Látogatók száma: 0232748
» Csapatunk » Programelőzetes » Legátusok » Projektjeink » Tanácsülési jegyzökönyvek
» Egyháztanács » Imre atya rovata » Programunk » Történetünk » Az Élet Könyvéből

A STUTTGARTI MAGYAR KATOLIKUS MISSZIÓ TÖRTÉNETE

XI. 

(1967-2002)

A Weingarteni Magyar Misszió

 

A Weingarteni Magyar Misszió papjainak névsora 1967-től kezdődik. Tudjuk azonban, hogy ennek a Missziónak a területén is tevékenykedtek magyar papok. Így Ulmban, Fejős Ottó stuttgarti magyar lelkész tartott alkalmanként szentmiséket. Konstanzban és Singenben Kőmíves János augsburgi magyar lelkész. Donaueschingenben, Engenben, Lindauban Stockachban, Überlingenben Villingenben és Wangenben pedig – ismét csak alkalmanként - Kreisz Mihály atya.

 

1. Az első kinevezett weingarteni magyar lelkészt Temesi Lászlónak hívták. Temesi 1967 júliusától 1968 júliusáig a gornhofeni plébánian működött, és mint német plébános kapott megbizatást a magyar lelkipásztori teendők átvételére. Temesi atya kinevezési okmányából az derül ki, hogy az akkori rottenburgi püspök, Carl Josef Leiprecht egy második magyar lelkészség felállítását határozta el. Tette ezt nem csak kisérletképpen vagy rövid időre, hanem intézményes formában és hosszabb távban gondolkodva. Ezt bizonyítja az alábbi mondat: "E­zennel kinevezzük az esztergomi egyházmegyéből származó Temesi László urat az egyházmegye 2. magyar lelkészévé", épp úgy, mint az a püspöki meghagyás is, amely szerint Temesi atya, ha a szolgálatból kiválik, köteles magyar utód-lelkészről gondoskodni!

 

Temesi László – Budapesten született 1929. február 14-én. 1952. június 7-én szentelték pappá Esztergomban. 1958-ban Budapestre került, az Erzsébetvárosi plébániára. 1960-ban letartóztatták és két éves börtönbűntetéssel sújtották. 1963-ban szabadult. Előbb Tabánban, 1965 és 1966-ban Zúgligeten, végül 1966-ban a Külső-Ferencvárosi Plébánián működött káplánként. 1967 elején Nyugat-Németországba jött, és a Rottenburgi Egyházmegyébe kérte felvételét.

 

Kinevezése után egy röpke év alatt Ravensburg és Friedrichshafen környékén mintegy 800 magyar családot kartotékozott fel. Ezekben a helységekben aztán rendszeresen tartott vasárnapi szentmiséket. Német paptársai azonban nem jól szemmel nézték működését, hisz Temesi híveinek egy része – mint ő maga is! - ún. „dunai-sváb” volt. Ezért a Püspökség egy leíratban közölte vele, hogy havonta helységenként csak egy szentmisét tarthat magyarjainak. Idejének nagyobb részét a német plébánis lelkipásztori ellátására kell, hogy fordítsa.

 

Erre ő – talán elkeseredésében, időszűkében vagy tartva az elszigetelődéstől - visszanémetesítette nevét (Walther Josef), és a Leutkirch melletti Kirchen plébánosa lett. Az 1984-es egyházmegyei sematizmus szerint már Ehingenben lakott. Valamikor a 2003-as év körül halt meg. Isten adjon örök nyugalmat az első úttörő magyar missziós lelkésznek Ravensburg környékén!

 

2. Temesi László után Pribus György vette át a stafétabotot. Pribus (1968-1972) szatmármegyei pap 1907. január 3-án született a zemplénmegyei Bodrogszerdahelyen. Általános iskoláit 1912 és 1917 között Bodrogszerdahelyen végezte. Utána 1917-től 1925-ig Sátoraljaújhelyen járt a gimnáziumba.

Éveken át kereste azt a hivatást, ahol legjobban eleget tehet vágyának: az embereken segíteni. Végre 25 éves korában felvételt kért a Kassai Papnevelő Intézetbe. Itt végezte hittudományi tanulmányait.

1935. június 18-án Szepes­helyen szentelte pappá a vértanúpüspök, Jan Vojtassák, – a szatmári egyházmegye szolgálatára.

Rövid káplánság után (Dobóruszka, Munkács és Ungvár) 1940-ben az ungmegyei Perecseny község plé­bánosa lett. Hívei nagyon szerették.

A második világháborúban mint tábori lelkész vett részt. 1944-ben elhagyta Magyarországot, 1944. szeptember 1-től 1945. május 1-ig tábori lelkészként tevékenykedett Németország területén.

Ezután különböző menekülttáborok­ban működött, majd hívei egy csoportjával, 1950-ben a távoli Caracasba (Venezuela) ment.

Itt 1956 de­cemberéig maradt. Amikor híveit már átsegítette a kezdeti nehézségeken, orvosi tanácsra vissza kellett térnie Európába. Itt először Fribourgban, majd Zürichben lel­készkedett, ahol kb. 3.500 magyar hívőnek viselte gondját. Kilencvenkilenc svájci plébánia terü­letén tartott magyar nyelvű szentmiséket, és nagy odaadással végezte szétágazó teendőit – írja róla a nekrológja. Ez a második európai működése kerek tíz évig tartott. Tehát mar 21 éven át töltötte be a külföldi magyar lelkipásztor nehéz hivatásét. Teljesen érthető, hogy nyugalma­sabb életre vágyódott.

Ezért 1966-ban a braziliai Sao Paulo-ba vonult el, az ottani magyar bencésekhez.

1967 nyarán azonban újból visszatért Európába. Egy éven keresztül volt káplán Zürichben. Mivel akkor Svájcban nem volt magyar lelkészi állás üresedésben, Temesi László viszont – mint láttuk – visszavonult Ravensburgból, 1968 júliusában Pribus atya vállalta a magyar lelkészi posztot. Fáradhatatlanul járta híveit és hívogatta őket a magyar szentmisére. Ő vezette be – Ravensburg és Friedrichshafen mellett – Biberachban is a magyar nyelvű szentmisét.

1970. szeptember 22-én aztán Carl Josef Leiprecht püspök hivatalosan is kinevezte őt a Ravensburgi Magyar Misszió lelkészévé.

1972 januárjában egy nehéz operáción esett át. Ő azonban az operáció után röviddel újból munkájához látott. 1972. szeptember 3-án reggel kocsijában az út mellett halva találták. Akkor is hívei után járt... Szívinfarktus végzett vele. Temetésére messze földről, Svájcból is tömegesen jöttek el volt hívei. Ez is mutatja, mennyire szerették jóságos, nyájas egyéniségét. „Meg­halt az aranyszívű pap” - mondogatták. Teste ott nyugszik a weingarteni temetőben.

 

3. 1973. január 1-től Bárány József vette át a Weingarteni Magyar Missziót. Bárány atya Varsányban született 1935. április 26-án. Miután elvégezte elemi iskoláit, az esztergomi papnevelőbe kérte felvételét. A szükséges filozófiai és teológiai tanulmányok elvégzése után 1960. június 19-én szentelték pappá Esztergomban. Pár évet egyházmegyéjében szolgált, majd 1972-ben elhagyta az országot. Ravensburgban telepedett le, mert hallotta, hogy Pribus atya röviddel azelőtt meghalt. Így esett rá a Rottenburgi Egyházmegye választása, és így bízta meg őt  Leiprecht püspök 1973. január 1-től azzal, hogy a Magyar Misszió lelkésze legyen.

 

Bárány atya nagy lendülettel kezdett a lelkipásztori munkának. Személyesen hívta a magyar híveket az egyházközség szentmiséire és egyéb rendezvényeire: minden magyar nevű névtábla alatt becsöngetett... Sokan követték hívását. Ő volt az, aki a Weingarteni Magyar Misszió területét is „megnövelte”: Fejős Ottó stuttgarti magyar lel­késztől átvette az ulmi magyar közösségeket. Későbben pedig Munderkingenben kezdett el magyar nyelvű szentmiséket, az ottani magyar közösségnek. 1973. december 31-én azonban hirtelen elbúcsúzott híveitől. Sokan – még későbbi utódai is – úgy tudták, hogy saját kezdeményezéséből ment el Dél-Afrikába, azonban újabb forrásokból sikerült kiderítenem, hogy személyesen Mindszenty bíboros küldte őt az ottani magyarok felkarolására.

 

4. Bárány atya távozása után az Egyházmegye egyenlőre nem töltötte be a helyet, hanem Kreisz Mihály atyát kérte meg - átmenetileg - a legfontosabb lelkipásztori feladatok elvégzésére. Ez az „átmeneti” idő 1973. december 31-től 1975. június 15-ig, azaz  majdnem két esztendeig tartott. Kreisz Mihály atya életrajzi adatait már láttuk előbb. Itt és most csak annyit ismételnék meg róla, hogy a II. világháború utolsó hónapjaitól (ekkor hagyta el Magyarországot) egészen 1986-ban bekövetkezett megbetegedéséig mindig a magyar menekültek szolgálatában állott. A Rottenburgi Egyházmegye területén először Lindau és Wangen magyarjait pasztorálta. Későbben, 1948-ban, ezekhez jöttek Donaueschingen, Engen, Stockach, Villingen és Überlingen magyar katolikusai. 1974 januárjában pedig átvette még Ulmot, Konstanzot, Singent és Munderkingent.

Egy év múlva Dél-Afrikából visszatért az elődje...

 

5. 1975. június 15-től ismét ő, Bárány József vette át a Weingarteni Magyar Misszió vezetését. Az egyházmegye új püspökét, dr. Georg Mosert (1975-1988) dr. Ádám György főlelkész kereste fel külön ez ügyben. Bárány atya ismét nagy hévvel kezdett munkához. A főlelkész kérésére Kőmíves János augsburgi magyar lelkésztől azonnal átvette a kon­stanzi és a singeni magyarokat. Székhelyét Ravensburgból Weingartenbe tette át (Abt-Hyller-Strasse), és  Markdorfban is elkezdte a rendszeres istentiszteletek tartását.

 

Az ő idejére esett az 1975-ös Szentév, amelyet a külföldre menekült magyarság – 1975. augusztus 16-a és 20-a között – külön római zarándoklattal szentelt meg. Mivel Bárány atya és hívei nem tudtak Rómába menni, ezért 1975. augusztus 17-én külön zarándoklatot rendeztek Ravensburgban és Weingartenben: Ravensburgban szentmisén vettek részt, amely alatt megújították a keresztségi fogadalmat, majd a weingarteni bazilikában elmondták az Úrangyalát a magyar haza függetlenségéért. A magyaros ebédet a Rössler tó mellett költötték el, délután pedig Wolfeggben, a Lorettó kápolnánál elvégezték a keresztúti ájtatosságot. A napot Te Deummal és szentségi áldással zárták...

 

Bárány atya nevéhez fűződik a (Weingarteni) „Értesítő” kiadása (a későbbi „Weingarteni levél”), amelyben világegyházi, egyházközségi hírek és közlemények mellett az ő lelkipásztori gondolatai szerepelnek. Az első szám 1975. július 28-án jelent meg. Azonban ismét nem maradt sokáig. Az 1976. május 29-30-i Máriazelli Magyar Zarándoklatot megvárta, és – talán kissé csalódva hívei passzivitásában – az „Értesítő” júniusi számában elbúcsúzott, majd 1976. július 31-én tovább ment. Előbb Hamburgban, majd Nürnbergben, végül – nyugdíjaztatása után rövid ideig – Augsburgban volt magyar lelkész. Jelenleg Budapesten él.

 

6. Utóda – 1976 és 1981 júniusa között)  P. Tarnay Brúnó OSB bencés szerzetes lett. Tarnay Pál Brúnó Budapesten született 1924. november 25-én. Teológiát 1944 és 1957 között a pannonhalmi Bencés Hittudományi Főiskolán és a budapesti Tudományegyetem Hittudományi Akadémiáján tanult. Közben 1945 és 1949 között elvégezte a latin-magyar tanári szakot. 1947-ben tett ünnepélyes fogadalmat, 1949-ben pedig pappá szentelték. Mivel a rendeket a kommunista Magyarországon is feloszlatták, 1953-tól már csak kántorként dolgozhatott, de ebben a tevékenységében is hivatást teljesített. S közben doktorált teológiából. 1962-től taníthatott Pannonhalmán a gimnáziumban és a rendi főiskolán. 1966-tól teológiai főiskolai tanár. 1970-ben kaliforniai tanulmányútra utazott, majd 1972 nyarának végén egy németországi útjáról nem tért vissza, hanem menedékjogot kért. Előbb Münchenben működött magyar egyetemi lelkészként, majd 1973 és 1976 között megbízott előadója volt a Salzburgi Egyetem hittudományi karának. Végül 1976 júniusától a Weingarteni Magyar Misszió irányítását vette át.

 

Időközben a Rottenburgi Egyházmegye vezetősége is felismerte, hogy a Misszió munkáját - tekintettel annak rendkívüli diaspóra jellegére és az állandóan növekvő feladato­kra – egy lelkipásztori erő nem képes ellátni. Ezért Tarnay atya mellé egy második munkaerőt is kinevezett Palágyi Natália kedvesnővér személyében. Ennek az  intézkedésnek volt kö­szönhető, hogy Brúnó atya tevékenységét Tettnangra és  Tuttlingenre is ki tudta ter­jeszteni. 1980 decemberében így festett hát havi programja (a pontos címmel és órarenddel): Konstanz – Münster, Kripat kápolna, I. vasárnap, d.e. 10 óra, utána a Domschule termében találkozhattak az ott élő magyarok; Markdorf – Kórház-kápolna, I. vasárnap d.u. 4 óra; Ravensburg – a Városi Kórház kápolnájában; Munderkingen – Temető-kápolna, II. vasárnap d.u. 4 órakor; Friedrichshafen – Szent Antal Intézet, III. vasárnap, d.e. 10 óra; Singen – St. Martin Saal, Freiburgerstr., III. vasárnap, d.u. 15.00 óra; Ulm – Wengenkirche, IV. vasárnap, d.u. 15 óra; Tuttlingen – Maria Königin, IV. vasárnap, 17.00 óra; Tettnang – St. Georg, Monfortplatz; Biberach – St. Maria/St. Martin.

 

Brúnó atya nemcsak erejét, de egészségét is túlbecsülte lelkipásztori fáradozásában. Beteg lett. És amikor rendi előljárója számára Pannonhal­mán helyet tudott biztosítani, 1981 nyarán elhagyta a Missziót és hazament. Előbb a bencések teológiai főiskoláján tanított. 1987 szeptemberétől a budapesti Hittudományi Akadémián lett az alapvető hittan tanszékvezető tanára. 2007. szeptember 30-án halt meg.

Hasonlóképpen Na­tália nőver is visszatért rendi közösségébe, az Egyesült Államokbeli Buffalóba.

 

7. Páter Tarnayt ekkor 1981 szeptember l-én Gyurás István jezsuita atya követte. Kinevezésekor talán ő maga sem gondolta, hogy 21 évig fogja vezetni a Weingarteni Magyar Missziót (1981-2002). Natalia nővér helyébe pedig pár hónappal később Major Zsuzsanna asszony lépett.

Gyurás atya 1937. október 4-én született Barcs közsegben. Elemi iskoláit szülőfalujában kezdte, majd Pécsett fejezte be. 1956-ban érettségizett Pécsett, a technikai szakiskolában. 1957-1963-ig teológiai tanulmányokat folytatott a pécsi egyházmegyei szemináriumban. 1963. június 23-án Kisberk Imre székesfehérvári püspök a pécsi székesegyházban pappá szentelte a pécsi egyházmegye szolgálatára. 1963-1964-ig Nagynyárádon, 1964-1964-ig Nagydorogon, 1965-1966-ig pedig ismét Nagynyárádon káplán. 1966-ban Nyugatra távozott. Előbb Svédországban, aztán Norvégiában élt. 1967. július közepén a magyar jezsuita tartomány növendékeként belépett az Észak-Német Jezsuita Provincia noviciátusába. 1968-1971-ig filozófiai tanulmányokat folytatott Pullachban a jezsuiták főiskolájában. 1971-1974-ig az innsbrucki egyetem teológiai fakultásán teológiát tanult, közben mintegy háromnegyed évet kisegítő magyar lelkészi szolgálatot végzett Stockholmban. 1979-1980-ig egyetemi lelkész volt Erlangenben. 1980-1981-ig Kastlban a fiúinternátus vezetője és hittantanár. Onnan jött Weingartenbe.

 

Az évek folyamán Gyurás atya úgy találta, hogy feleslegesnek bizonyulnak a Tuttlingenben és Tettnangban tartott szentmisék, helyettük azonban a Villingen-Schwenningeni és a Heidenheimi magyarok száma és igénye növekedett meg. Ezért hát ők kaptak szentmisét. Nagyobb ünnepeken pedig még a Bad Waldseeieknek is jutott.

 

Páter Gyurás működése alatt indult el – előbb csak szinte észrevétlenül, később azonban egyre nagyobb méreteket öltve – a menekült áradat. „Hogy a Misszió tevékenysége az idő folyamán – ahogyan ő maga írja egyik püspök-köszöntőjében - nem szorítkozhatott egyedül a liturgiára és szentségek kiszolgaltatására, adódott a menekültek különös igényeiből és sajátos helyzetéből. Egy menekült, aki ősei hazáját és egész környezetét elhagyja, bizonyos értelemben gyökértelenné teszi magát. Ez gyakran csak később lesz tudatos számára. Konfliktusok és krízisek veszélye őt eröősebben veszélyeztetik, mint egy belföldit. Hogy kapcsolatot tudjon teremteni kör­nyezetéhez, szüksége van egy hídra, emberekre, akik nehéz helyzetében nyelvi és más korlátoktól mentesen valóban megértik. Ilyen embereket normális körülmények között elsősorban honfitársai körében talál, mivel ők egyuttal sorstársai is. Közöttük többnyire talál valakit, aki őt a zsákutcából kivezetni és a tévútról a helyes útra visszavezetni tudja. Ilyen segélynyújtas nélkül az egyházi és polgári beilleszkedése csak ritkán lehetséges. Éppen ezért nem érhetett véget a magyar szentmise a misé­ző pap áldásával és elbocsátó szavaival. Az istentiszteletet mindig többé-kevésbé intenzív beszélgetések és - lehetőség szerint - tettek követték. A létrejött magyar cso­portok ily módon gyakorolták a felebaráti szeretetet, és a liturgikus szolgálatot kie­geszítettek a "diakonia" szolgálatával.”

 

Majd így folytatja, most már az 1989-es változások utáni eseményeket kommentálva: „Az óhazában bekövetkezett politikai változások természetesen bennünket is a hozzá fűződő viszonyunk átgondolására és átértékelésére késztetett. A kiengesztelődés fo­lyamata már folyamatban van minden következményével együtt: segítségnyújtás, gyakori hazalátogatás és - lehetőségeknek megfelelően - hazatelepülés. Ebben az ös­szefüggésben megemlíthetem, hogy Missziónk tevékenységének sugara az utóbbi két és fél évben jelentősen növekedett. Helyi csoportjaink öt többgyermekes család ren­dszeres anyagi megsegítését vállalta magára. - A jugoszláviai polgárháború kitörése óta eddig öt segélyszálllítmányt - a környék egyházközségeinek adományait - tovab­bítottuk a Magyarországra menekült horvátoknak és magyaroknak. Segélyakcionk Romániaba ... körzetünk intézményei és egyházközségei támogatását élvezi, ame­ly eddig több erdélyi intézmény létrejöttét és fejlődését eredményezte. A konkrét felebaráti szeretet 34. útjáról, amelyen az esperesi kerület katolikus ifjúságának négy képviselője, valamint a Heiligenbergi katolikus nők igen aktív csoportjának két képviselője is résztvett, röviddel ezelőtt, húsvet hetében tértünk vissza.” (1992)

 

2002. szeptember 1-én P. Gyurás István a stuttgarti Horváth János atya örökébe is lépett: a Rottenburgi Egyházmegye ugyanis összevonta a Weingarteni és a Stuttgarti Magyar Missziókat, és az egyesített Misszió vezetését rá bízta.

 

Hogy ennek az egyesített Missziónak hogyan alakult a további sorsa, arról majd a következő fejezetben olvashatunk. Tehát folytatás (talán) egy hónap múlva!

 

Addig is minden Olvasóját és Hívét baráti szeretettel köszönti

 

Imre atya

 

PS. Akinek hozzászólása vagy kiegészítése van a témához, kattintson ide: mission@stuttgarti-katolikusok.de - és írja meg.

 

Ha valakinek dokumentumok vagy képek lennének a birtokában, kérem, adja kölcsön. Itt láthatja majd őket viszont a honlapunkon. Mondanom sem kell, hogy milyen nagy szükségünk van rájuk!

 

 

Források:

 

Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia, Hitel Kiadó, Budapest 1992.

Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza. 1945-1985. Mikes International, Hága, Hollandia, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest 2006.

Csonka Emil: A száműzött bíboros, Új-Európa, San Francisco – München, 1976.

Diözesanarchiv Rottenburg-Stuttgart (DAR): Pastoration der Ungarn, Allgemeine Akten 1941-1958, Best. G 1.1 – B 9.3 l. (R 81 b/Ungarn)

Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában, I-II, Pro Domo és Lámpás Kiadók, Pécs 1999 - Abaliget 2002.

Magyar Katolikus Lexikon, I-X., Főszerkesztő Dr. Diós István, Szent István Társulat, Budapest 1993skk.

Lexikon für Theologie und Kirche IX, Hrsg. Walter Kasper u.a., Herder, Freiburg – Basel – Rom – Wien 2000.

Magyar Papi Egység. A külföldi magyar katolikusság lapja, 11.,  Spital/Drau 1960.

Msgr. Mészáros Tibor: A száműzött bíboros szolgálatában. Mindszenty József titkárának napi jegyzetei (1972-1975), Lámpás Kiadó, Abaliget 2000.

Verzeichnis der Geistlichen der Diözese Rottenburg-Stuttgart von 1874 bis 1983, Hrsg. v. Bischöflichen Ordinariat, Rottenburg 1984, 237.

 
Időközben a Misszió/Egyházközség története könyvalakban is megjelent és kapható az Irodán!

 

 

 


Magyar Kurir Uj Katolikusok DRS.de Vatikani Radio