolna sajnos zárva van, csak a rácson keresztül tudunk benézni. Meglepetésünkre egy XVI. állomást fedeztünk fel egy a feltámadást ábrázoló domborművel. Felirat: „Állíttatta 1992-ben Magyarország feltámadásáért a lajosmizsei plébános.“ Utána átmentünk Lúcia szülőházába, amit azóta múzeummá alakítottak át. A délután szabad rendelkezésre állt. Este ½ 9-kor Rózsafüzér szentségi áldással és fáklyás körmenettel.

 

Május 24. Péntek

Fatima 500 m magasan feküdt, most hegynek lefelé hajtunk,  Nazaré felé, mely 0 m magasságban van.

BATALHA: Ferdinánd király halála után az ország politikai válságba esett.  Leánya Kasztiliába ment férjhez , de elsőszülőtt fia nem lehetett Kasztilia királya. Se az özvegy, se leánya nem akarták a rendeletet betartani. Egy féltestvére volt hajlandó a trónt betölteni. Egy istenfélő nemes, Alvarez Pereira / 1360 – 1431/ a Portugália és Kasztilia közötti csata elött imádkozott, hogy ök nyerjenek. A gyözelem után a király egy kápolnát építtetett a csata Miasszonya / Unsere liebe Frau von der Schlacht/ tiszteletére. Ez lett később egy késő gótikus katedrális. Itt található János király és angliai felesége, öt fiuk közül négynek a sírja, valamint egy ismeretlen katonáé, aki a csatában megmentette a király életét. 9 gyermek közül kettö lány volt.  Az első fiu király lett / Duarte , egy másik pedig tengerjáró Henrik. II. János sokat költött a bazilikára. A kerengőhöz először  az üres boltíveket építtette későgót stílusban, majd később manuelitikus ornamentumokkal lettek kitöltve.

A káptalan teljesen oszlopok nélkül. Az ismeretlen katona sírjánál állandó díszörség van, épp örségváltást láthattunk. Vasból készült szerkezet, felette kereszt. Franciaországban találták meg és hozták át. A főtemplomhoz hozzáépítve a befejezetlen kápolna. János király legidősebb fia szeretett volna egy saját temetkezési kápolnát, de máshol halt meg, így az épület befejezetlen maradt. Ezen a környéken az épületeknek narancssárga tetöcserepei vannak, mert kisebb üzemekben téglagyártás és kerámiakészítés folyik.

 

ALJOBAR: Egy csata kimenetelét egy pékasszony döntötte el, amikor kenyérsütölapátjával agyonütött néhány kasztiliait.

 

ALKOBACA: Két folyó neve adta meg a város elnevezését = Alcoa + Bassa. A ciszterciek a bencésekböl  átalakult rend. Szent Bernát közvetített a király és a pápa között, hogy a pápa elismerje az országot. Hálából a király nagy területeket ajándékozott a cisztereknek. Nagy mocsarak voltak itt, amiket elöbb ki kellett szárítani. Gótikus templom a XIII. Századból, a bejárati fal barokk, a portal két oldalán szent Bernát és Szent Benedek szobrai. A templom egy tragikus szerelem történetét örzi: IV. Alfonz legidősebb fia már gyermekkorában kasztiliai Konstancával lett eljegyezve. Amikor a hölgy az udvartartásával eljött a királyfihoz , Pedro beleszeretett az egyik udvarhölgybe. Neki mégis Konstanciát kellett feleségül venni, az udvarhölgyet pedig eltávolították. A házaspárnak 3 gyermeke született, aztán a feleség meghalt. Pedro azonnal visszahozta Inezt és feleségül vette. A lakosságnak azonban nem tetszett a frigy mert Inez egy politikailag nem elönyös családból származott. Pedro távollétében a gyermekei szeme elött megölték Inezt. Pedro kétségbe volt esve és csak apja halálát várta. Azután kiásatta a holttestet és mint királynöt maga mellé ültette a trónra. A templomban két szarkofág van arccal egymá felé, hogy a feltámadáskor legelőször egymást lássák. A mellékoltár terrakottából van a XVIII. Századból és Szent Bernát halálát ábrázolja. A cisztereket nem nagyon szerették, a szobrok fejeit mind leverték. Inez és Pedro sírjai között félkör alakban kisebb fülkék találhatók a falban , melyeket szentek alakjai töltik ki barokk stílusban.

/Az első szerzetesrendet 500 körül Subiaco-ban szent Benedek alapította, ö írta a regulákat: ora et labora. Testvére Solasztika. 1135-ben Clervaux-I szent Bernát egy csoporttal kiváltközülük, mivel a mozgalom Citóból indult, igy ciszterciták. Ök önellátók voltak./

Deniz király a XIII. században erdei fenyöket telepített, hogy a homokot megkössék. Ezekben az erdőkben ma gyantát csapolnak.

 

NAZARÈ:  Hatalmas magasan kiugró szirt a tenger felett. Innen indultak a felfedezök a nyílt tengerre.Szent Bertalan kápolnája. Egy kis Mária szobor a IV. Századból, állítólag Nazaretböl került ide. Különleges népviseletbe öltözött asszonyok és férfiak árultak apró nyalánkságokat és emléktárgyakat. Két óra pihenö, amit a legtöbben a tengerparton vagy a vízben töltöttek. Fent a sziklán erős szél fújt, de lent sokkal kellemesebb volt: a víz bár hideg, de a homok majdnem forró.

 

OBIDOS: Magasan fekvő megerősített város, hatalmas várfalakkal. A házak falán sárga és kék sávok. Hatalmas Vízvezeték íveli át a völgyet. Sajátos ínyencségük a cseresznyelikör kis csokoládécsészécskékben.

Lissabontól északra gyümölcsültetvények találhatók: Többnyire körte. Öreg, már romos szélmalmok tanúskodnak arról, hogy valaha gabonát öröltek bennük. Sok a melegvíz forrás, kiváló az ívóvíz. A természet zöld színe lassan elmarad és mesterséges parkoknak ad helyet. Nagyon jó a klimája, a nyár 10 hónapig tart, télen is 16° az átlaghömérséklet. A lakosság nemzetközi. “ Lisszabon Portugália – a többi provincia” A név Lisboa nem fordítható, 650 000 a lakosság száma. A hatalmas Krisztus szobor alatt hajtottunk el, de a kert már zárva volt, így másnapra halasztottuk a látogatást.

 

Május 25. – szombat

LISZABON: BELEM – a Betlehem portugál változata. Hatalmas megerősített torony, elöbb állt mint a város, az csak egy kis település volt messze Belemtöl. A XV. században tengerjáró Henrik egy kis kápolnát épített a kihajózó és hazatérö tengerészek számára. A betlehemi Szüzmária tiszteletére. A torony gótikus, mór és manuelikus stílusban épült. Európa leghosszabb függöhídja, 17 km hosszú, 2 emeletes. Felül az autók, alul a vasut haladnak. Alfonso de Albaquerke szobra – India helytartója volt.  A tengerjárók emlékmüve az 1940-es Porugáliai Kiállításra készült, először fából, később – mert nagy sikere volt – 1960-ban köböl állították elö. A felfedezök Portóból, Lissabonból és Lagosból/ Algarve indultak el. 1415-ben Északafrikába, 1546-ban Japánba majd Brasiliába is eljutottak. A kereskedelem az arabok és olaszok kezében volt. 1922-ben két portugál Liszabonból Rióba repült , repülőgépük másolata itt látható. A szélrózsát délafrika ajándékozta. Az Azori szigetek teljesen lakatlanok voltak, a portugálok népesítették be. Sok hajó elsüllyedt, mígnem a karavellt megépítették. !427-ben fedezték fel az Azori szigeteket, 1500-ban Porto Securot, 1502-ben Cananeát, 1514-ben Rio da Prata-t . A Jó reménység foka akkor kapta nevét, amikor sikerült körülhajózni. Portugáliának már nincs gyarmata, a forradalom óta függetlenek lettek.

 

A Szent Jeromos kolostor: Manuel király építtette még 6 másik mellett. Felesége kasztiliai volt , ö hozta magával a szerzeteseket. A füszerkereskedelem 5%-át a saját temetkezési templomára fordította.  Haláláig nem lett kész, meg 100 évig építették, így a gótikától a kora reneszánszig keverednek a stílusok.

 

!755 Halottak napján hatalmas fölrengés rázta meg Liszabont. A sok égö gyártyától tüz ütött ki, söt egy cunámi is keletkezett. A refektorium elött kézmosáshoz kút épült. Az oroszlán mint Jeromos kíséröje. Körben fehér-kék csempék, a kék szín Kínából jött. Egy hires író sírja: Fernando Pessos /1888-1935/ Heteronim- skizofrén volt, több személyt testesített meg, mindegyiknek az életrajzát megírta különböző stílusban. A kolostor a földrengésben összeomlott, de a templom és a kerengő megmaradtak. Egy másik író is itt fekszik: Alexandro Herculano – megírta Portugália történetét. Egy megemelt szintü sarokban gyönyörű fafaragásokkal diszített imaszékek voltak a szerzetesek részére. Felette 12 szentnek a képe.

 

A katedrális bejárata felett a Madonna, feljebb szent Mihály, az apostolok és Henrik az utazó. A vezetes fülhallgatóval történt, mert rengeteg csoport volt egyszerre és nem hallottunk volna semmit.10 perc szünetet kaptunk egy hires cukrászda felkeresésére, ahol állítólag nagyon finom pastése de Belem-et lehetett kapni, de ott is olyan tömeg volt, hogy nem kerültünk sorra. Mire visszaértünk egy lakodalmas társasággal találkoztunk.

 

A reggeli városnézést /páduai szent Antal/ templomával kezdtük, aki 1190-ben Liszabonban született ezért a portugálok saját szentjüknek tekintik. A bazilika a szülőháza felett épült.

 

Az óváros: A földrengés után Pombal márki építette fel a várost Minden házat egyforma stílusban, faszerkezettel, négyszögletesen. Alul vannak az üzletek, fogadóhelységek, az első emeleten a hálószobák és legfelül egy alacsonyabb szint kis ablakokkal a személyzet számára. A parkokban és allék mentén kékvirágú Yakaranda fák, melyeket Braziliából hoztak be. A korábbi királyi palota tere ma a kereskedelem tere. Valamikor római település volt – Felicitas Julia.

 

Szent Vince -  Liszabon védőszentje, hajóval és két varjuval ábrázolják. Saragosában született, a Décius féle keresztényüldözés alatt a pápát és a vezetőket kivégezték. Vincének megkegyelmeztek, azzal a feltétellel, hogy 3 nap alatt szedje össze az egyház kincseit és szolgáltassa be. JJVince elvitte Jézus kelyhét és elrejtette = szent Grál, ma Valenciában van.

Gyalog folytattuk útunkat az óvárosban, rengeteg lépcsö vezetett lefelé. Mindenütt lázas készülődés folyt, tribünöket ácsoltak, drapériákat, virágfüzéreket akasztottak fel . Junius 13.-án Szent Antal ünnepe van, mindenki az utcán ünnepel, ott esznek , isznak , zenélnek. A sétálóutcában 1 ½ óránk volt utolsó bevásárlásra. Ezután Luisa egy kis kerülövel indított el bennünket a hotelunk felé. Egy teljesen új , modern városrészen keresztül haladtunk, melyet az Expo-ra készítettek. Ott elbúcsúzott tölünk, mi pedig az új, 17km-es hídon a Tejo felett igyekeztünk Almadaba a hotelbe. Vacsora után egy külön felállított vásznon a drukkolók végignézhették a focimeccset.

 

Május 26. Vasárnap

Idegenvezető nélkül indultunk a repülőtérre, ahol viszont Helene várt ránk, Luisa lánya. Nagyon kedves, barátságos volt és segítökész mindenben. Szép napos időben indultunk és még Madrid után is laza bárányfelhők között bújkált a repülő, de lassan egyre szürkébbek és sürűbbek lettek mig aztán Németország felett már az esö is esett. Ott álltunk a repülőtéren Frankfurtban és dideregve vártunk a buszunkra, amit sajnos rossz helyre irányítottak, így sajnos sokáig nem találtuk meg egymást. De akkor aztán úgy pörkölt egész Stuttgártig, hogy majdnem minden késést behozott. Végül mindenki szerencsésen talált csatlakozást és fáradtan, de sok szép élménnyel gazdagodva térhetett haza.

 

Köszönjük az atyáknak a gondos és figyelmes törődést valamint a lelki gondozást.

 

Minden kedves zarándoktársamnak üdvözletemet küldöm:

Mezei Éva

Pforzheim

 

(Első részét l. alább. A fotókat pedig a Képtárunkban.)

 

 

 

„... és szent koronáddal együtt feláldoztál ...”

 

Már hónapokkal ezelőtt hallottunk a készülődésekről és később megtudtuk, nem csak a Magyar Szent Korona mását hozzák el június 8-án Stuttgartba, de kulturális műsor is lesz, mert a sárospataki 8kor Színház „A kiáltó szó” című műsora kerül bemutatásra.

 

Végül is 2 napos ünnepség várt ránk kellemes nyári időben: pénteken 18.00 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdtük, amelyet Imre atya Varga Pál evangélikus lelkésszel együtt celebrált, 19.00 órától pedig Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke tartott előadást „A Szent Korona sorsa” címmel. Az előadó vetítéssel ismertette a korona jellegzetéssegeit, hányattatott sorsát és a róla szóló legendákat. Érdekes előadásából kiderült, hogy a Magyar Szent Korona utazó másolatának elkészítésében mint ékszerész fontos szerepet játszott.

 

Befejezésül a rohambrigád meghívására, a koronaőrők és a 8kor Színház tagjai együtt vacsoráztak a közösségi teremben. Itt ért bennünket egy nagy meglepetés: a koronaőrők elnöke, Woth Imre, a következő szavakkal köszöntött bennünket: „Drága Atya, szeretett barátaim, mivel a haza üzenete jelszó alatt jöttünk el és az ember nem csak tudással él, nem csak lélekkel, hanem testi valósággal is, ezért hoztunk egy otthoni kenyeret a számotokra azért, hogy ne felejtsétek el, milyen az a magyar kenyér...” Az óriási „magyar kenyeret” Woth Imre koronaőrtársa hozta bársony terítőn és megkérte Imre atyát, hogy megszegés előtt áldja meg. A kenyéren kivül más magyar finomságokat is hoztak: mangalica zsírt és szalámit, csípős paprikát, paradicsomot és hagymát. Ismerkedéssel és jó hangulatban telt el az este.

 

A következő nap a 81. sz. Dobó István Cserkészcsapat szervezésében „A mi Szent Koronánk” gyermekprogrammal kezdődött kicsiknek és nagyoknak, majd a Szent Korona képeit mutatta be Riester Árpád történetkutató.

 

Bálint Natália és Szabó István előadóművészek szebbnél szebb dalokkal örvendeztettek meg bennünket, többek között a Kormorán együttes szerzeményeivel.

Natália már többször elbűvölt bennünket gyönyörű hangjával, Szabó István most énekelt először nálunk, de reméljük, nem utoljára...

 

Közben a lelkes önkéntesek étellel, itallal láttak el bennünket és a Piroska cukrászda jóvoltából egy óriási nemzeti színekkel diszített torta várt az édességet kedvelő hívekre.

 

A nap fénypontjai közé tartozott a Magyar Szent Korona bevonulása a díszruhába öltözött koronaőrök kíséretében, a Mindszenty-szobor megkoszorúzása, az ökumenikus istentisztelet Imre atya szép prédikációjával, majd a korona megtekintése, a Csöbörcsök tánccsoport fellépése a templomtéren és nem utolsó sorban a 8kor Színház felejthetetlen előadása.

 

Az öttagú amatőr művészi együttes tagjai így vallanak magukról: „egy olyan csapat, akik jó szóért, szerény vendéglátásért, és életre szóló barátságokért bárhova elutaznak, s hirdetik az egyetemes magyarság igéjét.”

 

Köszönet a koronaőrőknek és vezetőjüknek, Woth Imrének, valamint a 8kor Színház tagjainak a sok élményért, barátságért és felejthetetlen előadásért. Köszönjük, hogy feláldozták szabad idejüket és elhozták „a haza üzenetét”.

 

Köszönet Imre atyának a szép prédikációkért és a szervezésért. Köszönet Szegi Hajnalkának és Oszkárnak és segítőinek a felejthetetlen 2 napért, a sok áldozatért, szervezésért.

 

Dávid Melinda

 

2013.06.17.


ZARÁNDOKLAT SANTIAGO DE COMPOSTELLÁBA ÉS FATIMÁBA

2013. május 20 – 26.-ig

 

Május 20. Pünkösdhétfő

Éjjel 2 órakor gyülekeztünk a Zeppelin hotel előtt. Már mindenki beérkezett, csak a busz nem volt még sehol. De röviddel 2 óra után befutott, és gyors bepakolás után már indulhattunk is.

Csúnya hideg, esős időben értünk a frankfurti reptérre. Már a poggyász-leadáshoz álltunk sorba, amikor a 3 utolsó zarándok is megérkezett; ők autóval jöttek Frankfurtig. Mindkét repülőgépútszakasz simán ment. Santiagóban idegenvezetőnőnk, Luisa Cunha várt bennünket és egy vadonatúj busszal / 2 hónapos/ és sofőrjével, Fernandoval.

Hotelünk HOTEL CONGRESO**** a város szélén volt . Délután még volt időnk városnézésre is.

 

Május 21. Kedd

Kreiter Terike mondja a reggeli imát, atya Szent Jakabról beszél: Az idősebbik Jakab apostol Jézus unokatestvére volt, idősebb Jézusnál. Mária anyjának, Annának testvére Maria Salomé. Az ö és férje Zebedeus gyermekei id. Jakab és János. András, Péter, Jakab és János voltak Jézus legszűkebb barátai.

Jézus halála után Jakab lett a jeruzsálemi egyház feje. 41-42-ben Herodes Agrippa az egyházra támadt és elsőként Jakabot ölette meg karddal. Ö lett az első vértanú az apostolok közül.

A középkor egyik leghíresebb búcsújáróhelye Szent Jakab sírja volt a spanyolországi Compostellában. A 8. Századtól él az a hagyomány az Egyházban, hogy Jakab a mai Spanyolországig eljutott missziós útján. Néhány embert sikerült megtérítenie, akik közül később hetet Péter apostol püspökké szentelt és Hispániába rendelt. A 9. századtól a hagyomány azt állítja, hogy Jakab földi maradványai átkerültek Spanyolországba. A legenda szerint a feledésbe ment sír helyét éjszaka csodálatos fény jelőlte meg, s a megtalált sírt 800 óta egyre növekvő tisztelet vette körül. Először egy kis kápolnát építettek föléje, amit 899-ben III. Alfonz kibővített, de az arabok 997-ben lerombolták. Magát a sírt azonban megkímélték. 1075-1128 között épült az a bazilika, mely lényegében ma is áll.

 

EL CAMINO – a zarándokút

 

“Ex oriente Lux” = keletröl jön a fény. A középkori ember innen várta a megváltást. A bazilika is keleti irányban épült. A nyugati oldalról jön a gonosz – azért vannak a nyugati falak úgy megerősítve. Az ablakok kicsik és a harangok is itt vannak, hogy veszély esetén meghúzhassák őket. /román – gót – reneszánsz stílusok/ A barokkban már jobban diszítették. A zarándok először a Gloriosa kapun léphetett be. Középen Szent Jakab, mint közvetítő. Két oroszlán szájába kellett tennie a kezét, fejét az oszlophoz érinteni, s csak aztán léphetett be a gyönyörűségbe, a paradicsomba.

SPANYOLORSZÁG rövid története: Ibérek és kelták keveredtek, a 400-as évekig uralkodtak. Jöttek a rómaiak, de nem volt erős a hatalmuk. 610-ben jelentek meg a vizigótok /westgótok/ 711-ig. Utánuk jöttek az arabok. 800 évig maradtak, rengeteg építészeti kincs maradt utánuk.

1474-ben a két legerősebb királyság egyesült: Asturia és Kasztilia házasságot kötöttek /Ferdinánd és Izabella/ 1492 –től a felfedezők kora: Kolumbusz, Magellan, Cortez…

1588-ig a legerősebb hatalom. A híres Armada vereséget szenved Angliától. 1808-ig önálló állam, akkor Napóleon öccsét teszi meg királlyá. 1931-ben az utolsó királyt, XIII. Alfonst elűzik, Franco a diktátor tartotta össze az országot.

 

12 órakor indultunk tovább a Portugál határ felé. Az út mentén rengeteg rekettyebokor sárgállott. Eukaliptuszfák meredtek a magasba. Elszórtan a napsütötte oldalakon szőlőültetvények tűntek fel. Különböző városokat érintünk:

Pontevedra/ alte Brücke: a Lérez folyó torkolatánál. Hatalmas katedrálisa, Santa Maria Pontevedra már messziről látszik. A tengerparton kagylótenyészet látható, a kagyló galiciai híresség.

Vigo – nagy kikötőváros, a halászat, hajógyártás, a konzervipar és újabban az autógyártás központja. Galicia és Portugália egy tájegység, védőszentjük Keresztelő Szt. János. A Migno-régió a legzöldebb vidék, rengeteg eső hullik, népies neve ezért “Európa éjjeliedénye”. Az erdei fenyők / Kiefer/, már több mint ezer évesek. Az eukaliptuszfákat 250 évvel ezelőtt hozták be Ausztráliából és papirgyártásra használják. Egy másik tipikus fafajta a parafa, amelyből a legkülönbözőbb dolgokat állítják elő: táskákat, képeslapokat de még ruhákat és esernyőket is. A földeket csak családonként művelik. A parcellák egyre kisebbek lesznek, mert öröklésnél felosszák a sok gyermek között. Idővel már nem tudtak megélni, így a gyerekeket vagy kolostorba vagy a városba küldték szolgálni. Sokan ki is vándoroltak. Majdnem minden tanyához tartozik egy kis szőlőskert, legismertebb boruk az Alvarino. A kukoricát takarmányként használják tejelő teheneknek vagy kukoricakenyér sütéséhez. Tárolásra az ún. “horreos” szolgál, amely egy hosszú, keskeny kőépület, oldalán sürü résekkel, hogy jól szeleljen. Messziről kis kápolnáknak tünnek, mert némelyik tetején kis tornyocska is áll kereszttel. A kőfejtőkben gránit-tömböket bontanak le.

Tui – portugálul Valenca, a Mino folyó választja el Portugáliától, a régi Galiciai Királyság fővárosa volt. Az arabok és normannok betörése ellen erődítményeket építettek. A táj egyre dombosabb lett. A rómaiak előtt kelta-ibériai törzsek laktak itt. A dombtetőkön helyezkedtek el a megerősített városok, lent a völgyben terültek el a földek.

Ebédszünet Ponte de Lima-ban. Az út szélén már várnak az éttermek küldöttei étlapokat lobogtatva. A tájék speciális étele a „suppa” egyfajta spanyol káposztából készül zöldséges betéttel és a „toasto”. Egy széles, lapos folyóparton álltunk meg, szélén vízinövényekkel. Régi kőhíd íveli át a folyót, szélső pillérei még a rómaiaktól származnak. Az egyik oldalon római katonák sorakoznak , a másik oldalon pedig a vezérük / fémből készült szobrok. A legenda szerint a rómaiak azt hitték, hogy a folyó a mesékben is megénekelt szép világba vezet és aki átkel rajta, minden addig tudottat elfelejt. A vezér nem tudta őket rábírni, hogy átkeljenek, ezért cselhez folyamodott: Ö maga gázolt át egyedül, és a túlsó partról nevükön szólította a katonákat, bebizonyítva, hogy ez nem az a szép világba átvezető folyó.

A vidék 700 évig volt római, vizigót, arab, suebeni és végül mór megszállás alatt. Észak-Spanyolországban és Portugáliában csak 100 évig tartózkodtak a mórok. 1249-ben az egyes törzsek egy országba tömörültek. Ponte de Lima a 12. században kapott városjogot. Kisebb gazdaságok, mint háztáji, ahol kukoricát, zöldséget termelnek saját szükségletükre, bort is csak háziborként. Az ipar ágai: textil-és bőrfeldolgozás és élelmiszeripar. A galiciai káposzta hatalmas szárakba szökken. A közelben található az egyetlen Nemzeti Park, 1500 m magas hegyekkel, ahol vadkecskék és lovak élnek. Mino a legsűrűbben lakott terület, mert itt a föld nagyon termékeny.

Braga volt az első püspökség az Ibériai félszigeten. Az első püspököt, Pedrot, 45-ben még szent Péter nevezte ki.

Porto: Római település, lakossága 1,5 millió. 2001-ben volt Európa kulturális fővárosa. Szobor Napoleon legyözése emlékére, azóta 200 évig nem volt háború az országban. Casa la Musica – építette Kohlhaus. A városi parkban kaméliabokrok, melyek télen virágoznak. Kleregus torony, Portugália legmagasabb tornya. Egy különös betegség által a platánok törzse megvastagodott és deformálódott, hasonlítanak a kobakfákhoz. Egy szoborcsoport 13 dülöngélő, hahotázó embert ábrázol a leglehetetlenebb pózban.

A városháza terén I. Pedro szobra, kezében az alkotmánnyal. 1834-ben volt a szekularizáció, amikor a kolostorokat felszámolták, mert az egyház felfedezések által túl gazdag lett. Egy román stílusú katedrális St. Teresa – Hugo v. Cluny volt az első püspök. A katedrálisok csak félmagasságban álltak, mert a dombtetőn a vár állott, ahol a király lakott. Portóban viszont nem rezidiált a király, itt a kereskedők vezették a várost. De az egyetlen katedrális, amely a hegyre épült, az itt van Portóban:

Vandomi Miasszonyunk, a gascogniak hozták magukkal a 14. században – Ő a város védőszentje. A kápolna teljesen ezüstből van. Napóleon elől a káplán bevonta gipsszel, hogy megmentse az értéket. A szentségek kápolnája, az oltár márvány és gránit intarziával készült. A mellékkápolnában egy relief tengerész Henriket mutatja, aki Portóban született.

Az Ildefondo templom – germán eredetű. Ferencesek temploma: a 13. században két koldusbarát volt itt, akit az emberek nem jó szemmel néztek. Amikor a püspökhöz mentek panaszra, az visszaküldte őket. Igy építkezésbe kezdtek, először csak nagyon egyszerűen, de aztán a királynő felszólította a gazdag kereskedőket, hogy adakozzanak. A gazdag családok mind saját kápolnát akartak, így a templom egyre jobban kibővült és díszesebb lett. Egyik oltáron Jesse családfája látható, alatta üvegkoporsóban a Madonna egy csónakban. A főoltár mögött lépcsőfokok vezetnek a magasba, amelyek az égi létrát jelentik. Tipikus portugál jelenség, hogy két szószék van.

Portugália jelképe a KAKAS. /barcelusi kakas a 15. századból/ A monda szerint apa és fia zarándokútra mentek. Amikor elfáradtak lepihentek egy fogadóban. Éjszaka valaki egy ezüstevőeszközt csempészett a fiú málhájába. Másnap megvádolták, hogy ellopta az ezüstöt. Senki nem hitt az ártatlanságában, így elítélték. Az apa külön elment a bíróhoz, hogy kegyelmet kérjen a fiának. A biró épp egy sült kakast fogyasztott és azt mondta: “Ha ennek a kakasnak tollai nőnek, felreppen és kukorékol, megkegyelmezek a fiadnak!” Szent Jakab közbenjárására megtörtént a csoda. A biró nagyon megrettent és felmentette a fiút. De közben végrehajtották az ítéletet, de a fiú életben maradt.

Porto a híres portói borok városa, borkóstolóra a Burmester pincészetbe mentünk.

 

Május 22 - Kedd

COIMBRA

Már a reggeli előtt figyelmeztettek, hogy szülinap lesz. Még javában asztalnál ültünk, amikor gitárzengésre lettünk figyelmesek. Georgék asztalánál szólt a zene, aztán a többiek is bekapcsolódtak. Vecit és Katit köszöntöttük. A hotelből gyalog keltünk át a Mondejo-hídon.

Szent Klára nővérei – a klarisszák kolostora. Itt fekszik portugáliai szent Izabella /Szt. Erzsébet/. Gyöngysorát a múzeumban őrzik. Néhány évtizeddel ezelőtt a lányok esküvőjük alkalmával a templomban hordhatták a láncot. Rengeteg templom található itt. Az ágostonosok kolostorában élt Szent Antal mint szerzetes.

Felhajtunk a hegyre az egyetemhez. A románkori öreg Katedrális hatalmas, mint egy erőd. Az egyetem “Vaskapuját” 1290-ben építették. A tér közepén III. Joao szobra / 1502 – 1557/ . A jezsuiták építették a kollégiumot. Egyetlen szakuk a jog. Egyik szárnya a valamikori királyi palota, ma minden ünnepséget itt rendeznek. Az előszárny folyosójának neve „Via latina”, mert latinul beszéltek. A harangtoronyból jelezték az időt a napi munkához. Az esti harangot nem nagyon szerették, mert túl hamar figyelmeztetett a hazatérésre, ezért cabra-nak, kecskének csúfolták.

A könyvtár: V. János király építtette barokk stílusban. Felesége Mária Terézia egyik lánya volt és az ő kívánsága volt a könyvtár a bécsi mintára. Mikor Portugália Braziliát megszerezte, nagyon gazdag lett, és minden pompát megengedhetett magának. Az oszlopokon kinai jelek /Chinoise/ Könyvek a 15. – 19. századig, a gyarmatokból szerzett ébenfa kötéssel és aranydiszítéssel.

A Manueli bejárat: Egyedi díszítési elem, nem külön stílus. Csavart oszlopok, mint a hajókötelek. Felette Krisztus-fej mint szimbólum. Krisztus-lovagkereszt – a legfontosabb lovagrend. Az egyetem kápolnája a 16. századból a reneszánsz és barokk között. A királyi terem 1622- ből, a falakon körben a portugál királyok képei. A belső udvarban kerengő – a falakon kékkeretes fajanszok, Alexandre de Sa Pinto művei.

Az öreg románkori katedrális a 12. századból, az első király építtette. Ettől az időtől kezdve a 15. századig Coimbra a főváros. /Két római települést egyesítettek, innen az elnevezés: Aiminium + Conimbria = Coimbra/ Jobboldalt szent Izabella kápolnája. A fajanszokat a móroktól vették át, éppúgy a földművelést, az orvostudományt és 500 szót az arab nyelvből. A fajanszok a 8. – 16. századig megmaradtak, a 16. – tól már majolika. A főoltár: Mária mennybemenetele. Körülötte 10 apostol, mert kettő közülük evangelista volt. Az egyetemi kápolna főoltárán 9 lépcsőfok van. A lélek az Istenhez vezető úton 9 szférán kell, hogy átmenjen: szeráfok, kerubok, királyi székek, uraságok, erők, hatalmasságok, fejedelemségek, főangyalok, agyalok…

Ebédszünet egy bevásárlóközpontban O SINO. Minden ételhez járt egy bon, amit később a buszban kisorsoltak. Stauder Bandi száma nyert egy Madonna-szobrot.

Tovább folytattuk az utat dél felé. Lassan megváltozik a táj, sokkal zöldebb minden. Pálmák, naspolyafák, cseresznyefák és olajfák váltakoznak. Újabb szőlőültetvények.

 

TOMAR és a Templomosok

1071- ben a törökök elfoglalták Jeruzsálemet. 1095-ben Orbán pápa kereszteshadjáratot hirdetett. 1099-ben legyőzték őket. A zarándokokat lovagrendek látták el és védelmezték. 7 szent lovag létesítette a templomosok rendját: 1 osztály – papok, 2. osztály – testvérek. Ők találták fel a blankót. 1312-ben IV. Fülöp feloszlatta a rendet, a nagymestert, Molai Jakabot megégették. Halála előtt megjósolta, hogy egy éven belül a király és a pápa is követni fogják. 1313- ban valóban mindketten meghaltak. A portugál király nem bontatta fel a rendet, az átment egy Szentkereszt rendbe. Angliában , Skóciában vannak még ilyenek. Még ma is keresik a kincsüket /Grál kehely/ A Szentkeresztrend támogatta a felfedezőket, egy nemzethez sem tartoztak.

1162-ben épült az első kerek templom, később pedig kápolnával, kolostorépületekkel és kerengővel bővítették ki, úgyhogy ma mint egy egységes tömb jelenik meg, pedig különböző építészeti korszakokból származnak.

Elég korán érkeztünk Fatimába, a Lux Mundi hotelbe, volt még egy óránk a vacsoráig. Utána szép kényelmesen elsétáltunk a kegyhelyig, 10 perc séta. Ott vártunk a körmenet indulásáig. A rózsafüzért portugálul, lengyelül, angolul, olaszul, németül és koreai nyelven mondták. Besötétedéskor elindult a fáklyás menet.

FATIMA: egyházilag elismert és közkedvelt zarándokhely. 1917. május 13.-án három gyermek egy kis nyájat őrzött Cova da Iriában /Fatima község része/. Két testvér Jácinta és Francisco valamint unokatestvérük, Lucia. A déli rózsafüzér-ájtatosságuk idején megjelent nekik a Szűzanya és kérte őket, hogy továbbra is sokat imádkozzanak és meghívta őket, hogy öt egymásutáni hónap 13. napján ugyanazon a helyen ismét jöjjenek el. Az utolsó jelenéskor, október 13.-án a hölgy bemutatkozott nekik mint a “Rózsafüzér Királynője” és kérte, hogy a helyen kápolnát építsenek tiszteletére.

(folyt.köv.)

 

Mezei Éva

Valóban baráti együttlét volt...

Két hónapja vagyok Ludwigsburgban és még mindig nem sikerült minden Erasmusos diákkal megértetnem az állampolgárság és nemzetiség közötti különbségeket. Vagy egyáltalán tisztázni, hogy mi okból élek Romániában, ha egyszer magyar vagyok, és hogy nem, az nem ugyanaz mint a román, nem, mert a nyelvünk sem, a kultúránk sem hasonló. Örültem, amikor az egyik szemináriumon a hazánkat kellett bemutatnom, gondoltam, most végre tiszta vizet öntök a pohárba. Nem volt különösebb kikötés, mindenki beszélhetett arról, ami a legfontosabb számára. Számomra nem is volt kérdés, hogy Erdély vagy Románia kerül bemutatásra. Az utóbbiról is ejtettem néhány szót, mivel egy történelmi áttekintéssel kezdtem, közbeékelve a közvetlenül trianon előtti és utáni illusztrációkkal, hogy érthetőbb legyen, aztán bemutattam a szülő-, ill. egyetemi városomat, fontosabb természeti látványosságokról mutattam képeket, szemléltettem a székely szimbólumokat, majd egy rövid betekintést nyújtottam a népszokásainkba. Ennyire futotta az időből, de mintha megkönnyebbültem volna utána… Csak délutánig tartott, míg meg nem kérdezték kedveskedve, hogy „ce faci?”. Elszomorodtam, hogy mégsem értették meg.

A tegnapi események viszont megerősítettek. Bad Niedernauba zarándokoltunk a Szegény Iskolanővérek kolostorához a stuttgarti magyar katolikus egyházközösséggel. Ha két hónapig nem német szentmisékre járok, talán rá sem jövök, hogy mennyire fontos közösségben anyanyelven imádkozni. Úgy tűnt, hogy méltóbb Istenhez. Éreztem, hogy súlya van a kimondott szavaimnak. Ha németül imádkozok, vagy ha csak valami fontosat mondok, nem érzem a súlyát, kimondom és nincs értéke egyszerűen. Nem tűnik jelentősnek az, amit magyarul félve mernék kimondani. Valahol természetes, hogy az anyanyelvünkön másként hatnak ránk a szavak, de ez akkor is megdöbbentő volt számomra.

A közösség ugyancsak jelentős hatással volt rám. Egyértelmű, hogy aki erdélyi származású, másképp kérdez rá az otthonomra, mint aki német, mégis leírhatatlanul jóleső érzés öntött el annak kapcsán, mikor Erdélyt kiejtettem a számon, nem az a válasz fogadott, hogy „Dracula”. Szülővárosom nevét hallván pedig nem azt kérdezik, Romániához vagy Magyarországhoz tartozik, hanem hogy „na és melyik utca?” És amikor nem ezek a kérdések sorozata fogad, hogy „de azért tudsz magyarul?”, „Honnan?”, „Ja, a szüleid is magyarok?”, „Akkor minek költöztetek Romániába?”… – hanem a székely akcentusom szeretnék hallani…

Aztán az a Piricskét idéző táj a forrással, a tömjénfüst, az orgonamuzsika, a foci, a közös grill, a sörözés és a népdaléneklés elérte együtt azt a hatást, hogy délutánra már nem kételkedtem abban, hogy a meghirdetett „baráti együttlét” valóban az.

 

Ludwigsburg, 2013-06-02.

Dobos Marika

„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek s ne csüggedjen.“

(János 14, 27)

 

A Szent Gellért Egyházközség május 5.-i eseménynaptárát egy mondatban a legtöbben így értékelték: felejthetetlen lélek- és ízélmények jellemezték ezt a napot.

 

A már hagyományossá vált évi Jótékonysági Bazárral kezdődött, ebédre 3 versenyző csapat finomabbnál finomabb gulyáslevessel örvendeztettek meg bennünket, ebéd után a kávé mellé a szorgos háziasszonyok süteményei vártak ránk, utána egy lélekemelő szentmise következett több mint 200 hívő résztvételével, amelynek keretén belül megemlékeztünk az édesanyákról, mise után a Mindszenty szobor megkoszorúzása következett, majd végül a Compostella-i és Fatima-i zarándokok találkoztak egy rövid megbeszélésen.

 

A hangulatos és baráti rendezvény megszervezése és lebonyolítása az egyházközség jó Pásztorának, Egyháztanácsosainak és Legátusainak, illetve lelkes önkénteseknek az érdeme.

 

Szegi Hajnalka és Oszkár kis csapata már reggel 9-kor a templom előtt találkozott. Napfényes, nyárias időben először a férfiak: Zumbühl Vili, Huber Matyi, Frick Tibi, Lippai Csaba, Kind Feri és Schrepler Anti - Szegi Oszkárral az élen - felhozták a padokat és asztalokat, és elhelyezték a templom előtti téren. Fekete István is, mint mindig, segített a szervezésben: ő hozta a sört, és árusította a szomjazóknak.

A hölgyek: Zumbühl Csilla, Huber Ica, Tömösvári Emese, Kind Angéla, Schrepler Hajnalka, Szegi Hajnalkával az élen, megterítették és feldiszítették az asztalokat, külön asztalokra elhelyezték a bolhapiacra szánt tárgyakat, majd a süteményes tálak elrendezése következett. Huber Ica, aki az évente Fellbach-ban megrendezett Jótékonysági Bál tombolájának is főszervezője, vállalta segítőivel a bolhapiac tárgyainak eladását. A kis csapat áldozatos munkájának meg is volt a gyümölcse: több mint 400,00 € gyült össze a Bazár, ebéd, sütemény és italok árusításából. A pénzt, mint mindig, az Egyházközség szocio-karitatív projektek támogatására költi...

 

Aki mind a 3 csapat gulyáslevesét megkóstolta jól járt, mert mindegyik egyedi és finom volt. Az 1. csapatban Kinczel László és Lippai Csaba voltak, a 2.-ban Dr. Horváth János, a Stuttgart-i Gazdasági Konzul és felesége Krisztina, Ódor Katalin, Dr. Ódor Lászlónak, a Magyar Kultúrintézet igazgatójának a kedves felesége, valamint Pataki Noémi, az intézet titkárnője, és barátja, Dániel, szorgoskodott, a 3. bátor gulyásfőző pedig, Kind Feri, egyedül birkózott meg a konyhaművészet nehézségeivel.

 

A finom ebéd után következett a lelki táplálék: a szentmise Bevezetésként Nyeste Lilla fuvolaművésznő az összegyült gyerekekkel, köztük saját kislányával, a kis Grétivel, egy énekkel  ajándékozták meg az édesanyákat egy anyák napi népdallal. Utána levonultak az altemplomba, ahol a többi anyukákkal, élükön Józsa Erikával, meglepetést készítettek édesanyjuknak...

 

Imre atya szentbeszédében a napi evangéliumot idézve párhuzamot vont Isten és a világ békéje között. Kihangsúlyozva, hogy míg a világ békéje ingatag és pártos, addig Krisztus békéje a szív békéje. Aki azt megszerzi, az békében él Istennel, embertársaival és önmagával...

 

A szentmise végén Fekete István egyháztanácsos - Imre atya és a hívek nevében - egy virágcsokorral köszöntötte Andree Brigittát, aki május 1-től megvált titkárnői állásától, és egy más munkakörben folytatja tevékenységét.

 

A szentmise után mindnyájan kivonultunk a Mindszenty szobor elé, amelyet – Kinczel László köszöntő beszéde után – megkoszorúztunk. Ezután ismét folytatódott a baráti együttlét, egészen napestig!

 

Imre atya szavaival élve, adjon nekünk a jó Isten még sok ilyen hangulatos, lelkes, baráti rendezvényt, hogy közösségünk minél több ember második otthona legyen! A Krisztusi béke otthona!

 

Dávid Melinda

 

2013.05.07.

 

„Dicsőség, szent áldás, tisztesség a föltámadt Úrnak, Húsvéti Báránynak!”

 

 


 

 

 

Otthon, Erdélyben, sokáig nem volt TV-készülékünk. Szüleim úgy gondolták, többet nyújt egy könyv olvasása, mint a televízióprogram. Kivételesen, ha jó filmet mutattak, általában szerdán vagy a hét végén, a szomszédságban néztük meg. Ők tudták, vallásosak vagyunk, mert minden vasárnap láttak bennünket templomba menni. Húsvét közeledett és kíváncsian, kicsit lenézően megkérdezték, miért járunk a templomba, nem ugyanazt ünnepeljük minden évben? Úgy magyarázták, ők nem járnak misére, mert megtiltotta párt, a gyerekeket is a templom kerülésére tanítják az iskolában, nem akarják őket összezavarni. Mi azért továbbra is elmentünk a szentmisére...

 

Idén a húsvétot télies időben ünnepeltük, és mint minden évben, ezúttal is sokan összejöttünk a szentmiséken. Aki nagypéntektől húsvéthétfőig jelen volt a szentmisén, minden nap új prédikációval lett gazdagabb, új mondanivalóval, új élménnyel, új gondolatokkal töltekezhetett.

 

Imre atya prédikációjában kihangsúlyozta, mennyire fontos az elzárkózás helyett a közösséget választani, ott jobban-rosszban kitartani, egymást segíteni, felebaráti szeretetben élni, Istentől ajándékba kapott tehetségünket a közösség szolgálatában kamatoztatni.

 

A keresztény egyház legnagyobb ünnepén, Húsvét vasárnap, Schultheis Éva spontán ötletének köszönhetően részt vettünk Szegi Hajnalka és Oszkár locsoló báljában és nem bántuk meg, mert táncoltunk, beszélgettünk és éjfél után a hervadástól is megmentettek bennünket a locsolóink.

 

A húsvéthétfői magyar-német szentmise után tágra nyílt szemekkel figyelték a német hívek a locsolás művészetét. A locsolók nem jártak rosszul: Imre atya locsoló verseket osztott ki közöttük, a vers elmondása és a locsolás után mindenki kapott piros- vagy csokitojást.

 

 

Dávid Melinda

 

 

Imádkozzunk, Testvér, a pápánkért...

 

Aznap este – mint azelőtt este is – közösen imádkoztunk a Bruder Klaus templomban. Bevezetőben kötetlenül arról beszélgettünk, hogy mennyi elvárás feszül egy pápának, és ezért, milyen életfontosságú számára a mi ragaszkodásunk, hűségünk és imádságunk.

 

A kissé későbben jövők azt a hírt hozták, hogy még most sincs füst...

Mi lesz, mondta az atya tréfásan, ha aközben, míg mi itt imádkozunk, megválasztják az új pápát?

Fel vagyunk fegyverkezve, szólt a kis csoport egyik férfitagja, mert ha fehér füst találna felszállni a Sixtina-kápolna kéményéből, neje azonnal felhívja...

Oldottan nevettünk, és már épp tovább akartunk menni a „komolyabb” témában (a pápának szüksége van az imánkra), amikor – megszólalt a maroktelefon!

Mint a hangyaboly szaladt volna szét kis csoportunk a szélrózsa minden irányába. Az atya megnyugtatott bennünket, hogy előbb nyugodtan végezzük el az új pápáért az imánkat, mert míg kijön a Szent Péter erkélyére, addig még eltelik egy kis idő... Sőt, utána, fenn az Egyházközség Irodáján még egy jó „papramorgót” is megittunk az új pápa egészségére... Aztán uccu neki haza felé...

 

Otthon épp akkor kapcsoltam be a TV készüléket, amikor libbent a brokátfüggöny, és ő megjelent törékeny alakjával, félszegen integetve a Szent Péter téren összegyűlt tízezreknek. Hogy látta-e a Via della Riconciliazione travertin oszlopain fürtökben csüngő integetőket? Kétlem. De az látszott rajta, hogy megilletődik. Talán akkor nyillal bele döntésének igazi hordereje.

 

Talán ezért is jött - számomra nagy meglepetésként – részéről a kérés: „Imádkozzatok értem és áldjatok meg!” Mikor egy pillanatnyi csend után mélyen meghajolt a több, mint százezer ember felé, először azt hittem, hogy elvétette a ceremóniát. Csak akkor döbbentem rá, mit tesz, amikor felegyenesedik és keresztet vet. Fogadta az áldást! Krisztus helytartója itt a földön fogadta Isten Népének az áldását, mert szüksége van rá!

 

Ez mindörökkre belém ivódott!

 

Másnap, amikor a vele kapcsolatos érdekességekről olvastam...

Utána, amikor őt is kikezdték egyes újságok...

Legutóbb, amikor a vele kapcsolatos számtalan elvárásról olvastam...

És nap, mint nap, amikor róla, tőle és felőle hallok...

 

Ferenc pápánknak (is) szüksége van ragaszkodásunkra, hűségünkre és imádságunkra, hogy Egyházunk előre haladjon az igazban, a nemesben, a jóban és a szépben...

 

És a többit majd a Szentlélek elintézi...

 

Stuttgart, 2013-03-19.

 

I.H.

Lelkigyakorlat a hit évéről

 

Hagyományos módon idén is megszervezte Imre atya a szokásos nagyböjti lelkigyakorlatot. Előadóként Böjte Csaba ferences atyát hívta meg.

 

Február 28-án érkezett meg az atya és kötetlen beszélgetés keretén belül ismerkedett meg a stuttgartiakkal majd a közösségi teremben az egyháztanács tagjaival vacsorázott.

 

Pénteken, március 1-én, Csaba atya a barátság klub tagjaival találkozott és este a szentmisén megkezdte a 3 napos lelkigyakorlatot.

 

Beszédében sok példát, történetet mutatott be saját munkájából és a sok nehézséggel, fáradsággal végzett nemes feladat eredményeit is lelki szemeink elé varázsolta, feladat, amit nem más kényszerített rá, hanem saját elhatározásból indított útnak. Nem egyszerű, nem könnyű, annyi gyereknek egy meleg otthont biztosítani.

 

Nem könnyű munka, de annál nemesebb, hiszen lehetett volna valahol egy kisebb vagy nagyobb helységben egyszerű lelkipásztor, nem járt volna ennyi fáradtsággal, izzadtsággal. Böjte atya nem ezt választotta, hanem a kemény harcot a mindennapi gondokkal, hogy sok száz és száz rút sorsú gyereknek egy mosolyt varázsoljon az arcára, így nevel ő fel egy egészséges nemzetet sok gondos segítővel együtt.

 

Isten nem akárkit bíz meg ilyen feladattal, ehhez nagyon sok erő, bátorság szükséges és nem utolsó sorban anyagi áldozat. Nem hinném, hogy bárki közülünk vállalná ezt a nemes feladatot, de mi másképpen tudunk és másképpen kell segítenünk, erre pedig képesek vagyunk és gondolom ezt be is bizonyítottuk, de nem szabad elfelejteni, a sok éhes száj gyorsan elemészt akár milyen nagy összeget is.

 

De hát mit is tanultunk mi a négy nap alatt Böjte atyától?

 

Meghallgattunk több tucat történetet, emberi sorsokat ismertünk meg, egy-egy könnycsepp is kicsordult a szemünkből, sokszor mosoly hagyta el arcunkat, mert az atya olyan szellemesen tud előadni, amihez székely hanghordozása is hozzájárul, de a „sorok” között mi valójában önfeláldozásról, barátságról, szeretetről tanultunk.

 

Szeretettel fordulni embertársaink felé - ez olyan fontos a mai zord világban -, amikor olyan kevesen tesznek valamit önzetlenül másokért, hiszen hányan csak azért cselekszenek, mert cserébe elvárják az elismerést és az anyagi kielégítést.

 

Önfeláldozásról is tanultunk, mert a sok munkából amit elvégez nem kap többet mind mások. Járni a nagyvilágot, becsengetni olyan sok ajtón (értsd alatta az egész földkerekségen szétszórt magyar közösségeket) nem éppen leányálom. Csak adományokból működtetni egy ilyen nagy intézményt, egyáltalán nem egyszerű, határozottság, bátorság is kell ugyanakkor hozzá.

 

Emberségről is beszélt nekünk: meglátni más ember nehézségeit és segíteni rajta, ez egy nagyon szép feladat.

 

A fizetség a végén, az megér minden fáradságot. A fizetség nem más mind egy köszönet, egy kis könnyes mosoly, amiért érdemes fáradozni.

 

Hát ezt tanította nekünk Böjte atya a négy nap alatt, habár nagyon szerényen a záró beszédében azt mondta: ő nekünk sok újdonságot nem tud mondani. Lehet, hogy ezek nem is újdonságok illetve egész biztosan nem újdonságok csak éppen az emberíség hajlamos elfelejtkezni róluk.

 

Böjte atyának sok erőt, egészséget és Isten áldását kívánjuk, hogy ezt a nemes feladatot sokáig tudja elvégezni.

 

Dávid Melinda és Ferenc

 

2013.03.07.



Szentatyánk döntése kapcsán, mely szerint lemond péteri szolgálatáról és ezen túl az imával akarja szolgálni Egyházát, hadd hozzam egyik előadásom szövegét, amelyet az ERASMUS-KÖR tagjainak tartottam még 2011. február 24-én. Ez is fényesen tanúsítja azt a gigászi harcot, amelyet megválasztása óta a relativizmussal, a lopakodó hitvesztéssel és az egyre erősödő keresztény-gyűlölettel szemben bátran folytatott. Nagy köszönettel tartozunk neki!

 

Stuttgart, 2013-02-11.

Imre atya

 

Mi húzódik meg az utóbbi évek pápaellenessége mögött?

 

Bevezető

XVI. Benedek pápa eddigi útját majdnem egy tucatnyi emlékezetesebb „botrány” szegélyezte. A sorozat 2006-ban a regensburgi beszéddel kezdődött. Folytatódott a tridenti ritusban bemutatott szentmisét engedélyező „Summorum Pontificum” kezdetű motu proprio után kirobbant vitával. Majd ezután, 2009-ben a négy lefebvriánus püspök kiközösítésének visszavonása volt kritika tárgya. Aztán a pápa afrikai útja előtt tett AIDS elleni küzdelemmel kapcsolatos szavai. Legutóbbi epizódjának pedig - a korábbi évtizedek pedofilbotrányai kapcsán - a 2010  tavaszán indított pápaellenes kampány tekinthető.

 

Noha a Vatikánban senki nem beszél globális összeesküvésről, ha azonban ezeket a pápaellenes támadásokat alaposabban megvizsgáljuk, bizonyos összefüggések azonnal szemet szúrnak még a dologban laikusnak is. A legelső, hogy ezeknek „a botrányoknak” van egy közös forgatókönyvük, és kialakulásukban jellemzően három tényező játszik közre. A forgatókönyv a következő: a pápa valamely intézkedését vagy szavait a nemzetközi média összefüggéseiből kiragadva hevesen bírálni kezdi. Ezután  bekapcsolódnak a kritikába az ún. haladó katolikus teológusok. A Vatikán kommunikációs gépezete pedig késve és egyáltalán nem hatékonyan lép fel a pápa védelmében.

 

Vegyük sorra az eseményeket, hogy számunkra is világossá váljék: Valójában mi áll a pápaellenes támadások mögött?

 

1. XVI. Benedek pápa uralkodásának főbb vitatott eseményei

1.1. A regensburgi beszéd

Az első a sorban a pápa 2006. szeptember 12-én, a regensburgi egyetemen mondott beszéde volt, amelyet II. Mánuel Palaiologos bizánci császár (1391-1425) és egy perzsa tudós párbeszédéből vett idézettel kezdett. A vitatott szöveg így szólt: „Ő [ti. a császár] meglepően és elképesztően durva módon, felteszi vitapartnerének a vallás és az erőszak általános kapcsolatára vonatkozó központi kérdést: ’Mutasd meg, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat találsz, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni’.” Majd a pápa így folytatta: „A császár, miután ilyen keményen nyilatkozott, aprólékos gonddal elmagyarázza, miért ésszerűtlen dolog a hit erőszakos terjesztése. Az erőszak ellentétes Isten lényegével és a lélek lényegével.”

 

A pápának egyáltalán nem az volt a szándéka, hogy saját véleményének tekintse II. Mánuel bizánci császár szavait. Mint ahogyan az sem, hogy elmélyült tanulmányt végezzen a szent háborúról és az erre vonatkozó muzulmán felfogásról, még kevésbé az, hogy megsértse a muzulmán hívők érzékenységét. Egyszerűen csak alkalmul használta fel az idézetet arra, hogy tudományos összefüggésben - amint az a szöveg hiánytalan és alapos olvasatából kiderül - néhány megfontolást tegyen a vallás és az erőszak kapcsolatáról általában, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy nyíltan és teljes mértékben visszautasítandó a bármely részről érkező vallásos erőszak. Másfelől a pápa a muzulmán hívők buzgó vallásosságát látva figyelmeztette a keresztény gyökereit vesztő, elvilágiasodott nyugati kultúrát, hogy kerülje el Isten megvetését és a cinizmust, amely a szent dolgok kigúnyolását szabadság jognak tekinti. Szószerint ezeket mondta: „A világ mélyen vallásos kultúrái legbensőbb meggyőződéseik elleni támadásnak tekintik az isteni kizárását az értelem egyetemességéből. Egy olyan ész, amely süket az istenivel szemben, és a vallást a szubkultúra területére szorítja vissza, képtelen beilleszkedni a kultúrák párbeszédébe“.

 

A beszéd tartalma miatt nem is vált volna szenzációvá, ha a tudósítások nagy része – talán nem értve meg, vagy nem akarva érteni annak lényegi mondanivalóját - nem ragadt volna le a bizánci császártól vett idézetnél. Ezt aztán úgy tálalta fel a világnak, hogy azt a muzulmánok vallásuk elleni sértésnek fogták fel. Akik pedig a kultúrák és vallások közötti összecsapás hívei, ezt arra használták fel, hogy mutassák: „Lám, a vallások között nem lehetséges a békés együttélés, mert azok nem egyformák.”

 

Hiába adott aztán sajnálkozásának hangot a pápa előbb a sajtószóvivőjén, majd bíboros államtitkárán keresztül, végül egy vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával személyesen is. A műfelháborodás olyan nagy volt, hogy a muzulmán világon futó tűzként szaladt végig egy erőszakhullám, amelynek sok helyen estek áldozatul ártatlan keresztények. Ő pedig – különösen Nyugat-Európában – méltatlan kritika és gúny tárgya lett.

 

1.2.             A Williamson-ügy

A második „botrány” az ún. Williamson-ügy volt. Hogy jobban megértsük, egy kis történelmi visszapillantó. A II. Vatikáni Zsinat tanítását tagadó Marcel Lefebvre érsek, 1970-ben a svájci Fribourgban megalapította a X. Pius Papi Testvériséget. Mivel Róma tilalma ellenére diakónusokat és papokat szentelt, VI. Pál pápa 1976-ban püspöki és papi tevékenységétől felfüggesztette. Amikor pedig 1988-ban - szintén szentszéki engedély nélkül - négy püspököt is szentelt, II. János Pál kimondta rá a kiközösítést. Halála (1991) után Bernard Fellay, az egyik kiközösített püspök lett a Testvériség elöljárója. Ez keresni kezdte a kapcsolatot a pápával. Az a maga részéről egy külön Pápai Bizottságot („Ecclesia Dei”) állított fel, amelynek elnökévé  egy bíborost nevezett ki. A tárgyalások jól haladtak előre. Minden jel arra vallott, hogy a Testvériség elfogadja a II. Vatikáni Zsinat tanítását, és 491 papjával, 215 kispapjával, 281 szerzetesével valamint 600 ezer hívőjével visszatér a Katolikus Egyházba. 2008. december 15-én Fellay - a másik három püspök nevében is - arra kérte a pápát, hogy oldja fel kiközösítésüket. Ünnepélyesen kijelentette, hogy hisznek Péter primátusában, és katolikusok akarnak maradni. Erre 2009. január 21-én XVI. Benedek pápa visszavonta a kiközösítést. Ezzel nem vette vissza őket a Katolikus Egyházba, csupán szabaddá tette az utat ahhoz, hogy eltérő hittani kérdésekről is - jelesen a II. Vatikáni Zsinat határozatainak elfogadásáról - érdembeli tárgyalások kezdődjenek.

 

A kiközösítés visszavonása nagy nemzetközi visszhangot keltett, mert az egyik püspök, az angol Richard Williamson a svéd televíziónak – fél évvel azelőtt adott - interjújában tagadta a holokausztot, a náci gázkamrák működését, és csak mintegy 200– 300 ezer zsidó áldozatról beszélt. A baloldali és liberális médiában a tudósítók folyton arról cikkeztek, hogy a pápa egy holokauszt-tagadó püspököt visszavett a Katolikus Egyházba, ezzel kimutatta „antiszemita” érzéseit, és jóvátehetlenül ártott a Katolikus Egyháznak valamint a zsidó-keresztény párbeszédnek.

 

A pápa azonban nem tudott Williamson álláspontjáról. Hiába hangsúlyozta ezt többször is a szóvívője, hiába mutatott rá arra is, hogy a pápa szavaiban és tetteiben számtalan alkalommal kimutatta a zsidó nép iránti nagyrabecsülését és ítélte el a holokauszt szörnyűségeit, a hullámok nem akartak elcsendesedni.

 

1.3. Kiskorúaknak egyháziaktól elszenvedett szexuális zaklatása

A harmadik „botrány” a kiskorúaknak egyháziaktól elszenvedett szexuális zaklatása volt. Az első írországi esetekkel kapcsolatban még a legtöbben arra gondoltunk, hogy ezek csupán elvétve fordultak elő. Amit azonban - 2009 végén - a „Ryan Report” napvilágra hozott, az egyenesen megdöbbentő volt. Ír egyháziak az 50-es évektől számtalan esetben zaklattak szexuálisan rájuk bízott gyermekeket és fiatalokat. De egyes püspökök is bűnössé váltak azzal, hogy ezeket az egyháziakat védték, tetteiket takargatták, hogy ezzel a botrányt elkendőzzék. Számukra fontosabb volt a mundér becsülete, mint az áldozatok...

 

2010. január 28-án bombaként robbant a hír, hogy a német katolikus egyháznak is megvannak a maga esetei. A berlini jezsuiták  Canisius-kollégiumában a 70-es és 80-as években atyák szintén zaklattak szexuálisan fiatalokat. Márciusban vált ismertté az, hogy a híres regensburgi „Domspatzen” egyes fiataljai között is vannak áldozatok. A nemzetközi média ezt az esetet arra akarta felhasználni, hogy a pápának – Georg nevű testvérén keresztül, aki egy időben ott karvezető volt - ártson. Az ellene történő agitáció hisztériává dagadt, amikor ugyancsak márciusban ismertté vált annak a papnak a pedofil volta, aki a pápa müncheni érseksége idején egyházmegyéjében  szolgált. Hiába hangoztatta a müncheni érsekség, hogy a pápát emiatt felelősség nem terheli, hiába hívták fel a figyelmet józanságra és mértéktartásra törekvő pártatlan újságírók arra, hogy pedofil esetek nem csak a Katolikus Egyházban fordulnak elő, hanem más egyházak intézményeiben, nem is beszélve arról, hogy más hivatásokban illetve a családokban – arányszámukat nézve – hatványozottabban több a szexuálisan zaklatott gyermekek és fiatalok száma, mint a Katolikus Egyházban, elszabadult a pokol. Az, ahogyan a nemzetközi média megpróbálta belekeverni a pápát a különböző pedofilbotrányokba, valódi pápa-ellenes gyűlöletről, már meghaladottnak vélt egyházellenes harcról tanúskodott. Ennek legízléstelenebb megnyilvánulása az egyik nagynevű lap főszerkesztőjének a nevéhez fűződik, aki 50.000,-EUR-t ígért annak, aki a pápa szexuális eltévelyedésével kapcsolatban valamilyen kézzel fogható bizonyítékot vagy tanút szolgáltat...

 

2010 február közepén lépett a pápa: magához rendelte a 24 ír püspököt. Kemény volt a számonkérés. Éppúgy, mint a márciusban következő levél. A pápa elítélte a botrányos eseteket, együttérzését fejezte ki az áldozatok iránt. Majd rámutatott a hivatásukat eláruló papok, és a felügyeletet, illetve a szükséges egyházi büntetések alkalmazását elmulasztó püspökök felelősségére, felszólítva őket a következmények vállalására. Ezután felhívta a figyelmet azokra a mélyen húzódó okokra is, amelyek a botrányos esetek előfordulásához vezethettek. Végül konkrét intézkedéseket rendelt el, hogy hasonló esetek a jövő Katolikus Egyházában ne forduljanak elő.

 

Ez azonban a médiát már nem érdekelte. A kritikusok még egy jó ideig csak arról cikkeztek, hogy miért nem kér a pápa az Egyház nevében (is) bocsánatot, nem csak a saját nevében; miért nem ír a német egyház püspökeinek is egy levelet, nem csak az íreknek; miért nem mond le, hisz a bűnösök az ő „cégjének” az alkalmazottai; miért nem fizet a Vatikán az áldozatoknak kártérítést...

 

2.       Kik állhatnak az események nyomán fellépő támadások mögött?

Akik nyomon követtük az esetek sajtóvisszhangját, láthattuk, hogy a regensburgi beszéd utáni sajtóhadjárat célja nem az volt, hogy utánajárjon: Összeegyeztethető-e az emberi értelem Istennel, mint ahogyan azt a pápa mondja vagy sem? Vajon valóban fontosabb-e a szólásszabadság, amit a ma nyugati embere állít, mint a másik ember vallásos meggyőződésének tiszteletben tartása vagy sem? A Williamson-ügy kapcsán pedig a nemzetközi médiát nem az Egyház és a szakadár Testvériség közötti  szakadás megszűnéséről való tárgyilagos és józan tudósítás, hanem a pápa vélt antiszemitizmusa érdekelte. Végül a pedofilbotrányok után nem az állt a sajtó érdeklődése középpontjában, hogy hogyan lehetne a gyermekeket ezen túl ezektől a perverz visszaélésektől mind az egyházi, mind az állami, mind a privát intézetekben megóvni, hanem kizárólag az, hogy hogyan lehetne az Egyház legfőbb vezetőire rábizonyítani, hogy maguk is bűnrészesek?

 

Miért éppen a pápát támadták olyan hevesen mindhárom esetben? Először is azért, mert ő az, aki a kereszténység legnagyobb hit és erkölcsi tekintélye, ami egy más meggyőződésű vagy hitetlen számára jogtalan igény. Korunk uralkodó ideológiája ugyanis azt vallja, hogy nem létezik egy mindenki számára érvényes igazság. Az az igaz, ami az egyén vagy egy csoport számára fontos. Mint ahogyan egyetlen egy vallás sem sajátíthatja ki magának a jogot az igazságra. Minden hitnek, minden vallásnak és minden meggyőződésnek egyformán van igaza. Ezt nevezi a pápa a „relativizmus diktatúrájának”... Másodszor pedig, ezek a „botrányok” tipikus példái annak, amit a szociológia „morális pániknak” nevez. Amikor egy meghatározott csoportról egy már régebb óta létező jelenséget a média felnagyít, annak számát és előfordulását eltúlozza, majd ún. „erkölcscsőszök” segítségével a csoportot az egész társadalomra nézve veszélyesnek tünteti fel. A három eset kapcsán is azonnal fölsejlik a mögöttes szándék: miközben miattuk a római pápát, a Katolikus Egyházat tesszik felelőssé, hitelét rontják, hit- és erkölcsbeli „felsőbbrendűségét” megkérdőjelezik, ezzel a maga által emelt piedesztálról ledöntik, és a társadalom előtt károsnak és veszélyesnek bélyegzik meg.

 

2.1. Külső erők

A pápa elleni támadások egyik táborához azok az erők tartoznak, melyek alapvetően nem fogadják el az Egyház tanítását (pl. szexuális etika), felépítését (teokrácia és nem demokrácia), és érdekeltek annak hiteltelenítésében illetve lerombolásában. Összetett erők ezek, amelyek nem valamiféle előre kitervelt összeesküvésben lépnek színre, hanem inkább a dolgok természetéből fakadóan szállnak szemben az Egyházzal, a vallással.

 

2.2. Belső erők

A másik tábort a pápa „katolikus ellenzéke” alkotja: laikusok és teológusok egyaránt, akik arra számítottak, hogy átmeneti lesz, aki lehetőleg nem túl sok zavart okoz az Egyházban. Ezek most leginkább teológiai és liturgikus tanítása kapcsán kritizálják őt. Legfőbb vádjuk, hogy nem lép előre az általuk kívánatosnak tartott „reformokban”: mint a papi cölibátus eltörlése, a nők pappá szentelése, a nép több beleszólásának biztosítása a püspökkinevezésekben.

 

3.       Kiket értek külső erők alatt konkrétan?

1) a politikát és a világgazdaságot irányító erőket, 2) a liberális médiát, 3) az intolleráns vallási fundamentalistákat. Lássuk sorban őket!

 

3.1. A politikát és világgazdaságot irányító erők

Itt elsősorban a különböző világszervezetekre gondolok: ENSZ, UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete), a WBG (World Bank Group), de más – sokszor a titok fátyla által körüllengett csoportosulások is, mint a Bilderberg-csoport, vagy a különböző alapítványok mögött megbúvók. Egyet mindenképp meg kell nevesítsek már csak azért is, mert a köztudatban - és néha a valóságban is – mindig az Egyház ádáz ellenségeként szerepel: a szabadkőművesség. Ez egy világszerte több millió taggal rendelkező, számtalan formában működő mozgalom, amely – önértelmezése szerint – a szellem szabadságát és felsőbbrendűségét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. Az ún. angol rendszerűben a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit, noha páholyaikban vallási és politikai témák vitatása tilos. Az ún. francia rendszerű viszont Isten- és vallásellenes. Ennek tagjai politizálnak is.

 

A szabadkőműveseknek – más izmusokkal (bolsevizmus, cionizmus) és csoportokkal karöltve - világuralmi törekvéseket vetnek a szemükre, amely ma az ún. globalizációs folyamat erőltetésében csúcsosodik ki. Konkrét vallás- illetve  egyházellenességet részükről a fenti esetekkel kapcsolatban nem lehet felhozni. Vitánk tárgyát tehát ők nem képezhetik. Hogy azonban ezek a politikai és a gazdasági élet irányítói nem barátai a kereszténységnek, az a következő pontokból egyértelműen kiderül.

 

3.1.1. A laicisztikus állam eszméje

Először is az tűnik fel, hogy a mai politikusok többsége megpróbálja a vallást – mint a modern társadalomtól idegen, azt destabilizáló tényezőt - a közéletből kizárni. Ennek egyik jele a vallási szimbólumok és ünnepnapok kiiktatására tett kísérlet azon a címen, hogy azok „más vallású és meggyőződésű – azaz mohamedán és ateista - embereket sértenek”. Ezzel azonban épp a vallásos emberek joga szenved csorbát, hisz nem gyakorolhatják szabadon vallásukat. Ugyanakkor az állampolgárok egy részét keresztény gyökereiktől szakítják el. A pápa éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy azok, akik a szent dolgokat megvetik, nem alkalmasak különböző kultúrához és valláshoz tartozó alattvalóik vezetésére, hisz épp egyik legmeghatározóbb összetevőjüket – hit- és kultúrabeli meggyőződésüket – nem ismerik, nem becsülik, nem veszik figyelembe! A politika azonban süketté vált a pápa szavaival szemben. 2009. november 3-án - az Európai Bíróság ítéletet hozott: az olasz iskolákból el kell tűntetni a keresztet, mert az – úgymond - sérti az Európai Unió kártájában lefektetett „értéksemlegességet”. Egy demokratikus állam azonban soha nem lehet az „értékek”, hanem csak a „világnézetek” szempontjából semleges. Ha egy állam nem rendelkezik olyan alapvető értékekkel, amelyeket a különböző világnézetű, etnikai és vallási meggyőződésű alattvalói elismernek és támogatnak, akkor szétesik. Ha egy állam lemond arról a jogáról, hogy  saját, közös, mindenki számára kötelező értékeket nevezzen meg, vége anarchia lesz. Csak felsőbbrendű, öntudatos, a többség által örömmel hordozott, erős kultúra képes integrálni. Dekadens, értékeitől megfosztott vagy azokat megtagadó soha!

 

Másodszor, a mai politikai vezetők többsége egyáltalán nem lép fel a  keresztény-üldözések ellen. Saját bevallásuk szerint ismét az „értéksemlegesség” jegyében. Az igazság azonban az, hogy ezek a politikusok ismét csak a laicista állam víziójának hódolva cselekszenek. Közben azonban vétkesen tudatlanba veszik a tényt: országaik keresztény gyökereit. Egy példa. 2011. január 31-én az EU 27 külügyminisztere nem tudott megegyezni abban, hogy a vallásüldözés áldozatai között külön hivatkozzon a keresztényekre is. Az EU Püspöki Konferenciáinak Tanácsa megdöbbenten fogadta hírt, hiszen a közel- és távol-keleti keresztényellenes támadások után az EU-nak tisztában kellene lennie azzal, hogy nem elszigetelt esetekről van szó. Az elmúlt év statisztikai adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a támadások 70% világszerte a keresztények ellen irányul. És történik mindez a cinkos hallgatás az „értéksemlegesség” értelmében.

 

Ugyancsak az „értéksemlegesség” nevében történik az, amit a zsidó újságíró Joseph Weiler egyenesen „keresztény-fóbiának”, nevez: orvosokat, jogászokat és tanárokat arra kényszerítenek, hogy lelkiismereti meggyőződésük ellen járjanak el egyneműek házasságkötése a templomban, abortusz (magzatelhajtäs), kiskorúak kötelező, de hitbeli meggyőződést mellőző szexuális oktatása területén.

Igaza van a pápának, amikor azt mondja: a fundamentalizmusnak és a laicizmusnak sarkalatos hibája az, hogy hadilábon állnak az értelemmel. A fundamentalizmusban a hit tagadja az értelmet, ezért erőlteti a vallást erőszakkal a másikra. A laicizmusban az értelem tagadja a hitet, és ezért erőlteti a vallástalanságot a másikra. Egyik sem jó. A hit és az értelem mindig kéz a kézben kell, hogy járjon.

 

3.1.2. Keresztény erkölcsök térvesztése

Amikor az első egyháziak által elkövetett szexuális zaklatások után egy németországi püspök okként azt is megemlítette: a társadalom is hibás abban, hogy idáig jutottak a dolgok, mert a szexualitásban csupán élvezeti cikket lát és láttat, nagy volt a műfelháborodás. Akik azonban tárgyilagosabbak tudtak maradni, észrevehették azt, hogy míg az egyháziak által elkövetett szexuális zaklatások az eseteknek mindössze 1%-át tették ki (természetesen, ez is több, mint megengedett!), 99% a társadalomban és a családban történt. Miért nem foglalkozott a média arányukhoz mérten ezekkel az esetekkel is? Miért nem vizsgálták meg a felelősek azt, hogy az 1968-as – tekintély- és szexuális tabuk ellen vezetett –  kultúrforradalomnak  valóban volt-e szerepe ebben az aberrációban vagy sem? Mert ha az alábbi törvények meghozatalának éveire nézünk, egyértelmű a politika és a társadalom felelőssége:

1969-től Németországban megkönnyítették a válást.

1973-ban a törvény megengedte a pornográfiát.

1992-től bűntetlen lett a magzatelhajtás.

1994-től polgárjogot nyert a homoszexualitás.

2001-től megengedett lett az egyneműek házassága.

2001-től törvényessé vált a prostitució.

2009-től egyes körök azért szállnak síkra, hogy az alkotmányba bekerüljön: mindenki maga határozza meg szexuális önazonosságát.

Ezek után az ember – egyrészt – nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a kegyes halál, azaz az eutanázia, az abortusz, azaz a magzatelhajtás, az egyneműek házassága, a fogamzásgátlás mind lukratív ipar, amely milliárdokat hoz egyeseknek, és romlásba dönt sokakat. Másrészt pedig arra is rájön, hogy a keresztény erkölcsöktől való elfordulás a hit térvesztésével karöltve jár.

 

3.2. A média

A Williamson-ügy kapcsán nem csak azt lehetett pár nap elteltével megállapítani, hogy mennyire készületlenül érte a Vatikánt a média részéről rázúdított össztűz, hanem azt is, hogy milyen öntörvényűvé vált a tömegtájékoztatási eszközök világa!

 

Az első, ami föltűnik: nem a jelentés igazságmagva a fontos, hanem az ideológiai tartalom. A média a különböző ideológiák és világnézetek legfontosabb harci eszköze lett. Ma már nem csak a politikai pártok rendelkeznek médiatanácsadóval, hanem minden valamirevaló cég és személy. Ezek mondják meg, hogy hogyan kell „eladni magukat” a nagyközönségnek. Külön irodák foglalkoznak azzal, hogy a médiában kedvező kép jelenljen meg megbízóikról. Ezért objektív igazságot hiába keres az olvasó, azt alig közvetít valaki. Helyette ideológiai agymosást kap, és észre sem veszi...

 

Másodszor: nem a hír erkölcsi mondanivalója a fontos, hanem a szenzáció. Míg ezelőtt a személyi méltóság tisztelete megelőzte az információhoz való jogot, ma a média – az információhoz való jog ürügyén – élők és holtak fölött ítélkezik, és még azelőtt süti az érintettre a bűnösség pecsétjét, mielőtt azt a  bíróság megállapította volna. Az ember csak fejcsóválva követi azt a szenvedélyt, amellyel egy-egy személyre vagy országra vadászik a média. A nagyközönség számára azonban az egész hecckampányból nem egyszer kilóg a lóláb, s a hírekre a média iránti méltó gyanakvással válaszol...

 

Végül harmadszor: a médiának időtlen az emlékezőtehetsége. Aki egyszer lapjaira került, azt onnan nem törli ki többé soha senki. Hadd szemléltessem ezt Williamson püspök példáján. A vele készített interjú – 2008 augusztusában – a Piusz Testvériséggel kapcsolatban készült, annak felépítéséről, ügyeiről, tanításáról, személyi dolgairól. Az interjú nem volt valami érdekfeszítő, ezért készítői asztalfiókjukba tették. Amikor azonban híre ment, hogy a Vatikán 2009. január 21-én visszavonja a Testvériség négy  püspökére mért kiközösítést, az interjú készítőinek eszébe jutott, hogy Williamson  püspök pár mondatot a holokausztról is mondott.  Eladták tehát a filmet a párizsi „Autre Cercle“ (A másik kör) homoszexuális egylet elnökének, és az január 18-án, azaz három nappal a kiközösítés visszavonása előtt robbantotta a bombát...

 

3.3. Vallási fundamentalizmus

Aki figyelmesen követi a hazai pártpolitikai csatározásokon túl a világeseményeket  is, az megdöbbenve állapíthatja meg, hogy újabban mennyire fellángolt a vallási türelmetlenség és a vallásüldözés.  Már hetek figyeli lélegzetvisszafojtva a katolikus közvélemény, mi fog történni az Indiában élő testvéreikkel. Ismert, hogy India 1,1 milliárd lakossának 82%-a hindu és buddhista, 15%-a muzulmán, és mindössze 3%-a keresztény. Nemrég hét szövetségi államban egy ún. „áttérést tiltó” törvényt vezettek be, amely tiltja a más-, kifejezetten a keresztény vallásra való áttérést. Ez a törvény egy évek óta tartó keresztényüldözés törvényesítése, amelynek során buddhista és hindu fundamentalisták pogromszerűen - csak 2008-ban - 56 katolikus templomot gyújtottak fel illetve romboltak le, és 236 hívőt öltek meg. Mivel egy kormányjelentés nem a fundamentalistákat, hanem magukat a katolikusokat teszi felelőssé az incidens miatt (áttérés), a múlt héten 18 püspök lépett éhségsztrájkba...

 

Még nagyobb a keresztényüldözés az iszlám országokban. Az  „Open Doors“ nevű,  vallások fölötti segélyszervezet, tavaly évi beszámolója szerint mintegy 100 millió keresztényt üldöznek világszerte vallása miatt. Ez az üldözöttek 70%-át teszi ki! Az első tíz keresztényüldöző ország közül nyolcban muzulmán a hivatalos vallás! A keresztények az arab országok majdmindenikében csak másodrangú állampolgárok. Halál sújtja azokat, akik az iszlámról a keresztény vallásra térnek, a keresztényeknek nem szabad templomot építeniük, nem szabad nyilvánosan a vallásukat gyakorolniuk. Más országokban, mint Egyiptom, Nigéria,  Irak etnikai és vallási tisztogatás figyelhető meg, ezért egymást érik a keresztény-ellenes merényletek. Pakisztánban a „káromlás-törvény” szedi áldozatait. Amikor a pápa 2011. januárja közepén a Szentszék mellé akreditált diplomaták előtt azt merészelte mondani: „arra kérem az illető országok kormányait és vallási vezetőit, tegyenek meg mindent, hogy keresztények békében élhessenek és így továbbra is hasznos állampolgárok legyenek”, Egyiptom megszakította a diplomáciai kapcsolatot, Pakisztánban január 30-án keresztet valamint pápabábút égettek, és 40 ezren követelték annak az Asia Bibinek a halálát, akit a „káromlás-törvény”alapján – Jézus nagyobb, mint Mohamed – ítéltek halálra, s akiért a pápa külön is közbenjárt a kormánynál. És ma reggel érkezett a megdöbbentő és sajnálatos, témánkat azonban igazoló hír: iszlám fundamentalisták megölték Islamabadban Shahbaz Bhatti-t, Pakisztánnak a vallásos kisebbségekért felelős, 42 éves katolikus miniszterét, mert védelmébe vette ő is Asia Bibit, és a „káromlás-törvény” eltörléséért szállt síkra.

 

Mennyiben járul ez az egész a keresztény-ellenességhez? Szerintem sokban! Mert ez a fanatizmus, amelynek szemében a pápa az egész nyugati dekadens keresztény világot képviseli, káros kihatással van az egész politikára. Egyetlen egy felelős politikusnak sincs mersze kiállni a kereszténység mellett, és terrorcselekmények sorozatát kockáztatni! Az iszlám fundamentalizmustól mindenki fél! Még maguk a mohamedánok is! Ezért nem emelte fel szavát németországi szervezetük a koptok elleni merénylet kapcsán, amelynek pedig 21 áldozata volt. Ezért nem meri az EU megemlíteni a keresztények nevét a vallásüldözések kapcsán, vagy ha igen, mint ez az utóbbi napokban végre megtörtént, tette egyszuszra „a mohamedán zarándokokkal”, jóllehet ezek nem szenvednek üldözést! Végül ettől a fundamentalizmustól való félelmében szakította meg a kairói Al-Azhar-Egyetem a párbeszédet a Vatikánnal. Az, hogy a pápa a kopt keresztények mellett felemelt szavával beleavatkozott volna az iszlám belügyeibe, csak mondva csinált ürügy volt. Meglátszik ez azon is, hogy legutóbb (24.02.2011) elnöke éppen azt követeli, hogy a pápa úgy kérjen bocsánatot a keresztes hadjáratokért, mint ahogyan a zsidóktól kért bocsánatot a shoá miatt...

 

4.       Kiket értek belső erők alatt?

4.1. A Kúria

Ha valaki könyvének vagy filmjének ilyen címet adna: „Titkok a Vatikánban”, „Rejtett dokumentumok a Vatikáni Levéltárból”, azonnal kasszasiker lenne. A Vatikánt mindig is titkok lengték be. Falai mögött – és sokszor még a nem-laikus is – intrikákat, pénzt, karrierizmust, hatalmi villongásokat sejt. Elképzelhető-e, hogy a jelenlegi pápa- illetve keresztény-ellenesség forrását belső Vatikáni erőkben kell keresnünk?

 

Német források, még egyháziak is, azonnal ezt a lehetőséget is megemlítették. „Nem a gonosz sajtó az” – írta például P. Eberhard von Gemmingen, a Vatikáni Rádió német adásának vezetője, „amely itt egy Williamson-botrányt rendezett, hogy a pápa tekintélyének ártson. Ebben az esetben magában a Vatikánban is történtek hibák. Sajnos, az embernek az a benyomása, hogy ott olyan személyek is ülnek, akik saját pecsenyéjüket sütögetik, közben azt sem bánva, hogy a Katolikus Egyház tekintélye valamint a katolikus-zsidó dialógus kárt szenved.”

 

Noha tudom, hogy a Vatikánban is gyarló emberek ülnek, még akkor is, ha bíborban járnak, arra történészként és logikusan gondolkodó emberként nem tudok komolyan gondolni, hogy valamelyik bíboros és frakciója magának a Katolikus Egyháznak akarna ártani.

 

Sokkal inkább azokkal az egybehangzó kommentárokkal vallom, hogy a Kúria a fenti események kapcsán nem segítette azonnal és elég hatékonyan a pápát. Ez arra vall, hogy a Vatikán még nem ismerte fel a média erejét, következtetésképp nem tud vele bánni. Nem rendelkezik olyan hozzáértő apparátussal, amely bizonyos problémákat szakszerűen megoldana, vagy valamire hatékonyan reagálna. Jelenleg a Vatikánban akadozik a kommunikációs gépezet. A felelősek nem magyarázzák meg idejében, mi az egyes pápai intézkedések célja, nem cáfolják meg azonnal a médiában megjelenő, sokszor téves értelmezéseket, és nem tiltakoznak azonnal a csúsztatások ellen. Ennek eredménye az, hogy a médiában – és sajnos sokszor az Egyházon belül is – a pápa tanítását sikeresen elhallgatják illetve félremagyarázzák.

 

4.2. Haladó laikusok

Sokkal veszélyesebbek az Egyházon belüli ún „haladó laikusok”. Mozgalmuk, a „Mi vagyunk az Egyház” („Wir sind Kirche”), 1995-ben alakult Ausztriában, és 5 pontban fogalmazta meg az Egyházzal kapcsolatos követeléseit: 1. Egy testvéribb egyház felépítése, 2. a nők joga minden egyházi tisztségre, 3. szabad választás a cölepsz és a nem-cölepsz papi életforma között, 4. a szexualitásnak, mint az Istentől teremtett ember fontos összetevőjének pozitívabb megítélése, 5. rémhír helyett örömhírt. Peticiójukat a következő esztendőkben 2 millió katolikus írta alá. A mozgalom ma 5 kontinensen van jelen, és próbál meg követeléseinek érvényt szerezni.

 

A probléma éppen a követelésekben van. A püspököknek és papoknak nép általi megválasztása, a nők pappá szentelése, az elváltak újraházasodása, az egyneműek házassága közvetlenül isteni parancsokban gyökereznek, és ezek megváltoztatására senkinek, még magának a pápának sincs hatalma! A mozgalom ezt úgy értelmezi, hogy a hivatalos egyház nem hajlandó „struktur-reformokra”, ezért minden eszközzel hadakozik ellene. Megnyilatkozásai sajtótámadások, amelyet most a három általam említett „botránnyal” kapcsolatosan is szeretnék illusztrálni:

 

A pápa 2006. szeptemberében tett sikeres Bajorországi látogatásával kapcsolatban a „Mi vagyunk az Egyház” ezeket írta: „Minden lelkesedés ellenére, amellyel az emberek a pápát hazájában fogadták, nem szabad, hogy a mediálisan megrendezett tömegesemények a katolikus egyház valódi problémáiról eltereljék a figyelmet. Sajnálatos, hogy a pápa semmi jelét nem adta a Római Katolikus Egyházban belátható időn belüli reformoknak, mint a cölibátus, a nők pappá szentelése vagy a rigid szexuálerkölcs lazítása.” „A pápa egy klerikális szisztéma foglya, amelyet minden erejével megtartani igyekszik és mindennél fontosabbnak tart.” „Mi Mária-tisztelet helyett női papokat akarunk!”

 

A Williamson-üggyel kapcsolatban ezeket írta a „Mi vagyunk az Egyház”: „A Piusz Testvériségnek tett Vatikáni engedményeket, mint ahogyan a felmérések is mutatják, a németek nagy része elutasítja. Benedek ezzel egy olyan tűzfészket rakott, amely az Egyházban polarizációhoz vezet.”

 

Végül az egyháziak szexuális zaklatása kapcsán ezeket írta: „Ezek a sokszor régi esetek újabb mélypontot jelentenek a nép és a pápa viszonyában. Ratzinger Rómában hosszabb ideig volt cinkos abban, ahogyan az Egyház ezekkel a tettesekkel eljárt. 2001 óta ő volt a felelős ezekért a bűntettekért.” Teszi ezt annak ellenére, hogy már egyértelműen kiderült: épp Ratzinger bíboros volt az, aki „semmi tolerancia” elvével és a Hittani Kongregáció által kiadott előírásaival ezt a „rákfenét” orvosolni igyekezett!

 

Véleményem szerint ez a szakadék, amely a hivatalos Egyházat és a „Mi vagyunk az Egyház” mozgalmat egymástól elválasztja, egyre mélyülni fog...

 

4.3. Haladó teológusok

Ugyanilyen pápaellenes a haladó teológusok által képviselt irány. Legújabb termékük az a memorandum, amely „Egyház 2011 – az újrakezdés éve” (Kirche 2011 – ein Jahr des Aufbruchs) címet viseli, s melyet február 4-én 143 német teológus írt alá. Véleményük ezekben a pontokban foglalható össze: 1. Az Egyház kormányzata legyen szinodális, 2. Legyenek nős papok és nőpapok, 3. Legyen megengedve az egyneműek házassága és az elváltak újraházasodása, 4. Az Egyház lazítson szigorú erkölcsein, 5. A liturgiát ne Róma normái, hanem minden közösség sajátosságai szerint ünnepeljük.

 

Az elmúlt három hét alatt számtalan cikk jelent meg a memorandum mellett és ellen. Ami az ellenzők érveiből meggondolkoztató, az a következő: 1. A szinodális elv, azaz az alulról fölépülő egyházkormányzat, a papok házassága, papnők, nő-püspökök, homoszexuális papok, tetszőleges liturgiaforma a protestáns egyházakban már mind léteznek. Mennyivel állnak jobban papi hivatások dolgában, mint a katolikusok? Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy semmivel. Sőt, náluk nagyobb a paphiány, nem is beszélve a fenti adottságok miatt fellépő szakadásról. 2. Sokkal feltűnőbb a templomlátogatók lassú és látványos elmaradása. Úgy látszik, hogy a templombajárás érdektelen lett. Nem vonza a híveket. Nem ad nekik semmit. Egy statisztika szerint 2009-ben a katolikusok 13,4%-a járt rendszeresen a vasárnapi szentmisére. Protestáns testvéreinknél, ahol mindazok a követelmények megvannak, amelyekkel most a katolikus teológusok előálltak, ez a szám 4,16%. Minden jel arra vall tehát, hogy a jelenlegi krízisnek sokkal mélyebbre nyúlnak a gyökerei, semmint a nőspapok, a papnők, a püspököknek nép által történő választása. Szerintem, első sorban nem az Egyház, hanem Isten kríziséről kell beszélnünk. Nem a struktúra szorul megújulásra, hanem az ima és a szentségek, a bűn és a megtérés elfelejtett gyakorlatai. Ahol ugyanis ezek még megvannak, ott virágzik a közösség s a lelkiélet.

 

5.       Következtetéseim

„Mi húzódik meg az utóbbi évek pápaellenessége mögött?” – tettem fel előadásom elején a kérdést. Most hadd vonjam le öt pontban a következtetéseimet. Szerintem az utóbbi évek pápaellenesség mögött elsősorban

 

5.1.  Az Istenhit krízise áll

Ma körülöttünk egyre inkább kézzelfoghatóvá válik az Istentől való elfordulás. Az emberek egy jó része úgy él, mintha Ő nem létezne! A róla való megfeledkezés, mint sötét szmog terjed faluról-falura, városról-városra, és elzárja az emberek szeme elől a ragyogó kék eget. Amikor a pápa Istenről mint Úrról és Teremtőről, az emberről pedig mint teremtményről beszél, az emberek jó része nem csak, hogy nem érti, de szabadságát féltve ellentmond neki. A ma emberének egy jó része ugyanis maga fölött nem ismer el senkit és semmit. Minden tettének mércéje: önmaga!

 

5.2. Az erkölcsi krízis

A másik nehézség az elsőből következik: A hit térvesztésével magától értetődően  mindig karöltve jár az erkölcsi krízis. Van még egy oka az erkölcsök krízisének: ma alapvető ellentét van a bibliai emberkép és a mai fogyasztói társadalom emberképe között. Míg a Biblia embere Isten teremtményének tudja magát, és számára szent az élet a fogamzástól a halálig, a ma embere számára csak az evilági kényelem és boldogulás létezik. Önmagát és embertársait csak teljesítménye, vásárló ereje és az érte kiadandó többletköltség alapján ítéli meg. Ezért harcol a gyermek-áldás ellen, ezért propagálja a fogamzásgátlást, nem fogadja el a házasságot, ezért versenyezteti a nemeket, ezért engedi meg a kegyes halált. Ezzel viszont – a pápa szavai szerint - a halál kultúráját építi, és önmagát pusztítja el.

 

5.3. A keresztény Európa krízise

Mindehhez hozzájárul a keresztény Európa önazonosságának krízise is. Gyökerei keresztények, de életstílusa hedonista. Jellemző, hogy Istenre, a keresztény értékekre való utalás nem került be az EU alapokmányába. Az európai ember gondolkodási módjában felvilágosult, csak az észnek hódol, erkölcseiben liberális, politikájában és a gazdasági élet vezetésében pragmatikus. Találóan írta az Észak-afrikai muzulmán államokban történő forradalmak kapcsán az egyik egyházi újságíró: „Az EU államait készületlenül érték az események. Ezért most nem tudja, mit tegyen. Azokért a szerződésekért bánkódik csak, amelyeket a térség diktátoraival kötött... Európai önazonosságát, identitását összetévesztette a pénztárcájával... Az ottani keresztények sorsa Brüsszelben és Straszburgban senkit nem érdekel... Ez pedig vajmi kevés!”

 

5.4. A Katolikus Egyház krízise

Tagadhatatlan az a tény, hogy a(z Európai) Katolikus Egyház is krízisben van. Ezt az utóbbi évtizedek gyors társadalmi változása okozta, amely gyakran negatívan hatott arra a hagyományos ragaszkodásra, amelyet a nép a katolikus tanítás és értékek iránt érzett. Nem egy nemzeti egyházban a hívek elhanyagolták azokat a szentségi- és áhitatgyakorlatokat, amelyek a hitet táplálják és képessé teszik a növekedésre, mint például a szentgyónás, az ima, a lelkigyakorlatok. Időközben egy „menű-katolicizmus” alakult ki, amelyben mindenki azt választja ki, ami tetszik, és azt utasítja vissza az Egyház tanításból, amit nem tud megemészteni. Egy olyan katolicizmus ez, melyben a szerepek felcserélődni látszanak. A papok a szentmise bemutatása és a szentségek kiszolgáltatása helyett mással foglalkoznak, a laikusok pedig a papi szolgálat egy-egy szeletét igyekeznek maguknak megszerezni.

Ma is, mint minden korban érvényes a reformátorok által hangoztatott elv: „Ecclesia semper reformanda”- „Az Egyház mindig reformálásra szorul”. Mint ahogyan azonban az  is igaz, hogy nem strukturáiban, hanem önmagunkban kell megújítani az Egyházat. „Az Egyház feladata az, hogy minden korban az ember szükségeire, kérdéseire válaszoljon. És ez nem menedzseléssel, hanem csak életszentséggel történhet hathatósan.” – mondta a pápa.

 

5.5. Az európai katolikus teológia krízise

Végül meg kell említenem az európai katolikus teológia krízisét. Ismeretes, hogy vannak teológusok, akik nyiltan támadják a pápát. Itt elsősorban a Tübingeni Egyetem volt professzorára, Hans Küngre (*1928) és a Nijmegeni Egyetem professzorára, Hermann Häringre (*1937) gondolok, akik soha nem mulasztanak el egyetlen egy alkalmat, hogy Róma- és pápaellenes kritikájuknak hangot adjanak. S mindeközben nem veszik észre, hogy - bár divat, a médiában jól eladható, de - rettenetesen olcsó, miszerint ők a „nyitott teológusok”, és minden rosszért a „maradi pápa” a felelős: „Ő a bűnös! Mindenért és egyedül csak ő!”  A valóságban, sajnos, ők maguk azok, akik elsodródnak az Egyház tanításától, s nem hisznek Jézus istenségében, és abban, hogy az Egyház Jézus által alapított intézmény!

 

Mások – teológiatanárok, papok – nem támadják nyíltan a pápát, csak egyszerűen elhallgatják tanítását. Nem olvassák tanítóhivatali megnyilatkozásait; írásban és szóban éppen az ellenkezőjét hirdetik annak, amit ő mond; a hitoktatásban eltérnek az Egyház tanításától. Egyfajta „párhuzamos egyházi tanítóhivatalt” hoznak létre, lekicsinyítik, vagy újraértelmezik a pápa azon alapértékekkel kapcsolatos tanítását, amelyekből nem lehet engedni. Ezzel az egyházmegyei lapoktól kezdve a vallástudományi intézetekig mindenütt növekszik a távolság azon hívők között, akik hallgatnak a pápára és azok között, akik nem. Mindez kétfajta, egymástól eltérő lelkipásztori hozzáálláshoz vezet, mintha két különböző egyház megnyilvánulásairól lenne szó.

 

A pápa tudatában van a helyzetnek és azoknak a valódi okoknak, amelyek mögötte meghúzódnak, mégsem nyugtalankodik. Nem nevez ki új államtitkárt, nem váltja le sajtóreferensét, nem alkalmaz reklámirodát, mely arra lenne hivatott, hogy „imázsát” szebbre fesse a médiákban. Felállított azonban ehelyett egy dikasztériumot, amely az újraevangelizációt hivatott – különösen Nyugat-Európában - előmozdítani. Tudja ugyanis, hogy az üldözésnek mindenkor kitett Egyház számára az üdvösséget nem a stratégiák, nem a diplomáciai húzások s nem a technológia hozzák el, hanem a Krisztus és evangéliuma megismerése, illetve az irántuk való hűség. És ez ezuttal is így lesz!

 

Stuttgart, 2011. február 24.

 

 


Lánc, lánc, eszterlánc...

 

Aki azt hitte vasárnap, hogy eltévesztette a stuttgarti szentmisét, az tévedett... Tévedett, vagy nem tudta, hogy mi folyik már napok óta a kulisszák mögött...

Először is az tűnhetett föl neki a szentmisén, hogy sokkal több gyerek van, mint máskor. Igaz, hogy elsővasárnap mindig is több gyerek van, mint általában, ugyanis „gyermekmise” van. Értsd, ezalatt a kicsik a szentmise kezdetétől egészen a Miatyánkig lenn, az altemplomban rajzolnak, énekelnek, ismerkednek értelmi szintjüknek megfelelően az aznapi evangéliummal.

De ezen a vasárnapon különösen sokan voltak. Még Gyuri atyát is meglepték, aki pedig sok mindenhez hozzá van szokva. Különösen, mióta ezeken a vizeken evezget...

 

A második, ami a mintegy 150 résztvevő gondolataiban megfordulhatott, az a gyermekek érdekes öltözéke volt. Mintha nem tudták volna, hogy milyen öltözékben kell jönni a szentmisére...

Dehogy is nem tudták! Csak a nagykabátkájuk alatti kis szoknya, ruha, öltözék - farsangi maskara volt. Ledár Gertrud és Nyeste Lilla valamint a többi kisegítők Gyermekfarsangot álmodtak erre a vasárnapra! És – mint később ez kiderült – az is volt ez a javából!

 

Amikor ugyanis a mise után átözönlött a „nagycsapat” a Közösségi Terembe, akkor ámult el mindenki szeme-szája. Még a Farsang főrendezőjében és főbemondójában, Zumbühl Viliben is – legalább is a kezdetben – bennakadt a szó! Pedig ő sem mai legény ám...

Voltak ott angyalkák és tündérek, királynők és királyok, kiscicák és tigrisek, katicabogarak és kismedvék...

 

És mikor felhangzott a zene, felcsendült az ének, a kicsik lejteni kezdték a táncot a „Lánc, lánc, eszterlánc...” dallamára, szem nem maradt szárazon. Mindannyiunkban felelevenedett saját, vagy gyermekeink gyermekkora... és minden emlék megszépült. Azt éreztük, érdemes volt eljönni...

 

Igen, érdemes volt, de még mennyire! Mert a szépen feldiszített és felrakott asztal, a hangulatos jókedv, a szokásos nótázás mind még jobban összehoztak bennünket egymással! Még inkább összekovácsoltak minket! Jó érzés volt érezni: én ehhez a közösséghez tartozom! Ez az én otthonom! Én ennek a csapatnak a része vagyok! Ismerem és szeretem őket: öreget és fiatalt, felnőttet és gyermeket, maskarást és nem maskarást egyaránt! Ez az én nagy családom!

 

Köszönjük a szervezőknek, a rendezőknek, a szereplőknek és az önkéntes, önzetlen segítőknek, hogy egy ilyen szép napot szereztek nekünk!

 

Hazafelé menet, magam sem tudom miért, végig ezt a kis dalt dúdoltam: „Lánc, lánc, eszterlánc...” És még ugortam is egyet-egyet... Mint a kicsik... Akik gyermekfarsangot ünnepeltek... Velünk, felnőttekkel...

 

Stuttgart, 2013-02-09.

 

J.K.

A Taizé-i közösség 35. találkozója Rómában

Résztvettem a Bizalom Zarándokútján 2012 december 28-a és 2013 január 2-a között.

Nevem Karla, 17 éves és a Bad Waldsee-i gimnázium tanulója vagyok. Kb. 5 éves koromban ministráltam először. A Weingarten-i magyar miséken is ministrálok és a szentleckét szoktam felolvasni, a Bad Waldsee-i ifjúsági kórusban énekelek. Sophi barátnőmmel úgy döntöttünk (természetesen a szüleink beleegyezésével), hogy résztveszünk a Taizé-i közösség 35. európai találkozóján Rómában, amely a francia Roger testvér által 1940-ben alapított nemzetközi ökumenikus szerzetesközösségnek a találkozója. Ez a találkozó 1980 óta a hatodik, amelyet Olaszországban rendeztek.

Ezeken a találkozókon több tízezer fiatal vesz részt Europa számos országából, de más kontinensekről is, hogy közösen imádkozzanak és megoszthassák egymással gondolataikat.

Hátizsákkal és hálózsákkal a hátunkon indultunk útnak december 27.-én bússzal Ulmból Rómába. A szállásunkról induláskor csak annyit tudtunk, hogy vagy családnál vagy sportteremben tudunk megpihenni. Közel tízezer fiatalt családok láttak vendégül teljesen ingyen. Hála a JÓ ISTEN-nek mi (4 leány) egy nagyon kedves családhoz kerültünk.

Ezen a találkózon 40 ezer fiatal vett részt Europa különböző országaiból: legtöbben Franciaországból és Lengyelországból érkeztek, de mi is sokan voltunk Németországból. Magyarország-i fiatalokkal is találkoztam, akik nagyon elcsodálkoztak azon, hogy magyarul is beszélek.

Beszámolók a találkozó programjáról:

§        közös imák (reggel, délbe és este) a vendéglátó egyházközségben és a város nagy templomaiban;

§        kiscsoportos beszélgetések;

§        helyi egyházközözség megismerése;

§        hittel, belső élettel, művészettel és társadalommal kapcsolatos műhelyfoglalkozások;

§        közös ebéd a Circo Massimo mezején;

§        vacsora a délben osztott piknik csomag;

§        reggeli a vendéglátó családnál.

A találkozó fénypontja december 28.-án este 18.00 órakor volt: találkozás XVI. Benedek pápával, akivel együtt imádkoztunk a békéért és az emberek közti bizalomért. A pápa közelsége olyan megható érzést váltott ki bennünk, hogy többen is könnyezni kezdtünk; és a vele tartott imatalálkozó a Szent Péter téren egy olyan világossag érzését adta, amely segít az előrehaladásban.

Az Istennel való közösséget kerestük a közös és egyéni imákkal valamint az énekek és a csönd segítségével és ezáltal megtaláltuk szívünk békéjét, fölfedeztük, hogy miért élünk és egész létünk új lendületet kapott.

Ezzel a beszámolóval szerettem volna megossztanni másokkal is a Rómában szerzett élményeimet és buzdítani minden fiatalt A BIZALOM ZARANDOKÚTJA A FÖLDÖN találkozóra.

A Taizé-i találkozó 2013-ban Strasbourg-ban lesz megtartva, amit Alois testvér, a közösség elöljárója jelentett be december 30.-án Rómában, Strasbourg érsekének és polgármesterének jelenlétében.

 

2013. január 5, Bad Waldsee

Giesswein Karla

 


 

„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

 

Eltelt megint egy év, vele együtt a Karácsony is. Kronosz egyformán dolgozik, matematikai pontossággal, csak nekünk tűnik az idő folyása egyszer gyorsnak, máskor túl lassúnak. Vártunk egy egész évet a legszebb ünnepre, hosszú volt a készülődés, aztán egy szép napon megébredtünk, itt van a Karácsony, megünnepeltük, örvendtünk az ajándékozásnak, a szabad időnek, a találkozásoknak rokonokkal és barátokkal. Ma újból a régi robot, a munka diktál felettünk. „Szép új világ“, mindenki csak szalad, mert hajtanak, mert hajtjuk magunkat, ha más nem hajt. Eltelt a Karácsony és már várjuk a következőt, a következő ünnepeket.

 

De milyen is volt a Karácsony, talán nem lenne rossz egy kicsit visszaemlékezni.

 

Előbb a várakozás öröme töltött el bennünket a Karácsonyt előkészítő adventi időszakban. Urunk megtestesülésének ünnepére a pénteki roráté miséken készültünk fel. 8 órakor gyertyafény mellett szentmise, Imre atya minden alkalommal adventi gondolataival ajándékozott meg bennünket. A szentmise után közös reggelin vettünk részt a plébánián, ahol az előkészületeknél mindnyájan kivettük a részünket. Egyesek a reggeli mellett szép terítéket is hoztak, mások friss pékárut, valóban mindenki igyekezett valami harapnivalót hozni. Milyen jó volt annak, aki mind a 3 pénteken részt vehetett ezen az eseményen...

 

De otthon is nagy volt a készülődés: takarítás, vásárlás, titokban ajándékkeresés. Ez magában is érdekes dolog. Visszaemlékszem, hogy valamikor, a múltban, az óhazában nem volt olyan egyszerű ajándékot kapni, egy kis figyelmességet, esetleg csak a fekete piacon tudtunk valamiféleképpen örömet szerezni szeretteinknek. Lehet, hogy csak egy kis semmiség volt az egész, egy doboz kávé, egy mogyorós csoki vagy hasonló.

 

De ma, milyen nagy a különbség, óriási a kínálat, de ezért esetleg éppen olyan nehéz egy valódi ajándékot találni.

 

Segítségül megkérdeztem a kollegáimat, itt született németeket, hogy mit ajándékoznak egymásnak, diszítenek-e karácsonyfát, és egyáltalán, hogy töltik az ünnepeket, azt is merészeltem megkérdezni, hogy elmennek a templomba egy szentmisén részt venni, egy karácsonyi éneket elénekelni.

 

A válaszok kiábrándítóak voltak, mintha nem is egy szabad világban élnénk. Egyesek karácsonyfát még diszítenek, mert ez úgy is német szokás, ajándékot osztanak, mert ez ennek az itteni világnak a szíve (vásárlás - eladás), de csak egy kollega megy templomba (az is lengyel származású), mások pedig elutaznak vagy nem is diszítenek karácsonyfát, se nem vásárolnak ajándékot, mert már mindenük megvan! Vajon tényleg mindenük megvan? Én a helyükben nem is volnék olyan biztos.

 

Hogy nálunk mind a három nap volt szentmise és még pedig anyanyelven, az nem magától érthetődő. Szép volt hallgatni a prédikációkat, az ismert szebbnél szebb karácsonyi dalokat vagy a meglepetés céljából meghívott művészeket, az anyukát, aki felnőtt fiainak és férjének vagy az apukát, aki feleségének nyújtja a szentostyát és kisfiának keresztet rajzol a homlokára. Imre atya az áldott állapotban levő kismamákért is imádkozott ezekben a napokban.

Azt mondhatjuk: ismét egy felejthetetlen, bensőséges és fölemelő Karácsonyunk volt Stuttgartban!

 

Igy lélekben is megpihenve, nekifogtunk újból a robotnak, és építjük tovább Aldous Huxley “régi új világ”-át.

 

Dávid Melinda és Ferenc

 

2013.01.10.

 

 

 

 

 

 

 

 

A zene a káoszból rendet teremt ...

 

December első vasárnapján kettős ünnepet ült a stuttgarti közösség: 1. Adventet szentmisével, gyertyaszenteléssel és ádventi koncerttel Bálint NatáLia szopránénekesnő és Palojtay János zongoraművész közreműködésével.

 

Imre atya szentbeszédében a sokakat foglalkoztató december 21-re megjövendölt világ vége témájára tért rá és kifejtette, hogy nincsen semmilyen vallási és tudományos alapja a hetek óta a médiában elhangzott riogatásoknak.

 

Mi keresztények tudjuk, hogy nem a halálé az utolsó szó, Isten nem jövendölte meg előre, mikor lesz a végső feltámadás és ha különböző válságok is sújtanak bennünket, mi egy jó jövő felé haladunk.

 

A szentmisét követő előadás bevezetőjében Imre atya kihangsúlyozta: a művészek ötlete volt a magyar közösségnek egy szép adventi koncertet tartani.

 

Bálint Natália, aki másodszor lépett fel a Stuttgart-i közösség előtt, nem csak hangjával bűvőlte el a közönséget, de minden énekszámot is bekonferált és röviden bemutatott.

 

A koncerten a barokk zenétől a romantikáig Händel, Vivaldi, Pergolesi, Gounod, Mendelsohn, Liszt, Wagner Adventhez kapcsolódó műveiből hallhattunk részleteket.

 

Amikor Natália kristálytiszta hangján felcsendült Gounod Ave Maria dallama sokan földi paradicsomban éreztük magunkat. Csodálatos módon kísérte őt Palojtay János, úgy tűnt mintha csak simogatná a billentyűket, olyan leheletszerű volt a zongorajátéka. Több dallamot is kotta nélkül énekeltek illetve adtak elő a művészek: például Palojtay János egyedül játszotta el nagyon meggyőzően és áhítattal Mendelsohn dalát „Lieder ohne Worte” címmel.

 

A zongorajáték után a koncert 2. részében NatáLia gyönyörű báli ruhában jelent meg és mint egy igazi operadíva énekelte el Verdi Otello című operájából Desdemona énekbe foglalt imádságát a Szűzanyához.

 

A 12. dal - Wolf Péter Ave Maria című fülbemászó szerzeményének eléneklése előtt - a művésznő bensőséges, áhítattal teli adventi heteket kívánt nekünk és ráadásként egy nagyon szép népdallal búcsúzott el tőlünk.

 

Reméljük hamarosan viszontlátjuk őket körünkben.

 

A koncert utáni ágápén a közösségi teremben már vártak ránk forralt borral, kávéval és süteménnyel a legátusok, Kind Angela és Feri.

 

Ennyi élmény után nem nehéz új hetet kezdeni.

 

Dávid Melinda

2012.12.13.


Keressük egymást

 

2012 december 8. Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása ünnepén

 

7.15      Kis magyar csoport indul szombaton kora reggel egynapos zarándokútra a Stuttgart-i Bruder Klaus templom elől. A fő cél Donauwörth, ahol szentmisén fogunk részt venni. Imre atya köszöntő szavai után reggeli imát mondunk együtt. Az autóbusz jól halad, mivel az utak tiszták az előző napi havazások ellenére.

 

7.40      Többen is hajnalban indultak hazulról és feláldozták szabad napjukat, hogy együtt lehessenek a csoporttal. Ennek ellenére nagyon jó a hangulat az autóbuszon. A táskákból szendvicsek, sajtos-, kukoricás- és sonkás pogácsák  kerülnek elfogyasztásra miután szabadkai barack pálinka jár kézről kézre. Ez a művelet a nap folyamán többször is megismétlődik, azzal a különbséggel, hogy közben a baranyai és szatmári szilvapálinkát, csanálosi forralt bor és székely pálinka váltja fel.

 

7.50      A bemutatkozás első része után kiderül, hogy többen is az úgynevezett csomagolókat képviselik. Ők „Isten nevében” borítékolják az „ Életünket” és a félévi „ Értesítőt”, ami igen sok időt vesz igénybe, ugyanis az „Értesítőt” jelenleg 8200 címre küldi ki Irodánk.

 

8.30       Sokak szerint a Gmündieknek van a 14 magyar részegyházközségek közül a legszebb temploma. Így hát mivel útba is esik és sokan még nem látták, betérünk. Gyönyörű barokk Mária-templom, amit sokáig a ferencesek láttak el. A magyarok kb. 6 éve járnak ide szentmisére, mivel a régi hely kicsinek bizonyult és nagyon hideg volt. Miután megtekintjük a templomot és mindenkinek jut idő csendben egy fohászt elmondani, egy Mária-énekkel búcsúzunk a templomtól. A központban egy románkori templom mellett haladunk el. A „Rőtszakállú” (Friedrich Barbarossa) korából származik. Imre atya rögtön elmeséli a keletkezési legendát, amit egyesek így, mások pedig úgy értelmeznek. A császár felesége elvesztette a jeggyűrűjét. Fogadalmat tesz, hogy ha megkerül, templomot épít. És megkerült... A hangulat nagyon jó és derűs.

 

9.10      Mialatt folytatjuk útunkat az autóbusszal, a második bemutatkozási menet megtörténik, igaz ez rövidebb, mivel közeledünk Nördlingenhez.

 

10.00    Nördlingenben rövid óvárosi sétára indulunk. Megtekintjük a St. Georg gótikus templomot. Az óváros utcái még aránylag csendesek a délelőtti órákban. Megállapítjuk, hogy az egységes képet nyújtó belvárost egy sértetlen védőfal veszi körül és több városkapun át lehet bejutni a központba.

 

10.30    Folytatjuk utazásunkat Donauwörth-be.

 

10.50    Megérkezünk. Donauwörth búcsújáró hely, ugyanis gyönyörű barokk templomának egyik kápolnájában őriznek egy Szent Kereszt ereklyét.

 

11.00    Szentmisén veszünk részt amit Imre atya tart. Fekete István, akit az idősebbek Istvánkának neveznek, már évek óta egyháztanácsos, de különleges alkalmakkor megmutatja, hogy a ministrálást sem felejtette el, mint ezen a szép napon... Idén is, december 8.-án, mint minden évben, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása ünnepe van. Imre atya a prédikációt a tőle megszokott magabiztosággal és meggyőző erővel az evangéliumra építi, és a hallgatóságot arra ösztönzi, hogy mind a privát mind az egyházközségi életen belül Szűz Mária példáját kövesse. A Szűz Anya ugyanis először meghallgatja Gábriel arkangyalt, átgondolja amit tőle hall, rákérdez arra amit nem ért, végül cselekszik, és vállalja az Úrjézus anyaságát.

Imre atya úgy gondolja, hogy egy jó egyházközségen belül a felelős emberek azon kívül, hogy beszélgetnek egymással: 1. meghallgatják egymást, 2. átgondolják amit hallottak, 3. rákérdeznek arra, amit nem értenek hogy  tisztázzák, végül 4. cselekednek.

 

12.15    A szentmise után a helyi Mayer atya személyében egy káprázatos idegenvezetőhöz van szerencsénk. A kereszténység kétezer éves történelméből kiragad epizodókat mint például: Nagy Konstantin császár ideje, a keresztes háborúk, a harmincéves háború, Napoleon kora és ezeket olyan mimikával és gesztikával adja elő, hogy az egyszerre szívderítő és elgondolkodtató. Az előadás után Mayer atya elvezet bennünket a Szent Kereszt kápolnába, röviden újra beszél az ereklye egyediségéről: ez ellentétben sok mással nem a keresztes lovagoktól származik hanem a konstantinápolyi császártól, és még a keresztes háboruk előtti időből (1028). Végül megáldja az ereklyével a jelenlevőket. Imre atyával elénekeljük „A keresztfához megyek” című éneket.

Távozásunk előtt még volt alkalom csendben imádkozni a kápolnában.

 

13.10    Az igen rövid, de tartalmas Donauwörth-i tartozkodásunk után indulunk újra Nördlingen-i megállóval Stuttgart irányába.

 

13.30    Nördlingenben már otthon érezzük magunkat. Többen közülünk ismerik a várost régebbről, azonkívül aznap másodjára haladunk át az egyik városkapun a központ irányába. Amíg mi ebédelünk, az autóbusz csak az óvároson kívül talál parkolót. Ebéd után a társaság nagy részének kedve kerekedik egy kis sétára a karácsonyi vásáron. A délelőtti képpel szemben teljesen más a város most délután. A hideg ellenére jókedvű emberek zsivalya, gyerekek kacagása, adventi zene, jó kedély tölti meg az utcákat. Szinte mindenhol kapható forralt bor, ami csak fokozza az általános jó hangulatot. Csoportunk két tagja -hadd ne nevezzem meg őket - el is szakad a többiektől, de még egymástól is. Kollman Eszter ügyességének köszönhetően megkerül a két delikvens. Ezalatt a zarándokcsoport többi tagja sem tétlenkedik, ők úgyanis nagyobb feladatot vállalnak: az autóbuszt keresik. És közben így keressük egymást. Amire megkerül az autóbusz és a „két elveszett bárány”, beesteledik. Közben a forraltbor árusok a magyarokban igen jó kuncsaftokra találnak.

 

16.30    Indulás haza Stuttgartba. Az autóbuszon, a bemutatkozások harmadik menetében részleteket tudunk meg a Stuttgart-i körökről, klubokról, a legátusok munkájáról és az agapék rendezéséről. Ezután adventi énekek csendülnek fel, amelyeket a „Boldogasszony Anyánk” zár. Imre atya kifejezi, hogy az lenne az igazi, ha az egyházközségen belül is úgy „keresnénk egymást”mint a Nördlingen-i karácsonyi vásáron.

 

Rajtunk ez ne múljék!

 

Stuttgart, 2012-12-10.

 

Zumbühl Vilmos

 


Gyalogos-zarándoklat

November 10-én, szombaton gyalogos-zarándoklaton vettünk részt, Egyházközségünk fennállásának 65. Évfordulója alkalmából.

Indulás reggel 10 órakor volt a Solitude főbejáratától. Sajnos, az idő nem kedvezett nekünk, ugyanis szinte zuhogott az eső. Ennek ellenére 19-en vettünk részt a gyalogos-zarándoklaton.

Indulás előtt Imre Atya röviden ismertette kastély történetét. Herzog Carl Eugen építtette a „Lustschloss“-t, a nyári- és vadászkastélyt. 1764-1767-ig épült. Az építkezés rendkivül költséges volt, 7 millió Guldent tett ki, ugyan akkor a lakosságnak egész Württembergben kb. 3 millió Gulden volt az évi jövedelme. Ma múzeum, étterem és az 1988-ban alapított Akadémia van a kastélyban. Az Akadémián művészeti ösztöndíjasok ½ vagy 1 éves időtartamra tartózkodhatnak itt, teljes ellátással. Igy művészetükre koncentrálhatnak és alkothatnak.

Aztán elindultunk a csodálatos erdei úton, esernyőkkel és esőkabátokkal felszerelve, a Rot-und Schwarzwildpark-nak nevezett gyönyörű erdőben. Mondhatni legszebb erdőterülete Stuttgartnak. Egyes tölgyfák elérik a 400 évet is. Az eső ellenére élveztük az őszi táj színes káprázatát, énekelve és imádkozva, valamint  meditálva, társalogva ballagtunk az erdő útjain a Bärensee irányába.

Szent Márton napja nov. 11-én van. Igy Imre Atya őróla is megemlékezett, főleg azért is, mert ezen az úton ment Pannóniából, ahol született, Savariaban /a mai magyarországi Szombathelyen/ Itáliába. Ott császári lovastiszt volt. Egy alkalommal fázó koldust látva, köppenyét kettévágta és a felét a koldusnak adta. Jézus az éjszaka megjelent neki. Ezután szerzetes lett. Ő alapította az első nyugateurópai kolostort Gallien-ben, 361-ben. Szent élete miatt 371-benTour püspökének választották. Szent Márton igen nagy tiszteletnek örvendett jótetteiért, gyógyításaiért.

Az erdő a mindenkori uralkodóé volt, mint vadászterület. Az egyszerű polgárok részére így tabu. 1919-ig, ekkor távolították e a kerítéseket és a nép így ettől kezdve láthatta, élvezhette a gyönyörű parkot. A legnagyobb része az erdőnek természetvédelmi terület. Itt található a 3 mesterséges tó, a Pfaffensee /1566/, a Bärensee /1618/ és a Neuer See /1826/, amik igen kedvelt kiránduló helyek az erdőn belül.

A Bäresee partján található a Bärenschlössle. Ezt vadászkastélynak építtette ugyancsak Herzog Carl Eugen. Itt megpihentünk, megettük az elemózsiánkat. Imre Atya egy rejtvényes kérdésekkel lepett meg minket, ami többek között az elhangzott ismertetéseken alapult.

Új erőt gyűjtve indult a csapat vissza a Solitud-hoz, 3 nehezebben járó résztvevő kivételével, akik egy rövidebb utat vállasztottak.

Kb. 7 km-t gyalogoltunk és vettünk részt egy szép és gazdag programmal Egyházközségünk fennállásának 65. Évfordulója tiszteletére. Megérte! Isten fogadja el áldozatunkat...

 

Stuttgart, 2012. november 23.

Jékel Anna

 

 

 

 

„Uram, jó nekünk itt lenni...”

 

2012 november 11.-én egy 50 tagú csoport indult el Stuttgartból busszal a weingarteni templombúcsúra. Egyházközségük védőszentje ugyanis Szent Imre herceg, így e napon ünneplik templombúcsújukat.

 

Szakadó esőben indultunk reggel 7-kor a templomunk elől. Sajnos az őszi táj színes pompája az esőfüggönyön keresztül nem nagyon érvényesülhetett, így viszont jobban tudtunk Imre atya magyarázatára odafigyelni.  Elmagyarázta a búcsú fogalmát és hagyományait, majd elmondta a weingarteni magyar misszió viszontagságos történetét, és végül színesen ismertette Szent Imre herceg életét.

                        

A reggeli ima után egy Mária-éneket énekeltünk.

 

Weingartenbe érve Gyuri atya, Albert és Emese fogadtak bennünket és navigáltak a templomig. Az aránylag nagy templomhelyiség szépen megtelt, nagymértékben az ottani hívekkel. 3 pap celebrálta a

szentmisét, mivel nagy meglepetésünkre és örömünkre Merlás Tibor atya is jelen volt Szatmárnémetiből. Szentbeszédében az Egyház 3 feladatát emelte ki:

 

                                1. Krisztus igéjének hirdetése,

                                2. A Szentségek kiszolgáltatása,

                                3. A Diakonia = egymás iránti szeretetszolgálat.

 

Áldozás alatt és a mise végén gyönyörű, archaikus szatmári énekeket hallottunk, amelyeket a hívek bensőséges áhítattal énekeltek: Uram jó nekünk itt lennünk....., Porba hullok Uram...., Jézus Hozzád siet ma néped....  Egy gyönyörű vers is elhangzott Szent Imréről, amit egy fiatal székely leány adott meghatóan elő.

 

Mise után a busz átvitt bennünket a közösségi terembe, ahol az asztalok már szép, ízléses terítékkel vártak. A vendéglátók ajándékokat adtak át az atyáknak és a zenésznek, Pfeiffer Berci az elektromos orgonáján egy névnapi dallal köszöntötte Imre atyát.

 

Szorgalmas kezek megállás nélkül tálalták a finom ebédet: tokányt tejfeles burgonyával. Egész idő alatt folyt az ismerkedés, beszélgetés; rég nem látott ismerősök találtak újra egymásra.  A körbejáró pálinkás kupicák, borospoharak és a jó zene kíváló hangulatot varázsoltak. Később kávét és finomabbnál finomabb süteményeket lehetett fogyasztani.

 

Egy idő után néhányan felkerekedtek, hogy a bazilikát megtekintsék. Csodálatos volt így üresen is a magasztos barokk pompája, áhitatos csendje.

 

Búcsúzóul mi is osztottunk ki ajándékokat a weingarteni közösség legátusainak és egyháztanácsának, akik annyit törődnek kis közösségükkel.

 

15.30 óra körül indultunk el visszafelé, sajnos még viszontagságosabb körülmények között. A kezdődő szürkületet még jobban elmélyítette a sűrű köd és eső. De régi ismerősünk, Roland, akivel már annyi zarándokúton vettünk részt, ezuttal is mindezek ellenére nyugodt kézzel, biztonságban hazahozott bennünket.

 

Ezalatt a kellemesen meleg buszban még folytatódott a jó hangulat, mely nótázásban fejeződött ki.

 

Rengeteg szép, felemelő és megható élménnyel gazdagodva tértünk vissza, melyek még soká visszhangoznak bennünk. Köszönjük atyának és a rendezőknek ezt a meghitt , kegyelmekben részesítő zarándokutat.

 

Mezei Éva

Pforzheim, 2012-11-16.

A képeket lásd a KÉPTÁRunkban!

 

 

Búcsú Eislingenben Skóciai Szent Margit tiszteletére

 

Barátaink meghívására mi is elmentünk az Eislingen-i búcsúra. Rajtunk kívül azonban mások is szép számmal voltak jelen. Nagyon sok ismerőssel találkoztunk, mert a Schwäbisch Gmünd-i, Ulm-i és Stuttgart-i hívek közül is sokan eljöttek a búcsúra. A több, mint száz hívő hangyabolyként foglalta el helyét a szép, modern templomban, ahol a kis maroknyi magyar közösségünk havonta egyszer talóálkozik a szentmisét megünnepelni.

 

Nem csoda, hogy a kezdőének sokkal harsogóbb volt, mint máskor...

 

Imre atya szentbeszédében felelevenítette Skóciai Szent Margit életét és történelmi korszakát, aki magyar földön született, édesapja Eduard, a dán hódítók elől menekült Magyarországra, ahol Szent István testvérét, Ágotát vette feleségül, akitől 3 gyereke született. Margit volt a legidősebb, aki még gyerekként érkezett Angliába, ahol édesapja lett az uralkodó. Nem sokáig. Pár év múlva elesett a hódító normanok elleni harcban... A normann hódítók elől az egész család Skóciába volt kénytelen menekülni, ahol az akkori uralkodó, III. Malcolm feleségül vette Margitot. Házasságukból 8 gyerek született. Margit Skóciában templomokat, kolostorokat építetett és a betegeket,  szegényeket gyámolította. A nép hamarosan a nemzet anyjának nevezte. Ugyanakkor pozitívan befolyásolta férje személyíségét és döntéseit, akit heves és bosszúálló természete miatt „véreskezűnek” hívtak alattvalói. Már közel volt életének utolsó órája, amikor megérkezett a hír, hogy férje és egyik fia elesett a csatatéren. Margit még ezt a tragikus hírt, ezt a szenvedést is az Isten akaratában való megnyugvással fogadta.

 

Szentbeszédében Imre atya az ünnepelt védőszent példáját követve a nőkhöz, lányokhoz intézte szavait. Kihangsúlyozta, hogy milyen fontos szerepet tölt be egy anya a családi életben. Elsősorban ő az, aki a szeretetet, harmonikus légkört biztosítja a családban. Azután segít, ahol csak szükségét látja. Végül továbbadja a személyes hitet a gyerekeinek.

 

A szentmise fényét emelte Horváth Ottó szaxofon játéka és a Kocsis Judit vezetése alatt álló kórus koncertje.


A mise alatt Imre atya a leköszönő legátusokat, Szabó Lászlót és Gizellát elbúcsúztatta és megköszönte önfeláldozó tevékenységüket az Eislingen-i hivekért, majd az új legátusokat, Szegi Hajnalkát, Kinczel Lászlót és Monikát ünnepélyes keretek között legátussá avatta.


Az istentisztelet után átvonultunk a közösségi terembe, ahol a házigazdák bodzapálinkával, a már hagyományos töltött káposztával és villányi borokkal vártak ránk. A szorgos csapat már szombaton elkészítette a 600 tölteléket. A vacsora után kávé és sütemény mellett beszélgettünk és új ismeretséget kötöttünk. Nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk és Horváth Ottó zongorakísérete mellett nótáztunk.


Köszönet Imre atyának a lelket felemelő szentbeszédért, Kocsis Juditnak, a kórusnak valamint Horváth Ottónak a gyönyörű koncertért, az Eislingen-i híveknek a szíves vendéglátásért és a finom vacsoráért.

 

Sokunk nevében mondhatom, hogy szép élményekkel, jókedvűen indultunk haza.

 

Zumbühl Csilla és Dávid Melinda

 

2012.11.14.




Jubileumi biciklikirándulás

 

Stuttgart-i Magyar Katolikus Egyházközségünk ez évben ünnepelte 65-éves fennállásának jubileumát. Sok érdekes, színvonalas rendezvénnyel színesítette a kis magyar közösség ezt az évet és ezzel jutatta kifejezésre együvétartozását.

 

Ezek közé tartozott az október 20-án megszervezett biciklitúra is, amit már kora tavasszal eldöntött az egyháztanács.


Gyönyörű őszi reggelre ébredtünk október 20-án, napsütés, reggeli friss levegő, csodálatos színekben pompázó természet. Tizenketten (10 felnőtt és 2 gyerek, Geiger Erika fiai) gyűltünk össze a megbeszélt helyen, Bad Cannstatt állomása előtt, hogy felpattanjon mindenki biciklijére és elinduljunk a Neckar folyó partja mentén vezető bicikliúton Marbach (végcél) felé.

 

Kellemes órák következtek. Útközben viccelődtünk, imádkoztunk, Ludwigsburg előtt kis pihenőt tartottunk. Elfogyasztottuk részben a magunkkal hozott elemózsiát, kávét ittunk, majd folytattuk útunkat Marbach felé.

 

Az út szőlősök, gyümölcsösök között vezetvén, megkóstoltuk a jó gazdák szőlőit, almáit. Marbach-ba érve megtekintettük Schiller emlékházát, a város főterét, ahol éppen szombati vásár volt. Amiután megcsodáltuk a piacos gazdák áruit, Imre atya meghívott bennünket egy ki-mit hüsítőre, kávéra.

 

Következett a Marbach-i katolikus templom megtekintése, ahol Egyházközségünkért imádkoztunk. Majd a „Galgenberg” irányában elhagytuk a várost, ahol a középkorban, amint a neve is utal reá a halálbüntetéseket hajtották végre.

 

Útunk Geiger Erika hívására Murr helységbe vezetett, ahol a Geiger család lakik. Erikáéknál az udvaron elfogyasztottuk a maradék ennivalónkat, kávéval, sörrel, hüsítővel kinált bennünket a kedves család. Imre atya áldását adta a család otthonára.

 

Jókedvűen, tele kellemes élményekkel indultunk Stuttgart irányába hazafelé.

 

Frick Tibor félúton meghívta a társaságot egy "ki-mit szeretne" italra, kicsit pihentünk, nevettünk, viccelődtünk, majd felgyorsult tempóban folytattuk útunkat hazafelé, hogy besötétedés előtt elérjük a Bad Cannstatt-i állomást.

 

Eltelt a nap, de nem nyomtalanul, mindannyiunk szívében, lelkében kellemes nyomokat hagyott hátra, az összetartozás és barátság érzésének nyomait.

 

Isten éltessen még sokáig Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség! Ezt kívánják Neked a biciklitúra résztvevői!

 

Stuttgart, 2012-11-06.

 

Dénes Hügel Éva

Az   1956-os forradalom 56. évfordulója 

 

Ősz van. Úgy tűnik, hogy erről az időjárás valahogy nem akart tudomást venni, amikor az aranyló avar borította úton a templomba siettünk. Ezen a napon nem az az ilyenkor  szokásos ködös, párás október fogadott,  amelyik hűvös leheletével kabátújjainkba  behatolni igyekszik, hanem helyette, tavaszias langymeleg napsütés csiklandozta nyakunkat, mikor áldott nevű hőseink emlékét szentmise hallgatással is megszenteltük. A Stuttgart ill. Stuttgart-környéki magyaroknak évenkénti két nagy ökumenikus seregszemléje  közül a tavaszi 1848-as forradalmat  a protestáns felekezetnél, míg az októberi szabadságharcot,  egy szentmise és  egy nagyszabású műsor keretében a katolikus testvérek templomában és közösségi termében ünnepeljük meg. Majdhogynem két emberöltő, vagyis 56 év telt el, a magyar nép vérrel áztatta nagy eseménye óta, de az emberek nem felednek, szívükben pirosbetűs ünnepként, kitörölhetettlenül ott él a hősi dicső múlt, s ezért van  az, hogy a kegyeleti  emlékezés forradalmi nagyjainkra  évről évre megtölti templomaink padjait. A misét Dr. Tempfli Imre plébános atya celebrálta, míg az igét  a protestáns gyülekezet papja a nagytiszteletü Gémes Pál hirdette.

Gémes  tiszteletes úr János 9, Evangéliumot olvasta föl, amely arról szólt, hogy Jézus meggyógyitja a vakon született embert. A szentbeszéd többek között azt is hangsúlyozta, hogy a lelki vakság fölülmúlja a testit, mert ez a lélek homálya tudva és akarva nem vesz tudomást Jézusról, kiiktatja Őt  a világból,  megtagadja,  és nélküle, sőt, ellene rendezi be  az élet minden napját. Mint ahogy a farizeusok is. Csak az Irás betű szerinti megtartásával törödve:  fontos a számukra, hogy a szombat munkatilalma megtartassék, de szemet hunytak a lényegnek, hogy Krisztus eljött közénk minket látóvá tenni,  a Világ Világossága  cssk lelki szemeik bezárt vak ablakával találkozhatott .

 A szentmise lelket emelő gyönyörű zenedarabokkal volt ékesítve. A mise szequenciája  Zink Edit lírai szoprán hangján csendült föl, s meghallgathattuk Giulio Caccinitől a gyönyörű hajlításokkal teli  Ave Mariát.  Majd ezt követően a  felajánláskor  még egy gyönyörű Ave Maria is elhangzott, amely az esküvők közkedvelt zeneszámának is betudható, Franz Schubert Mária imádsága,-  s immár a legtöbbünk által mint  vokális mű -,  most  behízelgően szép és meleghangú hegedűjátékként csendült föl  Kocsis Tibor tolmácsolásában, majd  Agnusra ugyancsak ő adta elő a miseénekek nagy sztár remekművét:, Mozart Ave verum-ját, majd pedig a mise legvégén  Pachelbel Johann virtuózabb elemekkel átszőtt D-dúr Kánonját. Az ének-  és zeneszámokat Tibor édesanyja, Kocsis Judit kísérte orgonán, és azt hiszem, hogy szinte már felesleges is megemlitenem - mert csak ismételni tudom önmagam -, hogy ismét mesteri módon festette alá, és emelte ki a szólószámok akcentjeit.

A mise a két pap áldásával és a Nemzeti Himnuszunkkal zárult. Ezt követően átmentünk a templom közösségi termébe, hogy ott bőven megrakott fehérasztal mellett emlékezzünk az 1956-os forradalmi eseményekre.

Imre atya konferansz beszédében kihangsúlyozta forradalmunk jelelntősségét, és más népekre gyakorolt hatását,  idézve John F. Kennedy nemzetünkre vonatkozó fölmagasztaló  mondását, amely a magyar nép törhetetlen szabadságvágyát állitja a világ népei elé  például, majd az ismert francia iró Albert Camus-t idézte, aki a felkeltette Európa figyelmét arra, hogy ne legyen a Magyar véráldozat amit népünk szabadságharcával meghozott,  hiába kiömlött vér, és  figyelmeztett arra a hálával tartozásra is, amelyre  népünk kötelezte  a vén Kontinenst.

Nyitószámként Bereményi Géza: Corvin-köziek verse hangzott el Tamás Péter előadásában. Hangjából izzott az ifjonti lelkesedés hevülete, úgy tolmácsolta a verset, mintha ő is  egy fiú lenne  a corvin-közi rongyosok közül, aki kész akár vérével is fizetni az igazságért.. Előadásában semi modorosság, semmi manir, igazi őszinte átérzés csendült ki hangjából.

A forradalom és a katolikus egyház cimmel Dr. Kovács László 1956-os történelmi kalauzolása nyújtott számomra sok érdekes ujdonságot. A mondás úgy szól, egy újszülöttnek minden új. Dehát én 1956-ban már javában éltem, és mégis megannyi eddig elhallgatott igazságot hozott az előadásával Laci a felszínre, és ez még nem minden. Úgy tűnik, hogy ez az előadás csak a jéghegy csúcsa volt. Ez az előadás csak egy sorozat az “1956 és a Katolikus Egyház” nyitó darabja volt.

Majd, hogy a betűk világából egy kicsit kiszakadjunk Peters Judit kürtjátékát,  Kocsis Judit kísérte zongorán, akik Bach Air című művét adták elő, és hogy mi ezt ma tőlük meghallgathattuk, azt Mendelsohnnak köszönhetjük, aki ezt a művet megtalálta, és előadásra fölfedte. A mű először túl a szerző halálán,  csak  1838-ban az ősbemutatón Lipcsében szólalhatott meg először. Peters Judit játéka, egyik kedvenc előadómat, Tarján Ferenc kürtművészt jutatta eszembe, akit fiatalkoromban megúnhatattlanul  szivesen hallgattam...

Szívet szorítóan szép költemény, Márai Sándor: Mennyből az angyal című verse, Máhlé Csilla szavalata hangzott el. Ez a címében oly ihletett hangulatot sejtető, de valójában mély, drámai  viharokat felkavaró költemény,  az októberi forradalmat követő kemény megtorlásoktól terhelt karácsonyt idézi fel, amit Csilla előadásmódja nagyon szépen bontott ki, és a hallgatóság a szeme előtt megelevenedő  iszonytató képsorokra hiába várja a feloldást, 1956-ra csak a több évtizeden át tartó nemzethalál következett.

A vers fölidézte lelkiállapotunkból a legjobbkor szakított ki bennünket, a két Kocsis, amikor is az ő tolmácsolásukban,  Tibor hegedűvonója  és Judit zongorabillentyűje elővarázsolta nekünk Komarowski II. sz. A-Dúr koncertjének I. tételét, hogy a vers komor hangulatából a zene mámora kiszakíthasson minket.

Majd ismét vers következett. Váradi Andrástól hallgathattuk meg Kunszery Gyula: Bálványdöntés című versét, amely utolsó szakaszának pozitív kisugárzása - a fölszólító mondatos befejezés -, amely a megbocsátásra és  országépítésre sarkallja hallgatóságát, és  amely sorokra szinte válasz refrénként szólalhatott meg egy igen fiatal gárda előadásábanm,  vallásos színezetű  dal,  a “Sokszor úgy érzem” amelynek zongorakísérője Bittner Abigél volt.

Az előadás szerkezete pontosan tudta, hogyan kell egy műsort hatásosan  lezárni. Hősi múltunk, nem volt egy örömteli fáklyás körmenet. Rengeteg vér, szenvedés, fájdalom megtorlás követte október 23-át. Ezért a sebekre vigaszadó balzsamként csendült föl a műsor záródarabja Peters Judit és Kocsis Judit nagyszerű előadásában Franz Strauss Nocturn-ja.

A műsor végén közösen elénekeltük a Szózatot, és a Székely Himnuszt.

Gondolom, hogy ezen az estén nem én voltam az egyetlen aki úgy érezte, hogy milyen jó, hogy egy olyan népnek  vagyunk a gyermekei, akiknek a hazájuk nevét, csupa nagy betűvel irta be a világ történelemkönyve.  

 

Stuttgart, 2012-10-22.

 

Zeitler Barbara 

 

„Mária mindig erőforrás és példakép is volt nekünk, s a jövőben is az legyen!”

 

Az Ulmi katolikus egyházközség minden hónap 2. vasárnapján találkozik a Wengen templom kápolnájában, ami az 1399-ben alapított és 1944 december 17-én lebombäzott templom szentélye volt. Az oltár mögött a XV. századból származó keresztrefeszítési jelenet látható a falon, ami valószínű a reformáció idején eltávolított főoltár része volt. A keresztrefeszített Jézus Máriát és Jánost egymáshoz vezeti, így alakul ki egy közösség.

Dr. Tempfli Imre atyának köszönhetjük, hogy Ulmban egy olyan közösséget kovácsolt össze, ahova mindenhonnan, vallási felekezetre való tekintet nélkül, szívesen jönnek a hívők.

A Magyarok Nagyasszonya katolikus egyházi ünnep október 8-án van. Nálunk ez az ünnep a templombúcsú.

Ulmban 14-én ünnepeltük Imre és Gyuri atyával.

A templom zengett a csodálatos Mária-énekektől.

Imre atya predikaciójában felelevenítette a magyar történelmet, kezdve Szent István királyunkkal. István teljes emberi életet mondhatott magáénak, egy ország megteremtésének ezernyi gondja mellett a családi élet örömei és keserűségei sem kerülték el. Feleségével, Gizellával 42 évig tartó boldog házasságban élt. Több gyermekük fiatalon meghalt, a felnőttkort egyedül Imre élte meg. István Imrét szánta utódául, tudatosan készítette fel a kormányzásra. A sors azonban közbeszólt, és Imre, idősödő szüleinek egyetlen reménysége, 1031-ben vadkanvadászaton baleset következtében életét vesztette. István még fizikailag hanyatló állapotában sem tért el elveitől. A kereszténység, e zsenge palánta érdekeit mindennel fontosabbnak tartotta. Koronáját, országát és népét a Szüzanyának ajánlotta fel. Mi, magyarok Szent István királyunk óta különlegesen Máriatisztelők vagyunk.

A tatárjárás, a török hódoltsági idő, a Rákoczi- és az 1848-as szabadsagharc idején, a két világháboruban Mária lelki tartást adott, Ő volt a vigasztalónk. Mohácson 150 katona Mária zászlóval ment a harcba és rózsafüzérrel a kezükben haltak meg. Mária mindig erőforrás és példakép is volt nekünk, s a jövőben is az legyen!

A mise után agapé volt. Jézus, amikor a szeretetről beszél, mindig az agapé, «az isteni szeretet» szót használja. A szeretet van jelen, ha emberi kapcsolatainkban ott a segítőkészség, a jó kedély; ha embertársainkkal békés, kellemes a kapcsolatunk, ha örülni tudunk mindannak a szépnek, ami a miénk lehet: izletes étek, beszélgetés, éneklés. A szívből fakadó mosoly varázsszer, mely kihat egész környezetünkre. A szeretetet folytonosan adni kell, s százszorosan árad vissza ránk, hogy aztán még többet tudjunk adni.

Ezt gyakoroltuk a kora esti óráig.

 

Ulm, 2012-10-21.

 

Kottsieper Marika

Aranylakodalom

50 éves házassági évforduló megünneplése

 

Az előkészület a végéhez ért 2012 október 6-ra. Gyönyörű napsütés Szeibel Tibor és Ilona 50 éves házassági évfordulója – Weingartenben, a bazilikában.

 

Röviddel az előkészületek után megérkeztek az ünnepeltek családjuk és a nagyszámú rokonság kíséretében.

 

Az ünnepség hálaadó szentmisével vette kezdetét. A szentmise cerebránsa Imre atya. Nagyon szép tartalmas és szívhez szóló szentbeszéd. Kihangsúlyozva, hogy a hosszú házasélet titka az egymás iránti türelem, a megbocsátás és nem utolsó sorban az Istenben való hit. A jó házasság olyan, mint a jó bor, amely Isten ajándéka, és mint a szőlő, amely jó és rossz időben borrá érik. És, ha netán elfogyna a bor, akkor az Úr Jézus megszaporítja, mint a kánai menyegzőn, csak kérni kell Őt rá...

A szertartást még ünnepélyesebbé tette, hogy az olvasmányt az ünnepeltek leánya, Enikő, és az egyetemes könyörgéseket pedig fiúk, Tibor és 2 unokájuk, Sabine és Liselotte olvasták.

A szentmise végén megújították a házassági esküt. Az atya megáldotta a házaspárt, majd átadta a püspök úr és a saját ajándékát.

Végezettül nagyon szép Mária éneket énekeltünk.

 

Ezt követte egy nagyon jól megszervezett vendéglátás és éjfélig tartó mulatság.

Isten áldja meg a jubilánsok hűségét, és segítse a fiatalabb házastársakat életük útján!

 

Kreiter Teréz

 

Weingarten, 2012. október 10.

Szent Gellértnapi búcsú

 

 Amikor – többnyire még csecsemőkorban- megkeresztelnek minket védőszentet is kapunk, akinek a nevét viseljük. Talán nem mindenki számára ismert, hogy templomainknak is, ugyanúgy mint nekünk, embereknek, van névnapjuk és születésnapjuk is. Ezt már egy előző, „Egyházközségünk 65. jubileumi ünnepségének margójára” című írásomban  megemlítettem. Névnapjukat búcsúünnepnek szoktuk nevezni, és egybeesik a védőszentjük névünnepével. Ezek egyúttal a falvak és városok patrónusainak, vagyis minden falusinak és városinak is az ünnepe. Ez nálunk is így van:  Szent Gellért lett az egész stuttgarti katolikus magyar egyházközösséghez tartozók, tehát  a részegyházakéi is, külön külön  mindannyiunk védőszentje. Mint ahogy ez az ünnep nevében is bennefoglaltatik, ilyenkor ha a pápa szándékára elimádkozunk egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, és egy Hiszekegyet, és fontos, hogy a  lelkünk a kegyelem állapotában legyen, és a búcsú napján szentáldozáshoz járuljunk, akkor  halottjaink, vagy saját magunk részére teljes, vagy részleges búcsút nyerhetünk. Gyakran beszélt erről Imre atya kis-, vagy nagyzarándoklatjaink alkalmából, amikor buzdított  a teljes búcsú megszerzésére. Templomaink születésnapjáról zárójelben  annyit, hogy ezt felszentelésük napján szoktuk megünnepelni. Ilyenkor a templom oldalfalain elhelyezett gyertyatartókban meggyújtják a gyertyákat. Erről szabadjon annyit megjegyezni, hogy a búcsúünnep előtti szombaton megtartott imaáhítaton, amely a „Nyitott Templomok Éjszakája” nevet viselte, miközben Imre atya ismertette a Bruder Klaus templom építészeti sajátosságait, körbe néztem, és nem láttam ezeket a „születésnapi gyertyatartókat” felszerelve. Feltételezem, hogy ezt az ünnepet német földön, - vagy legalább is

Baden- Württemberg területén – már nemigen tartják meg.

Egyházközségünk névválasztása nem volt véletlen. A mi  Gellért szentünket  is sorsa  - hozzánk hasonlóan - idegen földhöz kötötte. Sokat tett országunk fölvirágoztatásáért, és  bátor helytállással 1046. szeptember 24 –én életét adta a számára legfontosabb ügyért, Krisztus egyházának a magyar földön való megszilárditásáért, amelyben rendíthetetlenül hitt.

 

Patronusunk 966. évfordulóját ünnepélyes 5 papos szentmise keretében ültük meg. A mise főcelebránsa Dr. Cserháti Ferenc a külföldi magyarok püspöke volt. A szentmise áldozatát együtt mutatták be vele: Bagossy István Münster-, és Lukács József Köln- magyar plébánosai, valamint a két vendéglátó plébános, Pilis György Ulmból és Imre atya Stuttgartból. Velük együtt az oltárt még a két diákonus, Hatzack Idmar és Czumbel Lajos,  valamint a stuttgarti és a részegyházak nagyszámú ministráns serege állta körül.

 

A püspök atya sok szép, és lelkesítő gondolata közül csak néhányat emelnék itt külön is ki: az egyik a „ Symphoniam Hungarorum”-ról szóló történet. Ez azok közül a kevés korabeli róla és Szent Gellérttől  származó fenmaradt írások közül való, amely egy nagyon szép megtörtént esetet mond el a malomban dolgozó szolgalány énekéről. Amikor egyszer védőszentünk hosszú útjáról a hű és okos kisérőjével Walterrel visszatért, elmélázott azon, hogy egy magyar asszony mit sem törődve a fáradságos monoton munkával, miközben forgatja a malomkövet, nem zúgolódik sorsán hogy másoknak kell  robotolnia, hanem teljes odaadással énekel egy édes, szép  dallamot. Nekem a prédikáció ennél a részénél  Ráskai Lea, a XVI. századi domonkos rendi szerzetes, és kódexmásoló jutott eszembe. Ő is lejegyzett egy malom-éneket. Arra gondoltam, hogy lehetséges-e hogy megőrízte a szájhagyomány ugyanazt a maloméneket, amit Gellért hallhatott a malomban? Ez persze csak egy játék volt a lehetőséggel, de ki tudhatja?

 

Mielött a szent mártír egy másik írására is rátért volna a püspök úr, az akkori  állam és egyházépítés idejét vázolta fel, és bemutatta azt a nagyformátumú szentet, akit egyházközségünk  is példaképül  állított hívei elé mint védőszentet. Majd mindezek után folytatta Gellért egy másik fennmaradt írásának ismertetését is, ez három ifjú – Ananiás-, Azariás- és Misáél- története volt, akiket, Nabukodonozor a tüzes kemencébe vettetett. Ez a történet számomra különösen  azért is érdekes, mert fiatalabb koromban évről-évre Szt. János búcsúünnepén (jún. 24-én) Zsámbékon az össznépi gregorián találkozókon gyönyörű gregorián dallamon énekeltük meg mi is ennek a három ifjúnak a történetét. Gellért is a Dániel prófétától merítette a történetet,  hogy ő is  elénk tárhassa a prófátától megénekelt  bátor helytállók dicső magatartását. A szentbeszéd ezen része a régi szép emlékekeit is felidézte szivemben. Számomra most épp úgy  mint régen, fontos  az együvé tartozás érzésének ápolása, hogy egyféleképp gondolkodunk, egyféleképp érzünk, s ezért jövünk oly szívesen össze, és nem csak a búcsún, hanem minden adandó más alkalommal is. „Similis simili gaudet”, vagyis „A hasonló a hasonlónak örül.” Mert csak magunk között tudjuk azt érezni, amit Garai Gábor: Artisták című versében mond ki :... a másik ügyéhez egész létemmel van közöm!.. és ezt csak magyar közegben tudjuk igazán jól átérezni. Ezért is esett számunkra oly jól, amikor a püspök atya tolmácsolta Erdő Péter biboros úr üzenetét, hogy  a magyar püspöki kar számol még velünk, és őt  kérte meg arra hogy  közösségünkkel közölje. Fontos ezt éreznünk, az együvé tartozás közösségünk  megtartó ereje. Erre szent Gellért is utal, amikor a három ifjú bátor helytállása kapcsán elmondja, hogy csak a magad közegében lehetsz boldog, és menthetetlenül elveszel, ha hallgatsz a világ csábításaira, és elvágod éltető gyökereidet, hajbókolsz a világi nagyságok előtt, akiket holnapra már elsodorhat a divat szele, és kényelem, vagy a komfort szeretetéből megtagadod Krisztusodat. Püspök atya a prédikációjában többször is aláhúzta ezeket a gellérti gondolatokat.

 

A mise csendes perceit szinesítette Kocsis Jutka orgona kisérete és Horváth Otto klarinét játéka, a bevonulásra elhangzó Johann Sebastian Bach Esz-dúr Prelúdiumja – vagy más szóval, előjátéka. Majd áldozásra és kivonulásra Karl Maria von Weber F-moll klarinettkoncertjének II. és III. tételét adták elő. Ottó és Jutka lebilincselő játéka nagyban hozzájárult  a hívek mise hangulatának  áhítatához. Köszönjük nekik ezúttal is!

A mise a püspök atya áldásával, majd ezt követően a  három himnuszunk: a Pápai-, a Magyar-, és a Székely Himnuszok eléneklésével zárult.

 

A szentmise lelki tápláléka  után  az időközben elkészült finom ételek elfogyasztása következett .Ezt a a szóeleji „el” igekötötőt  szószerint kell érteni. Egy morzsányi étel sem maradt meg. Jómagam mindig csodálkoztam azon, hogy a „TV sztárszakácsai” mindig a férfiak soraiból kerülnek ki. Vasárnap óta számomra ez a világ legtermészetesebb dolga. Amit az 5 főszakács  Kamu Dóra, Kinczel László, Tepfenhardt László, Geiger György, Ferenc Tibor,  (tehát ebből amint látjuk, irdd és mondd 4 férfi volt) a fakanállal bűvölt, az a király asztalára is odaillő lehetett volna. Én Kinczel Laci remek pörköltjéből lakmároztam fejedelmien. A sütemények láttán pedig azt hittem, hogy a közeli Piroska cukrászda sütemény szállítója tévesztette el néhány számmal a házszámot, olyan torta csodák kerültek asztalunkra, hogy bátran állítom: a „Piroska” cukrászai a mi asszonyaink mellett még ipari tanulók sem lehetnének. Természetes volt ezek után, hogy gyorsan megkönnyítettük pénztárcáinkat, és még lelkiismeretfurdalásunk sem volt a tőlünk eltáncoló garasaink miatt, amelyekkel Huber Matyi és Kind Ferenc jól sáfárkodtak, mert tudjuk, hogy adományaink jó célt szolgálnak, segítik egyházközségünk karitativ projektjeit.

 

Egyházközségünk napi jótékonysági hangversennyel zárta be a Szent Gellért-napi búcsúünnepünket, amelyre ismét visszamentünk a templomba. Ezen a kis házi koncerten missziónk két tehetséges zeneművészén kivül,  azaz a zongorán kisérő Kocsis Juditon és az oboán játszó  Mokbel-Nyeste Lillán kivül, nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a nagyon tehetséges Peters Judit, Lilla barátnője meghívására vállalta Heidelbergből a hosszú utat, hogy közénk jövet,  magasfokú  mesteri vadászkürt játékával nem akármilyen zenei élményekbe részesítsen minket.

Műsoruk egyik érdekességének számított, hogy egy kis izelítőt adtak nekünk abból, hogy hogyan szól a barokk zeneszerző 2 zenedarabja  egyszer a fa- majd a rézfúvos- hangszeren, így az útóbbi instrumenten Alessandro Marcello a-moll szonátájának 2 tételét hallhattuk a szólista Judit és a zongorakisérő Judit tolmácsolásában, és hogy megtehessük az összehasonlítást, Lilla is tőle választotta oboa darabját, a d-mol concerto 2. tételét, egy velencei stílusú versenyművet, amelyet szintén Kocsis Judit kisért zongorán.  Majd az előbbi komponista  kortársától, Händeltől hallgathattuk meg kürtön a Largo-t, az esküvői zeneszámok egyik sztár-darabját. Lilla egy kicsit előreszaladt a korban, és egy mintegy 100 évvel később  született komponistától választott egy oboa versenyszámot, aminek a bevezetőjét játszotta el nekünk, és amelynek  lassú tétele szinte behizelgő áriaszerűen hatott érzékeinkre, mig a rákövetkező gyorstétel, Lilla mesteri hangszerkezelésének virtuozítását állította reflektorfénybe. Itt kell Jutka zongorajátékát nagyon megdicsérnem, végig úgy kisérte az összes szóló hangszert ahogy az elvárható, soha nem volt a zongora  tolakodó, nem akart ő szerepelni, hanem csak a zenét szolgálni, és mindig csak annyit adni önmagából, amennyit a zene éppen megkiván: megfelelő akcentussal és dinamikával kiemelni  a szóló hangszerek dallaméletét.

Közönségünk nagy tetszéssel fogadta Peters  Judit szólódarabját, Reményik Sándor: Kegyelem című versére  írt zeneszámot  amelynek zeneszerzője Bernhard Krol. A zene mondandójának ismertetésére, Judit elszavalta a verset, amely hívő életünk alfája és omegája: amikor az élet keserves napjaiban a teljes megsemmisülést vagyunk kénytelenek átélni, amikor semmi sem sikerül nekünk, és akkor szinte varázsütésre elsimulnak dolgaink, megszűnik a jövő aggálya, lelkünkbe újra béke költözik,és  akkor tudnunk kell azt, hogy  ez nem más, mint a felülről jövö kegyelem.

Végezetül Lilla stilszerűen a XX század legnagyobb magyar zeneóriásától választotta ki zenedarabjait és Kodály Zoltán 4 Epigrammját  amit  zongorakisérettel adott elő, és ezúttal nem oboán, hanem angolkürtön.

 

A koncert teltháznak örvendhetett, és az egyéni produkciókat nagy tetszéssel fogadta a közönség. Véleményem szerint jól sikerült a koncert, és megtisztelő volt látni, milyen nagy fígyelem irányult egyházközösségünk e két  nagy  tehetségű  hívő tagjára, valamint a közénk látogató Peters Judit kürtművészre.

 

Záró részként  álljanak itt a legszebb sorok, a fenntebb már  ismertetett versből.

 

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

 

Stuttgart, 2012-09-19.

Zeitler Barbara

Hála Barbarának a szép cikkért, és sorai kapcsán megköszönöm mindazoknak a segítségét, akik egy a nagyszerű eseményt megszervezték és levezették! Még sok ilyen programot kíván kis közösségének - Imre atya

 A képeket lásd a KÉPTÁRBAN!

 


„Templomok Éjszakája” a Bruder Klaus templomban

 

Szeptember 15-én Magyarországon az ARS SACRA Alapítvány egy fesztivált rendezett a „Templomok Éjszakája” címen. A meghívó a világ valamennyi magyar egyházi szervezetének szólt és fő céljául tűzte ki a templomok megnyitását és kincseinek ismertetését a nagyközönséggel.


Szombat este Imre atya felhívására megteltek stuttgarti templomunk padjai, és mindenki kíváncsian várta a nagyon érdekesnek ígérkező előadás megkezdését.

Mint mindig, most is sok érdekes újdonsággal ismerkedtünk meg Imre atya vetítéssel bemutatott előadásából a modern templomépítészetről. Érdekesebbnél érdekesebb a 20. században épített templomokat láttunk, amelyek új ötletek nyomán az elmúlt századoktól eltérően nem egy bizonyos építészeti irányzatot követtek; minden templom egyedi módon a művész képzelőereje alapján épült. A figyelmemet a bécsi Donau-city templom ragadta meg: kívülről mint egy fekete kocka - szerintem a hívek gondjait jelképezi -, belül világos, tágas, megnyerő, mint a megtisztult lélek.

 

Ezután a Bruder Klaus templom nevezetességeivel ismerkedtünk meg, ami a Ronchamp-i Mária-kegytemplom elemeinek felhasználásával készült; ez az Isten háza, ahova 2006 óta rendszeresen szentmisére járunk, ide fogadott be bennünket a német közösség. Ez a templom is olyan titkokat rejt magába, amire nem is gondoltunk: érdekesnek találtam a fehér kövezetet az oltár alatt, amit „szőnyegnek” neveztek el, mert Isten népe vándorló nép, az oltár körül 3 oldalról felállított padok jelképezik, hogy Isten Népe közösség és az egy sorban felállított oltár és kereszt azt bizonyítják, hogy Isten Népe az áldozat, mert ők az áldozat, az Ige és a kereszt alatt gyűlnek össze. Érdekes, hogy a templom bal falán elhelyezett keresztút állomásai a sötétből a fény felé vezetnek. Nem tudtuk, hogy a templom belső terekre van felosztva: az áhítat-, a körmenet- és a találkozás tere.

 

A mai művészet is azt bizonyítja, hogy az emberiség alkotóképessége korlátlan és csodálatos, nem is lehet másképp, hiszen Isten ajándéka.

 

A nagy érdeklődéssel meghallgatott előadás után zenés áhítat következett: felváltva olvastunk fel szebbnél szebb imákat Jézusról - egyházi modern énekek kíséretében.

 

Az estét a templom előtti Mindszenty-szobornál fejeztük be a himnuszt énekelve.

 

Vajon jövőre a 14 egyházközség melyik templomában tartjuk meg a Templomok éjszakáját?

 

Dávid Melinda

2012. szeptember 19.

 

 



Csak így tovább!

A Szent Gellért Egyházközösségünkben 2012. szeptember 2-val megkezdtük az új évadot, vagy ahogy mondani szokták, az akadémiai évet. Oyan „elő-Veni sancte“-nak is mondhatnánk, noha az iskolakezdet Stuttgartban és környékén még egy-két hetet várat magára. A gyerekek közül még sokan vissza sem érkeztek a vakációjukról. Az ifjúságot csak a Tepfenhart család „apraja”: Gerhard, Roland és Stefan, valamint Tempfli Melanie képviselte, akik templomi szolgálatukkal a vasárnapi liturgia fényét emelték - valamint az orgonánál debütáló és remekül játszó Tempfli Gertrud. Az orgonajáték nagyban segítette, hogy a jelenlévők egy ütemre és egy szívvel dicsérhették az Urat.

Azt is jó volt látni, hogy mivel már sokan visszaérkeztek a nyaralásból, fontosnak tartották, hogy ezen a magyar misén is megköszönjék mindazokat az élményeket, amelyeket ezen a nyáron is nyújtott nekik a Jóisten.

Bár a nyár még teljes búcsút nem intett nekünk, de már szeptember eleji jelekből is érezzük az ősz közelgő beköszöntését. Még kellemes nyári melegben tettük meg az útat a villamosmegállótól a templomig, de már a padokban ülve nem kellett kókadoznunk úgy a hőségtől, mint eddig. Látszott, hogy vágytunk már arra, hogy magyar közösségben, magyar nyelven imádkozzunk és énekeljünk, vagyis hogy ismét magunk között lehessünk, mert ezen a szentmisén is szép számban – több, mint százan! –  vettünk részt.

Ahogyan körbe néztem, a megszokott arcokon kívül, sok ünneplő arcú és szívű híveket is fölfedeztem, akiket eddig még nem láttam a templomunkban. Hogy ezek miért voltak ünneplő arcúak és szívűek? Mert azt érezték, hogy ebben a szentmisében hamarosan valami olyan csoda fog történni, amely egy apró emberke életét egy csapásra változtatja meg. A Török-Strigl család keresztelőre hozta a közel kétév körüli fiacskáját. Számukra a legértékesebbet fölajánlani a Jóistennek. Az okos szülő tudja, hogy minden földi jót megadhat a gyermekének, de ha a hitet megtagadja tőle, akkor gyermeke koldus szegény. A kevésbé okos szülő így lamentál: „Talán jobb ha a gyermekem maga választja meg a hitét, amikor felnő. Meg kell adnom neki a lehetőséget, hogy maga dönthessen.” Ugyanakkor ugyanez a szülő orvoshoz szalad, s ő dönt afölött, hogy minden elképzelhető betegség ellen beoltatja a gyermekét. Ezzel nem vár addig, amig a gyermeke döntőképes korba érkezzen. Mert a szülőnek csak a testi védettség fontos, a lelkivel nem törődik. A gondos szülők tudják, hogy abban az aktusban, amikor a pap a keresztvízzel az eredeti bűntől tisztára mossa a csöppséget, és a szentolajjal keresztet rajzol a homlokára, s lehívja rá a Szentlelket, ezáltal Isten legtisztább foglalatává teszi.

A mise egyes részei magyarul, más része németül folytak, mivel a gyermek amikor felnő, akár két nyelven is dicsérheti majd az Urat, mivel az édesapa magyar az édesanya német származású. Az olvasmányt és az egyetemes könyörgést is két nyelven hallgathattuk meg, s azért hogy a szülő és a keresztszülő is részt vehessen tevőlegesen is ebben a szentmisében, ők voltak azok, akik német nyelven olvasták fel az Irást. Miután Imre Atya fölolvasta a 22. vasárnap Evangéliumát, ennek fontos üzenetéről beszélt nekünk. Fölhívta a figyelmünket arra, hogy az ember hajlandó arra, hogy úgy tegyen mint az evangéliumi farizeusok: a lényegtelenre, a felesleges külsőségekre helyezi a hangsúlyt, és átsiklik mindazok az értékek felett, amelyek a hitépítés szempontjából fontosak lennének. Pedig hinni csak egész szívvel lehet... A felajánlási részben a szülő – mintegy jelezve azt, hogy az Istentől kapta legnagyobb ajándékát - felajánlja a gyermekét az Istennek, hogy ezentúl Ö vigyázza, legyen az Övé is. Bár a keresztségben a gyermek beleépül Krisztus egyházába, tehát közösséget alkot velünk, sajnos mi ebben a templomban, nem tudjuk ezt a pillanatot úgy igazán jól átélni, mi ebből kivül maradunk A templom épitője és berendezője ugyanis egykor vajmi kevés gondot fordított a templom liturgikus használatából fontos berendezésekre. Számára nem volt lényeges, hogy a két fontos, és meghatározó része a liturgikus történéseknek, a tabernákulum és a keresztkút, a hívektől semmiképp se legyen izoláltan elrejtve. A keresztkút mostani elhelyezése talán jó szolgálot tett volna az 1960/70-es évek Magyarországján vagy Romániájában, ahol a rendszer szigora miatt jó volt, ha a keresztelés titokban történt. Itt, Németországban azonban sem a korábbi, sem a jelenlegi időkben sem szorultak rá a szülők, hogy a szentély homályos égisze elrejtse a gyermek ünnepélyes felvételét az Isten szent egyházába. Még az a szerencse, hogy Imre Atya hanggal jól bírta a szertartás liturgikus közvetítését, így ha szemmel nem is, de füllel követhettük a szentkeresztséget, amelyben a gyermek az Attila-Béla nevet kapta. A dupla név által két püspök is, az Attilanus spanyol, és népünk térítője, Adalbert püspök is siethet élete oltalmára.

 

Egyházközösségünk egy másik fiatal tagját, a kis Nick-Alexandert a mise végeztével a szűk családi körben keresztelte meg Imre Atya. A kis Nicknek magyar édesanyát, és német édesapát adott a Teremtő.

Ezen a vasárnapon az a gondolat jutott eszembe, hogy a világ rossz nyelve állandóan az egyház elöregedéséről beszél. S lám, nálunk ezen a vasárnapon két fiatal szülőpár is úgy döntött, hogy megadja gyermekének azt ami az életben a legfontosabb, a megváltás misztériumából való részesedést. Kivánom mind a két új kereszténynek, hogy őrizzék meg sokáig keresztségükben elnyert lelkük hófehér tisztaságát.

Magunknak meg azt kivánom, hogy még sok ilyen “apró szentecske“ keresztelője szinesítse egyházközösségünk vasárnapi életét.


Ezen a vasárnapon is, mint a többi 15 órakor kezdődő szentmise után, a hívek az agapén kávé és sütemény mellett még sokáig örülhettek egymás társaságának. Na és annak az örömnek, hogy két új taggal gyarapodtunk. Csak így tovább!

 

Stuttgart, 2012-09-06.

 

Zeitler Barbara

 

 

 


Kis Zarándoklat a Gundelsheim-Höchstbergi kegytemplomhoz

 

2012. július 8.

 

Július 8-án reggel a Weingarten-i és Biberach-i Egyházközségből vonattal indultunk 12-en erre a zarándok útra. Ezen a reggelen korán keltünk föl, de “messze jutottunk”. A vonattal kényelmesen utaztunk Stuttgart-ig, ahol egy órai szabad idő alatt alkalmunk volt egy kis vélemenyt alkotni a “nagy vihart kavart” állomas ügyében. Lehet, hogy egy nagyon szép és modern dolgot fogunk hagyni a jövő nemzedekre? Majd Imre, Gyuri atya és a többiek pontos megérkezése után busszal utaztunk tovább Gundelsheim irányába.

Sokszor feltevődik a kérdés: Miért is járunk zarándoklatra?

 

Tényleg miért?

Van aki azért, hogy Istennel találkozzon,…van aki azért, hogy imádsággal megtisztuljon büneitől,…van aki a teljes búcsú elnyerése érdekében,…de mi általában a zarándoklatot hálából tesszük.

Stuttgart-ból elindulva reggeli imával folytattuk utunkat, amit Imre atya magyarázata a zarándoklatról meg tartalmasabbá tett.

E napi zarándoklatunk Egyhazmegyénk legnagyobb Mária kegyhelyéhez vezetett.   19 nép nevezzi Szűz Máriát Kiralynőjének, köztük a magyar és a bajor, a német viszont nem...

Odaérkezve Imre atya elmondta részletesen a templom törtenetét, amiből csak röviden kiemelnék egy keveset: a Höchstberg-i kegytemplom távol esik a falutól, egyedülálló a dombtetőn. A templomnak nincs alapító levele, de 1328-ban egy pápai levél megerősítette, hogy ennek a templomnak lehet búcsút hírdetni, azaz ekkor már régebb óta létezett. A 30 éves háború következmenyeként a protestánsok a templomot lerombolták, kincseit elvitték… kivéve egyet, ami a mai napig is jellemzője a templomnak: ez pedig a Szűzanya képe egy diófának hatalmas testfájában. Ezért nevezik ezt a kegyhelyet “Heilige Maria vom Nussbaum” kegyhelynek is. A 30 éves háború után a templomot újra építették, amit 1945 Húsvét másodnapján az amerikaiak lebombáztak. 1948-1954 között a templom újraépítése történt, megtartva annak barokk stílúsát: a kegyhely világossága, a sok diszítés, 4 mennyezeti freskó. Az ezekről készített szép képek megtekinthetők az Egyházközségünk honlapjának Képtárában. Hálás köszönet érte Dávid Ferencnek.

A templom bemutatasa után Kreiter Terike által vezetett Rózsafüzér következett és ezalatt az idő alatt Imre atya gyóntatott, hogy minél többen teljes búcsút nyerhessünk, hisz ez is hozzá tartozik.

Ezt követte a nagyon szép Szentmise Imre és Gyuri atya celebrálásával. Az olvasmányt és a szentleckét  Zumbühl Willi és Csilla olvasták fel nagyon szépen. Az “énekes pacsirták” Zsoltára is gyönyörű volt. Gyuri atya predikációja illetve elmélkedése szívhez szóló volt. Sarlós Boldogasszony napján arról az esemenyről emlekezzünk meg, hogy Szűz Mária a méhében Jézussal meglátogatta unokatestvérét Erzsébetet. Ezt július 2-án ünnepeljük, ez a dátum az aratás kezdetát is jelzi. Innen származik a név: “Sarlós Boldogasszony”. Először a ferencesek ünnepelték, 1263-tól, a XIV. században pedig VI. Orbán pápa az egész keresztény világ számára rendelte el ezt az ünnepet. Gyuri atya elmelkedésében kiemelte az igazi barátség lényegét: “egy jó barát keresésekor a Szűz Mária és Erzsébet közötti igazi baráti kapcsolatot lehet példaképnek venni”.

Imre atya kihangsulyozta annak a fontosságát, hogy mit gyűjtünk életünkben? Életünk csak akkor lesz igazán gazdag, ha gazdag a szeretetben, a mások iránti szolgálatban…”mert valahol mi is Isten aratásához tartozzunk… és valamikor nekünk is el kell számolni  Isten előtt, amikor sarlójával minket le fog aratni”.

Azután Imre atya külön üdvözölte a Stuttgart-i, Weingarten-i, Biberach-i, Heilbronn-i, Tübingen-i, Balingen-i, Böbligen-i, Ludwigsburg-i, Ulm-i és a Magyarország-i jelenlevőket.

A mise után a közös ebéd következett a diófa alatt, ahol a legenda szerint megjelent Szűz Mária a pásztornak. Ebéd után a hölgyek pogácsát és süteményt kinálgattak, amit utána friss köszméte és piros ribizli követett. Hálás köszönet érte mindenkinek!

 

Ezután az ünnepélyes Mária-litániát énekeltük Imre atya vezetésével. Fiatal koromban sok litániára jártam, de ilyen szépre nem emlékszem, felemelő volt.

Ezzel a litániával fejeződött be a Höchstberg-i kegytemplom zarándoklata.

 

Visszautazásunk először Stuttgart-ig busszal történt, ahol Imre atya összefoglalója következett a nap eseményeiről.

Imre atya szeretettel meghívott mindenkit a péntek esti Szentmisére, amit 2 Erdély-i  paptársával és Gyuri atyával közösen fognak bemutatni. Azonnal kiderült, hogy ez a szentmise bemutatása IMRE ATYA 33 ÉVES GYULAFEHERVÁR-i PAPPÁSZENTELÉSE ALKALMÁBÓL lesz.

Én, sajnos, nem tudok résztvenni, de lélekben Veled leszek és ezuton kivánok Neked egészséget, erőt, boldogságot, a Jó Isten áldását, hogy meg nagyon sokáig tudd vezetni nyájadat, légy még sokáig velünk, mert szükségünk van Rád.

 

Stuttgartban elváltunk a társaság egy részétől, és tovább utaztunk…már mindenki haza.

 

Hálás köszönetet szeretnék kifejezni Imre és Gyuri atyának ezért a lelki és szellemi élményekkel gazdagodva töltött napért, a csodásan szép együttlétért. Isten fizesse meg’

Reméljük, hogy a Jóisten segedelmével még sok zarándoklaton fogunk résztvenni.

 

 

 

Alois Giesswein

Bad Waldsee, 2012, július 11.

 

Gundelsheim-Höchtstbergre zarándokoltunk

 

Július 8-án volt Egyházközségünk Kis Zarándoklata, amely ezúttal a Gundelsheim-Höchstbergi kegytemplomba vezetett.

Mintegy 70-en vettünk részt rajta az Egyházközség több részegyházából.

A szentmise, az utána következő szeretetlakoma, a búcsús-litánia mind-mind lélekemelő volt! Beleillett a nagyszerű tájba! Sajnálhatja, aki nem volt ott...

A beszámoló most készül, a Képtárban viszont már ott vannak a képek.

Csak annyit szerettem volna, hogy felhívjam rá mindenki figyelmét...

 

Imre atya


Szép élményben volt részünk ...

 

... vasárnap, kezdődött a szentmisével aminek keretén belül ünnepeltük a szatmári svábok (magyarországi) betelepítésénk 300. évfordulóját.

Az evangélium mondanivalójára építette Imre atya a prédikációját. Kihangsúlyozta, hogy egyedül a keresztény vallásban van „érintés“ , az lehet személyes érintés, de Krisztus minket megérint a szeretetével, a szentségekkel, és segít minket a mindennapokban.

 

A szép szentmise után az agape következett ahol szép számmal összegyűltünk, sokan az egyházközösségünk tagjai közül még messziről is eljöttek meghallgatni Dr. Baumgartner Bernadette budapesti történész értékes előadását a „Szatmári svábok betelepítésének 300. évfordulójáról“.

Ez a téma sokunkban felkeltette az érdeklődést, sokaknak közülünk az őseik, ezek a 300 évvel betelepített svábok. Engem, ezeknek a sváboknak az egyik leszármazottját érzelmileg nagyon „megérintett“ ez az előadás, végre tisztázódott bennem sok, eddig tisztázatlan kérdés. Őszintén bevallom, elítéltem az őseimet, nem tudtam megérteni az elmagyarosodásukat. Németországba való kitelepedésünkor, 1987-ben, a hivatalokban a szememre vetették , hogy milyen német-sváb az, aki nem tudja helyesen a nyelvet beszélni. Az elején sokat szenvedtem e miatt, komplexusom volt, ami sok időbe tellett, hogy legyőzzem.

A sors keze és a jó Isten akarata járult hozzá, hogy Imre atya meghívására jön egy fiatal, bájos és főleg okos kis „magam fajta“ (ő is szatmári sváb származású), és értékes előadásával eloszlatja kételyeimet.

Dr. Baumgartner Bernadette nagyon dokumentáltan felépítette és a könnyebb megértés végett,  falra vetítette a szatmári svábok történelmét.

A történelmet felosztotta 5 szakaszra, kezdve a telepítéstől, 1712-töl, napjainkig.

 

Dióhéjban annyit szertnék megjegyezni, hogy a sváb telepítések az 1711-es szatmári béke megkötése után indultak. Károlyi Sándor gróf egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy itteni birtokaira a megmaradt jobbágyság mellé svábokat telepítsen. A telepesek Badenből, Bajorországból, Hohenzollerből és Württenbergből érkeztek. A telepítési munkálatok befejeztével összesen 18.377 római katolikus sváb élt 31 faluban - Nagykároly és Szatmárnémeti térségében. A telepesek nagyrésze földműves volt, de volt köztük mesterember is. Sajnos tanult ember, pap, tanító és értelmiségi nem volt köztük.

A svábok szorgalmukkal a letelepedett falvakban virágzó gazdasságot teremtettek. Dr. Baumgartner Bernadette 24 sváb faluval foglalkozik. A statisztikákból kiderül, hogy a várostól elszigetelt falvak pl. Alsóhomoród (édesapám szülőfaluja) Szokond, Sándra, Szakasz, Kisdengeleg megmaradtak sváboknak, nem veszítették el az identitásukat. A városokhoz közel fekvő falvak, pl. Kaplony, hamar elmagyarosodtak, beolvadtak a magyar kultúrába, oda jutottak, hogy 1910-re volt olyan sváb falu

ahol senki sem vallotta magát németnek - svábnak. A német nemzetiség száma egyes sváb falvakban a statisztika szerint 0 volt. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy nem volt német iskola csak magyar. A pap is a templomban magyarul prédikált.

Az első világháború végén, Trianon után a román kormány mindent elkövetett, hogy felkeltse a svábok nemzeti öntudatát, ezért is nevezhető ez a kor, a “nemzeti ébredés“ korának. A politikai érdek azt kívánta, hogy csökkentsék a magyarok számát és ezért mindent elkövettek, hogy a magukat magyarnak vallott svábok visszanyerjék az identitásukat. Ezt különböző taktikával és módszerrel érték el: német iskola, német újság, német prédikáció a templomban…

 

Sajnos, a második világháború után 1945-ben több mint 5.000 német.sváb származású embert deportáltak Oroszországba (köztük volt édesapám is) kényszermunkára, ahol sokan meghaltak. Függetlenül attól, hogy ki minek vallotta magát, magyarnak vagy svábnak, illetve ki milyen nyelven tudott, magyarul vagy svábul. Ezután a tragédia után a svábok félelmből ismét megtagadták nemzetiségüket.

Később, amikor a román állam engedélyezte a német iskolákat, ezeknek a sváboknak a gyerekei már csak magyarul tudtak, vagy már elvégezték a tanulmányaikat a magyar vagy román iskolákban.

 

Feltevődik a kérdés, hogy a bánáti svábok és a szászok miért tudták megőrizni a nemzetiségüket ? Mert Bánátban 300.000 embert telepítettek be, köztük voltak értelmiségiek is nemcsak fölművesek. Nekik volt német iskolájuk, gimnáziumuk, színházuk, újságjuk, a mintegy 200.000 lélekből álló szászoknak szintén. Sajnos a 18.000 lélekből álló szatmári sváboknak ezek egyike sem volt.

 

Az előadás után sok volt a kérdés, nagy volt az érdeklődés, annyira, hogy végül is Imre atya közbelépése mentette meg Dr. Baumgartner Bernadettet attól, hogy a beszélgetés ne nyúljon az éjszakába...

 

Személyesen én nagyon hálás vagyok ezért az előadásért, őseimre, akik majdnem elmagyarosodtak, nagyon büszke vagyok, nem hányom a szemükre többé a múltat. Mi legtöbben magyar kultúrában nőttünk fel, sokat kaptunk a  román kultúrából is, most meg a németből, ezek a különböző nemzeti hatások, sok pozitív nyomot hagytak az egyéniségünk fejlődésében, ahogy Dr. Baumgartner Bernadette megjegyezte : “ Magyar kulturával rendelkező, magyar anyanyelvű, német származású, román állampolgár vagyok“. Más szóval európaiak vagyunk, ez összetart bennünket sok nemzettel.

 

Dr. Baumgartner Bernadette egy nagy örömhírt jelentett be, karácsony táján megjelenik a könyve a szatmári svábokról és akkor reméljük, hogy eljön hozzánk és dedikálja a könyvét.

 

Nagyon fontosnak tartom a könyvet német nyelvre is lefordítani, hogy unokáink elolvassák, hogy ne ítélkezzenek és ne legyenek kétségeik a szatmári svábok múltjáról.

 

Végezetül  Imre atyának külön köszönet a 2011/2012-es év gyönyörű értékesnél értékesebb programjáért, ő minőséget ad nekünk, művel, tanít minket, gyarapítja az ismereteinket, megpróbál bennünket jobb emberré formálni. Kívánunk a munkájához sok erőt és főleg jó egészséget. Isten tartsa meg nekünk sokáig.

 

Benedikt Erika

Jótékonysági rendezvény Stuttgartban                            

                             

Osztogat adakozik a szegényeknek“…

 

Ezen az évközi 11. vasárnapon is, teljesen megteltek a templom padjai stuttgartiakkal és nem stuttgartiakkal egyaránt, annak ellenére is, hogy már sokan a hívek közül a jól megérdemelt nyári szabadságukat töltik az óhazában, vagy valahol a távoli idegenben.

 

A nagyszámú hívősereg összejövetelének két oka is volt:  az egyik az,  hogy ezen a napon tartották meg  Dávidék, Melinda  és  Feri, a czesztochowai zarándoklatunkról szóló, maguk forgatta  filmbemutatójukat. A másik sokáig  nem maradhatott volna rejtély, mert ahogy a kanyarból kibukkant a templom képe, már a véletlenül arra vetődő németek számára sem maradhatott titok: a templom irányába haladva fölfoghatta érzékszervünk azt az  inycsiklandó illat-árt, amit a bográcsban fövő finom babgulyás árasztott. Közelebbre érve Arany János szavaival élve már  azt is  láthattuk, hogy s „…mi jó falat szem-szájnak ingere, sürgő csoport, száz szolga hord, hogy nézni is tereh."

 

Templomunk kis előterén szorgos kezek munkája nyomán az étkezésre kijelölt helyek számára már ott sorakoztak felállítva az asztalok, s mellettük a padok, míg a terecskét szegélyező részen, a Mindszenty szobor közelében felállított asztalokon  mindenféle olyan tárgyakat láthattunk, amelyektől híveink a jótékonysági céllal megrendezett bolhapiac javára szívesen megváltak. Ezeket a dolgokat egy jelképes összegért a szentmise után mind megvásárolhattuk.

 

Egyházközségünk „Jótékonysági Bolhapiac” projektjét Imre Atya hívta életre, és immáron már másodszor került megrendezésre. Ehhez a nemes kezdeményezéséhez önzetlen segítői közül is hadd említsek meg a teljesség igénye nélkül néhány nevet: az arany főzőkanalat Ferenczyék, Ica és Tibi, forgatták, később árusként is kivették a munkából részüket, ebben segítették őket a főrendező Szegiék, Oszkár és Hajnalka, valamint Huber Ica és Matyi, a Zumbühl család, Csilla és Vili, akik amolyan „dzsolidzsóker” szerepet töltött be, mindenhol ott voltak, ahol szükség volt rájuk. A bolhapiac éllovas árusítója Geiger Erika volt, de a rögtönzött kis szatócs árudájához ifjú segítők is elszegődtek és mint vásári eladó és kikiáltó ott sürgött-forgott körülötte Huber Conny és Ferenczy Enikő.Rajtuk kívül hogy a nap mérlege  sikerrel zárulhasson, a háttérből még sokan mások is segítették a munkát.

 

Nem sok időnk maradt a nézelődésre, mert időközben beharangoztak a szentmisére, ezért gyorsan elfoglaltuk helyeinket a padokban . A szentmisére ellátogatott Gyuri Atya is közénk, így egy nagyon szép, koncelebrációs misén vehettünk részt. Az aznapi olvasmány 2 Korintusi levél  5,6-10 is  a nap egyik eseményére, a jótékonykodásra irányította a figyelmünket,  s arra, hogy adakozásunkkal a szegények, és rászorulók javára  elnyerhetjük  Isten irántunk való  tetszését, Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.”

S az Evangélium Márk 4,26-34 is az adakozásra ösztönzött bennünket. Tartalmát rövíden így lehetne összefoglalni: az ember busás hasznot hajt a földbe vetett magjaiért, mert megsokszorozva kapja vissza őket, mert amikor a szántóvető alszik is, az Istennek még  akkor is gondja van a termésre. Ö vigyázza,  a Nap sugarával érleli, és esőjével táplálja, s ha a gazda többé nem is gondozza, a jó mag akkor is kikel a földből. Ezért tehát illő, hogy ezt a bőséges Isteni ajándékot  - ide tartoznak talentumaink is, és mindazok a jók,  amik életünkben Istentöl valók -, megháláljuk, és ezt a legjobban úgy tehetjük meg, ha bőségünket megosztjuk  a rászorulókkal.

 

Ezt a gondolatot véste röviden Imre Atya is szívünkbe, és Gyuri Atya prédikációjának középpontjában  is az adakozás öröme állt.

 

Imre Atya szavainak és Gyuri Atya prédikációjának nem maradt el a foganatja. A finomra sikerült ételek, sütemények, kávé és üdítők hamarosan gyomrunkba vándoroltak, és a bolhapiac portékái is hamarosan új gazdákra leltek. Megnyíltak a pénztárcák, és a rendezvény  csinos összegű bevétele rávilágított az egybegyűlt hívek jótékonyságra fogékony lelkületére. Kitetszett belőle, hogy  megszívlelték azokat a gondolatokat , amelyeket Szent Pál a Korintusiaknak írt levelében számukra is nyilvánvalóvá tett: „Aki szüken vet, szüken is arat; s aki bőven vet, bőven arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a vidám adakozót szereti.”

 

A bolhapiaccal egybekötött szeretettlakoma teljes bevételét, olyan magyar intézményekhez juttatjuk el, amelyek feladatuk céljának tekintik a rászorulók megsegítését. Igy ebből a pénzből tudjuk a szatmári árva gyermekek intézetét segíteni, s azt,  hogy ne haljon ki magyar területen a magyar nyelv, még a tényleges  ország határon kívül sem, ezért érdemes  a délvidéki magyar anyanyelvű iskolákat,   és a kárpátaljai papnevelő intézet működését támogatni.

 

Köszönjük a rendezvény lebonyolitásában aktiv szerepet vállaló híveinknek áldásos tevékenységét, és bizva reméljük, hogy pártfogoltjaik életükre  áldást kérő imája kísérni fogja majd a saját, és a családjuk minden napjait.

 

A fehérasztal melletti együttlétet egy újabb délutáni program váltotta fel:, Dávid Melinda és Feri a közösségi nagyteremben leforgatásra került czestochowai zarándoklatunkról készített videófilmje.. Képjeik által újra bebarangolhattuk a már jól ismert helyeket. Újra kibomlottak  helyszínekhez hozzátapadt emlékek, és  szines szép képek formájában elénk tárult képek amelyeket lépteink nyomán átéltünk, mint jól ismert ismerősök köszöntek a filmkockákról  vissza.. A művészien lencsevégre kapott látnivalókhoz Melinda hangján ismertetőt kaptunk, így a bemutató nemcsak képileg gyönyörködtetett minket, de nagyfokban emelte tudásszintünket is. Előadásukat hansúlyozták, és jól aláhuzták a filmkisérőül megválasztott zenei betétek. Igényes munkájukon jól látszott, hogy az elkészítésre sok időt szenteltek, és az is, hogy Feri, már szinte profi szinten ragadja meg, a helyszíni jellegzetességek bemutatását.. Munkájukat ezúttal, és itt is megköszönjük,és  csak azt tudjuk Nekik  mondani: hogy így tovább!

 

Ez a videó előadás a szórakoztatáson kivül még egy missziót is betöltött: újból összehozta azokat a zarándoktársakat, akik a nagy  távolságok miatt különben csak ritkán találkoznának. Alkalmat adott arra,  hogy a viszontlátás örömén túlmenően,  a régi sok  szép emlékeket együtt újra föleleveníthessük. Ezt is megköszönjük Melindáéknak, az ő szorgos munkájuk nélkül, nem jöhetett volna létre ez a találkozó.

 

Egy nagyon szép vasárnapot töltöttünk el, és  ezen az estén, élményekkel gazdagodva hajthattuk álomra fejünket. Imre Atyának  köszönet jár a szép rendezvényért, no meg külön azért is, mert ismét  kiderült, hogy „felettesi kapcsolata” igen jó: ismét kiváló időt imádkozott ki számunkra..

 

Méltó befejezésül álljon itt - mindenki részére aki munkájával, vagy adományával segítette a nap sikerét - Szent Pál apostol második korintusi leveléből a következő ígéretes mondat: „Isten elég hatalmas ahhoz, hogy megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre.” (vö. 2 Kor 9,8)

 

Úgy legyen!

 

Stuttgart, 2012-06-21.

 

Zeitler Barbara

Trianon 92

Három évvel kezdtük ezt az utat járni, ideje lenne összefoglalni gondolataimat, meglátásaimat
és érzéseimet.

Egy stuttgarti ismerősöm azt mondta az út előtt. „Miért mentek minden évben Versaillesba, hisz én is voltam ott egyedül, és nem tartom fontosnak többet oda menni.”

Sokáig foglakoztatott a dolog. Miért megyünk mi Trianonba? Fájdalomból? Keserűségből? Nem, mi csak EMLÉKEZNI és EMLÉKEZTETNI szeretnénk, és minden jóakaratú ember figyelmét fel akarjuk hívni erre a nagy  igazságtalanságra, amelyet a nagyhatalmak és politikusaik 1920. június 4-én Magyarországgal elkövettek, hogy ez többé soha ne forduljon elő a történelemben.



Franciaországi jelenlétünk azonban nem csak a múltat idézi, hanem a jövőbe is mutat.
KÖZÖSSÉGTEREMTŐ.
Ami három nap alatt úgy összeforr, hogy azt szavakban el sem lehet mondani.


A Versaillesban átélt érzelmek és a meghatottság örökre megmarad az emlékezetemben.
Az összetartozásunk érzése olyan erősen munkált mindannyiunkban, hogy azóta is
szüntelen bennem élnek azok a pillanatok. Rendkívül építő volt látni, hogy a legkülönbözőbb
korú magyarok, köztük a legfiatalabb korosztály, de azok is, akiknek a vállát már
hatalmas élettapasztalat nyomja, ilyen nagy létszámban nyilvánították ki a nemzet iránti
elkötelezetségüket.

Tudjuk hogy az egységben az erő és a szeretet is növekszik. Ez nagyon gazdagító és lelkesítő. Ezekből az érzésekből olyan hatalmas energiát merítek, hogy az ma is egész testemet-lelkemet átjárja.



Remélem sikerült most is, ezzel a kis írással valamit átadnom az érzéseimből. Ha nem érzed, akkor gyere és tartozz hozzánk.

Isten áldja mindazokat, akik eddig velünk tartottak fizikailag, de azokat is, akik csak lélekben tudtak velünk lenni.



Befejezésül egy idézet Deák Ferenctől: „Amit erőszakkal vesznek el tőlünk,
azt még visszaszerezhetjük, de amiről önként mondunk le, az végleg elvész a számunkra."


Deggingen 2012. június 14.

Szegi Oszkár

 

„Újuljatok meg hitetekben!”

 

Hagyományos módon idén is meghivott bennünket Imre atya az egyháztanácsosok és legátusok találkozójára. 2012 június 2-án Imre atya, Gyuri atya és Tibor atya valamint Dr. Kovács László, az ET világi elnökének vezetésével 29-en vettünk részt az egész napos találkozón.


A gyülekezőre megérkezett 14 egyházközség képviselőit finom reggeli és kötetlen beszélgetés várta. Dr. Kovács László, az ET világi elnökének köszöntője után Gyuri atya egy rövid imával kérte a Jóisten áldását munkánkra és a találkozó sikeres lebonyolítására.

 

A kölcsönös bemutatkozás után következett Imre atya előadása, témája: „2012 a Hit Éve”
XVI. Benedek pápa - ismertette velünk Imre atya - meghirdette idén októbertől a „hit évét”, elsősorban a katolikus egyháztól eltávolodott, elvilágiasodott közösségek számára. A pápa szeretné visszavezetni a társadalmat azokhoz a keresztény értékekhez, amelyek valaha mindenki számára természetesek voltak. Ennek a célnak a megvalósításához 2010.09.21-én megalapította az „Újraevangelizáció Pápai Tanácsát”. Ez a tanács lett megbízva olyan új projektek megvalósításával, amelyek újraevangelizálják a keresztény hagyományokkal rendelkező európai társadalmakat. Imre atya idézte VI. Pál pápát, aki szerint „az egyház arra született, hogy missziónáljon, a hitet terjessze” és II János Pál pápát, aki 104 hittérítő utat tett meg, ő volt az „utazó missziónárius pápa”.

 

Az újraevangelizáció megvalósításának feltételei közé tartozik az újonnan megjelent katekizmusok felülvizsgálata és újak nyomtatása, a hit és az értelem összehozása (nálunk az Erasmus Akadémia szeretné ezt megvalósítani) és a bűnbánati szertartások tartása.

 

A hit évében nagyon fontos a liturgia, a Szentírás olvasása, személyes példamutatás, a Caritas (szeretetgyakorlat) apró jócselekedek, a szeretet és a média (TV, rádió, honlap) - a modern kommunikációs eszközök felhasználásával.

 

Imre atya Szent Ágoston szavaival fejezte be nagyon érdekes előadását, aki szerint 3 dolgon fogunk csodálkozni a mennyországban: Először is, hogy milyen sokan vannak ott azok közül, akikről nem is gondoltuk volna, hogy oda kerülnek. Másodszor, hogy hiába keressük azokat, akikről szinte biztosra vettük, hogy ott lesznek. Harmadszor és legjobban pedig azon, hogy mi ott vagyunk! – Ez viszont attól függ, hogy mennyire élünk hitünk szerint...

 

A közös, finom ebéd után következtek a résztvevők beszámolói a különböző egyházközségekből. Szerencsésnek mondhatják magukat a Stuttgartiak, mivel mint tartományi főváros sok felejthetetlen egyházi esemény, zarándokút és koncert megrendezéséről számolhattak be. A hívek száma is megnőtt, sok a fiatal, ágápéra is sokan eljönnek. Ugyanilyen apró kis sikerekről számoltak be a többi részegyházak legátusai is. Épültünk az eislingeniek - saját maguk által tartott - keresztútján, a böblingeniek összetartásán, a fieidrichshafeniek örömén, amelyet az újonnan szerzett kis teremben tartott baráti együttlét fölött éreznek, a biberachiak és a ludwigsburgiak egyre növekvö számán, a weingarteniek jótékonysági bálján, az ulmiak péntek délutánján, a gmündiek  nagyszerű közösségén, a reutlingeniek törekvésén és a balingeniek kitartásán.  Természetesen arra is kitértünk, ami kevésbé örömteli vagy óriási kihívás elé állítja a vezetőket és híveket egyaránt. Például az otthonról és az elcsatolt területekről egyre nagyobb számban érkezők sokszor szomorú helyzete. Csak azt sajnáltuk, hogy a munderkingeniek, a heidenheimiak és a heilbronniak közül az idén sem jött senki sem el...

 

Imre atya kitért egyházközségünk fennállásának 65. évfordulójára is, amit május 20-án főpapi misével és 3 gyönyörű koncerttel valamint az évfordulóra elkészült könyv bemutatójával ünnepeltünk meg. Ismertette egyházközségünk további programjait is:

 

- július 8-án „Kis-Zarándoklat” busszal a Heilbronnhoz közel fekvő Gundelsheim-Höchstbergi kegytemplomhoz,

 

- július 15-én „Családi Nap” a stuttgarti Bärensee mellett szentmisével, grillezéssel, játékkal,

 

- a nyári szünet után a szeptember 16.-án megrendezett stuttgarti búcsú ünnepi szónoka Ft. Dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős püspök lesz, akit több németországi magyar lelkész vesz majd körül...

 

Mint minden évben Imre atya újból megajándékozta a jelenlevőket. Idén „A Stuttgarti magyar katolikus egyházközség története” című 2 nyelven írt könyvével lepett meg bennünket, ami a jubileumi szentmisére készült el.

 

Imre atya szerint egy igazi közösség arról ismerhető fel, hogy nem csak a misére mennek, hanem utána is tartják egymással a kapcsolatot, hívják és látogatják egymást. Úgy lenne szép, ha a még hátralevő napokat, hónapokat, éveket nemes, szép, értelmes és kis magyar katolikus közösségünk javára tett munkával töltenénk.

 

 

Dávid Melinda

 

Stuttgart, 2012.06.15.

 

 

 

Ad multos annos Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség!

 

Nagy élményben volt részünk vasárnap Egyházközségünk fennállásának 65 éves jubileumán. Tudtam, hogy nagyon szép műsor lesz, de ilyen szépre még álmomban sem gondoltam...

 

Kezdődött az ünnepi szentmisével, ahol több előkelőség vett részt, Msgr. Matthäus Karrer,  a rottenburgi egyházmegye kanonokja, Gémes Istvan evangélikus lelkipásztor és felesége, valamint Herr Johannes Nieß, a Bruder Klaus templom lelkipásztori kisegítője.

A szentmisét Dr. Varga Lajos váci segédpüspök celebrálta, Imre és

Gyuri atyákkal valamint számos ministránssal az oldalán.

A kórusunk szép, erre az alkalomra betanított ünnepi énekekkel tette még ünnepélyesebbé a szentmisét.

A Rottenburg-i vendégünk nagyon szépen méltatta a Magyar Egyházközösség munkáját, átadta Gebhard Fürst püspök úr jókívánságait egy Weingarten-i  „Krisztus Vérét” jelkepező gyertyával, ajándékként az egyházközösségünknek.

Utána következett a segédpüspök úr prédikációja a közösségről, amit nagyon szépen, magas szinten adott elő.

A szentmise végén Egyházközségünk világi elnöke, dr. Kovács László, átnyújtotta a vendégeknek a mi egyházközségünk ajándékait. Végül Gémes István tiszteletes úr is méltatta kedves beszédében a testvér egyház fennállásának 65. évfordulóját.

 

A szentmise befejezése után a templomtéren  gyönyörűen megterített asztalok várták a közösségünket, finom rántotthússal, itallal, hűsítőkkel, majd süteménnyel és kávéval. Nagyon  kedves és figyelmes vendéglátásban volt részünk, a szervezők, az Egyháztanács tagjai valamint a legátusok és a „rohambrigád”  lesték mindenkinek a kívánságát és nagy szeretettel teljesítették. Gyönyörűen sütött a nap, majd szerencsére rövid idő után szép árnyékos lett az udvaron. Imre Atya külön kiemelte a weingarteni, az ulmi, a schwäbisch gmündi, a friedrishafeni  kedves híveit, akik megtisztelték a stuttgarti egyházközséget és eljöttek erre a gyönyörű ünnepre.

Nagy sikert aratott az  IFJÚ CSÖBÖRCSÖK  táncegyüttes Kemény József vezetésével, a közönség nagy tapssal jutalmazta őket, akik kétszer is felléptek.

A kicsi gyerekekről sem felejtkezett meg a rendezőbizottság, a sportpályán különböző játékokban volt részük.

 

Számomra a nap fénypontja és meglepetése a könyvbemutató volt. Nem tudtuk, hogy milyen könyvről és íróról van szó. Bevonultunk a templomba és ott kiderült, hogy Imre Atya az erre az alkalomra írt könyvéről van szó, amit meglepetésnek szánt. A könyv címe „A STUTTGARTI  MAGYAR KATOLIKUS  EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE“, ami két nyelven jelent meg, magyarul és németül, hogy a fiatal nemzedék is el tudja olvasni. A fordítást Mezei Éva, Andree Brigitta és Tömösváry Emese illetve Kovács László végezték.

A könyvbemutatót nagyon ünnepélyessé tette Julia Hertel fuvolajátéka, akit Kocsis Judit zongoraművésznőnk kísért zongorán. Ezek a szép zenei betétek magas színvonalon voltak előadva.

Schulteis Éva nagy szakmai tudással interjút készített Imre atyával, okos kérdéseivel elvarázsolt bennünket.

Kár, hogy nem tudták sokan, hogy mi rejtőzik a könyvbemutató mögött, akkor biztosan még többen részt vettek volna ezen a csodálatos rendezvényen, amit a zenei betétek még felemelőbbé tettek. Persze Imre atya annyira felcsigázta az érdeklődésünket, hogy a végén azonnal sort álltunk és megvásároltuk a még friss nyomdaszagú könyvet. Imre atya nem jó kereskedő, mert szinte potom áron (csak a nyomdaköltséget fedezi) ajándokozza nekünk az értékes könyvét.

 

A befejezö rész az is tényleg a napnak illendő szinvonalas koncerttel zárult. Fiatal művészek  léptek fel, nagy művészi tudással. Mind a három művész Magyarorszagról származik csak itt Németországban képesítik magukat tovább. Nagyon elbűvölt minket Bálint NatáLia szoprán énekesnő éneke, amivel bemutatta tehetségét, báját és a meleg összekötő szövegével Isten iránti szeretetét. Albert Miklós orgonajátéka is lenyűgöző volt. Ő már végzett és a Ludwigsburg-i Dreieinigkeits templom orgonistája, de szintén nagy művész. A harmadik művész Vecsey Gyula, bariton énekes, aki szólót es duettet is énekelt Bálint NatáLiával. Nagyon szépen, a híres operákból és a nagy zeneszerzők Bach, Gounod, Händel, Mascagni, Mendelsohn, H. Wolf műveiből énekeltek gyönyörű gyöngyszemeket. Nagyon tetszett a Wolf Peter szerzeménye, az Ave Maria, amit magyarul énekeltek.

A koncert másfél órát tartott ahol a német egyházközösségből is sokan résztvettek. A másfél óra minden percét a legnagyobb érdeklődéssel hallgattuk, mert olyan gyönyörű volt.

A közönség hosszantartó vastapssal jutalmazta a színvonalas előadást.

 

Hálát adunk a jó Istennek, hogy segítette az egyházunkat az eddigi  munkájában fennállása óta.

Köszönetet mondunk Imre atya , a rendezök és a szervezők fáradtságot nem ismerő munkájáért. Ez a nap felejthetetlen marad számunkra és elraktározódik  életünk végéig az emlékezetünkben. Ad multos annos Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség!

 

Stuttgart, 2012-05-21.

Benedikt Erika

 

 

     



Boldog visszapillantás a Czestochowa-i 2012-es zarándoklatra

 

Kedves olvasó, XVI. Benedek pápa 2007. szeptember 8-ai máriacelli homíliájában, a következőket mondotta: zarándokolni annyit jelent, hogy egy megadott cél felé haladunk. A keresztény hithez való kapcsolódás, Jézus Krisztus egyházának kezdete azért volt lehetséges, mert Izraelben voltak olyan személyek, akik szüntelenül újat, valami nagyot kerestek: Zakariás, Erzsébet, Simeon, Anna, Mária és József, a Tizenkét Apostol és sokan mások. Mivel szívük várakozással volt teli, felismerték Jézusban azt, akit Isten küldött és így egyetemes családjának első tagjaivá váltak. Felismerték: csak Krisztus Isten és csak Ő tölti be a híd szerepét, amely közvetlen kapcsolatot teremt Isten és ember között. Nekünk is erre a nyugtalan és nyitott szívre van szükségünk. Ez a zarándoklat központi magva.

            A feledhetetlen Czestochowa-i zarándokút szép emlékeinek felidézése közben, a következő Mária énekünk gyönyörű szövege jutott eszembe:

             Máriát dicsérni hívek, jöjjetek, / mert ő fogja kérni Fiát értetek.

R) Üdvöz légy, Mária! – mondja minden hív, / áldott légy, Mária! – mondja nyelv és szív.

            Ha értünk Mária Fiát kérleli, / kérését szent Fia meg nem vetheti. R)…

            Ahogyan az utazásunk elején, a bemutatkozások alkalmával kiderült, nagyon sokan a hálaadás lelkületével indultunk neki e zarándokútnak. A hálaadásunkban azonban tudatosan az is megfogalmazódott, hogy ha a várakozással teli, nyugtalan és nyitott, de a Szentlélek tűzével átitatott szívünkkel, a Szűzanyán keresztül terjesszük kéréseinket Isten elé és az üdvünket szolgálja, ezt a kérést Szent Fia bizonnyal meghallgatja.

Czestochowa mellett, még más magyar vonatkozású Mária kegyhelyet is érintettünk, na meg magyar történelmünk viharos századait felidéző és ettől független helyszínek is sorra kerültek. Jómagam, most nem szeretnék részletesebb útleírásba bocsátkozni, azonban egy pár mély élményemet igyekszem megosztani a kedves olvasóval.

Április 25-én, Szerdán, Kassa városának központja, dómja, annak kriptája és a Szent Mihály szentségi kápolna megtekintése után folytattuk utunkat Orawkára, a Magyar Szentek és Boldogok templomának megtekintése és az aznapi szentmisénk bemutatása céljából. Ahogy megérkeztünk a kitűzött célunkhoz, kívülről szemlélve e nagyon is látogatott kegyhelyet, ahol még Boldog II. János Pál pápánk is megfordult, úgy éreztem, mintha román földön lennék, erdélyi székely-magyar zarándokként. A templom fastílusos szerkezete a gomba módra szaporodó román ortodox kolostorokra emlékeztetett. Azonban, ahogy beléptem a templomba máris érezni lehetett azt a különbséget, amely a mi hitünkben kibontakozó kultúránkat örökíti meg.

Ezt követően a kedves Imre atya érdekfeszítő idegenvezetése felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen sok magyar szentet és boldogot ábrázol ennek a több száz éves, de gyönyörűen restaurált templomnak a szebbnél-szebb díszítéssel ellátott fal festményei és szobrai. A barokk díszítésű főoltár is lenyűgöző volt, azon üdvtörténeti eseményt a középpontban megörökítve, amikor a Szűzanya karjaiban tartja a keresztről levett Szent Fia élettelen testét. A művész oly kézzelfoghatóan elénk faragta ezt a jelenetet, hogy az ottan elcsodálkozó zarándok lélek öntudatlanul is csak arra tudott gondolni: a mi bűntől való megváltásunk mekkora áldozatba került. Még a barokk díszítésű kis angyalkák is megjelenésükkel az áldozatos kereszthordozásra és az azt követő isteni megdicsőülésre irányították figyelmemet.

A szentmisére készülve e kegyhelyen, az elején még nem volt világos számunkra, hogy milyen nyelven fogjuk dicsőíteni az Istent, de a plébános megérkezése után az is eldőlt, hogy az ottani, saját előre jelzett program szerint lengyel nyelven fog mindez megtörténni.

Ami a hitünkből, vallásunkból és kultúránkból adódó Isten és embertárs iránti szeretetet illeti, e helyen személyesen is átélhettük a történelem folyamán kialakult jó magyar-lengyel barátságnak az erejét. A nővérek és a plébános kedves fogadtatása mellett még arra is felkértek, hogy egy szentírási rész magyar nyelven is hangozzék el. Igaz nem minden alakalommal volt részünk ilyen szívéjes fogadtatásban a zarándok utunk alatt, de Szent Pál apostol szavain felbuzdulva, a jót szívünkbe zártuk és a rossznak a porát még a ruhánkról is lerázva folytattuk tovább utunkat.

Mi magyarak egy-két zarándok társunk kivételével nem sokat értettünk a lengyel nyelvből, de ennek ellenére a kegyelem kiáradása a mi szívünkben sem maradt el. Az a körülmény, ami ott fogadott bennünket, a lengyel barátaink szeretette és a szent liturgia ismerete belekapcsolt minket is a Szentháromságos egy Isten légkörébe. Még az is magasztosabbá tette az áhítatos hangulatot, hogy milyen sok ministráns teljesített szolgálatot az oltár körül, és az eucharisztikus áldozaton résztvevő, hívő lengyel közösség is imájával és énekével milyen ünnepélyesen bekapcsolódott a szentmise misztériumába.

Ezek után, humorosabban megközelítve, mi is elmondhatjuk honfitársainknak azt, amit a székely bácsi az 1950-es években a világkörüli útjáról hazatérve oly nagy büszkén újságolt el szeretteinek: képzeljétek, még Amerikában is mindenütt magyarul miséznek. (Tudniillik a II. Vatikáni Zsinat előtt latin nyelven folyt a szentmise állandó szövege, és mivel neki már volt ismerete a szertatást illetően, nagyon jól bele tudott kapcsolódni ott is a szentmisébe, annak ellenére, hogy nem ismerte az ország nyelvét, s ezt a hitélményét otthon így öntötte szavakba.)

 

A lengyel nép vallásosságának még dinamikusabb oldalát újból átélhettük április 27-én, Pénteken, amikor a Czestochowa-i Mária, Fekete Madonna kegyhelyen egy egész délelőttöt rászánva frissülhettünk lelkileg és testileg is egyaránt. Jómagam először léptem át e kegyhely küszöbét, s az első mély benyomásom így hangzott: Istenem, milyen élő ez a kegyhely! A lengyel-magyar barátság történelmi oldalával is ismerkedve e zarándokút alatt, azt is felfedeztem, hogy a Mária tiszteletünk, amely a hitben való megmaradást, a jövőnkért való áldozatos zarándok küzdelmünket mozdítja elő, mennyire hasonló. A kegyhely egyik kápolnájában tartott magyar nyelvű hálaadó szentmise után volt nekem is alkalmam azon szentélybe időzni, ahol a csodatevő Fekete Madonna kegyképet őrzik, s naponta majd minden órában szentmisét mutatnak be ezen oltáron. (Rövid történeti betekintés a kegykép és kegyhely életébe – A czestochowai Mária ábrázolás sötét festése miatt „Fekete Mária” néven került a köztudatba. A svéd-lengyel háború fordulatát jelentő Czestochowa melletti ütközetben, 1655 telén a svéd csapatok 40 napig sikertelenül ostromolták a közeli Jasna Górát, amelynek kolostorában őrizték a korábban cseh lovagok által megrongált ikont. Ezt követően János Kázmér lengyel király országát – hasonlóan a korábbi magyar példához – a czestochowai Szűz, a „lengyelek királynéjának” oltalmába ajánlotta. A Jasna Górába 1382-ben került kép a legenda szerint Szent Lukács evangélista munkája. Magyar vonatkozása onnan ered, hogy a Jasna Górát a XIV. század végén magyar pálosok kapták meg, így a hazai pálos közösség számára Mária-tiszteletük legfontosabb szimbólumaként őrizte a képet. 1994-ben, a magyar pálos szerzetesek hazatelepülésének 60. évfordulójára a kegykép másolatát a gellérthegyi Sziklatemplomnak ajándékozták a lengyelek.)

 

Hálám és köszönetem jeléül, térden csúszva kúsztam fel ez oltárig. S itt, ahol naponta több alkalommal a legnagyobb csoda történik meg a szentmisében, - az átváltoztatást tekintve, földi zarándokutunk dicsőséges beteljesedéséért s lelkünk üdvösségéért - háromszoros örömujjongás közepette megcsókoltam az oltárt Istenbe vetett hitem és szeretetem erősödéséért esdekelve. Miközben az oltárnál időztem, a Fekete Madonna kegyképet csodálva szembeötlött a Szűzanya és a Kisjézus ékesen díszített és két-két angyal által tartott gyönyörű koronája. Az a misztikus csend, amit itt tölthettem imában és gondolkodásban ez oltárnál, újból megízleltette velem a mennyország felbecsülhetetlen értékét és reményt, s bátorságot öntött belém e földi zarándokutam áldozatosabb folytatásához.

Később egy zarándok társam által vásárolt könyvből, amely a kegyhely történetét és életét meséli el szebbnél-szebb képekkel illusztrálva, az is a tudomásomra jutott, hogy az előbb említett két ékes koronát Szent X. Piusz pápa ajándékozta a kegyhelynek. Mintha villámcsapás ért volna, végighasított bennem az ő jelmondata, amely egyben az én papi jelmondatom egy részét is képezi: „Instaurarea omnia in Cristo.” – „Mindent megújítani Krisztusban!”. Szent X. Pius pápa minden erejével az Egyház belső megújulása felé fordult. Első enciklikájában (1903) ezt írta: ,,egész pápaságunk célkitűzése, hogy mindent megújítsunk Krisztusban azért, hogy Krisztus legyen minden mindenben.” Íme, Isten milyen csodálatos módon szól hozzánk a mindennapok forgatagában, csak meg kell nyitnunk ellőtte szívünket és ez által lelki füleink is kitágulnak Ő benne.

Kedves olvasó, véleményem szerint minden nagyszerű zarándoklatnak, amely szívet-lelket melenget, ez kell legyen a végkicsengése: megújítani életemet Krisztusban és így folytatni földi zarándokutamat Isten nagyobb dicsőségére embertársaim szolgálatán keresztül. Ahogy mondani szokták, minden lelkigyakorlat igazából a befejeztével kezdődik el és tart a következő megnyitásáig. S ez idő alatt törekednünk kell arra, hogy a buzdításokat és jó elhatározásainkat életté váltsuk. Ugyanez elmondható a zarándokutakra is.

Kedves Imre atya, és kedves Honfitársaim, sok-sok szeretettel és imával, újból szeretném megköszöni, a gondviselő Atya után ti nektek is, hogy ezt a zarándokutat számomra lehetővé és feledhetetlené tettétek befogadó szereteteken- és fáradtságot nem ismerő áldozataitokon keresztül. Szívemből kívánom, hogy e földi zarándokutunkat folytatva nap-mint nap akarjunk örömmel újjászületni Krisztusban.

Befejezésképpen, jelenlegi Szentatyánk máriacelli szavaival zárom soraimat: „Tekintsünk Krisztusra!” – ha ezt tesszük, ráébredünk, hogy a kereszténység több mint egy erkölcsi rendszer, egy sor törvénnyel. Egy olyan barátság ajándéka, amely az életen át a halálban is tart. A kereszténység tehát, mivel egy barátság ajándéka, magában hordoz egy nagy erkölcsi erőt, amelyre olyan nagy szükségünk van korunk kihívásaival szemben. Ha Jézussal és egyházával ismét elolvassuk a Tízparancsolatot, akkor rájövünk, hogy elsősorban „igen” Istenre, aki szeret és vezet bennünket, és aki meghagyja szabadságunkat. „Igen” a családra, az életre, a felelős szeretetre, a szolidaritásra, a társadalmi felelősségre, az igazságosságra, az igazságra, a személyek és tulajdonaik tiszteletben tartására.

Ezen lelkülettel bátran kiáltsunk Máriához mindennap: „Mutasd meg nekünk Jézust!” És tudjuk, hogy Mária meghallgatja imáinkat, bármikor kérjük, megmutatja nekünk Jézust. Így megtaláljuk az igaz utat, és azon járunk lépésről lépésre, annak tudatában, hogy ez az út az örök Szeretethez vezet el bennünket.

 

Sok-sok szeretettel és imával

Dávid Zoltán atya

Erdély 2012 májusában


Elsőáldozás Stuttgartban

Régen a húsvétra következő fehérvasárnapon volt szokásos, hogy a plébániához tartozó  gyermekek  elsőszentáldozáshoz járuljanak..Ilyenkor a kislányok mint kis menyaszonyok, a kisfiúk mint kis vőlegények megjelentek a templomban, hogy életükben  először magukhoz vegyék az  Oltáriszentséget, Krisztus tetstét és vérét. A diaszporában élő magyaroknak sajnos nem  áll rendelkezésére, hogy mindig szorosan tudják követni az egyházi év liturgikus naptárát, így nálunk  május 6-a volt az elsőáldozás nagy napja, amikor Baumgartner Doris, André Aaron és Czumbel Áron életükben először vehették magukhoz az Úr Jézus szent testét és véret.   Elkisérték őket szüleik, nagyszüleik, rokonaik is, és mindazok, akik fontosnak találták, hogy  életüknek ezen a nagy eseményén jelen legyenek, és mellettük álljanak. Az egybegyültek  zsúfolásig megtöltötték a templom padjait. Így volt ez mindannyiunk életében is, és miközben néztük őket, a magunk elsőáldozása jutott eszünkbe, amely  most míg őket néztük, filmszerűen elevenedett meg szemünk előtt.

 Ezen a napon három kis katekumen,  Jézus hivására ezúttal már önként döntött arról, hogy  fogadalmukkal megerősiti mindazt, amit a keresztségben helyettük, de nevükben  a keresztszüleik vállaltak vagyis:  hogy a Sátánnak, és csábításainak  ellene mondanak, és elfogadják, és magukévá teszik a keresztény tanitás hittételeit. Ezzel  ez a három kis hitvalló, - aki szorgos munkával elsajátította  azokat az alapismereteket, amelyeket minden elsőáldozásra készülőtől elvárnak, - most már teljes jogon bekapcsolódott  Imre atya  stuttgarti katolikus keresztényeinek  közösségébe. Hitüket az oltárra helyezett három szál nevükkel ékesített gyertya, és tiszta szíveiket három,  gyönyörű  hófehér virágcsokor jelképezte, Imre atya erre is kitért a prédikációjában, amikor azt mondta: hogy törekedjenek arra, hogy mindig ilyen hófehérként őrizzék meg lelkük tisztaságát.   

A szentmise rendkivűliességét családias jellege is fokozta: Andree Aaron anyukája, Brigitta, kísérte orgonán a hívek egyházi énekeit, a Szentleckét Doris apukája, Attila olvasta fel, míg az Evangélium felolvasója  Áron apukája, a diákonus Czumbel Lajos volt, aki a mise celebrálásában is aktívan kivette  a részét. Az aznapra felolvasott Evangélium Lk. 1,24-25 volt, amelyik az Emmauszi tanitványok történetéről szólt. Ezt a történetet  Imre atya prédikációjában egy kissé lefordította  a gyermekek nyelvére, kiemelte belőle, hogy  Jézus minden ember barátjaként mellénk szegődik, és  végig kísér minket  életünknek  minden útján.

Az Egyetemes Könyörgés kéréseit a három kis ünnepelt olvasta fel, szépen, csengő  tiszta hangon.

Ezen a vasárnapon kijutott az ünneplésekből, mert persze  a főünnep az elsőáldozás volt, de emellett, még erre a vasárnapra  esett az anyáknapja is, amiről Imre atya szintén megemlékezett, valamint  ugyanezen a napon megünnepeltük Isten Szolgája, Mindszenty József Hercegprimásunk születésének 120. évfordulóját. Ez alkalomból  ünnepi beszéd keretében megkoszorúztuk emlékművét. Czumbühl Vilmos nagyon szépen méltatta a nagy előd és példakép bátor és helytálló, és hitvalló életútját. Imre atya felidézte azokat a sorokat, amelyeket az elmúlt héten, amikor zarándokútunkon Máriacellben felkerestük egykori nyughelyét a volt sírhelyén olvashattunk. Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga, vígyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba”. „Ha számkivetésben halok meg, temessenek el ideiglenesen a máriacelli kegytemplomban.” Imre atya arra az ismert mondására is utalt amelyet egyik szentbeszédében mondott amikor azt kérte, hogy legyen egymillió imádkozó magyar, akkor nem félti sem az Egyház, sem a Nemzet sorsát.

Ezt a szép vasárnapi ünnepnapot a közösségi teremben szeretet lakomával csengettünk ki, és nekem kiegészítve Biboros urunk gondolatát, az jutott eszembe, hogyha minden templomban lesznek ilyen kis fáklyavívő elsőáldozók, akik a hit világosságát ápolva viszik tovább, akkor én sem féltem egyházam sorsát, mert addig jó úton halad, Isten keze munkálja, és  szőlőjébe ad majd mindég elegendő munkást is.

 Úgy legyen.

 

Stuttgart, 2012-05-08.

Zeitler Barbara

 



Visszapillantás - Beszámoló

Nagyon örülök, hogy a Magyar Katólikus Egyházközség 65. jubileumi zarándokútján én is résztvehettem.

Készülődesémkor az volt a célom, hogy megköszönhessem Urunknak Istenünknek és a Szűzanyának, hogy oly sokszor érezhettem családommal együtt a segítségüket és azt, hogy mellettünk álltak nehéz pillanatokban, és ugyanakkor támogatásukat kérjem az elkövetkezendő évekre is.

Ez volt az első zarándoklatom, amit egy csoportal végeztem. Már megismerkedésünkkor, vagy sok esetben, sok évtized utáni viszontlátásunkkor, rájöhettünk arra, hogy nem egyedül vagyunk a kissebb-nagyobb gondokkal, problémákkal – mindannyian magunkkal hoztuk úgy a hálát, mint a kérést és vele együtt a reményt.

Útunk főcélja Czestochowa, Lengyelországban volt, de úgy odautazásunkkor, mint visszaúton, más kissebb-nagyobb Mária-kegyhelyet is meglátogattunk.

Sok megható élményben részesültem ezalatt a hét nap alat: megkezdve a Melk kolostor-templomának pompás gyönyörűségével, a Mariazell-i kegytemplom gazdag történelmi jelentőségével és befejezve az impozáns Prágai Dómban, a megható latin szentmisével. 

Élménnyel teljes zarándokutunkat Imre Atya és Zoltán Atya kísérték. Minden megállónknál érdekes történeteket, történelmi tényeket meséltek nekünk. Többször is bizonyítékot találtunk arra, hogy a magyarság és a magyarok Európa történelmét és kultúráját erősen befolyásolták.

A Hárskuti Szent János-templomban tartott szentmise és az utána való elbeszélgetés az ottani Imre atyával újra meggyőzött arról, hogy egy embernek a gazdagsága és boldogsága nem a pénztől, az anyagiaktol függ. Az Istenben való bizalom sok lelki gazdagságot és megelégedést hoz magával.

Utunk minden állomása érdekes, szép emléket hagyott hátra: a Kassai Dóm és Kripta, az Orawkai Magyar Szentek és Boldogok temploma, Krakkó történelmi jelentősége, hogy csak néhányat említsek.

A kitűzött célt elérve, Czestochowaban meghatott a sok ember. Volt ott fiatal, öreg, egészséges, beteg, szomorú, boldog. Mindannyian azért voltak ott, hogy a Szűzanyának megköszönjék segítségét és arra kérjék, ne felejtse el őket ezután sem. Ez volt az, ami mindannyiunkat összekötött ott Czestochowaban, ezért imádkoztunk együtt a szentmisében a kápolnában.

A wieliczkai sóbányában, Lengyelország egyik legrégibb sóbányájában, a magyar bányászok szerepéről hallottunk. A rengeteg szobor a Kinga-kápolnában különösen az emlékezetemben maradt.

Utolsó napunk különös élménye a latin szentmise volt, amit Imre Atya és Zoltán Atya a helyi plébánossal celebráltak.

Imre Atya humoros megjegyzései, Zoltán Atya sok székely vicce, jó kedvet és jó hangulatot varázsoltak a csoportban.

Mint igazi zarándokok, sokat imádkoztunk, énekeltünk együtt. Talán el is felejti az ember a mindennapos gyors életben azt, hogy milyen lelki nyugalmat hoz egy hét imádság!

Majdnem 3.000 kilométer után azzal szeretném befejezni, hogy nagyon boldog és hálás vagyok, hogy résztvehettem ezen a zarándokuton. Isten fizesse mindenkinek, aki hozzájárult a szervezéshez!

Remélem hogy a Magyar Katolikus Közösség Baden-Württembergben továbbra is együtt tart, és összetartása jeléűl még sok hasonló zarándokutat szervez.

Biberach, 2012-05-04.

Kozan Heidrun



“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet ...” (Márai Sándor: Ég és Föld)

 

A húsvéti Nagyhéten 3 napos lelkigyakorlatos programra hívott meg bennünket Imre atya március 30-a és április 1-e között. A lelkigyakorlat moderátora Ft. Reszler Mihály nagykárolyi főesperes volt, témája: „A tékozló fiú és az irgalmas Isten”.

 

A péntek délutáni szentmisén meghallgattuk Mihály atya bevezető elmélkedését ...

 

A szombati egész napos lelkigyakorlatot (több mint 50-en voltunk) beszélgetéssel és közös reggelivel kezdtük.

 

Az I. elmélkedésen Mihály atya egy képzeletbeli sivatagi tartozkódásra hívta meg azokat, akik szeretnének visszatérni az Atyához. Elmélkedésének alapgondolatát Lukács evangéliumából (15, 11-32), a tékozló fiú történetéből merítette.


Mihály atya szerint a nagyböjt és az egész keresztény életünk egy kihívás, amelyben mi mindnyájan meg kell találjuk a párbeszéd lehetőségét Istennel. Ebben az időszakban lehetőségünk van felülvizsgálni és megújítani Istennel és felebarátainkkal való viszonyunkat.

 

Ezután meghallgattuk az irgalmas atya példáját Lukács evangéliumából, amit Schultheis Éva olvasott fel nekünk.

 

Mihály atya elmondta nekünk, hogy Jézus az irgalmasság 3 példázatával válaszol az írástudóknak és farizeusoknak, akik nem tudják megérteni magatartását a bűnösőkkel, annyira ellentétesek ezek a példabeszédek a zsidók tanításával szemben. Ezeket mindnyájan ismerjük: az elveszett bárány, a megtalált drachma és az irgalmasság atyja történetei. A példabeszédek bizonyítják, hogy Jézus örül a bűnös megtérésének és a tékozló fiú történetében az apa a legtékozlóbb, mivel megbocsájtó szeretetét ajándékozza fiának. Az irgalmas atya valójában Jézust jelképezi, akit mi hívek sokszor elhagyunk, letérünk a szeretet útjáról, igazságtalanok vagyunk házastársainkkal, rokonainkkal, barátainkkal ílletve munkatársainkkal szemben, de a történetben szereplő apához hasonlóan Isten is tárt karokkal várja azokat, akik megbánták bűneiket.

 

Az I. elmélkedés utáni szünetben Imre atya és Mihály atya gyóntatáson vettek részt.

 

A II. elmélkedésben az irgalmas atyát vázolta fel nekünk Mihály atya, aki képes elengedni fiát egy idegen országba, szó nélkül visszafogadja amikor fia rongyosan, megtörve, bűnbánóan hazatér és őszinte szívvel megbocsájt neki.


Ezútán közös ebéd következett finom csalánosi borral, egyik hívőnknek köszönhetően.

 

A III. elmélkedés témája az otthon maradt idősebb testvér bemutatása volt, aki nem akart részt venni a messzi idegenből visszatért testvér lakomáján. Ő mindig kötelességtudó volt, jó munkás az atyai házban, fedhetetlen életű, de nem fogta fel, hogy az apa-fiú viszonyában a döntő tényező nem a munka hanem a szív, nem a kötelesség, hanem a szeretet.

 

Az elmélkedés után a templomban Molnár Alajos nagyon megható „Családok keresztútját” imádkoztuk és minden állomást ezzel a fohásszal fejeztük be: „Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!”

 

A szentmise keretén belül meghallgattuk Mihály atya IV. elmélkedését, aki az Atya házába visszatért embert, a megtért, a Krisztusba öltözött embert vázolta fel nekünk, aki testvéreit olyan mértékben szereti, hogy életét is adná értük, tehát saját idejét, ragaszkodását, hozzáértését.

 

 

Beszámolómat Pilinszky János „Egy lírikus naplójából” származó idézettel szeretném befejezni: „Valamennyien tékozló fiúk vagyunk azzal a különbséggel, hogy egyesek az atyai háztól eltávolodó, míg mások már a visszavezető úton járnak.”

 

Valóban, a lelki gyakorlat sok energiával, erővel, kegyelemmel jár. Köszönet érte Reszler Mihály atyának.

 

 

Dávid Melinda

2012.04.16.

 



Barsi Balázs: Reménységre újáteremtve

Amikor a hét első napján beesteledett...

Jézus tanítványai szemében ekkor még a szombat a hetente visszatérő ünnepnap; ezért a hét első napjának nincs külön neve. A hétnek ezt az első munkanapját az teszi a régi szombatnál is nagyobb ünneppé; hogy ezen a napon támadt föl halottaiból Jézus, és mutatta meg magát megdicsőült testében az apostoloknak.

Átélted-e valaha is, hogy a vasárnapot ez, és egyedül csak ez teszi vasárnappá? Hogy a szentmisében a föltámadt, de mégis mintegy áldozatként jelen lévő Isten Fiát veszed magadhoz. Lesznek-e a mostani vasárnapon is csendes óráid, amikor az estébe hajló tavaszi napon kezedbe veszed újra az evangélium ezen sorait? Olvasd, addig olvasd, amíg a világosság meg nem jelenik a szívedben, amíg a múlhatatlan és csalhatatlan reménység vigasztalása be nem borítja a szívedet, az életedet, az egész emberi történelmet és a kozmoszt: hiszen Urunk Jézus testében a te tested, emberi természeted jutott be Isten örökkévalóságába - romolhatatlanul és ragyogva. Idő, csönd és lehet, hogy egy tavaszodó kert magánya kell ahhoz, hogy újra és újra olvasva e sorokat a lelked mélyén a keresztség óta előtörni készülő forrás felszakadjon, hogy értelmeden is eláradjék annak tudása, amiről Szent Péter ír első levelében, hogy Isten - Jézus Krisztusnak a halálból való föltámadása által - élő reménységre teremtett újjá minket; hogy a mennyben romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon ránk, és hogy ezért már most örülhetünk, még ha egy kicsit szomorkodnunk is kell a különféle kísértések miatt

(l. 1Pét 1,3-9).

 

Ez az első nap a teremtés első napjának a beteljesedése; amikor Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A teremtményi létezést a nemlétezéstől. Tudjuk, hogy "Krisztusban teremtett mindent". (Kol 1,16) Ő a világ világossága, akit a halálból való föltámadás által most végleg elválasztott a sötétségben és a halál országában ülőktől. De ő mégsem távozott el tőlünk.

Már esteledik: a tavaszi délután hűvösödik. Fonott székedet beviszed a szobádba. A televízió néma tömb, a rádió hallgat. Becsukod az ajtót, mert feltámadt a szél.

Ők is "zárva tartották az ajtót, de ő belépett, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek". Jézus számára nincs többé zárt ajtó. Föltámadott teste szabad ettől a még meg nem dicsőült anyagtól.

Úgy jött el egykor a Szűz méhébe (zárt ajtók mellett) az örökkévalóságból, ahogy most távozott e világból: érintetlenül hagyva a sírlepleket. A Szűz méhében történt fogantatásának értelme a feltámadás fényében lesz áttetsző valóság: ott is és itt is az Atya a Szentlélekben teremtette és teremtette újjá testét az Örök Igének, miközben így szólt : "Az én fiam vagy te, én ma szültelek téged".

"Belépett, és így szólt hozzájuk: -Békesség nektek! -Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát." - A Megfeszítettre, a szobám falán lévő feszületre nézek. A Szent Sebek látása a húsvéti fényben az irgalmasság megrendítő kinyilatkoztatása.

Uram Jézus, add meg nekem Szent Sebeid láttán a megrendülés kegyelmét, amint megadtad Tamásnak, hogy vele kiálthassam: "Én Uram, én Istenem!"

Ez a megrendültség egyszerre foglal magában valami soha nem érzett félelmet, amelyben az értelem is részesül annak felismerése folytán, hogy a teremtő Isten előtt állok. Az előtt, aki az univerzumot a nemlétezés sötétségéből hozta elő, és tartja létben. Az előtt, aki az ember teremtője, de megváltója is. Erre a roppant méretű félelemre ráboltozódik egy kristálytisztán kéklő égboltozat, mert ez az Isten maga a Szeretet és Irgalmasság.

Miért mondják sokan keresztények, hogy könnyű neked, Istenem? Hogy távol vagy, és neked nincsenek sebeid? Egyáltalán hisznek Benned azok, akik ilyeneket mondanak?

Éppen ott vagy, ahol embert igaztalanul gyötörnek testében-lelkében, és Te vagy az az ember.

A békesség, amely mint egy folyam árasztja el a lelkemet, a sebeidből forrásozik, Jézusom.

Vannak-e nekem is olyan sebeim, mint a tieid? Mert hasonlóvá akarok lenni hozzád. A megsértett önérzet karcolásai nem ilyen sebek. A bűneim következményei okozta vágások sem. Az emberi élet nehézségei és kudarcai sem.

Mik ezek a sebek a te kezeidnek közepén?

Azok okozták, akiket szerettem.

Csak azok a sebek hasonlóak a tiedhez, amelyeket azok ütöttek rajtam, akiket szeretek - de csak akkor maradnak hasonlóak, ha tovább szeretem őket. Mert sebeidet nem azért mutatod meg Tamásnak és nekem, hogy vádolj, hanem hogy irgalmasságodat közöljed.

Csak személyed felismerése tesz megrendültté, és indít követésedre. Személyed pedig, az Örök Fiúisten személye láthatatlan, mint ahogy egyetlen ember személyét sem láthatom. Csak megbízhatok benne hittel, és az ő szeretetére építhetem az életemet. Ezért mondod: "Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek."

Hiszek Tebenned, Uram Jézus!

Csendben beteljesedik ez a vasárnap, lassan besötétedik: Szent János evangéliuma is a végéhez ér: "Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne."

Végbement az én újjáteremtésem. Leheletét adta belém Krisztus, vagyis a Szentlelket: most már nemcsak porból vagyok, hanem Szentlélekből is.

Nincs halál! Csak átmenet van ebből a világból az eljövendőbe. Romolhatatlan élet birtokosa vagyok. Ezzel a tudással és húsvéti örömmel kezdem holnap a hétköznapokat, s kezdem újra olvasni János evangéliumát, mely mindig, elejétől a végéig erről az Életről beszél.

 

 

Barsi Balázs OFM

(Új Ember 2002.)

 

 


Nagycsütörtök

Tegnap este 19.00 órakor a Stuttgarti Bruder Klaus Egyházközség és Egyházközségünk közösen tartotta a nagycsütörtöki szentmisét. Ezzel megkezdődött a Szent Három Nap liturgiája. Hogy jobban megértsük jelentőségét, érdemes felidéznünk a történetét.

Ünneplésének története

A 4. század végén Jeruzsálemben két mise volt: az elsõ misét a fõtemplomban tartották, innen vonultak a Kálvária-hegyi sziklához és ott volt a második mise. Rómában a 7. századtól ugyancsak két misét tartottak. Délben a pápa végezte az olajszentelési misét, amelyben nem volt igeliturgia, helyette a nyilvános bűnösök visszafogadása történt. A másik misét a római plébániatemplomban végezték. A 8. századtól már csak egy mise maradt a gyakorlatban, amelyen együtt ünnepelték a bűnösök visszafogadását, az olajok megszentelését és az utolsó vacsora emlékezetét.

A mostani gyakorlat XII. Pius nagyheti reformja (1956) óta ismét két szentmisét ír elõ nagycsötörtökre: délelõtt az olajszentelési mise a püspöki székesegyházakban, este pedig mindenütt az Utolsó vacsora tiszteletére.

Szentmise az Utolsó vacsora emlékezetére

A zsidók a húsvéti lakomán az Egyiptomból való szabadulást ünnepelték. Jézus ezen a lakomán megújította a régi áldozatot: Jézus lett a mi húsvéti bárányunk. A bárány vére óvta meg a zsidó elsõszülötteket az öldöklõ angyaltól. Krisztus vére áldozati vér, amely megszabadít a bűntõl, a halál rabságából. Ez az Újszövetséget megpecsételõ vérszerzõdés: az emberiség nevében Jézus Krisztus mutatta be az engesztelõ áldozatot az Atyának.

Jézus itt az Utolsó Vacsorán elõvételezte kereszthalálát: Jézus kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Jézus meghalt, megtöretett mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezõket.

Krisztus bennünk akar föltámadni.

A búzaszem halála kell az új terméshez. A te ó-emberednek meg kell halnia, hogy megújulhasson életed. Fogd össze múltad, tested minden ízét, és helyezd Krisztus kezébe. Áldozati ajándékod vidd az oltárra, mikor a ministráns a kenyeret és a bort a pap kezébe helyezi. Így válhatsz a pap kezében Krisztus titokzatos testévé, új emberré.

"Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" - a templomokban, az utcán, a tereken és a munkapadon. Életed minden percében és mozdulatával az örök áldozat fõpapjává lehetsz.

I. Az Eukarisztia szerzése

  • Kiv 12,1-8.11-14 - a pászkabárány elrendelése
  • 1Kor 11,23-26 - az Úrvacsora elrendelése
  • Jn 13, 1-15 - Jézus megmossa tanítványai lábát

II. A lábmosás szertartása

Az utolsó vacsorára emlékezve történik a lábmosás szertartása. Ha mi nem is gyakoroltuk, de tudnunk kell, hogy ebben a jelképes cselekedetben Jézus szeretetének legnagyobb jelét adja. Az önmagát teljesen kiüresítõ úr megmossa a szolgák lábát.

Spanyolországban a gall rítusú mozarab liturgiában már a 6. sz.-ban megtaláljuk a lábmosás szertartását. A római rítus elterjedésének hatására eltűnt, de a monostorokban tovább élt, ahol gyakran végezték a lábmosás szolgálatát a vendégeken, szegényeken, betegeken és szerzetes-testvéreken. Rómában a 12. sz. óta szerepel.

III. Jézus elfogatása

Az utolsó vacsora után Jézust elfogták. Ettõl kezdve az egyház nem mutat be szentmise áldozatot egészen a feltámadás liturgiájáig. Ennek az elfogatásnak és Jézusnak ruháitól való megfosztásának a szimbóluma az oltárfosztás, amikor az oltárt megfosztjuk a díszeitõl és csendben, elbocsátás nélkül távozunk. Ezzel kezdetét veszi a passió, Jézus szenvedésére való emlékezés.

Mig a német egyházközség tagjai a szentmise után közös ágápét tartottak, mi a templomban maradtunk, és Jézus Urunk iránti szeretetünket kifejezendő, szentségimádást tartottunk... Majd az alábbi éneket elénekelve, csendben eltávoztunk. Holnapig...


SzVU 79/1.4-5

Áhitattal készülõdjünk testvérek,
emlékére ama titkos estének,
Hol a piros borbul Krisztus vére csordul
S lesz a kenyér áldozata testének.

Mondá Jézus az utolsó szent esten:
"Vérem e bor, ez a kenyér én testem."
Hiszem, amit mondott, aki hisz, az boldog,
Hát még aki lakomáját élveztem!

Áldozatul felajánlta szent testét,
Emlékére apostolok ezt tették,
Így akarta: tesszük, drága testét vesszük,
Neked, Uram, áldozatunk megtessék.

 

 

Szokatlan meghívás!

Voltál már ugy életedben hogy meghívnak valamire, de nem mondják meg mire. Nem?
Hát mi igen.

Szokatlan meghívást kaptunk barátainktól három héttel ezelött. Március 24-én 17 órára legyünk a családi háznál ünnepi ruhában. Azt mondták: ők szóltak az öltözettel kapcsolatban, ne mondjuk utána miért nem mondtátok, hogy ünneplőbe jöjjünk.

Igy kezdődött. Nem tudtuk mi lesz ez, mire véljük.
Születésnap, tudtuk, nincs nekik, névnap azt itt nem ünneplik és főleg nem ilyen formában.
A világhálón megnéztünk mindent esetleges magyar estet, ez sem jött be.

 

Elszólták viszont magukat: a templomig el kell menni mert ott Imre atya vár ránk. Akkor eszünkbe jutott: a papunk elmegy a világ végére is misézni, ide nem tud eljönni? Furcsa.

Hát akkor mi lehet? Volt pár napunk volt gondolkodni, találgatni, nem jöttünk rá.

Eljött 24-ke, vegyes érzésekkel kezdtünk el készülődni, éreztük itt valami nagy dolog készül.
Biztonság kedvéért vittünk virágot és pezsgöt.
Te mit tettél volna a helyünkbe?

Odaérkezésünkor, láss csodát: az egész család a szűkebb baráti kör  ünnepi öltözetben, az asztal csodálatosan megterítve és közepén egy virágcsokor. És akkor jöttünk rá, itt nem mindennapi fog történi, itt templomi esküvő lesz.


Nagyon örültünk annak, hogy végre sikerült nekik annyi megpróbálkoztatás után szentesíteni, ami szent, a házasságot Isten színe előtt. Csodálatos kis szentmise volt, mindegyikünk meghatottan állt, és gondolatban lélekben örültünk ennek a nagy pillanatnak, amire ők már nagyon régóta vágytak.

A finom vacsora, az esküvői torta, a meghitt baráti beszélgetés mellett minden gyorsan elmúlt.

Most már szeretnéd tudni kikröl is van szó? Eláruljuk.

Huber Ilonáról és Mátyásról!


Kérjük Isten áldását rájuk és családjukra.
Szeretettel mindenkinek.

2012.03.28. Deggingen

Szegi Hajnalka és Oszkár

 

FARSANG

2012

 

Bemondó: Szeretettel köszöntök minden kedves Hívemet és minden kedves Vendéget, aki ma este ide talált, erre a kis farsangi ünnepségre. Nem volt könnyű, tudom. A tegnapi nap ugyanis sokaknak csak holnap fog bevégződni... Egyesek, bár nem lenne szabadna kiprédikálnom őket, nekem ezuttal is keresztbe tettek. Beszélhetek én az embereknek templombajárásról, döröghetek én az élet komolysága mellett, ők csak bálokat és farsangokat szerveznek... És világos, hogy nekik van sikerük. Tegnap éjszaka is, amikor véletlenül betévedtem hozzájuk csak látni, hogy melyik hívem jár a templom helyett oda..., 230 embert számoltam össze. Nálam nincsenek annyian Karácsonykor vagy Húsvétkor... El is határoztam hazafelé jövet, hogy ezen túl a prédikációk témáján fogok változtatni. Hátha felvehetem a bálok rendezőivel a konkurrenciát.

Ime az első téma: Ezen az estén csak a pálinkáról lesz szó. Azt mondod, hogy kit érdekel ez a téma? Nem is gondolod! Otthon és itt, Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján, sőt az egész magyar társadalomban mindenkit. Pár évvel ezelőtt, pontosabban 2008 novemberében, amikor a Gyurcsány-kormány által a tönk szélére vitt ország ezer gazdasági sebből vérzett, a Magyar Köztársaság Országgyűlése 359 igen és 1 nem szavazat mellett elfogadta az ún. pálinkatörvényt. Ennek értelmében pálinkának csak azok a gyümölcs- és törköly-párlatok nevezhetők, amelyek Magyarországon termett gyümölcsből készülnek. 100%-os gyümölcstartalmúak, azaz sem egyéb alkoholt, sem pedig színező-, ízesítő- vagy édesítőanyagot nem tartalmaznak. Végül minimum 37,5%-os alkoholfokkal rendelkeznek. A törvény ugyanakkor egy ellenőrzési jogkörrel bíró Nemzeti Pálinka Tanács felállításáról is rendelkezett. Mennyi munka, tanácskozás, fejtörés és próbálkozás előzhette meg ennek a világraszóló törvénynek a megalkotását. Hát mindez nem azt bizonyítja, hogy a széles magyar rónán és másutt is mindenkit csak a pálinka érdekel? Erről szóljon hát az első jelenetünk is. Következik Mezei Éva.

 

Szereplő: Mezei Éva

Korszakalkotó felfedezést tettem.

Az az igazság, hogy hagytam teljesen elgyomosodni az eper ágyást. Epernek azt nevezem, amit sokan szamócának, és nem azt, ami fán terem, az nekem szeder, amúgy a szederindán is szeder terem. Minek van ennyi bogyó? Talán egyszerűbb, ha maradunk a strawberrynél, azt mindenki érti. Nem lehetett már továbbhalogatni a kitisztítását, így ez lett a ma délutáni feladatom. Fárasztó és unalmas munka, de közben szabadon csaponghattak gondolataim. Most kivételesen nem a politikus fantáziám indult be, így korszakalkotó felfedezést tettem, nevezhetnénk akár történelmi jelentőségűnek is. Rájöttem mi a magyarság lényege, mi az, ami egy magyar embert megkülönböztet bárki mástól, piréztől, hottentottától, angoltól, némettől, szlováktól. Nem a nyelv, nem a gének. Dehogy! Mi az, ami nélkül egy igaz magyar nem kezdi el napot? Mivel kívánunk egymásnak jó reggelt? Miért álltunk sorba az átkosban reggel kilenckor a közértek előtt? Mi a legismertebb hungaricum, amire a legbüszkébbek vagyunk? Igen! A pálinka! A magyarság lelkének kvinteszszenciája. Nem kell nekünk szólásszabadság. Minek annyit dumálni. Nem kell gyülekezési szabadság. Hogy a csőcselék randalírozzon? Nem. A magyarság legfőbb szabadságjoga a pálinkafőzés szabadsága. Eddig idegen elnyomók és idegenszívű kiszolgálóik megakadályozták, ezzel megtörték a magyarság gerincét, és elsorvasztották a lelkét, de ennek most vége. Minden meg fog változni. Pálinkás szebb jövőt. És persze ne feledjük: "Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz pálinkát igyunk!"

 

Bemondó: Erre a pálinkás bevezetőre egy nóta következik: Van nekem egy rettenetes szokásom… Zongorán kisér – mi az, hogy „kísér” – vezet! – Kovács Edit!

                               

Bemondó: Nézzünk most vissza egy kissé a múltba, és vizsgáljuk meg a magyar pálinka történetét. Buda környékén már a XIII. századból találtak speciális pálinkás üvegeket. Míg másutt katedrálisokat építettek, és egyetemek alapításával bajlódtak az uralkodók, nálunk pálinkát készítettek. Ugyanis a pálinka eredete egy király nevéhez fűződik. És olyan sikere volt, hogy a XIV. századra már minden európai királyi orvosnak ismernie kellett ezt az új magyarországi királyi gyógyitalt. Ki volt ez a koronás fő? Noha a rozmaringgal aromásított borpárlatot Erzsébet királyné használta saját köszvényének gyógyítására, ő férjétől, Károly Róberttől tanulta el, aki szintén erősen köszvényes volt, de ennek a nedűnek a fogyasztása következtében – mily isteni csoda! - kigyógyult belőle. Ezért hívták az italt „Aqua vitae reginae Hungariae” – „a magyar királyné életvizének”.

Eredetileg „égett bor” volt a neve. A XVI. századtól azonban a szlovákból átvett „pálinka” szót használjuk. A szó változatai gorolyka, gorelyka, gurulyka. Én ez utóbbit tartom a legérthetőbbnek: aki ugyanis sokat iszik belőle, az úgy gurul – ide vagy oda, mint a gurulyka. Hogy mennyire rohamosan terjedt ez a gyógyszer, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1851-ben Magyarország területén 105.129 főzdét írtak össze. Kádár János pártvezér idején azonban mindössze 815-re zsugorodott ez a szám. Hogy miért? Talán mert a kommunisták csak a „gulyás-kommunizmusra” figyeltek és nem a pálinkás-kommunizmusra. Következzék pár vidám tréfa a pálinkáról – Mezei Tibor előadásában – aki egyébként csak ezért a viccekért jött el Pforzheimból....

 

Szereplő: Mezei Tibor

1. Mennyi a pálinka és az aszpirin összege?
- ???
- 11, ugyanis a pálinka üt, az aszpirin meg hat, és ugye üt meg hat az tizenegy.  


2. Az étteremben a pincér a vendég asztalánál szervírozza a halételt. Egy-két perc után a vendég így szól a pincérhez:
- De uram, ennek a halnak pálinkaszaga van!
A pincér pár lépést hátralép, majd megkérdezi:
- Még most is, uram?


3. Két alkoholista elmegy kempingezni. Mondja az egyik:
- Én hoztam magammal egy üveg pálinkát, hogy ha véletlenül megszúrna minket egy rozsdás szög, legyen mivel fertőtleníteni. Te mit hoztál?
- Két rozsdás szöget.

 

Bemondó: Addig, amíg józanok vagyunk, következzenek az Andree-fiúk közös zenei kooprudukciójukkal...

 

Bemondó: Senki nem gondolná közületek, hogy milyen nehéz és fortélyos mesterség a pálinkafőzés. Az érett, egészséges gyümölcsöt leszedjük. Megmossuk, ledaráljuk és erjesztő edénybe rakjuk. Az edény légmentesen lezárjuk. A cefrét desztilláljuk. Az üstöt melegítjük, a hevítés során a cefrét keverjük, nehogy leégjen. Beállítjuk az ital alkoholtartalmát. Ha mindezzel végeztünk, jöhet a palackozás. Hát nem emberfeletti türelmet és tudást igényel ez a folyamat? Nem csoda, hogy a középkor vallásos embere védőszent után nézett, és – csak a hordó tartalmára összpontosítva – meg is találta Szent Miklós myrai püspökben. A legenda szerint ugyanis egy alkalommal három vándordiák szállt meg egy myrai vendégfogadóban. A vendéglős kincset gyanított náluk és éjszaka, felesége segítségével megölte őket. Feldarabolta, besózta és hordóba rakta tetemüket. Szent Miklós azonban éppen arra járt. Szállást kért, majd felelősségre vonta a vendéglőst gonosz tettéért. Majd kiterjesztette a hordó fölé a kezét, és imádságára a három ifjú feltámadt...

Ez után a borzongásos történet után következzenek most ismét viccek a pálinkáról Dávid Feri és Zumbühl Vili előadásában.

 

Szereplő: Dávid Feri és Zumbühl Vili
4. Az öreg székelyhez egy újságíró látogat le falura, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.
- Kérem mondja el egy napját!
- Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát...
- Na de bátyám, ezt így nem lehet, mondja inkább hogy könyvet olvas.
- Jól van fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk vagy 12-t, egészen addig, amíg a könyvtár bezár. Utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki meg nyomdája van!

 

Bemondó: Egy ének következik: Utcára nyílik a korcsmaajtó...

 

Bemondó: Mindannyian tudjátok, hogy a magyar „pálinka” elnevezés védett, azaz hungarikum. Az európai uniós jogszabályoknak (No 1576/ 89) megfelelően a "pálinka" szót csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja. A Romániában főzött párlatok Pălincă néven hozhatók forgalomba. Kevesebben tudják viszont azt, hogy milyen nagy harc előzte meg az uniós tárgyalásokat. Amikor a szó használatáért az uniós testület előtt a román és a magyar delegáció vezetője megjelent, arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy ki hogyan tudja megindokolni saját álláspontját, mely szerint országa nyelvéből ered a szó. A román küldött elkezdett egy mesét Dáciától kezdve Decebalig, és egy félórás beszédjével mindenkit lehengerelt. Ekkor a magyar külügyminisztérium képviselője lépett az emelvényre. Kinyitotta a román nyelv értelmező kéziszótárát, és a pălincă címszó alatt a következő magyarázatot olvasta fel: „A pălincă magyar eredetű, gyümölcsből erjesztéssel és lepárlással készülő szeszes ital.” Ezzel az emelvényről lelépett. Az európai uniós testület pedig a kérdést eldöntöttnek tekintette, hiszen ha maguk a románok is magyar eredetűnek nevezik az italt, akkor az tényleg csak magyar lehet. Így kapta meg Magyarország a kizárólagos szóhasználat jogát.

 

Bemondó: Egy ének következik: A vásárhelyi csárda ki van festve...

 

Bemondó: Miután megismerkedtünk a pálinkával, annak főzése csínjával-binjával, majd hallottuk, hogy milyen nagy erőfeszítések árán lett belőle nemzeti ital, nem is gondoljuk, hogy milyen nagy szolgálatot tesz. Pálinka nélkül például egy férfi nem tudna grillt sütni. Nem hiszitek? Stauder Éva bebizonyítja Nektek...

 

Szereplő: Stauder Éva

Amikor egy férfi grillsütésre szánja el magát, a következő eseménysorozat indul el:
1. A férfi előveszi a kerti grillt és a faszenet. Mivel ez egy nagyon fontos esemény, kiadósan megissza az első pohár pálinkát.
2. A nő letakarítja a grillrácsot.
3. A nő lemegy a zöldségeshez.
4. A nő lemegy a henteshez.
5. A nő előkészíti a salátát és a zöldségeket.
6. A nő előkészíti a húst a sütéshez.
7. A nő egy tálcára készíti a fűszernövényeket a szükséges eszközökkel.
8. A nő kiviszi a lesikált grillt és a tálcát a férfinek, aki elterülve sört iszik.
9. A férfi elhelyezi a hússzeleteket a grillen. Mivel új erőre van szüksége, még egy pohár pálinkát tölt magának.
10. A nő bemegy és megterít.
11. A nő elkészíti a zöldségeket.
12. A nő kimegy, hogy szóljon a férfinek, hogy a hús épp odaég.
13. A férfi leveszi az odaégett húst, és átadja a nőnek. Bánatában még egy pohár pálinkát iszik.
14. A nő tálal.
15. A férfi italt tölt. Magának.
16. A nő leszedi az asztalt.
17. A nő elmosogat és rendberakja a konyhát.
18. A férfi otthagyja a grillt, mert még van rajta némi parázs. Majd újfent tölt magának egy pohár pálinkát.
19. A férfi megkérdezi a nőtől, hogy örüle, hogy ma nem neki kellett főznie.
20. És bizonytalan arcát látva megállapítja, hogy a nők soha nem elégedettek. Erre ismét iszik egy pálinkát. Ez ugyanis nehéz napja volt...

 

Bemondó: Következzék most Által mennék én a Tiszán ladikon... kezdetű énekünk...

 

Bemondó: Nem csak a pálinka szavunk védett, hanem egyes pálinkafajtánk is. Mivel egyes földrajzi területek kiemelkedően alkalmasak bizonyos gyümölcsfajták termesz-tésére, ezeken a tájakon évszázadok óta kiváló minőségű pálinkát készítenek. Jelenleg nyolc ilyen tájegységgel és gyümölcsfajtával rendelkezünk, ezek a következők: a Szatmári szilvapálinka, a Kecskeméti barackpálinka, a Békési szilvapálinka, a Szabolcsi almapálinka, a Gönci barackpálinka, az Újfehértói meggypálinka, a Göcseji körtepálinka és a Pannonhalmi törkölypálinka. De ezen kívül vannak olyan különleges pálinkáink, amelyeket a többi nemzet csak irígyelhet. Makón pl. hagymapálinkát, Röszkén paprikapálinkát, a Vajdaságban eperpálinkát, a Székelyföldön pedig köménymagos pálinkát állítanak elő. És nem is akár milyet! Hogy még hogy hány helyen mi mindenből csinálnak pálinkát, és főleg mit kevernek hozzá, jobb ha nem is tudjuk... Következzék most a Schultheis házaspár...

 

Szereplő: Schultheis Éva és Jóska

1. A székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedik össze a kertben. A fiú megkérdezi:
- Mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám?
- Hát, ha anyád meggyógyul lekvár, ha nem, akkor pálinka.


2. Józsi és Sanyi focimeccsre mentek.
Egy üveg pálinkát is vittek magukkal és megbeszélték, hogy amikor gól esik a meccsen, lehajtanak egy-egy kupicával.
A meccs befejeződött, a végeredmény 0:0.
Nagy csend után Sanyi leverten megszólalt:
- Te Józsi, legközelebb menjünk inkább kosárlabda meccsre.


3. Két sofőr pálinkázik a kocsmában, kint meg járó motorral pöfögnek a kocsik.
Az ablakon keresztül lesi a rendőr, ahogy a sofőrök koccintanak.
- Hé! - Kiált oda. - Maguk mit isznak?
- Pertut.
- Az más! Mert ha pálinka lenne, most rögtön elvenném a jogosítványukat!

                    

4. Egy kissé ittas fickó találkozik a kocsmában egy barátjával. A barát rögtön látja, hogy a másikat valami probléma gyötri:
- Miért vágsz ilyen aggodalmas képet?
- Hát az van, hogy a feleségem három napja leszaladt az újságoshoz venni egy újságot, és azóta nem tért haza!
- Ugyan már, három nap újság nélkül, mit számít?

 

5. Egy házaspár a harmadik gyerek születése után elhatározza, hogy spórolni fognak. Az asszony azt kéri a férjétől, hogy mondjon le a pálinkáról. A férfi nagy nehezen beleegyezik. Nem sokkal ezután viszont egy nagyobb összegű számlát talál a feleségénél kozmetikumokról. Kérdőre vonja az asszonyt:
- Megegyeztünk, hogy lefaragunk a kiadásokból, te mégis egy vagyont költöttél magadra!
- Drágám, ezeket azért vettem, hogy neked jobban tetsszem! - válaszol a feleség.
- Miért, mit gondolsz, a pálinka mire volt jó?

 

Bemondó: Megvallom, hogy ezek után magam is kedvet kaptam egy jó pálinkára. Az a gondom azonban, hogy nem tudom, hogyan kérjek egyet magamnak? Ugyanis a pálinkát tájegységeink szerint más és másként nevezik. Lássunk hát egy pár elnevezést.

Célzóvíznek neveznek általában az ötödik pohár után minden pálinkát,

Szemvíznek hívják azt, amelyből keveset adnak az embernek,

Guggolósnak azt, amely elől guggolva kell elhaladni az ablak alatt, nehogy megkínáljanak vele,

Háromemberes az a pálinka, amely ivása közben 2 ember lefog és a 3. a szájamba tölti,

Kerítésszaggató az erős, vagy rossz alapanyagból, vagy rosszul lefőzött pálinka jelzője,

Papramorgó volt a falusi kántorok énekhangjának minőségét javító pálinka jelzője,

Szíverősítő, amikor már semmiféle orvosi gyóogyszer nem használ a szívnek,

Nerángass, amelyet én fizetek...

De a következő pár találó elnevezés sem „eldobandó”: anyatej, boszorkányfing, lacibetyárköpés, majomtej, nyakolaj, piaclégyköpés, gyűlölömital. Hát nem találékony a magyar nyelv? - Következzék most Kollmann Eszter, Szegi Hajnalka és Zumbühl Csilla arról, hogy hogyan fogyasszuk helyes módon a pálinkát...

 

Szereplő: Kollmann Eszter

Hogyan fogyaszd a pálinkát: hidegen vagy melegen?

Bizonyára már Veled is előfordult baráti társaságban, lakodalomban stb., hogy a pálinkát jól lehűtve hozták eléd, még a pohár is „hamvas” volt. Nos, tudnod kell, hogy nem jól tették, sőt! Éppen ellenkezőleg! A pálinkát szobahőmérsékleten-, 18-22 fokon illik fogyasztani, mivel a gyümölcs, a zamatok, az érleltség íze ott tud kijönni igazán. Hűtve nincs élvezeti értéke.

 

A kóstolásnál fontos szerepet játszik bizony a pohár! A teljes íz és aroma, amely a pálinka minden cseppjében megtalálható, csak akkor élvezhető igazán, ha a megfelelő formájú pohárból fogyasztjuk. Ez az úgynevezett tulipánforma, amely alul öblös, felül összeszűkül. Ez azért fontos, mert az alsó, öblös részben található nagy párlat illatanyagait a felső rész összeszűkítve az orrhoz vezeti. Az öblös része elég párolgási felületet ad az italnak, amit a szűk felső része egyenesen a kóstoló orrába irányít. Így elég, ha egy kicsit megdöntöd a poharat, mozgatod az italt, vagy - a borhoz hasonlóan - körkörösen megmozgatod poharat, ezáltal a pohár légterében levő illatanyagok rendeződnek. Ha az orrod felé közelíted a poharat, megismerheted

A különböző illatösszetevőket. 

 

Szereplő: Szegi Hajnalka

A pálinkaivás tízparancsolata:
1. Sose idd éhgyomorra!

2. A hűtött pálinka elveszíti a zamatát, fogyaszd szobahőmérsékleten!
3. Ne fejtsd el megszagolni!
4. Apró kortyokban élvezd a pálinka zamatát!
5. Kulturáltan és mértékkel fogyaszd a "tüzes vizet"!
6. Ha többfélét kóstolsz, azt 2 cl-es poharakkal tedd!
7. Légy kísérletező, és kóstolj meg új ízeket!
8. Egy alkalommal legfeljebb öt ízt kóstolj!
9. Amíg iszod, gondolj arra, hogy több kilogramm gyümölcsből lesz egy liter, a gyümölcs esszenciáját iszod!
10. Légy büszke nemzeti italunkra!

 

Szereplő: Zumbühl Csilla

A pálinka kismértékben gyógyszer? Igen!  A pálinka ugyanolyan nemzeti sajátosságunk, mint a pirospaprika, vagy a tokaji aszú, azaz igazi hungarikum. A reggeli pálinkafogyasztás a paraszti élet elmaradhatatlan velejárója, a nehéz, zsíros reggeli megemésztésének a segítője, a nehéz munka idején meg a fáradtság ellenszere volt. A pálinka az ünnepek táján is - lakodalom, keresztelő - megtalálható volt az asztalon, fontos szerepet játszott a régi emberek világában. A jókedvcsinálás mellett gyógyszernek is szolgált.

 

Nézzük mire:

Külsőleg

* Fertőtlenítés: a magas alkoholtartalom miatt erősen fertőtlenítő hatású a pálinka (fogfájásra, meghűlésre, fertőtlenítésre és egyebekre használták).

* Hűtés: a gyorsan párolgó alkohol a csípéseket, égéseket kellemesen hűti. 

 

Belsőleg

* Gyomorbántalmak, köhögés, rekedtség enyhítésére.

* Fájdalomcsillapítás: a modern gyógyszerek megjelenése előtt a mindenki által könnyen elérhető fájdalomcsillapítók a pálinkák voltak.

* Hasmenés ellen: erős hasmenést egy kis pálinka csillapítja.

* Vérnyomáscsökkentés: a pálinka tágítja az ereket, ezáltal csökkenti a vérnyomást (különösen a fokhagymás pálinka javallott).

 

Bemondó: Ének következik most: Lenn a délibábos Hortobágyon...

 

Bemondó: Amiután láttuk, hogy a magyar pálinkának milyen jelentősége van népünk és országunk életében, milyen gyógyhatásai vannak, nem csodálkozhatunk azon, hogy 2004-ben létrehoztuk a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesületet (MPLE), amelynek fő célkitűzése, hogy a Magyarországon termelt minőségi pálinkákat a világgal megismertesse. Az egyesület feladata pálinkáink történelmi hagyományainak ápolása, és széleskörű alkalmazásának megismertetése.

Ezt kívánja most tenni Szegi Oszkár is, aki egy különleges magyar receptet ismertet.

 

Szereplő: Szegi Oszkár

A pálinkás pulyka receptje
Pálinkás jóreggelt, emberek!
1. Vegyünk egy pulykát!
2. Egy pohár pálinka.
3 Tegyük a pulykát a sütőbe!
4. Második pálinka.
5. Állítsuk a hofokot 190 sütőre!
6. Harmadik pálinka.
7 Süssük be a kapcsolót!
8. Most a 4. pálinka.
9. Pulykázzuk meg a zsírt!
10. Pálinkázzuk meg a palackot.
11. Dugjuk sütőt a pulykába!
12. Poharazzunk még egy pálinkát a sütőbe!
13. Süssük az pálinkát még egy óráig!
13+1. "Gyöngyvirágos kis kertedben mosolyog a napsugár is..."
14. Pulykáljuk meg az puha pálinkáját!
15. Vegyük ki a pulykát az pálinkából!
16. "Édes anyám, kössön kendőt!..."
17. "Kiskút, kerekes kút..."
18. Öblítsük le a pálinkát egy kis pulykával!
19 . „Káposzta, káposzta, pálinkási káposzta...”
20 . Palackoljunk még egy pálinka sütőt!
21. "Nyílára uccásik a krocsma!..."
22 . Állítsuk meg a pulykát és süssük meg a terítéket!
23 . ogyasszuk el a sütőt, mielőtt a teríték megeszi a pulykát...

 

Bemondó: Kedves Vendégeink. Műsorunkat azzal fejezem be, amit Mezei Éva mondott az elején: "Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz pálinkát igyunk!" Hamvazószerda küszöbén viszont még kiegészíteném azzal, hogy „de sok jó pálinkával sem érdemes megrövidíteni.” Kár lenne érte, mert értékesebb, mint a pálinka! Hát nem?

 

Kezdődjék a nótafa a „Két út van előttem...” című dalunkkal.

 



A 37. Stuttgarti Magyar Bál margójára

 

Az idén január 28-án tartottuk meg a 37. Stuttgarti Magyar jótékonysági Bált. Egyházközségünk ezzel a nagy eseménnyel zárta le a tavaly meghirdetett Család Évét. A megnyitás előtt mintegy 1.000 ember gyűlt össze a fellbachi Schwabenlandhalle nagytermében.

 

Díszvendégünk volt a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós és felesége. Külön öröm volt számunkra, hogy Bálunk fővédnöke, Fellbach főpolgármestere, Christoph Palm is megtisztelt bennünket jelenlétével.

 

Imre atya az alábbi szavakkal köszöntött mindenkit:

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink!
 
Szeretettel köszöntöm Önöket, házigazdaként, a 37. Stuttgarti Jótékonysági Magyar Bálon, amelyet ebben az évben a család jegyében rendeztünk. Hisz a család – hitünk, meggyőződésünk és tapasztalatunk szerint - életünknek legfontosabb és a legértékesebb ajándéka. Ajándékok egymásnak a házastársak, és ajándékok a szülőknek a gyermekek! Ezuttal tehát mi is tudatosan családiasabb hangulattal és családiasabb műsorokkal szeretnénk megajándékozni Önöket és - Családjukat.
 
Ugyanakkor ez az este - szerintem - nagyszerű lehetőség arra is, hogy feltegyük magunknak a mindnyájunkat foglalkoztató kérdést: „Hogyan születik egy boldog család?”
 
Egy fiatalembernek, aki ugyanezt feszegette, egy öreg szerzetes így válaszolt: „Három dolog kell ahhoz, hogy egy család  boldog legyen: a kötelességtudat, az ölelés, és az ünneplés.”

1. Az első,
a kötelességtudat, kézenfekvő. Ha a családban mindenki tudja, hogy mi a feladata, mi a dolga, mit kell tennie ahhoz, hogy a „kis társadalom” zavartalanul működjék, akkor a család tagjai „a nagy társadalomban” is könnyebben megtalálják a helyüket, és boldogabbak lesznek. Abban a családban, ahol az apa teljesíti az apai kötelességeit, az anya az anyait, a gyermek pedig az övéit, onnan – a statisztikák szerint - később boldogabb emberek kerülnek ki.

2. Azt sem kell sokat magyaráznom, hogy a családi boldogságot – másodszor -
az ölelés is nagyban elősegíti. A házasság és a család ezerarcú feladataival és gondjaival csak akkor lehet sikeresen megbirkózni, ha a család tagjait mély bizalom és szoros  szeretet köti össze - és ezt ki is fejezik! Abban a családban, ahol a szülők gyakorta megölelik egymást és gyermekeiket, növekszik a bizalom és a szeretet, a védettség és az összetartozás tudata, abban a családban boldogabb emberek laknak!
 
3. Végül ott boldog a család, ahol ünnepelnek. Az ünnep a test megpihenése, a lélek lélegzetvétele, a szellemnek a szürke, egyhangú mindennapok taposómalmából való kiemelkedése. Az ember ugyanis úgy van megalkotva, hogy egészségének megőrzéséhez, és hivatásának jó teljesítéséhez szüksége van a pihenésre, a kikapcsolódásra – egyszóval az ünnepekre. Ha ugyanis ünnepel, akkor örülhet a hétköznap alig látott otthonának, élvezheti a közös ünnepi asztalt, több ideje van a mély beszélgetésekre, és feltankolhat a következő hét kihívásaira. Az a család a boldogabb, ahol a családtagok mindig találnak valami okot és alkalmat az ünneplésre.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!
Ilyen értelemben kívánok most Önöknek szép, tartalmas, szórakoztató, családias estét és ünneplést, hogy erőt és energiát gyűjthessenek a mindennapi kötelességteljesítéshez, és így boldogabbak legyenek.
 
Önök és Családjuk minden tagja!
 
Ezennel a 37. Stuttgarti Jótékonysági Magyar Bált megnyitom!
 
A zenét a nagykaposi (Szlovákia) Omykron együttes szolgáltatta. Az est folyamán a Cserkészek és a Csöbörcsök fellépésének is örvendhettünk, akiket a szabadkai Juhász zenekar kísért. Külön program volt a „Gyermeksarok”, ahol Winter-Karsai Gizella művésznő és Irmey Marcel bűvész szórakoztatta a nagyszámú gyereksereget.
 
Mint minden egyes Bál alkalmával, ezuttal is a szórakozás, a barátságok ápolása és a tartalmas együttlét jellemezte az estét.
 
Reméljük sikeresen, és nem utoljára.
 
Stuttgart, 2012. január 30.
 
Sz.G.

 

Karácsony 2011

 

„Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!”

 

Wass Albert

 

Elmúlt már Karácsony és mégis érdemes visszaemlékezni az elmúlt napokra, hiszen otthon, Erdélyben, a 90-es évek előtt, a kommunizmus ideje alatt, volt is, nem is ünnep Jézus születésének napja. Valójában otthon a családban mindenki ünnepelte Adventet és Karácsonyt, de hivatalosan csak a „télapó” jött december 30-án. A karácsonyi időszakban semmi se jelezte az utcákon, üzletekben az év egyik legszebb vallásos ünnepének közeledtét, csak sötétedéskor a házakból kiszürődött karácsonyfák fénye és a templomba siető hívek serege árulta el az emberek hűségét Isten Fiához, Jézushoz, és vallási hagyományaikhoz. Ha visszagondolok az otthon átélt évekre, választott hazámban nem tűnik túlzásnak a már novemberben karácsonyi fényárban úszó város.

 

Gyerekkoromban már előre örültem, hogy a Jézuska karácsonyfát és ajándékot hoz, szüleimmel az éjféli misére mehetek és megcsodálhatom az örmények által készített gyönyörű Betlehemet.

 

Az Úr eljövetelének ünnepe felnőttként is örömmel tölt el. Idén a roráté misék és Zumbühl Csilla barátnőm adventi naptára a szép bibliai idézetekkel és elmélkedésekkel, segített lelkileg felkészülni a karácsonyi ünnepekre.

 

Szentestén idén is zsúfolásig megteltek a Stuttgart-i Bruder Klaus templom padjai és pótszékei. Több, mint 300-an voltunk!

Félhomályban vonult be Imre atya a ministránsokkal és az égő gyertyát tartó olvasókkal a templomba. Miútán a ministránsok a Kisjézust a jászolba, az olvasók pedig az égő gyertyákat a Betlehem köré helyezték, megszólaltak a harangok és a fényárban úszó templomban a csengők csilingelése, a „Mennyből az angyal lejött hozzátok” éneklése közepette megkezdődött a szentmise. A karácsonyi szentmisék fénypontjai közé tartoznak az egyházi énekek. Otthon is énekeljük őket a feldiszített karácsonyfa és a Betlehem előtt; az egyik legszebbet itt tanultam meg: „Leszállt az ég dicső királya”.

 

Szentbeszédét Imre atya 2 Stuttgart-i újság fellapozásával kezdte, amelynek vezércikkei között Jézus Krisztus születésének örömhírét, ami a nap legfontosabb eseménye kellene, hogy legyen, csak egy mondat erejéig említik meg a szerkesztők: "Betlehem: a keresztények Jézus születésének ünnepére készülnek”... A világ népességének 32 %, tehát 1,8 miliárd keresztény, ezért az újságok öles betűkkel kellene, hogy hirdessék: megszületett a Megváltónk, Jézus Krisztus. Elfelejtett a világ örvendeni? Sajnos a szerkesztőknek fontosabbak a jelentéktelen- és rémhírek, a katasztrófák, gazdasági- és a pénzügyi válság eseményei...”

 

A Szent Gellért Egyházközség ünnepi szentmiséin hagyományossá vált a versmondás. Szentestén Schultheis Éva olvasott fel művészi tehetséggel egy karácsonyi verset.

 

Ha egy szóval kellene jellemeznem, hogy milyen volt a Stuttgarti Karácsony, akkor azt kellene írnom, hogy: gyönyörű!

 

A hónap utolsó vasárnapján, a 14 részegyház közül, a Böblingen-i és környékének magyar nyelvű hívei rendszeresen a Sankt Bonifatius templomban gyűlnek össze. Ezért december 25-én, Karácsony napján, nem Stuttgartba, hanem ide hivott bennünket Imre atya szentmisére.

 

A szép számban (100!) megjelent hívek előtt Imre atya egyházi hagyományaink és erkölcsi értékeink megtartásának fontosságát hangsúlyozta: egy fiúról prédikált, aki a padláson kutatva egy dobozban különböző díszeket talált, köztük egy csillagot is. Kérdésére anyukája szükszavú válasszal a betlehemi csillagról és a már majdnem teljesen feledésbe merült gyermekkori karácsonyi hagyományokról mesélt neki. Imre atya kifejtette, hogy a Karácsony több ennél: nem egy közönséges ünnep, amelyet el lehet felejteni, hanem Isten Fiának, Jézusnak a megtesülése, aki bennünket az emberiség három legnagyobb csapásától, a bűntől, a szenvedéstől és a haláltól meg tud szabadítani...

 

A szentmise utáni ágápén Fastanz Pali ötlete nyomán nagyon ízletes karácsonyi ebéd várt a hívekre. Pali és csapata házi készítésű levessel, vegyes salátával és sülttel, Kollmann Gyula egyháztanácsos forralt borral kinált bennünket. Scheck Ágival megjegyeztük, milyen jó néha Karácsonykor gondtalanul terített asztalhoz ülni...

 

Hétfőn, Stuttgartban, Imre atya szentbeszédében kihangsúlyozta: az anyaszentegyház tudatosan iktatta be Karácsony 2. napjára Szent István vértanú ünnepét, aki élete árán is kitartott hite mellett. Így figyelmeztetve bennünket arra, hogy a keresztény élet nem idill, hanem tudatos, ha kell, a hitért áldozatokat vállaló élet...

 

Karácsonyi hangulatot varászoltak Kocsis Judit és fia Tibor, valamint Horváth Ottó művészeink koncertje.

 

Ezzel zárom karácsonyi beszámolómat és békés, boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak.

 

 

Dávid Melinda

2012.01.14.

 

 

 

 

Egy pillanatra szebb lett körülöttünk a világ…

 

Egyházközségünk a Családi Év alkalmából még tavasszal egy rajzversenyt hirdetett meg. A téma a „Karácsony” illetve a „Családi ünnep” volt. Versenyzőink két korcsoportban mérhették össze tudásukat. Az első csoportba az 5-10 évesek tartoztak, a második csoportba pedig a 10-15 évesek. A rajzok leadásának határideje december 15-e volt, hogy a három napra rákövetkező „Cserkész-Advent” után kiértékelhessük őket.

 

A megadott határidőre összesen 24 rajz érkezett be!

 

Vasárnap, december 18-án du. a pásztorjáték elmúltával az érdeklődők és a résztvevők zsúfolásig megtöltötték Plébániánk Közösségi Nagytermét. Több, mint százan tolongtak az ablakokra felragasztott képek előtt.

 

A zsűri, dr. Kovács László, az Egyháztanács elnöke, felesége, Tömösvárí Emese és a külön erre a célra Münchenből Stuttgartba érkező Pogonyi Tibor festőművész ugyanis azt találta ki, hogy a közönség is válasszon magának egy-egy képet.

 

A közönségdíjat Jablonkay Kinga és Andree Vinzent kapta. Mindkettőjük jutalma egy-egy kifestőfüzet illetve egy-egy ceruzafestő-készlet volt.

 

Ekkor következett a szakzsűri kiértékelése.

 

Pogonyi Tibor festőművész, aki közben ott a helyben két gyönyörű angyalt festett az elsődíjasoknak, végül is Baumgartner Doris illetve Geiger Nathanael festményének ítélte oda az első díjakat.

 

S miközben minden résztvevő egy-egy kifestőt kapott, a jelenlévők egy nagy tanulsággal lettek gazdagabbak: Megéri gyermekeinket a szépre, a nemesre és a jóra nevelni. Csakis így lesznek boldogok, csakis így okoznak másoknak örömet, és csakis így lesz körülöttük ez a világ egyre szebbé!

 

Stuttgart, 2011. december 21.


Esti sporttalálkozó december 13-án

 

Sportklubunk idei utolsó találkozójára Kollmann Gyula, a klub vezetője, külön meghívót küldött, amelyben asztalitenisz mellett gulyáslevest is ígért a tagoknak.

 

Ötlete nyomán több mint 20-an gyültek össze és amíg a leves teljesen elkészült, teniszezés folyt majd asztalterítés és már hozták ist a gőzölgö gulyáslevest, aminek olyan sikere volt, hogy a 10 literes fazék teljesen kiürült.

 

A friss kenyér, amit Schultheis Jóska hozott, növelte a résztvevők étvágyát.

 

Vacsora után az ádventi koszorú gyertyái mellett beszélgetve Varga Edit finom meggyes süteményét fogyasztottuk. Majd mi, hölgyek, adventi énekeket énekeltünk, míg „a fiúk” – szokás szerint – az első helyért versengtek az asztalnál...

 

Imre atya ötletére a találkozó nemes célt is szolgált, mert a Sportklub tagjai, a januári 37. Jótékonysági Magyar Bál védnökségét vállalva, a vacsorán összegyüjtött pénzösszeget a rászorulók megsegítésére adományozták.

 

Jó volt együtt lenni, beszélgetni, viccelődni.

 

Farsangkor megismételjük!

 

Dávid Melinda

 

2011.12.17.


Advent Ulmban


Az „advent” szó „eljövetelt” jelent. Adventus Domini, vagyis az Úr eljövetele.
Ez az időszak rendkívül szép. Az egész ország csodálatosan szépen feldiszítve várja a Karácsonyt, Jézus Krisztus születésnapját.

Advent harmadik vasárnapján, „Örömvasárnapon” az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük. Ezen örömvasárnapon templomunkban is telt ház volt.
A szentmisét Dr. Tempfli Imre atya és Pilis György atya celebrálta. Gyuri atya is erről a nagy küszöbön álló örömről, az Úr Jézus megszületéséről prédikált, amelyre méltóan kell előkészülnünk.
Felemelőbbé tette a szentmisét Andree Brigitta orgonakisérete.
Köszönet érte.

Az ulmi magyar katólikusok örömét ünnepélyesebbé tette az az esemény, hogy a szentmise után a Közösségi Teremben a stuttgarti Cserkészek "művészei" egy csodálatosan szép és változatos adventi műsorral ajándékoztak meg bennünket. Szindarabot láthattunk Jézus Krisztus születéséről, továbbá ezzel kapcsolatos énekek, imádságok és versek hangzottak el. A Cserkészek színjátszó csoportjának jelenlevő tagjai mindannyian - mintegy 20-an - foglalkoztatva voltak, kisebb nagyobb feladatokkal. Mindannyiukat dicséret érdemel, és természetesen Jablonkay Lydiát, aki a műsort írta, betanította és vezette. Mellette még két cserkészparancsnok is segédkezett, az énekeket pedig Váradi András kísérte zongorán. Az előadás annyira képszerű volt, hogy még a jelenlévő magas vendégünk, a helyi német esperes úr, Matthias Hambüchel is nagy tapssal jutalmazta...


Ezen alkalommal is tolmácsolom az ulmi közönség köszönetét a szép műsorért.

Természetesen a szeretetvendégség sem maradt el. Különböző sütemények, amit az egyházkozösség tagjai adományoztak, bőségesen voltak az asztalokon.
No, meg az elmatadhatatlan kávé, tea, ásványvíz és narancslé.
A fiatal művészeket ezen kívül szendvicsekkel kináltuk meg.

Kivánunk a Cserkészeknak további sikert és kitartást, annak reményében, hogy majd a jövőben ismét meglátogatnak bennünket. Nekünk, ulmi katolikusoknak pedig, hogy még sok szép hasonló élményben lesz részünk...

Ulm, 2011 december 13.

Kocsis Albert

Eseménydús szentmise és ágápé adventben

 

Vasárnap, december 4-én, 3 esemény örvendeztette meg a délutáni szentmisére és ágápéra összegyűlt majd 200 hívőt. Az események minden jelenlevő korosztály érdeklődési körének megfeleltek: a legkisebbek gyermekmisén vettek részt a templom alagsorában, ahol Józsa Erika foglalkozott velük és lelkesen gyönyörű saját készítésű rajzot lobogtatva jöttek vissza a szentmise végén, ahol már várt rájuk a Mikulás egy ajándékokkal roskadásig megtelt zsákkal. A Mikulás egymás után hívta ki a több mint 10 gyermeket, felültette őket a térdére, megkérdezte jók voltak-e, és csak miután meggyőződött arról, hogy igazat mondtak, osztotta ki a nekik szánt ajándékokat.


A szentmise alatt Imre atya tanulságos prédikációját hallgattuk a bűn bevallásának és nem elkendőzésének a fontosságáról.

 

A zenei kíséret volt a szentmise fénypontja: a müncheni Ifjúsági Zenekar két tagja, Bokor Iván és Geng Ildikó gitárkísérettel szebbnél szebb ifjúsági egyházi énekeket adtak elő.

 

Díszvendégként, Lothar A. Kestler, a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend egyik képviselőjét és - többek között - Bokor Ivánt (a zenei előadót) köszönthettük sorainkban, akiknek lovaggá avatása a közeljövőben lesz. Imre atya kérésére Kestler parancsnok  ismertette velünk a lovagrendet, ami a világ 37 országában működik, és fő célja a betegek, árvák és szegények megsegítése. Legújabb projektjük: Szatmáron egy árvaház felépítésére indítottak el gyűjtést. Egyházközségünk a perselyezésen összegyűlt bevétel összegét, 500 €-t, a lovagrend nemes céljainak megsegítésére adományozta...

 

A szentmise utáni ágápé házigazdái, Szegi Hajnalka és Oszkár valamint lelkes segítői, nemcsak sütemény, kávé és teával várták a híveket: a meleg italt szomjazók forralt bort vásárolhattak és a Szent Gellért egyházközség számára rendelt csészékben ihatták meg a fűszeres nedűt. A megvásárolt piros betűs „KATOLIKUS MAGYAROK BADEN-WÜRTTEMBERG” felíratú csészéket sokan hazavitték emlékbe...

 

A 3. eseményt Szegi Hajnalkának és Oszkárnak köszönhettük, akik az ágápé keretén belül képvetítéssel és egy Dávid Ferenc által készített filmmel mutatták be az idei június 4-i Trianoni Összmagyar Megemlékezési ünnepséget.

A 2010-es megemlékezésen sajnos nem vettünk részt, de a visszhangja olyan nagy volt, hogy elhatároztuk 2011-ben nem hagyjuk ki. Igy barátainkkal, Csillával és Vilivel feliratkoztunk, részt vettünk és felejthetetlen élményekkel tértünk haza.

 

Köszönet Imre atyának ezért a szép napért, Józsa Leventének a kitünő alakításért (Mikulás), Geng Ildikónak és Bokor Ivánnak a gyönyörű zenei előadásért, a Szegi családnak a Trianoni Megemlékezésért, és a sok segítőnek a szorgalmas munkáért, akik nélkül ez a vasárnap nem lett volna olyan sikeres.

 

Dávid Melinda

2011.12.06.

Minden jó ha a vége jó!

Az Eislingeni temlombúcsú margójára

 

 

A kezdeti nehézség ellenére a vártnál jobban sikerült az eislingeni templombúcsú.
De kezdjük sorjában.

 

Nem kaptuk meg a termet szombat estére, hogy a töltött káposztát elkészítsük. Igy rögtönöztünk, mint egy jó összeszokott együttes: péntek este főztünk.

Eljött a vasárnap.

Jóval a szentmise kezdete előtt, a megbeszélt időpontban találkozott a kis csapat. Elkezdődött a serény munka, mindenki végezte a feladatát. Jó volt nézni, hogy rövid időn belül minden készen állt.

A szentmisére lassan gyülekeztek a hivők, jöttek a szomszédból is Schwäbisch-Gmündből,Ulmból és Stuttgartból is.

"Van-e még nekünk mondanivalója majdnem ezer év távlatából Skóciai Szent Margitnak"?
Igy kezdte a prédikációt Imre atya. Család nemzet, vallás, ez a három dolog mindig aktuális
volt, de talán ma itt nekünk a diaszpórában élő magyarságnak szinte kapaszkodónak kellene,
hogy legyen, egy útmutató.Család minden társadalom alappillére, a nemzet, vallás pedig egy
összekötö erő, ami szent kellene, hogy legyen.Akiknek ez a három dolog megvan, azok könnyebben veszik az élet nehézségeit. Sajnos ezt a kijelentést csak a jelenlévők hallották, 
110 hivő. Ezt a prédikációt el kellene juttatni minden magyar katolikus (keresztény) magyarnak, hogy ne dobjuk el magunktól, amit hoztunk, hisz az nagy érték. És az "új hazában" is még jobban tudunk érvényesülni vele.

A finom töltött káposzta, a zamatos villányi bor, a sok sütemény után még egy kis nótázásra
is futotta.


Köszönet Kocsis Juditnak és az Eislingeni kórusnak a nagyszerű koncertért, és nem utolsó
sorban az Eislingeni lelkes kis csapatnak a jó munkáért.


Deggingen, 2011.11.25.
Szegi Oszkár                                                                    

 

                    R E U T L I N G E N I  TEMPLOMBÚCSÚ

 

Csend volt. A misére hívó harangok némán aludták álmaikat a Reutlingeni templom tornyában. November 19-én szombat este,  röviddel 19 óra előtt szinte semmi sem vallott arra, hogy valami  készülőben van!  A csendet, hirtelen, érkező és parkoló autók zaja zavarta meg. Mert egyszerre csak érkeztek, igyekeztek, jöttek  a templomba járó,  magyar szót értő és beszélő emberek.  Jöttek Reutlingenből, Tübingenből, Metzingenből, Stuttgartból, Dettingenből, Waiblingenből. Jöttek mindazok az emberek, akik együtt akarták ünnepelni a Reutlingen-i kis magyar csoporttal, választott szentjüknek, Árpád-házi Szent Erzsébetnek az ünnepét, a templombúcsút.


A szentmisét Imre atya tartotta. 42-en vettünk részt rajta. Wieser Erik ministrált.



Dobó Adrienne orgonált.



Az olvasmányt és a szentleckét Zumbühl Csilla ...



... és Tömösváry Emese olvasták.



Imre atya szép szentbeszéde mindanyiunkat magával ragadott. Stuttgartban lakó a szentmisén résztvevő protestáns ismeröseim is elismerően  nyilatkoztak róla. Sokan vettek részt a szent áldozáson. A szentmise végén Imre atya áldását adta reánk. Befejezésül felcsendült a magyar nemzet himnusza.


Szentmise után, közös megegyezés alapján, elment a csoport vacsorázni Reutlingen-Betzingen-be. Tömösváry Emese és Kovács Laci ajánlották a „Gastätte zur Terez“  nevű vendéglőt. A vendéglő  neve után nem nehéz kitalálni, hogy a tulajdonosnő magyar – Teréz, aki nagy szeretettel fogadott bennünket. A ki-ki maga választotta eledelek nagyon ízletesek voltak! Jó volt a hangulat, beszélgettünk, nevettünk, viccelődtünk, mindenki jól érezte magát, a legfiatalabb 3 hónapos babától a 70 éves érett felnöttig.   

 

Tömören összefogva: így zajlott le a Reutlingeni templombúcsú, a mi búcsúnk! November 19-én este Reutlingenben megkondultak a harangok! Zúgtak, búgtak a szíveinkből, lelkeinkből kiáradó szeretet, öröm, összetartás harangjai!


Reutlingen, 2011-11-22.

 

Dénes-Hügel Éva

 

 

 

 

 

Összmagyar zarándoklat október 8.-án,

a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, Scheyernbe

 

Pár nappal zarándokútunk előtt esős, hideg őszi hétvégével ijesztgetett bennünket a rádió időjárásjelentője. Téliesen kell felöltőzni, esernyőnket ne felejtsük otthon - a péntek délutáni szentmise előtt ezzel bíztattuk egymást. Szombaton reggel szemerkélő esőben indultunk el otthonról, Egyházközségünkhöz érve, elállt az eső és a Scheyern-i bazilikánál már a nap is kisütött. Ez így volt családi kirándulásainkon Bad Niedernau-ban és a Bärensee-nél is...

 

Imre atya útban Scheyern felé Szent István királyunk és Boldog Gizella királynő életét mutatta be nekünk, a szentmise előtt pedig több mint 500 hívőnek a zarándokutak és a bazilika történetét ismertette.

 

„Isten kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagy bűnös, hivatásom szerint hontalan vándor, a legalacsonyabb sorból, s helységről-helységre zarándokolok. Tulajdonom a következő: hátamon egy zsák száraz kenyérrel, a mellemen a Szentírás: ennyi mindenem.“ idézte Imre atya „Egy szerzetes naplóját” a XI. századból, és a zarándokutak fontosságát hangsúlyozta ki. Az ember születésétől kezdve zarándokol, mert mióta elvesztette a paradicsomot a bűn és a megtisztulás útján a bölcsőtől egészen a sírig zarándokol. Ábrahám és a választott nép után Jézus és a tanítványai folytatták a megkezdett zarándokutat Galileától egészen Jeruzsálemig. A kereszténység felszabadítása óta rendszeresen felkeresték a hívek Urunk Jézus Krisztus szentföldi helyeit. Később a nagyobb szentek temetkezési helyeihez zarándokoltak el, mert ott az „ég találkozik a földdel”, ott Istennel találkozunk. Szent István királyunk zarándokházat illetve templomot épített Konstantinápolyban, Jeruzsálemben és Rómában a magyar hívek számára. Imre atya a többi régi magyar zarándokhelyet is megemlített: ezek közé tartozik Aachen-ben Nagy Lajos király gyönyörű magyar kápolnája.

 

Scheyern-i zarándokútunknak hármas fő célja volt: a főpapi szentmisén részt venni, megnézni a Szent Kereszt ereklyét, és imádkozni a Király-kápolnában, ahol a hagyomány szerint 996-ban Szent István és Boldog Gizella házasságot kötöttek, ott ahol Imre atya szerint „Scheyern és a magyar történelem összeölelkezett valamikor egymással”.

 

Scheyern arról is nevezetes, hogy innen származnak a Scheyern-i illetve Wittelsbach-i őrgrófok, akik 1180 és 1918 között több európai országnak, köztük Spanyolországnak, Mexikónak és Görögországnak adtak fejedelmeket és uralkodókat.

 

A bencés kolostor bemutatása után Imre atya köszöntötte püspök atyánkat, dr. Cserháti Ferencet, aki a szentmisét cerebrálta, a díszvendégeket, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettest, a KDNP elnökét, a kulturális műsor ünnepi előadóját, és Mydlo Tamás főkonzul urat München-ből valamint az  Augsburg-i, Frankfurt-i, München-i és Stuttgart-i híveket lelkiatyáikkal együtt.

 

A szentmisén a München-i misszió énekkarának előadásában szebbnél szebb ifjúsági szent énekeket hallgattunk. Milyen jó lenne, ha a mi kórusunk is ilyen fülbemászó énekekkel örvendeztethetné meg a Stuttgart-i híveket...

 

Püspök atyánk szentbeszédében kihangsúlyozta, hogy „valahányszor a nemzeti létkérdéssel szembesültünk a történelmünk során népünk mindannyiszor a boldogságos Szűz Máriánál, a Magyarok Nagyasszonyánál, keresett oltalmat”: „Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:

Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról!”

 

Továbbá kifejtette, hogy a Magyarok Nagyasszonyának tisztelete egy komoly üzenet, érték, tanítás, örökség, amelynek a megbecsülésére ma is szükségünk van és utat mutat a teljesebb és igazibb jövőbe.

 

A szentmise után dr. Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes és Cserháti püspök úr megkoszorúzták a Király-kápolnában a Szent István emlékművet.

 

Ezután a zarándokok a kolostor éttermében gyülekeztek, ahol az ünnepi műsor következett.

 

Dr. Semjén Zsolt ünnepi beszédében a magyar nemzetet történelmi viharokból kifolyólag egy háromlábú székhez hasonlította, aminek egyik lába a magyarországi magyarság, másik lába a Kárpát-medencei magyarság, a harmadik lába pedig a világban szétszoródott magyarságot jelképezi. A három láb közül bármelyik eltörik vagy kiesik, akkor az egész szék borul fel. Ezért a magyarság csak úgy tud megmaradni, hogy ha a nemzet bárhol is él a világon, összefog.

 

Az ünnepi műsor keretén belül felléptek a München-i Misszió cserkészei és tánccsoportja valamint az Augsburg-i Misszió néptáncosai.

 

A kultúrműsor végén Cserháti Ferenc püspök úr megköszönte a fellépőknek a nagyon szépen előadott programot, a zarándokút résztvevőinek pedig, hogy a megpróbáltatások ellenére ilyen szép számban eljöttek és így együtt imádkozhattunk a szentmisén és szórakozhattunk az ünnepi műsoron. 

 

Búcsúzóul megemlítette a püspök atya, hogy amikor Erdélyben éltünk azt mondtuk, hogy ez a mi országunk, de nem a mi hazánk. De hála Istennek elérkezett az az idő, amikor hazánknak mondhatjuk a magyar földet, a Duna-Tisza-táját, a Szamos és Maros vidékét.

 

Útban hazafelé azt kérdezgettük, vajon hova zarándokolunk legközelebb...

 

Dávid Melinda

2011.10.18.


Összmagyar zarándoklatot tartottak bajor földön

Ez év október 8-ra, Magyarok Nagyasszonya ünnepére dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős esztergom-budapesti segédpüspök összmagyar nemzeti zarándoklatot hirdetett.

Választása Bajoroszág legrégebbi nemesi családjának, a Wittelsbachoknak a fészkére, a bajor bencések bölcsőjére, a Szent Kereszt-ereklye egyik ősrégi őrzési helyére és Szent István királyunk illetve Boldog Gizella királynénk házasságkötésének színhelyére, Scheyernre esett. 

A németországi magyar katolikus egyházközségekben olyan nagy volt az érdeklődés az összmagyar zarándoklat iránt, hogy még az esős és zimankós idő sem tudta visszatartani tagjaikat az úttól. Késő délelőtt mintegy félezren szorongtak az augsburgi, a frankfurti, a kölni, a müncheni, a nürnbergi és a stuttgarti missziókból az ősi székesegyházban. Miután Tempfli Imre stuttgarti magyar lelkész vezetésével megismerkedhettek a szent hely történetével és megtekintették a hajdani várkápolna helyére épült Királykápolnát, ahol a híres esküvő lezajlott, délben elkezdődött a főpapi szentmise. Cserháti Ferencet szentbeszédében Magyarok Nagyasszonya időszerű üzenetére, a szent királyi pár példájának kapcsán a hithez való ragaszkodás fontosságára és a keresztény és nemzeti értékeknek idegenben való megőrzésére fektette a hangsúlyt.

A szentmise után a kolostor vendéglőjének kis színpaddal ellátott és zsúfolásig megtelt nagytermében ünnepi műsorra került sor. A zarándoklat díszvendége Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt, aki egy szép – gyakori taps által közbeszakított – ünnepi beszédet mondott. Ezután a műsorban a németországi magyar fiatalok, cserkészek és népitáncegyüttesek mutatkoztak be, mindegyikük igen nagy sikert aratott.

Befejezésül Cserháti Ferenc köszönetet mondott a rendezőknek, a díszvendégeknek, Semjén Zsoltnak, valamint Mydló Tamás müncheni főkonzulnak, és nem utolsó sorban a németországi magyar katolikus híveknek és papjaiknak a zarándoklatért, amely reményei szerint hagyományt teremt. 

Magyar Kurír

(tzs)

Templombúcsú 2011.

 

Esőben indulnak el. Útközben az ősz csendes érintése, az első csukott felöltők látványa megerősíti valamennyi ki nem mondott kívánságát, amelyet búcsúkhoz illően teljes természetességgel elvárna magának az ember.

 

A templomba betérve azonban az orgona első leütött akkordja megbizsergeti, rég nem látott kedves arcok, derűbe hajló mosolyok simítják el a bosszúság piruláit. Az Isten házában hívő lelkek belső fényből táplálkozva, örök égi nyárnak örvendenek a szentmisén.

 

Minden amit kiragadhat, minden amit felfog, szellemi táplálék az egybegyűlteknek, a nagybetűs Szent példájának sokadik megközelítése, Gellért püspök, a magyarrá lett alkotó, a vértanú életének állomásai, egy ugyancsak messzi vidékről érkezett pap szájából. Gyuri atya nem vendég. Szolgálatteljesítő idejének új fejezete kezdődik el a württembergi közösség papjaként, missziós munkája Némethonban csak most indul igazán....

 

Kétnyelvűség, igazi kozmopolita szellem, vendégvárás, és vendégeskedés, újfent dallamok, a fekete-fehér nemes egyszerűségében fellépő hölgyek, régi korok bűbájos hangszerei, otthoni zsoltárok, magyar dallamvilág, sokszínűség, a jelen és a múlt, a régi és az új, hagyomány és hit ragadja magával. Ki emlékszik már az esőre....

 

Főleg akkor ha "eleinknek buzgósága", a híres magyar vendégszeretet nem hagy fel mindjárt a templom kapujában. Sőt, ekkor kezdődik csak igazán, hiszen közös ebédre hívogat egy lelkes, maroknyi társaság. Hogyan lehet ennyi embert megvendégelni jó hangulatban?  Mert jut és marad is bőven mindenkinek, kedvességből, jószóból, ételből, italból, süteményből, ülőhelyből, de leginkább mindazok szorgalmából, akik lehetővé tették ezt a közös ebédet.

 

Hát nem csodálatos? S hogy ráadásként az idő múlásával se legyen gondja annak, aki ismételten a templomot választja, csendes elmélkedés helyett ma különleges meglepetés, történelmünk nagyjaival, hősökkel, vitézekkel, szentekkel való zenés találkozás várja a visszatérőt. Trubadúrok lantján szólalnak szakavatott kezek és hangok. A Kecskés-együttes bravúrja szépséggel, múlttal, nosztalgiával tölti be a vasárnap délutánt. Egy külvárosi, eldugott templom előterében apránként halk beszélgetések, néhol feltörő jóízű nevetés feledteti a reggeli bizonytalanságot.

S az eső eláll.

Köszönettel minden résztvevőnek.

 

SchÉ

 

Kedves Olvasó!

Holnap lesz Egyházközségünk egyik legnagyobb ünnepe: védőszentünknek, Szent Gellért vértanúnak és püspöknek az ünnepe. Más néven ezt a napot „templombúcsúnak” is nevezzük.

Lássuk most, honnan származik ez a kifejezés, és mit takar?

 

Két cikket is találtam, amely jobban hozzásegít bennünket ennek a megértéséhez. Íme!

 

„A Katolikus Egyház Katekizmusában (1471-1479.) ezt olvassuk róla: A búcsúk tanítása és gyakorlata az Egyházban szorosan összefügg a bűnbánat szentségének hatásaival.

 

Mi a búcsú?

A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és abban részesít. A búcsú részleges vagy teljes, attól függően, hogy a bűnökért járó ideigtartó büntetéstől részlegesen vagy teljesen szabadít-e meg. Minden hívő nyerhet búcsúkat (...) önmaga számára vagy az elhunytak javára.


A bűnök büntetése

Hogy az Egyház e tanítását és gyakorlatát megérthessük, tudnunk kell, hogy a bűnnek kettős következménye van. A súlyos bűn megfoszt az Istennel fönnálló közösségtől és ezért alkalmatlanná tesz az örök életre, és az ettől való megfosztottság "az örök büntetés". Másrészt minden bűn, még a legkisebb is, a teremtményekhez való rendetlen ragaszkodással jár, ami szükségessé teszi a tisztulást, akár itt a földön, akár a halál után, az úgynevezett purgatóriumban (tisztítótűz, tisztítóhely). E tisztulás szabadít meg attól, amit "ideigtartó büntetésnek" nevezünk. E kétféle büntetést nem szabad valamiféle bosszúnak tartani, mellyel Isten az embert kívülről sújtja, hanem nagyon is a bűn természetéből származó valóságként kell fölfogni. Egy lángoló szeretetből fakadó megtérés létrehozhatja a bűnös teljes megtisztulását, úgyhogy semmi büntetés nem marad fönn. A bűn megbocsátása és az Istennel fennálló közösség helyreállítása magával hozza a bűn örök büntetéseinek elengedését. Az ideigtartó büntetések azonban megmaradnak. A keresztény embernek mindenfajta szenvedést és megpróbáltatást türelemmel viselve, és amikor eljön a nap, a halált derűs lélekkel fogadva, törekednie kell arra, hogy a bűn ezen ideigtartó büntetéseit kegyelemnek tekintse; az irgalmasság és szeretet cselekedetei, az imádság és a különböző vezeklési gyakorlatok által igyekeznie kell, hogy teljesen levesse magáról a "régi embert" és magára öltse az "új embert".

 

A szentek közösségében

A keresztény ember, aki törekszik arra, hogy megtisztuljon bűneitől és Isten kegyelme segítségével megszentelődjék, nincs egyedül. Isten valamennyi gyermekének élete Krisztusban és Krisztus által minden más keresztény testvér életével Krisztus misztikus Testének természetfölötti egységében, mint egy misztikus személyben, csodálatosan egybekapcsolódik. A szentek közösségében a hívők között - akár már otthon vannak a mennyei hazában, akár a tisztulás helyén szenvednek, akár még a földi zarándokúton vannak -- valójában a szeretet és az összes lelki javak bőséges cseréjének maradandó köteléke áll fenn. E csodálatos cserében az egyik életszentsége javára van a többieknek, mégpedig fokozottabban, mint ahogy egynek bűne ártani tudott a többieknek. Így a szentek közösségének segítségnyújtása lehetővé teszi a bűnbánó bűnös számára, hogy büntetéseitől gyorsabban és hatékonyabban tisztuljon. A szentek közösségének e lelki javait az Egyház kincstárának is nevezzük. E kincstár nem az anyagi javak módján évszázadokon át összegyűlt javak halmaza. Sokkal inkább az a végtelen és kimeríthetetlen érték, mellyel a mi Urunk Krisztus érdemei és engesztelései bírnak Isten színe előtt, melyeket Ő fölajánlott, hogy az egész emberiséget megszabadítsa a bűntől és eljuttassa az Atyával való közösségbe. Az Egyház kincstára maga Krisztus, a Megváltó, amennyiben Őbenne megváltó művének elégtételei és érdemei megvannak és érvényesek. Ezenkívül e kincshez tartozik az a valóban mérhetetlen, megszámlálhatatlan, kimeríthetetlen és mindig új érték is, amellyel Isten színe előtt a Boldogságos Szűz Mária és az összes szentek jócselekedetei és imádságai rendelkeznek. Ők követték Krisztust, az Urat az Ő kegyelmével, megszentelődtek, és véghezvitték az Atyától rájuk bízott művet. Megvalósították saját üdvösségüket, és ezáltal a Misztikus Test egységében hozzájárultak testvéreik üdvösségéhez is.

 

Isten bocsánatának elnyerése az egyház által

A búcsút az Egyház által lehet elnyerni, mely a Jézus Krisztustól kapott oldó és kötő hatalom birtokában közbenjár egy keresztény érdekében, és megnyitja neki Krisztus és a szentek érdemeinek kincstárát, hogy az irgalmasság Atyjától elnyerje a bűneiért járó ideigtartó büntetések elengedését. Ily módon az Egyház nem csupán segítségére akar sietni ennek a kereszténynek, hanem a jámborság, a vezeklés és a szeretet cselekedeteire is serkenteni akarja. Mivel a tisztulás útján lévő elhunyt hívők tagjai a szentek ugyanazon közösségének, segíteni tudunk rajtuk többek között azzal is, hogy búcsúkat nyerünk számukra úgy, hogy a bűneikért járó ideigtartó büntetés elengedést nyerjen.

 

Forrás: http://www.szentkut.hu/hu/bucsu

 

 

Mit jelent valójában a búcsú?

 

A búcsú általában a templom védõszentjének ünnepén szokott lenni. A hívek ilyenkor több okból részt vesznek az ünnepi szentmisén: fogadalomból, felajánlásért, lelki megnyugvásért, hálaadásért,  érésért, bánat miatt, örömért, családért. A búcsú kifejezés ma sokakban múltbéli, inkább népi

eseményt idéz fel, amikor árusok, szórakoztató vállalkozók telepednek meg a templomok körül, s a

kegytárgyak, a mézeskalács, mindenféle más portéka mellett feltűnik a céllövöldés és a körhintás is.

A zarándokok, a hívek, mielõtt elindultak hazafelé, körülnéztek a sokadalomban, miféle búcsúfiát vihetnének magukkal. Ez is hozzátartózik az ünnephez.

 

Ám mit jelent valójában a búcsú?

Kajtár Edvárd atya (Pécsi Hittudományi Fõiskola tanára) errõl így gondolkodik: „Egy törött végtag

műtéti beavatkozással vagy gipszeléssel összeforr, újra ép lesz, de hogy az a végtag ismét teljes értékű mozgást végezhessen, szükséges, hogy terápiás kezelést kapjon, például gyógytorna által. Megbántjuk egyik barátunkat, aki nekünk megbocsátja az okozott sérelmet, de az okozott erkölcsi

rossz kárrendezése ettõl még ránk vár, és ez hosszadalmas feladat: megbocsátott a barátunk, de a megsebzett barátságunk gyógyulása még sokáig tart, az nem következik be automatikusan sem a bocsánatkérésbõl, sem a megbocsátásból.

 

Búcsún tehát azért veszünk részt, hogy Isten és a felebarát „sebhelyes“ szeretetének orvoslásában az egyház által elõírt módon részesüljünk, ugyanis Jézus a bűnbocsánat és a bűn következményeinek orvoslása szolgálatát az egyházra bízta, azon belül is kifejezetten az apostolokra és utódaikra,

a püspökökre és a papokra. Igent mondani Isten titkára meg kell tanulnunk… Isten szeretetének logikájával gondolkodnunk.”

 

Erdõ Péter bíboros egyik szentbeszédében ezt a gondolatot így folytatta: „Ilyen az Isten: tõle függünk

teljes egészében. Életünkben, egészségünkkel, azzal, hogy mi értelme van annak, amit teszünk, tõle függ a sorsunk. De õ nem valami idegen uralkodó, nem valami ellenséges nagyság, hanem Õ az, aki nagyon szeret minket. Figyel ránk, gondoskodik rólunk, akkor is, ha néha nem értjük vagy nem érezzük, és azután eligazítja, tekervények és nehézségek után is magához igazítja a sorsunkat.”

 

Keresztényként élni annyit jelent, mint megajándékozottnak lenni. Megajándékozott emberként kell élnünk. Az embernek hagynia kell, hogy Isten Istenként cselekedjen életünkben. Az alázatosság fékezi az emberben az önzést, a kevélységet. Az ember annyira értékelje magát, amennyi! Se többre, se kevesebbre. Az ember önmagában porszem, de Isten felemelt bennünket, s a kegyelemben saját isteni életében részesített. Ennek tudatában Szent Pállal mondhatjuk: „Mindenre képes vagyok azzal, aki engem megerõsít.” Ezekbõl a megfontolásokból alakul ki lelkünkben az igazi alázatosság. Kicsinységünk tudata óv a hetvenkedõ magabiztosságtól és kevélységtõl, az Isten kegyelmére

való gondolás és támaszkodás pedig a csüggedéstõl, alábbhagyástól és tunyaságtól. Az alázatosság

olyan erény, mely megtanít helyes önismeretre, s éppen kicsinységünk tudata serkent tevékenységre és erõfeszítésre. Arra az erõfeszítésre, mely ösztökél, hogy Isten kegyelmével együtt munkálkodjunk, s lelki elõmenetelünk érdekében minden tõlünk telhetõt megtegyünk.

 

Így, nyár közepén, üde színfolt az ember életében, ha egy szép ünnepen vehet részt. Az ünnep hangulatát, jellegét az is meghatározza, hogy milyen eseményrõl van szó. Ha azt halljuk, hogy Anna nap, akkor szinte mindenkinek eszébe jutnak a híres Anna bálok és az Anna napi búcsúk. Minden templom a védõszentjének ünnepén, neve napján, búcsút tart. Ez elsõsorban lelki búcsút jelent az oda tartozó, vagy oda látogató embereknek. Sajnos napjainkban, sokan a búcsút másképp értelmezik és vurstlivá (nagy területen elhelyezett különféle mutatványosbódék és szórakoztató létesítmények;

vidámpark) alacsonyítják le. A búcsú gyakorlata azonban arról tanúskodik, hogy a mi Istenünk valóban irgalmas. Nem csak a bűnöktõl szeretne megszabadítani minket, hanem azok következményeitõl is. Errõl szólnak a búcsúk.

Köszönjük meg Mennyei Atyánknak, hogy erre is lehetõséget ad számunkra.

 

Adolf atya

Forrás: http://www.balatonszabadi.hu/ujsag/2007/julius.pdf

 

Itthoni vándorúton...

A szünidő és a nyári szabadság ideje már beköszöntött Stuttgartban is és egyesek közülünk már elutaztak messzi tájakra, de akik itthon maradtak, azok Brigi (az egyházközség titkárnője) és férje, Bernhard, meghívására egy 10 km-es gyalogos vándorút szépségeit tárták fel. Az út neve „4-Burgen-Rundwanderweg” (4-vár-vándorkörút), a Max-Eyth mesterséges tónál kezdődik és Stuttgart-Hofen-nál csodáltuk meg az utolsó várromokat.


Augusztus egyik hétvégén a Max-Eyth tó parkolójából indultunk el 10-en, 6 felnőtt és 4 gyerek, hogy a megjelölt úton a természet szépségeit figyelve, vidám beszélgetés közben felfedezzük a 4 vár romjait.

A tó partján egy szürke gém nyugodtan kivárta, hogy lencsevégre kerüljön.


 

Az 1. megjelölt hely a Heidenschloss (pogány várkastély) néven szerepel, a feljegyzések és ásatások szerint egy római tanya maradványait találták itt meg.

 

A függőhídon, amit a Freienstein domb tetejéről csodáltunk meg, átkeltünk a Neckaron és eljutottunk az 1. kijelölt vár helyére, amit az oklevelek először 700-ban említenek meg. Fentről a sok esőtől megduzzadt Neckar folyó mint egy „mini” Dunakanyar tárult elénk és mellette a Max-Eyth tavon - vándorlásunk kiindulópontja - csónakázók élvezték a hétvégét.


A szőlőskertek gazdái idén jó termésnek örülhetnek.


A 2. várat (csak romok maradtak meg) Engelburg (Angyalvár) néven említik meg az írások és a történészek szerint 1260/1280 körül épülhetett. Itt egy somfa gyümölcseit kóstolgattuk, amit erre felé  sajnos nem ismernek, pedig otthon Erdélyben pikáns ízéért vásároltuk meg szorgalmas örmény asszonyoktól és hidegen cukorral kikeverve finom lekvárnak bizonyult tésztába, például mézes lapokba vagy Ischlerbe.

 

A Mühlhausen-i városháza (Palm testvérpár kastélya) műemléknek nyilvánított épületének megtekintése után eljutottunk a Heidenburg-nak (Pogány vár) nevezett 3. várromhoz, ami valószinüleg a 12. században keletkezett és a várkápolnáját Szent Walpurgis-ról nevezték el. Mühlhausen-ben megcsodáltuk a középkorból származó evangélikus Szent Vitusról elnevezett gótikus kápolnát, a Veitskapelle-t, Stuttgart egyik legrégebbi és a háborúktól megkímélt templomát.


A 4. vár, a Zwingburg romjait, Stuttgart-Hofen-ben néztük meg, a Württemberg-i grófok építették 1260 körül és a 30 éves háború idején (1618-1648) rombolták le. Hofen, Stuttgart egyetlen katolikus negyede és Mária-zarándokhely, a Szent Barbara templomot gyakran látogatják zarándokok. Mi is imádkoztunk itt.

 

Az Hofen-i vendéglő nyárikertjéből kihallatszó harmonika hangja táncra perdítette a kirándulókat.

 

A vándorút szépségét növelte az a sok virág, amit Vincent és Armand gyűjtöttek és a csoport hölgytagjainak ajándékoztak.

 

Egyházközségünk is rendezhetne ilyen vándorutakat ...

 

Dávid Melinda

2011.08.28.

 

 

„Rájuk tették tehát kezüket, s azok megkapták a Szentlelket.” (ApCsel 8, 17)


Nagy eseményre került sor július 17-én, vasárnap Egyházközségünk központjában, Stuttgartban, a Bruder Klaus templomban.



Nagyméltóságú és Főtisztelendő Tamás József gyulafehérvári Püspök Atya a 12.00 órakor kezdődő ünnepélyes szentmise keretében hét fiatalunknak adta fel a bérmálás szentségét, és egy fiatalunknak először nyújtotta oda Krisztus Urunk Testét és Vérét.

A hét fiatal neve: Ackermann Michael, Ferenc Enikő, Huber Conny, Posgay Zsófi, Starrmüller Dóra, Zsigmond Christian és Zsigmond Florian, az elsőáldozó kislány pedig Posgay Dorka volt.





Imre Atya a bérmálás előtt egy álló éven keresztül többször is találkozott a fiatalokkal és felkészítette őket a Lélek adományainak elfogadására. Ezért érződött, hogy nemcsak közösségünk ünnepnapja volt ez, hanem azok a fiatalok is vágyakozással készültek életüknek e fordulópontjára, akik a bérmálás szentségében akartak részesülni. Megtanulták, hogy a bérmálás szentsége a KERESZTÉNY NAGYKORÚSÁG szentsége, amelyben megkapják ajándékul a Szentlelket, erőt és küldetést kapnak, hogy Krisztus tanúi legyenek az Egyházban és a világban. Homlokuk krizmával való megkenése által pedig a szentség eltörölhetetlen jelét kapják meg, hogy Krisztus jóillatát terjesszék mindenütt a világban.



A Püspök Atya szentbeszédében a hit fontosságát hangsúlyozta ki, mert h
it nélkül nem üdvözülhetünk és nem vagyunk képesek arra, hogy megtaláljuk örök boldogságunkat, valamint hit nélkül nem tetszhetünk Istennek. Alapgondolatul Józsuénak, az ószövetségi nép egyik vezérének a mondását idézte, amellyel az választás elé állította kortársait: „Én és házam, mi az Úrnak szolgálunk” (Józs 24,12).

A szentbeszéd után a Püspök Atya megújítatta a bérmálkozókkal keresztségi fogadalmukat. Ezután a fiatalok bérmaszüleikkel együtt felsorakoztak a Püspök Atya előtt, aki homlokuk krizmával való megkenésével a bérmálás szentségében részesítette őket. A Szent Gellért egyházközség kiskórusa a „Teremtő Lélek” egyházi énekkel kérte a Szentlélek eljövetelét.



A mise végén Imre atya átadta az egyházközség ajándékát a 8 fiatalnak: egy védőszentünkről, Szent Gellértről készült zászlócskát és egy golyóstollat.



A szentmise után közös ebéden vettünk részt a közösségi teremben és 15.00 órától előbb a bérmálkozók majd a felnőttek tudásfelmérő versenyére került sor, ami nagyon izgalmasnak bizonyult. A hozzátartozók és barátok lelkesítő tapssal bátorították a versenyzőket.




Utána pedig kávé és sütemény mellett beszéltük meg a nap eseményeit.

A szentmise alatt a saját bérmálkozásom is eszembe jutott és párhuzamot vontam a két esemény között. 11 évesen részesültem a 60-as évek végén a bérmálás szentségében Nagyméltóságú és Főtisztelendő Márton Áron gyulafehérvári püspök által, aki alig 2 évvel azelőtt szabadult ki a kommunisták börtönéből és utána a több éves szobafogságból. Emlékszem mennyire látszott rajta, hogy megviselték a börtönévek és mégis hivatását végezve bejárta Erdély falvait és városait... Abban az időben egészen fiatalok és részesülhettek a bérmálás szentségében, mivel az utazás korántsem volt olyan egyszerű, mint ma és a püspökök csak öt-hat évenként vállalkozhattak több héten tartó, faluról-falura járó bérmáló körútra. Természetesen ilyenkor 100-nál is több fiatal illetve felnőtt részesült a bérmálás szentségében.

A félelem időszaka hál Istennek Erdélyben is lejárt és vezető állásban dolgozó szülők, akik jogosan féltek, hogy leépítik őket, ha templomba járnak, már nem kényszerülnek gyermekük elsőáldozását, bérmálását illetve egyházi esküvőjét titokban más helységben ünnepelni, ami abban az időben osztálytársaimmal megtörtént... Ezeket az időket azért ne felejtsük el...

Visszatérve a mai napra: a mintegy 250 hívő és vendég egy nagyon szép, méltó módon megszervezett egyházi ünnepségen és ágápén vehetett részt. Köszönet ezért Tamás József püspök úrnak, aki több mint 1500 km-t tett meg, hogy köztünk lehessen, Imre Atyánknak, az egyháztanácsosoknak (a „Rohambrigádnak”) és minden hívőnknek, akik segítettek illetve jelenlétükkel megtisztelték ezt a szép napot.

Dávid Melinda

Stuttgart, 2011.07.17.

 

 


Zarándoklatunk Zwiefaltenbe 2011-07-10-én



A Nap hétágban szórta ránk arany sugarait, hogy álmosságunkat elűzze. Szükségünk is volt erre, mert közülünk jó néhányan - ezek közé tartoztam én is - a női fotball világbajnokság nézéssel mulattuk el az éjszakát. A stuttgartiak számára megrendelt busz pontban féltízkor megérkezett. Mielőtt útnak eredtünk, Imre Atya a Jóisten áldását kérte a stuttgarti 48 fős zarándokcsoportra. Úgy látszik ha ő kéri ez a kérés nyitott fülekre talál az égieknél, (halmozottak tapasztalataink), így lelki és szellemi élményekkel gazdagodva tölthettük el ezt a csodásan szép együttlétet Isten kőből rakott házában, és a madárkoncertes természet pompázatos pagodájában.

Természetesen nemcsak imádkoztunk és énekeltünk a közel két órás útszakaszon, amely szemet gyönyörködtető úton haladt, s már messziről tárta elénk a magas csúcson meredező lichtensteini „sasfiók várat“, hanem az útipodgyászból előkerülő, és szájról-szájra járó “papramorgó” butykos még jobban fölhevítette kis csoportunk jókedélyét. Kanizsa Péter meg is jegyezte, hogy lelki szemeivel látja, a másnapi újságok vezércikkének öles betűs hírüladását: „Stuttgarti magyar zarándokok randaliroztak egy túrista buszon…”

Persze, ennek halvány árnyéka sem volt meg, társaságunk fegyelmezettsége, és a találkozási idők pontos betartása őszinte elismerésre talált a - talán ehhez nem szokott - söfőrünknél.

Még mielőtt a templomba belépnénk, már előre tudjuk, hogy ki a templom védőszentje, mert ha egy templom főbejáratánál Madonna-kép, dombormű vagy szobor van, akkor annak egészen biztos, hogy pátrónája csak Szűz Mária lehet.

Bár meg kell vallanom, hogy én nem túlságosan szeretem a barokk stílus mozgalmas zsúfoltságát, inkább a magasba törő, csúcsíves gótika híve vagyok, de itt ebben a csodálatos bencés kolostor-templomban, a dúsan díszitett templom, nem hatott rám zavarólag, mert egy letisztult összképi benyomást nyújtott. Itt nem éreztem azt, hogy rám telepszik a nehéz barokkos zsúfoltság. Pedig ha számba vesszük, hogy csak angyalkákból szám szerint kilencszázkilencvenkilencet zsúfoltak itt össze, mégis ez más, itt mindennek megvan a maga helye, minden rendezettnek tűnt, minden világos, áttetsző, és természetes.

A főoltárt egészen közelről is bőven volt időm megnézni, mert csoportunknak, amely a misekezdetre egyházközségünk következő részegyházainak híveivel együtt: Weingarten, Balingen, Reutlingen, Ludwigsburg, Eislingen, Ulm, Biberach több, mint 100 főre bővült, a szentélyben biztosítottak misézési lehetőséget. Itt megjegyezném, hogy ez sem magától értetődő természetesség, nem sokszor volt még osztályrészünk ilyen fokú vendégszeretettnek, többnyire csak a mellékkápolnákban ünnepelhettük szentmiséinket...

S miközben Kocsis Jutka orgonajátéka, és az orgonahangba selymesen belesimuló búgó szakszofon a “szférák hangját” szólaltatták meg, hogy lelkeinket az áhítat mélyén egyre magasabban emeljék az oltár áldozati füstjével az ég felé, bőven van időm eltűnődni azon is, hogy a főoltáron megfestett jelenet miről is beszél. A Napba öltözött Asszony a kép központi alakja. Feje körül ott látható az Izrael 12 törzsét jelképező csillagkoszorú, ami napjainkban az Európai Unió jelképévé is vált. Az Istenanya a Holdon áll, hogy lába eltapossa a Sátánt. A kép érdekessége, hogy szíve alatt nem a Kisjézust, hanem a megdicsőült Jézust hordozza, aki diadala jelét, a keresztet, tartja a kezében. Erről a keresztről villám cikázik le a kép alján látható Sátán szájába hogy mielőtt az orvul elnyelje hatalmasra tátott szájával a kisded Jézust. Mária szívéből, pontosabban, a benne rejtőzködő föltámadt Krisztus keresztjéről lepattanó villám azonban lesújt a gonoszra. A kép csúcsán - mintegy a jelenetre áldását adva - ott van a Mennyei Atya, majd kissé alatta a Szentlélek, s mint már említettem, a harmadik dimenzióban, Mária szíve alatt látható a Fiú, tehát a kép három síkban jeleníti meg a teljes Szentháromságot.

Miközben tovább szemlélődöm, nem kerüli el a figyelmemet a dús aranyozás, és az sem, hogy a gondosan faragott stallumot (a szentélyben helyet foglaló szerzetesek ünnepélyes ülő díszhelyét is aranyozott lemezekkel díszítették, megjelenítik a Szentírás egyes történéseit.

A szem élvezeteihez az egész idő alatt kisérőül szegődött a fül balzsama is, a gyönyörűen szárnyaló zene, amelyek sorra fölcsendültek Jutka és Horváth Ottó tolmácsolásában, a jól ismert schuberti Áve Mária, és a bár kevésbé ismert, de szívet gyönyörködtetö horváthi mű, amelynek Ottó nagyapja vallhatta magát büszke szerzőjének.

A mise végén a Nemzeti- majd ezt követően a Székely Himnuszt énekeltük el. Ennél odaillőbb művekkel nem fejezhettük volna be szentmisénket.

Dr. Kovács László, aki vállalkozott arra, hogy bemutatja nekünk ezt a szép kolostor-templomot elmondta, hogy a főhajóban lévő hatalmas freskón Franz Joseph Spiegler a mi Szent Istvánunkat örökítette meg. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor szent királyunk önmagát, és országát Mária oltalmába helyezi. Ezzel a magyar történelemből kiemelt képpel a művész, az Istenanya hódolatának példázatát akarta a hívek elé követésül állítani. Igy itt is ugyanazt érezhettem, mint már korábban Toursban is, ahol a Székesegyházban ősrégi idők óta tiszteleghet minden odavetődő magyar a nemzeti trikolorunk előtt – azt a patrióta örömöt, hogy milyen szép is az, hogy ezeken a nagynevű művészektől származó remekműveken keresztül, szerte a nagyvilágban, ismertté válik a magyar hősi múlt.

A szentmise után ki-ki a szabadban, vagy a közeli vendéglőben tölthette el ebédjét. A háromórakor tartott vesperásunkat, egy,  a templom épületéhez közel álló, gyönyörűen diszitett, s ma az evangélikusok által használt kápolnában tartottuk meg.

 A rövid zápor, amely csak arra volt elég, hogy elverje az út porát, sokakat a templom biztos fedele alá kergetett. Akik itt kerestek menedéket, azoknak nem mindennapi zenei élményben lehetett részük. A kórus az este bemutatásra kerülő koncertre készült, ahol Johannes Brahms Német Requemjét adták elő.

Mert minden szép dolognak egyszer vége szakad, így sajnos 17 órakor visszaindult velünk a busz Stuttgart felé. Az úton Imre atya figyelmünkbe ajánlotta annak a lehetőségét, hogy azt a teljes búcsút, amit zarándoklatunkkal magunknak szereztünk, érdemes azon szeretteinknek fölajánlani, akik már “odaát vannak”, és önmagukért már nem tehetnek semmit. Elmondta azt is, hogy mit kell tudni a szerzetesekről, különösen a bencésekről, akik szívesen építették kolostoraikat folyóvizek, patakok partján, mint ahogyan a zwiefalteni kolostort is, amely mint ahogy a neve is mondja “zwie” “kettő” patak összefolyása mentén lévő zarándokhely. Templomukat a vizek, é vizimolnárok által is tisztelt Nepomuki Szent János oltalmába is helyezték, így a templom ormán lévő három szent közül a baloldali az Nepomuki Szent János, középen a főbejáratnál a templom védőszentje Szüz Mária, és jobbról a bencés rend alapitója Szent Benedek szobra áll.

Miközben Imre atya tanítására figyeltünk elérkeztünk egy olyan helyre, ahol a táj hirtelen télbe öltözött, az útat és a füvet dúsan belepte a hóvá összeálló jégeső, a néhány perccel azelőtt lezajlott felhőszakadás dús eredménye. Találóan jegyezte meg Imre atya,” nincs rossz idő, csak rosszul megválasztott tartózkodási hely”. Hát ez igaz, szerencsére minket elkerült ez az égi háború.

Míg gyorsan szaladtak alattunk a kerekek, bőven jutott kis kórusunknak arra is ideje, hogy az előttünk álló bérmálási szertartás egyik gregorián énekét még jobban elsajátíthassuk. Ez is, mint az egész út gazdag lelki élményei,  hozzájárultak lelki töltekezéseinkhez, hogy aztán  legyen miből táplálni lelkünket az egyhangú, taposómalom-hétköznapok ritmusában. Külön örömmel töltött el az is, hogy jelen volt  a csoportban  két “bérmalandus” Hubert Conny és Ferenczi Enikő is  akik résztvettek ezen a szép vasárnapi zarándoklaton, és  számukra külön lelki útravalóul is szolgálhatott a közeli nagy naphoz, a Szentlélek magukhoz vételéhez, ez a mai esemény.

Megköszönjük Imre Atyának ezt a híveket egymáshoz közel hozó zarándoklat megszervezését, ahol a megszokottól eltérő módon is örülhettünk egymás társaságának, mert az egymástól  távol eső  egyházközségek  hívei, különben  csak jeles napok alkalmával találkozhatnának. Reméljük, hogy a Jóisten segedelmével ennek a mai napnak, még gyakori folytatásai is lesznek. Ùgy legyen.

Stuttgart, 2011-07-11.

Zeitler Barbara

      

 

 








Egy 25 éves papi jubileum margójára


2011. június 26-án, vasárnap ünnepelte Egyházközségünk Papbarátja, Ft. Merlás Tibor, a Szatmári Szentlélek plébánosa papságának 25. jubileumát.


A de. 11 órakor kezdődő szentmisén tömve volt a templom, és mintegy 25 pap is megjelent.



Tibor atyát 1986. június 22-én szentelte pappá Gyulafehérvárott dr. Jakab Antal püspök. Előbb Kaplonyban, majd egy év után a Szatmári Székesegyházban, 1989-ben a Nagykárolyi Szentlélek plébánián, 1990 és 1992 között a Szatmári Szent Család plébánián, végül a Szatmári Székesegyházban volt segédlelkész.

1992-től a b.e. Reizer Pál püspök titkára és ifjúsági lelkész volt, majd 1994-től hittanár a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban.

1999. február 1-én foglalta el jelenlegi működési helyét, a Szatmári Szentlélek templomot, amelynek azóta is lelkipásztora.

Ugyanakkor ő a Romániai Kolping prézese.



A szentmise végén először Tibor atya édesanyját köszöntötték, majd a plébániai csoportok adták át ajándékaikat.

A mi jókívánságainkat jómagam tolmácsoltam neki.



A szentmise után a templom hátsó udvarán zajló szeretetvendégségen mindenki külön is gratulálhatott neki.



A nagyszerűen megrendezett ünnepség nem csak Tibor atyát, de nagyszerűen szervezett és szervezni tudó közösségét is dicséri.



Isten éltesse Tibor atyát, és soha ne felejtse: Ő Isten kiválasztottja, azért, hogy Isten áldását osztogassa Népének, és élete csak akkor lesz Isten előtt is sikeres, ha áldozat!

 

Stuttgart, 2011-06-28.

Imre atya

 

 



Stuttgartban járt Böjte Csaba atya

 

2011. június 21-én, kedden vette át Böjte Csaba ferences szerzetes az Európai Polgár Díjat, melyet áprilisban ítéltek oda neki. Az Európai Polgár Díj odaítéléséről minden évben az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek vezette bizottság dönt, a két magyar díjazott egyikét, Böjte Csabát pedig idén Gál Kinga néppárti politikus jelölte a díjra.

 

Böjte Csaba 1992 óta dolgozik a kirekesztett gyerekek védelmében. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásával mára 62 helyszínen, közel 2200 gyerek számára nyújtott segítséget, a díj pedig ennek a felbecsülhetetlenül fontos munkának az elismerése. Böjte Csaba európai példakép, munkássága pedig mintául szolgál egész Európa számára.

 

A Gál Kinga meghívására Brüsszelbe érkező Csaba testvért egyébként közel húsz munkatársa, a napközi és bentlakásos otthonok vezetői is elkísérték a díjátadóra, hiszen a díj odaítélése mindannyiuk munkájának elismerését is jelenti. A csapat hétfőn este érkezett a belga fővárosba, ahol a Magyar Kulturális Intézetben hétfőn este nyilvános beszélgetést tartottak vele.

 

Visszafelé jövet Stuttgartban – családoknál - szállt meg a csapat. Másnap, szerdán, többek között Tübingent tekintették meg, majd este 19.00 órától a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség híveivel együtt szentmisén vettek részt. Böjte atya szentbeszédében a kitüntetéssel járó kötelezettségeiről beszélt, és – többek között – elmondta, hogy az neki Európa nagy védőszentjének, Szent Benedeknek a híres mondását juttatja eszébe: „Imádkozzál és dolgozzál”. „Nekünk is az a feladatunk”, - fejezte be szentbeszédét, „hogy imádkozzunk és becsületesen dolgozzunk, mert csak így válhatunk mi is Európa és a Kárpát-medencei magyarság hasnos polgárai.”

 

A szentmise után a Közösségi Ház nagytermében közös vacsora és baráti együttlét volt, ahol Böjte atya bemutatta munkatársait, azok pedig az általuk vezetett házakról beszéltek.

A mintegy 50 résztvevő számára felejtehetetlen este volt!

 

Köszönet a családoknak, akik a kis csapatot elszállásolták és gondozták, nem utolsósorban az Egyházközség azon híveinek, akik ezt a sikeres napnak és estének a háttérmunkáját elvégezték...

 

Imre atya

 

„Magyar az, akinek fáj Trianon!” (Patrubány Miklós)

 

Trianon nevét legelőször nagyapám szájából hallottam, ő mesélt nekünk, unokáknak, arról a fájdalomról, ami a bánsági magyarokat érte a megcsonkítás után és mennyire elkeserítő volt a második bécsi döntés, amikor Erdélynek csak a Partium-i részét csatolták vissza Magyarországhoz.

A második felejthetetlen emlék iskolaéveimhez füződik: Erdélyben szerencsésnek nevezhettem magam, hogy magyar tagozatú gimnáziumba járhattam, de a tanügyi szabályzat szerint a földrajz és történelem tananyagát románul kellett tanuljuk. Magyar származású tanárnőnk könnyes szemmel, elcsukló hangon, de bátran közölte velünk a valódi történelmi eseményeket, ezzel is megcáfolva a történelemkönyvben írottakat, melyek szerint Trianonban egy igazságos szerződést írtak alá.

A június 4-i megemlékező ünnepségen azóta szeretnék részt venni, amióta az „Erdélyi Magyarság” folyóiratban arról olvastam, hogy sok külföldön élő honfitársunk erkölcsi kötelességének tekinti minden évben tiltakozni a Trianon palota előtt.

A kívánságom beteljesülését Szegi Hajnalkának és Oszkárnak köszönhetem, akik idén másodszor is megszervezték a trianoni zarándokutat, autóbuszt rendeltek, a Magyarok Világszövetségével leveleztek, érdeklődőket toboroztak és az út folyamán türelemmel vártak ránk, ha nem pontosan érkeztünk meg a megbeszélt találkahelyre ...


Idén Oszkárék 2 naposra tervezték a párizsi utat, így június 4-én kipihenten vehettünk részt a 91. Trianon-i összmagyar megmozduláson.

 

Június 3-án hajnalban érkeztünk Párizsba, a kultúra, a múzeumok, gyönyörű patinás épületek városába, és egész napi városnézésen vetttünk részt. Hajnalka és Oszkár tanácsára nem álltunk sorba órák hosszat a Eifel-torony illetve a Louvre múzeum előtt, hanem részt vettünk egy gyönyörű hajóúton a Szajnán. A Champs Élysées sugárúton akkor is érdemes volt végigsétálni, ha csak a kirakatokat csodáltuk meg. Köszönettel tartozunk Szinyei János úrnak, aki Párizsban vezetett bennünket.

 

Fáradtan érkeztünk a szállodánkhoz és legszívesebben lepihentünk volna, de a közeli vendéglőben eltöltött estét nem bántuk meg, ahol közelebbről is megismerhettük egymást és harsány nevetésünk messzire elhangzott.

 

Június 4-én a busz elvitt bennünket a megmozdulás színhelyéhez, a Versailles-i kastélyok parkjának bejáratához, ahonnan nemzeti színű és székely zászlókat lobogtatva a Nagy Trianon kastély bejáratánál gyűltünk össze. Itt találkoztunk a Basel-i magyarokkal és a Nógrád megyei Pásztóról, érkezőkkel, akik ugyancsak busszal jöttek el a megemlékezőre. A harangok megkondulása után (sajnos csak szalagról) Hadady László oboaművész kíséretében elénekeltük a magyar és székely himnuszt, majd Szinyei Melinda köszöntött bennünket. Köszöntőjében megemlítette, hogy a világ számos vidékéről, országából gyűltünk össze, vállalva a fárasztó utazást, többek között: Erdélyből, a Felvidékről, Délvidékről, Magyarországról, Németországból, Svájcból, Belgiumból, Angliából, Hollandiából, Kanadából és Argentinából.

 

Ezútán következett a sárospataki „8kor” Színház fellépése, akik nagyon színvonalas  zenés-verses-próza-előadásukkal méltó módon emlékeztek meg június 4-ről.


A sárospataki színészek programja után Dr. Léh Tibor, az MVSZ Kárpát-medencén Kívüli Régió alelnöke, a Franciaországi Országos Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki rendkívül sokat dolgozott, hogy a megemlékezőn ott lehettünk. Beszédében kihangsúlyozta, hogy abban az esetben lett volna jogilag érvényes és igazságos a békeszerződés, ha a tervezett  elcsatolt területeken engedélyezték volna a kért népszavazást, amiben kikérték volna a nép véleményét és a szerződést tanácskozások útján és nem diktatorikus módon határozták volna el.

 

Következett a megemlékező csoportok vezetőinek felszólalása. Elsőnek a Montreal-i Fodor Ferenc szólalt fel, aki tavaly is itt volt, jövőre is el fog jönni és Sárközy elnök segítségét kérte a diktatorikus szerződés felülvizsgálatára.

 

Szegi Oszkár köszöntőjében az álmok fontosságát hangsúlyozta és Dom Helder Camara, brazil püspök szavait idézte: „ Ha egy ember álmodik, az csak álom marad. Ha viszont többen ugyanazt álmodják, abból valóság lesz.”

 

Majd Henry Bogdan, „Trianon francia szemmel” című üzenetét olvasták fel, amelyben a békeszerződés igazságtalan pontjait elemezi a francia történész.

 

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnökének nagyon nívós beszédéből csak két gondolatot szeretnék kiemelni. Az első gondolat a székelyekről szól, akiknek létezését a román állam tagadni próbálja, pedig a történészek kimutatták, hogy több mint 8000 éve élnek Erdélyben. Második gondolatként egy mondatát szeretném idézni, mely szerint: „a jövő ott kezdődik, ahol véget ér a félelem.”


A Trianon palota előtti megemlékezőt a Szózattal fejeztük be.

 

Délután a Versailles-i Jeanne d’Arc székesegyházban gyültünk össze, ahol ugyancsak Hadady László oboaművész kíséretében elénekeltük a himnuszt és a székely himnuszt, Pál István bázeli római katolikus pap és Pápai Szabó György velencei református lelkész köszöntött bennünket, imádkoztunk majd a templom előtt nagy élményt jelentett Bottyán Zoltán előadásában Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versének meghallgatása. Katolikus és protestáns egyházi énekek után elbúcsúztunk egymástól.

 

Jövőre is elmegyünk abban a reményben, hogy többen leszünk mint idén.

 

Stuttgart, 2011-06-09.

 

Dávid Melinda

 

A balingen-frommerni közösség legfiatalabb tagja

 

Ez év február 11-én, Tübingenben, megszületett Böhm Miriam. Akkor még senki sem gondolta, a szülőkön kívül, hogy milyen jeles személyiség lesz a kis jövevény...

 

Amikor azonban április 9-én 12 órakor a rosswangeni templomban a keresztségben Isten gyermekévé vált, és a balingen-frommerni közössegünk legfiatalabb tagja lett, akkor derült fény minderre...

A keresztség szentségét Imre atya szolgáltatta ki egy szentmise keretében, amelyen csupa derűs modern ifjúsági énekeket énekeltünk.

 

Miriam keresztszülei Hartmann Ottó és felesége Monika lettek.

 

A keresztelési szentmisén jelen voltak a Böhm, a Hartmann, a Grebur, a Wieland, a Hermann, a Popomayer és a Weissenbacher család tagjai. Mintegy 25 személy szorongott boldogan a gyönyörű kis templom első padjaiban.

 

A szertartás után Frommernben, az épen maradt közösségi ház nagytermében együtt ebédeltünk és ünnepeltük ezt a fontos eseményt.

 

Isten éltesse Miriamot, hozzátartozóit és a balingen-frommerni részegyházközségünket!

 

A boldog szülők:

Timea és Norbert

 

Épül az ország...

 

Épül az ország, Isten országa, és mi élő kövek, hogyan is tudnánk jobban összeragadni, mint egy grillezés keretében. Minden korosztály képviseltette magát 0-99-ig. (mi gondoskodtunk a 0 évesről)

Persze jól elkéstünk, és csak délre értünk ki. De pont jókor, mert akkor vette kezdetét a métázás. Nagyon rendesek voltak a cserkészek, és a piciket is bátorították a játékra, így még Hanna is beállt, pedig ezt nem gondoltam volna. Egyébként Hannát a nap folyamán keveset láttuk, mindig mással játszott, ami az összejövetel közvetlenségéről tanuskodik. És még mondják, hogy nincs a generációk között párbeszéd...

 

Miután mindenki elfogyasztotta a „sütnivalóját”, illetve a cserkészek a bográcsost, kezdetüket vették a sütemény körbekínálások. A délutáni program focival folytatódott, ezalatt a cserkészek számháborúztak. Ezután jött a meglepetésprogram: a női foci, ami nem volt ugyan betervezve, de nagy sikert aratott. Igaz, közel egy félidő alatt csak egyetlen gól született (rárúgás volt bőven), de a játék sokkal nagyobb nézettségnek örvendett, mint a férfi foci.

 

Ezután jött a nap fénypontja, legalábbis számomra: a cserkészvezetők leleményességéből a parázs felett aranyszínű kürtős kalácsok forogtak, méghozzá sajátkészítésű forgón. Nagyszerű találmány!

Bár párszor megfenyegettek minket a sötét felhők, mégis, aki megfogadta II János pápa mondását: „Ne féljetek!”, jól járt, mert ott maradhatott a tábortűznél, ahol a cserkészek jó hangulatú szerepjátékra és éneklésre invitáltak minden résztvevőt. Remélem mindenki legalább olyan jól érezte magát a pikniken, mint én, és legközelebb is eljön:a  következő „építkezés” Bad Niedernauben lesz!

 

Bóna Lovász Judit

Magyar Kurir Uj Katolikusok DRS.de Vatikani Radio